2009. augusztus 31., hétfő

Hétfői vegyes az írásról

Több olyan cikk is felgyűlt az elmúlt hetek során, amelyekre nem jutott időm nagyobb terjedelemben tudósítani, ezért most csak dióhéjban összegzem ezeket.

A Tor oldalán  Arachne Jericho fejtegeti, hogy annak dacára, hogy a fikcióban található karaktereket általában  különféle traumák érik, a poszttraumatikus stressz szindróma mégsem, vagy csak a mesélő céljainak megfelelő mértékben (flashbackek) jelenik meg a művekben, holott ez is hozzátartozik a hitelességhez.

Szintén a Tor oldalán David Weber a karakterek indítékairól és hitelességükről ír.

Michael Ventura  arról ír, hogy az írás magányos tevékenységének színtere, a szoba hogyan befolyásolja a kreatív tevékenységet.

Most már írásról szóló előadásokat is hallgathatunk Brandon Sanderson és Howard Taylor jóvoltából a Writing Excuses oldalon. Első és második évad.

Claire Light a nagy vitát kiváltott Mindblowing SF kapcsán a szerkesztő feladatait szedi sorba, különös tekintettel az antológiaszerkesztésre.

És végül az önmagáért beszélő 101 ok, hogy miért hagyd abba az írást.

 

 

7:23 | bölcsesség | humor | írástechnika | író | link | Editor Diaboli | |

2009. augusztus 17., hétfő

A 2009-es Delta Műhely írótábor gyakorlatai

Idén az írótáborban az alábbi feladatokat csináltuk meg:

1. Írj le egy telefonbeszélgetést, amelynek csak az egyik felét hallja egy harmadik szereplő. Mindhárom karakternek, tehát a két beszélgetőnek és a hallgatózónak ismernie kell egymást. Az olvasónak össze kell tudnia rakni a vonal túlsó végén elhangzottakat, a hallgatózó karakter gondolatai és értelmezése segíthet ebben. (30 perc)

2. Egy írótársaddal kezdjetek el egy novellát közösen, felváltva írva a mondatokat. Amikor a szituáció kezd érdekessé válni, hagyjátok abba, töröljétek ki, amit eddig írtatok, majd külön-külön, a saját szavaitokkal írjátok meg újra a novella kezdését! Tegyétek félre pár napra, majd próbáljátok folytatni. Ne beszéljétek meg a cselekményt! (1000 szó)

3. Írj le egy érdekes beltéri környezetet. A jelenetben szereplő szituáció legyen atipikus abban a környezetben. Domináljon a leírás.

4. Mutass be egy karaktert úgy, hogy nincs jelen (mások beszélnek róla, leveleket olvasol fel róla, bemutatod a lakását stb.). (20 perc)

5. Írj egy traumatikus eseményt bemutató jelenetet olyan karakter szemszögéből, aki valamilyen módon extrém látásmóddal rendelkezik. (30 perc)

6. Írj egy erős érzelmi töltésű jelenetet két karakter között, akiknek van valami titka. A titkaikat ne áruld el, de annak meg kell színeznie a dialógust. (30 perc)

7. Írj egy jelenetet, amelyben egy karakter meg akar tanítani valamit egy másik karakternek, de ő változik meg és  jut új felismerés birtokába. (30 perc)

8. Egy férfi és egy nő vitatkozik. Írd le a vitájukat egy harmadik személy szemszögéből, aki mindkét állásponttal szimpatizál. (30 perc)

9. Írj egy jelenetet egy korábbi karaktereddel, aki a jelenet során valami meglepőt tesz vagy mond, de tette legyen mégis hiteles. (30 perc)

10. Írj egy jelenetet, amelyben több ember mozog és beszél: 1. egy nyitott szemű karakter szemszögéből; 2. egy bekötött szemű vagy vak karakter szemszögéből. A cselekvés és a dialógus legyen ugyanaz. (2×20 perc)

11. Írj 100 mondatot egy karakterről, nem kell összefüggő mondatoknak lenniük. (30 perc)

12. Írj leírást a karakterről egy másik karakter szemszögéből. Ha több szereplő is van a novellában, legalább két leírást készíts különböző karakterek szemével nézve.(2×15 perc)

13. Írj két öt-hat soros novellakezdést! Tedd mindkettőt a lehető legvonzóbbá a reménybeli olvasó számára. Az elsőben használj minél több figyelemfelkeltő eszközt, a másikban próbál felkelteni az olvasó kíváncsiságát a helyszín, a karakter és a helyzet bemutatásával, átlátszó trükkök helyett.

14. Írj egy jelenetet az alábbi nézőpontok mindegyikével:
- részleges mindentudó
- E/1 szubjektív
- E/3 szubjektív
- E/3 objektív

(másfél óra)

15. Végy egy jelenetet egy korábbi novelládból, ahol két ember pontosan azt mondja, amit várnánk tőlük. Írd újra a jelenetet és kérdez meg magadtól, mit mondhatnának, ami meglepő lenne?(30 perc)

14:25 | írástechnika | Hanna | |

Hogyan írjunk szinopszist? III.

Lőrinczy Judit előadása a 2009-es írótáborból. Első rész itt, második itt.

 

A tíz leggyakoribb hiba szinopszis írásakor

10. Nem megfelelő a formátum

Butaságnak tűnhet ezzel foglalkozni, de a külsőség számít, nem csak a szerkesztő szemének kímélete folytán. A szöveg legyen átlátható, tagolt, helyesírási és elütési hibáktól mentes. Ne használj dőlt és vastagított betűket, inkább húzd alá, ha valami fontos, de csak ha TÉNYLEG NAGYON fontos. Ne használj idióta grafikákat és csini betűtípusokat, 12-es betűméret, Times New Roman, sorkizárt – ez szerintem teljesen megfelel. A dokumentumon – mondani sem kell – feltüntetendő a regény címe, a szerzője, és hogy ez egy szinopszis Ne rögtön a lap tetején kezdd a szöveget, hanem egyharmadnyival lentebb, mert az „szebb”. A cím és a szöveg közt hagyj ki legalább két sort. Ne biggyessz oda szerzői jogi információkat, és azt se tedd hozzá a végén, hogy „vége”.

9. A szinopszis a regény első három fejezetére szorítkozik

Ez a probléma akkor jelentkezik, amikor a szerző megírja a regénye első három fejezetét, és úgy gondolja, itt az ideje szinopszist írni, és elküldeni a kiadóknak, hogy kapjon valami visszajelzést. Így nyilvánvalóan nem lesz benne a regény történetének kb. 75 %-a, nincs megoldás, lóg a levegőben a törénet. Hogy ezt elkerüld, dolgozd ki pontosan a cselekményt, mielőtt elküldöd az összefoglalóját. (Hasonló probléma, mikor a szinopszis első néhány mondata a regény első néhány oldalát mutatja csak be.)

8. Csapongó stílus

Már volt szó róla; azt eredményezi, hogy tökéletesen összezavarodik az olvasó. Például az író belekezd egy szörnyűséges, gonosz karakter bemutatásába, aztán átcsap humoros leírásba. Nem mutatja meg, milyen is ez a történet, horror? Vígjáték? Győződj meg róla, hogy egyfajta – a regényre jellemző – stílusban írtad meg a szinopszist is.

7. Az író közvetlenül az olvasóhoz beszél

A szerző kommentálja a saját történetét, hogy az olvasó „megértse”. Pl. úgy fogalmaz, hogy „A konfliktust az jelenti, hogy…”, „A történetnek ennek a pontján…” Eltávolítja az olvasót a történettől, szájába akarja rágni az író, hogyan tekintsen a regény bizonyos fordulataira. Ezt a döntést hagyd meg az olvasónak.

6. A szinopszis figyelmen kívül hagyja a piaci viszonyokat

Az író nem foglalkozik az olvasóival, nevezetesen azzal, hogy kiknek szánja művét. Pl. ha románcot ír valaki, ne felejtse ki belőle, miként bontakozik ki a szerelem. Pontos elvárások vannak minden irányzatban, és ennek megfelelően kell megírni a kéziratot és a szinopszist.

5. A szinopszis nem mutatja meg a szereplők érzelmeit

Az író pontról pontra halad, miközben elfelejti bemutatni, miként éreznek, reagálnak és változnak meg a szereplők, pedig az emberek általában az érdekes karakterek miatt olvasnak regényeket.

4. Túl részletes a szinopszis

Felesleges háttérleírásokkal terheli a szöveget az író, részletezi a háttérvilágot, a történelmi periódust, miközben értékes helyet foglal azon a bizonyos egy oldalon. A szinopszisban nincs rá szükség, hogy megtudjuk, hogy néz ki a főszereplő, vagy hogyan működik a kerék, hacsak nem ezek olyan szükséges elemek, amelyek segítenek megérteni a cselekményt vagy a főszereplőt (pl. Quasimodo, vagy Tyrion esetében nyilvánvalóan fontos leszögezni, hogy festenek.) A felesleges információkkal untatjuk az olvasót. Ugyanígy, ne írjunk listát a szereplőkről. Egy tíz oldalas szinopszisban túl sok nevet kellene észben tartani, úgyhogy csak a főszereplők neveit említsd meg, mellékszereplőkét ne.

3. Megválaszolatlanul hagyott kérdések

A szerkesztő nem fogja elolvasni a kéziratot azért, hogy megtudja, mi lett a történet vége, ellenben kíváncsi rá, vajon kellően adekvát-e a feloldás? A szinopszisban meg kell jeleníteni legalább a fő karakterekkel kapcsolatos eseménysor feloldását.

2. A szereplők nem érdekesek, vagy antipatikusak

Valószínűleg a szerző megint a cselekményre fókuszált, a karakterekkel nem foglalkozott. Győződj meg róla, hogy elmagyaráztad a főszereplők motivációit, cselekedeteik – és a végkifejlet – miértjeit.

1. Kevés az átvezetés (Ez szerintem egyenlő az ötös ponttal…)

Ha az előző összes problémától mentes is a szinopszis, az írók gyakorta elkövetik azt a hibát, hogy tőmondatokban odavetik, hogy „A lány ezt tette. A fiú azt tette. Majd szakítottak.” Hiányzik az összefüggés az egyes elemek között, nincs átvezetés. Gyakori hiba, és még azok is elkövetik, akik a kéziratban egyébként szépen felvezetik a történéseket. A cél az, hogy a szinopszis is ugyanolyan könnyedén folyjék, mint a regény maga. Néha csak egy-egy jól elhelyezett mondat hiányzik a jobb megértéshez. „Mikor a lány ezt tette, a fiú mérges lett, és azt tette. Ettől még inkább megharagudtak egymásra, és végül szakítottak, hogy a saját útjukat járják.” Tehát: ha a szereplők reakcióit, érzéseit és motivációit arra használod, hogy összekösd a mondatokat, a szinopszisod nem csak érthetőbb lesz, de a karakterek is életre kelnek.

A szerkesztő meggyőzése, avagy az első mondat

A szinopszis nem szorítkozhat az események kronológikus sorrendjének bemutatására, meg kell győznöd a szerkesztőt, hogy így kiáltson fel: „Ez az! Látni akarom a kéziratot!”

Gondolj bele, hogy a te írásodon kívül tömérdek mennyiségben kap olvashatatlan irományokat, és néha csak a legvégsőbb esetben húznak a szeméthalomból. (Megjegyzendő, hogy némely szerkesztő nem a szinopszissal kezdi az olvasást, hanem belenéz az első fejezetbe, hogy milyen az írás minősége.)

Az első három-öt mondaton borzasztó sok múlik, úgy kell megírni, hogy torkon ragadja a szerkesztőt. Többségük nem olvas tovább nem hogy egy bekezdésnél, de néha még egy mondatnál sem. (Az a meglátásom, hogy a szerkesztők képtelenek „olvasóként” olvasni, ez szakmai ártalom, ezért aztán úgy kellene tudnunk írni, hogy a szerkesztők elfeledkezzenek szerkesztő mivoltukról, és ismét olvasókká váljanak.)

Kigyűjtöttem néhány tipikus kezdést, amiket alapvetően nem érdemes alkalmazni.

1. Táj- és helyszínleírás Pl. horrortörténetben egy csendes, árnyas temetőben találja magát az olvasó (pedig általában ilyenek a temetők).

2. Időjárás-jelentés A fantasztikus történetek elején rendszeres, hogy a város/falu/vár/erdő/tóparti házikó fölött sűrű, sötét, villámló fellegek gyülekeznek, és ilyen mondatok kerekednek, mint pl. „Nehéz elképzelni, hogy valaha is rombolóbb erővel zuhogott az eső.”

3. Szereplőbemutatást, E/1-ben bemutatkozást sem érdemes kezdésként alkalmazni, kivéve persze, ha te vagy Graves és az Én, Claudiust írod.

4. Nagyon gyakori a felébresztett szereplő (néha amnéziás, néha fehér szobában ébred, néha görcsösen, verejtékben fürödve ébred, ugye, most már ismerős a dolog?).

5. Álmodó vagy majdnem álmodó – később kiderül, hogy skizofrén – szereplő jelenik meg az első néhány mondatban, csakhogy a sokadik után ki kíváncsi rá? „Olyan volt minden, mint egy álom.” – szól az első mondat, az álom azonban sokféle, ráadásul szürreális. A szerző csak odaveti, nem pedig bemutatja ezt a jellegzetességet.

6. Levelet író szereplő, amolyan prológus helyett megoldásként. Pl. „Kegyelmes uram! Mint bizonyára tudomása van róla Kegyelmednek, újabban különös dolgok történnek vidékünkön…”

7. Felejtsd el a szenvelgést, a szegény ént, a szánni való szereplőt. Drámai helyett depresszív, olvasót elriasztó kezdés: „Kilátástalanság. Aildan csak erre tud gondolni, amikor megpillantja a városka falait.”

8. Kiszámítható az ígéret. Horrortörténetből: „Sötét este volt, amikor barátommal egy tábortűznél ülve a különböző természetfeletti jelenségekről beszélgettünk.”

Milyen legyen inkább az első mondat? Vagylagosan, vagy akár együtt: Utalj az írói ígéretre. Utalj későbbi eseményekre, jelenetekre. Hökkents meg, döbbents meg, lepj meg – a humor nagyon fontos lehet. Facsarj az olvasó szívén, de ne rettents vissza. Fogalmazz meg morális alapvetést, de ne tolakodón. Ritkán az ütős párbeszéd is bejöhet. Fogalmazd meg a változást, ragadd meg a fordulópontot.

Íme néhány nagyszerű első mondat:

„Az Arrakisra való elindulás előtti héten, amikor már szinte elviselhetetlen őrjöngéssé fokozódott az utolsó napok sürgése-forgása, egy vénasszony jött látogatóba a fiú, Paul anyjához.” (Egyetlen mondat, és mennyi információ! És micsoda ritmus!)

„Hát, ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem.” (Működik a bemutatkozás.)

„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.”(A humor jelentősége.)

„Ha nincs Mario, az éles szemű olasz tengerész, a hajótörött napnyugtára halott lett volna.” (Megint sok fontos információ, pedig ez is első mondat.)

„Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe.” (Megtörtént és leendő eseményekre utalás, meghökkentés egyszerre.)

„Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.” (Vagyis működhet a felébresztett szereplő.)

„Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.” (Működhet az időjárás jelentés, legalábbis Stephen Leacock: Gertrud, a nevelőnőjében.)

A szinopszisban tartózkodj az üres, unalmas kérdésektől:

„Vajon Marcsa megszerzi magának a férfit, akit szeret?”

 

„Túlélik a kalandot, hogy tovább harcoljanak a Második Részben?” „Felfedezi-e Jin Jang Jung Mester a történelmet átformáló űrháború végső okát és végső közvetlen következményét?”

Az ilyen mondatokkal két dolgot érsz el: a szerkesztő kizökken, illetve ha kérdést teszel fel, meg kell őket válaszolnod.

Kiadókeresés – avagy a jó kézirat és szinopszis sem elég

Amikor egy ismeretlen szerkesztőnek, kiadónak írsz, légy udvarias (ügyelj a megszólításra) és informatív. Borzasztóan triviális, DE:

- ha sok kiadónál kilincselsz egyszerre, vezess róla listát, hová mikor mit küldtél;

- soha ne felejtsd le az adataidat: név, postacím, telefonszám (a sima e-mail nem biztos, hogy elég, néha egyszerűbb telefonálni! Én egyszer lehagytam a számom, egy novella megjelenése bánta…), és az is ajánlott, hogy minden oldalon ott legyenek ezek az adatok, mivel ha a szerkesztő kinyomtatja, vagy eleve papíron küldted el, a lapok elkeveredhetnek a kiadóban;

- tömör, lényegre törő, nem tolakodó stílus, egyszerű fogalmazásmód, HELYESEN ÍRVA (a bizalmaskodás, vagy a nagy magabiztosság taszító lehet, miközben a mondataid szépen elárulják, hogy tudsz-e magyarul, vagy nem);

- az ajánlások általában még akkor is taszító hatást érnek el, ha egy kiadott könyv borítóján látom, hát még ha egy szerkesztőnek ajánlólevelet is küld az aspiráns. „Az új Stephen King.” „John Grisham és Jackie Collins izgalmas keveréke.” „Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb fantasy regénye.” Az effélék láttán ugyanis a szerkesztő azt mondja: Ó, tényleg? Bizonyítsd be! Vagy pedig gondolkodás nélkül elutasítja a szerzeményt. Csak és kizárólag akkor kérjünk és küldjünk ajánlólevelet, ha tudjuk, hogy a minket ajánló személy ismeri a szerkesztőt, van befolyása és fel is hívta, tehát a kiadó már előre tudja, hogy mi kéziratot fogunk küldeni mondjuk egy ismert író ajánlásával (bár ilyenkor meg minek, ugye, viszont ellenkező esetben ugyanúgy rossz szájízt hagy az emberben, mint az ostoba bizalmaskodás vagy tolakodás).

Ha nyomtatva küld valaki kéziratot (némely kiadó csak így fogad), ne sajnálja a jó minőségű papírt, a legalább 12-es betűméretet; a színes papírt, színes betűket el kell felejteni (ez nem vicc, konkrétan megtörtént, hogy a kéziratban rózsaszínnel írta a szerző a női szereplő szövegét, kékkel a férfiét…). A külsőség igenis számít. Azt mutatja, hogy ez a kézirat fontos, megadta a szerző a módját.

Tagolás, központozás: használj bekezdéseket és szóközöket, különben kifolyik a szerkesztő szeme akár papíron, akár monitoron olvas. Minden egyes elütés, helyesírási hiba azt kiabálja a szerkesztő felé: a szerző nem olvasta vissza a szöveget, vagy nem elégszer, mert nem vette észre a bosszantó, apró hibákat, nem volt elég alapos.

Van, aki szerint először nem érdemes azonnal elküldeni a kéziratot, mondván, a kiadókhoz sok „kéretlen kézirat érkezik”. Pedig ha egy kiadó konkrétan nem kommunikálta a világ felé, hogy nem fogad kéziratot, szerintem az zöld jelzés (egyébként is, ezeknek alapvetően utána lehet nézni a neten). A „pofátlanság” kifizetődő lehet, ezért már az első levélben érdemes csatolni:

- a regény első három fejezetét (vagy más beosztás szerint kb. 70-80 ezer K-nyi szöveget);

- rövid bemutatkozást (NEM életrajzot!), ami leginkább kimerül abban, hogy név, születési idő és hely, hol jelent már meg írásunk (a net is ér);

- pár mondatot a regényről (ez még nem a szinopszis!): stílusa (vigyázat, nem műfaja) pl. fantasy, kiknek szól /ifjúsági?, 18 év felettiek?/, terjedelme karakterszám szerint);

- és a bűvös szinopszist.

Mindezek ellenére, legyünk bármilyen profik, a kiadók sokszor nem válaszolnak, vagy csak nagyon hosszú idő múlva. De aki nem próbálja meg, annak biztosan nem is sikerül, nincs mit veszteni.

13:04 | Hanna | |

Hogyan írjunk szinopszist? II.

Lőrinczy Judit előadása a 2009-es írótáborból. Első rész itt.

A szinopszisról általában (angol nyelvű anyagok kivonata)

Az írók éveken át írnak, és írnak, és mikor el kéne adni a regényüket, mind azt mondja: utálok szinopszist írni. A szinopszis kiszívja az életet a történetből, üres vázra egyszerűsíti, nem mutatja meg a mélységeit. Nehezebb megírni, mint magát a regényt, de ugyanannyi gondot kell rá fordítani.

A szinopszisírásnak azonban vannak jó oldalai is. Fejleszti a lényeglátást, legközelebb ügyesebb, feszesebb történetívet vázolhatunk fel, vagy a már meglévő szövegen húzunk… De mint minden máshoz, ehhez is gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás szükséges.

A szinopszis egyben reklám, úgy is kell megírni, mintha a kiadó e szöveg felhasználásával reklámozná majdan a regényedet, és azt is jó tudni, hogy később ennek segítségével írják meg a fülszöveget. Kiadás – ideális – esetén a szinopszist kapja meg a borítófestő.

Az igazi kardinális kérdés természetesen az, hogy milyen hosszú a szinopszis? Van olyan elképzelés, amely szerint a szinopszis minden egyes oldalának huszonöt oldalt kell felölelnie. Vagy minden fejezet egy bekezdésben foglalandó össze. Ennél azonban sokkal rövidebbeket szeretnek látni a rendkívül elfoglalt szerkesztők, általában 2-10 oldal terjedelemben gondolkodnak. Mások gondolkodása 5 oldalig tart. A még elfoglaltabbak egy oldalnál húzzák meg a határt… Egyszóval több elképzelés is létezik a hosszát illetően. Azt hiszem, ha ismeretlen szerkesztőnek küldjük, törekedjünk egy-másfél oldalas szinopszist írni, abból baj nem lehet.

Az egész történetet el kell mondanod a szinopszisban, ne tégy olyat, hogy elküldöd az első három fejezetet és a negyedik vázlatát, ne hagyd nyitva a végét, azt remélve, hogy a szerkesztő majd lerágja a tíz körmét izgalmában, és a befejezésre kíváncsian bekéri a maradékot. Le kell lőnöd minden poént.

Ismerned kell a történeted, ismerned a főszereplőid motivációit, a konfliktusokat. Ez könnyűnek, evidensnek hangzik, pedig ha jobban belegondolsz, mindig van mit felfedezned a szereplőid személyiségén és sorsán, döntéseik logikáján.

A szinopszisban kizárólag a fő cselekményszálra figyelj, ha pl. a regényed tárgya románc, akkor koncentrálj a románcra, minden más vonalat csak akkor említs, ha az hatással van a főszereplőkre és a kulcsjelenetekre.

Ha első alkalommal írod le egy szereplő nevét, használj NAGY betűket, és utána következetesen ezen a néven említsd őt („Dr. Evans”-ból ne legyen néha „Jerry”, vagy „a doktor”). Megjelölheted a nézőpontkaraktereket egy egyszerű rövidítéssel (angolban POV), amikor először leírod a nevét.

Ne készíts listát a szereplőkről, soha ne írd le, hogy néznek ki külsőleg, koncentrálj az érzelmi világukra, arra, hogyan viszonyulnak másokhoz és a világhoz. A mellékszereplőket ne nevezd néven, inkább szerepük szerint említsd őket, pl. a „főhősnő legjobb barátja”, a „főhős apja” stb.

Ne ugrálj a cselekményben és az időben össze-vissza.

A szinopszis igeideje jelen idő, egyesszám harmadik személyben (csak akkor használj egyesszám első személyt, ha a regényed is abban írtad, és feltétlenül szeretnéd megmutatni ezt az egyéni hangot), és ugyanabban a stílusban írandó, mint amilyenben a regény íródott (pl. ha horrort írsz, ne fogalmazz közvetlen, vidám hangnemben).

Mikor írjuk meg a szinopszist, regényírás előtt, alatt vagy utána? Kinek hogy, de szerintem utána érdemes: az, amit előtte/regényírás alatt írunk, inkább vázlat, a szinopszis igazán a kézirat végleges formájának kialakulása után készíthető el. Ha ugyanis előtte/alatta írod, amint befejezted a műved, vissza kell térned a szinopszisra, és átdolgozni.

Konkrét tanácsok, módszerek

1. módszer

A regényírás során készített jegyzetekből utólag írunk szinopszist, avagy „kivonatolás jegyzetekből”. Tarts a kezed ügyében egy jegyzetfüzetet írás, vagy vázlatírás közben. Ebbe rögzíthetünk minden olyan fontos dolgot, ami hatással lehet a történet alakulására, és amiket könnyen elfelejthetünk írás közben. Később, mikor a szinopszist írod, nagyszerűen orientálnak ezek a kis jegyzetek. Természetesen át kell nézned őket, mielőtt nekiülsz a szinopszisnak. Találd meg és jelöld meg a kulcsjeleneteket. Ezek között a pontok közt bújnak meg a részletek, ahogy a főhősök haladnak előre a cselekményben.

2. módszer: „Lépésről lépésre”.

Tudatosítsd magadban, hogy szinopszist fogsz írni. A legjobb akkor megtenni, mikor utoljára ülsz le, hogy letisztázd a kéziratot, és azt mondhasd rá, kész van. Végy a kezedbe egy papírt és egy ceruzát, és amint végigolvastál egy fejezetet, írd le 1-2 bekezdésben, hogy melyik szereplővel mi történt.

Újraolvasáskor feltűnhetnek olyan dolgok, amik írás közben nem jutottak eszedbe. A tudattalan létrehoz bizonyos visszatérő elemeket, jellegzetességeket, motívumokat, amelyek utólag tűnnek fel. Ezeket is jegyezd fel a papírra. Kibukhatnak az üresjáratok is, rájöhetsz, melyik fejezetben nem történik valójában semmi, vagy nincs jelentősége bizonyos karaktereknek, nem tesznek hozzá a cselekményhez, vagyis könyörtelenül ki kell húzni őket.

Ezzel a módszerrel egy bővebb vázlatot kapsz, amit ne dobj el, mert még később is jól jöhet. (Segít felidézni olyan részeket, amelyek felett átsiklanál. pl. arra is használható, hogy ne adj ugyanolyan nevet egy másik regényed szereplőjének. Egy vázlatot végigolvasni pedig mindig egyszerűbb, mint az egész regényt újra átnézni.)

Most pedig nincs más dolgod, mint lerövidíteni ezt a vázlatot. Csak a legfontosabb momentumokra szorítkozz! Kizárólag azokkal a részekkel és szereplőkkel, amelyek előremozdítják a regény fő vonalát, és akikért az olvasó izgul.

A szinopszis így eléggé száraznak, unalmasnak, sőt, még mindig hosszúnak tűnhet, de ezt el kell fogadni. A következő lépésben lehet finomítani a szövegen. (Hasznos lehet, ha úgy gondolsz a szinopszisírásra, mintha fülszöveget írnál a majdani könyvedhez. Hogy belerázódj, olvass el néhányat!)

Példa:

Megnéztél egy félelmetes mozifilmet, és elmeséled a történetét egy barátodnak. Nem azt mondod neki, hogy „a jó fiú üldözte a rossz fiút, és lelőtte, és ez a vége”. Nem hangzik valami érdekesen, ellenben pontosan úgy fest, mint jelen állapotában a te szinopszisod. Mondd inkább így: „a jó fiú megsebesült, de tudta, hogy meg kell állítania az elvetemült Dr. Halált. Az egész világ veszélyben forgott, ezért Dr. Halál után tántorgott, elesett, de valahogy ismét lábra állt, lelőtte a Jó-Fiú-Sugárfegyverével, és megmentette a világot.”

A szinopszis legyen érdekes és csak a legszükségesebb információkat tartalmazza. Ez a legnehezebb. A csontszáraz szöveget fel kell dobnod, izgalmassá, lelkessé tenni, olyanná, ami arra készteti az olvasót, hogy rögtön a kéziratért nyúljon! Koncentrálj a főszereplőkre, a krízisükre, fedd fel a motivációit és érzelmeit, magyarázd meg, miért teszi azt, amit. Idézz a regényből, párbeszédből akár, ha kell – írja a forrás, én azonban ebben nem vagyok biztos, hogy jó ötlet. Ha csak másfél oldal áll rendelkezésre, sokkal egyszerűbb összefoglalni az idézendő szöveg lényegét. Ha izgalmas, újszerű a háttér, villants fel belőle a szinopszisban is, de csak röviden. Egy bekezdésnyi információnak elégnek kell lennie, hogy az olvasó megértse a világot, amit ábrázolsz.

A szinopszis egyúttal azt is megmutatja, hogyan tudsz írni, fogalmazni, kóstoló a regényedből és a stílusodból, úgyhogy adj bele mindent!

Hasznos: foglald össze a regényed lényegét két-három mondatban (ez lehet a történet magva, alapja, lehet az utólag felfedezett motívum, a premissza), és ne felejtsd el beleírni a szinopszisba. Arra is felhasználhatod, hogy ráírd a borítékra, mert felkeltheti a szerkesztők/ügynökök érdeklődését, ráadásul van egy kész válaszod arra a rémes kérdésre is, hogy „miről szól a regényed?”

3. Ez a módszer a regény felépítését veszi alapul valahogy úgy, mint mikor középiskolában belénk verték a nagyobb irodalomdolgozatok felépítését (bevezetés, tárgyalás stb.). Az első lépés itt is az, hogy fogalmazd meg magadnak világosan, kik a főszereplők és mik a céljaik, miért lehetnek érdekesek az olvasó számára.

I. A „nyitójelenettel” kezdj: probléma/témafelvetés, feszültségkeltés, pl. a főszereplő felfedez egy hullát, romantikus történet esetén a főhős és a főhősnő először látják meg egymást, Hamlet találkozik apja szellemével.

A története kezdete az a pont, amikor valami megváltozik, de az író a változást követően is bevonhatja az olvasót – krimik esetében pl. a prológusban gyakorta a gyilkos jelenik meg nézőpontkarakterként, míg a főhős detektívvel az első fejezetben találkozunk. Érdemes végiggondolni, mi történik, ha a regényt A – a fordulópont előtt (milyen volt az élet a háború előtt), B – éppen a változás pillanatában (rábukkannak a hullára), C – éppen a változás pillanata után kezdenéd. A nyitánytól függ a karakter első lépése, első megjelenése, de a végén a konfliktus megoldása is.

II. A nyitányt követő blokkban továbbgondolod a felvetett problémát, ez a főhős reakciója, első lépése: talán mindjárt sejti, ki a gyilkos, vagy legalábbis utal rá, hogy meg fogja oldani a rejtélyt. Fontos, hogy a szereplő reakciójának hitelesnek kell lennie. Grisham A cég c. regénye nyitányában felajánlanak egy állást a főszereplőnek, aki – és ez már a II. blokk – el is fogadja. Ki nem tette volna a helyében?

III. A történet bonyolódik a harmadik egységben: a főszereplő azt hiszi, minden a legnagyobb rendben, amikor hirtelen történik valami, ami rosszat sejtet. Belép egy új szereplő, új problémák vetődnek fel, pl. a detektív egy másik hullát is talál… A főszereplő első lépése tehát nem oldotta meg a felvetett problémát, sőt, elindult egy úton.

IV. Ez a rész a leghosszabb, a tulajdonképpeni „tárgyalás”, az összeomlás ideje, amikor minden összejátszik a főhős ellen, akinek hirtelen nehéz döntéseket kell meghoznia, és reméli, hogy nem kell szembenéznie a félelmeivel. Megpróbál egy másik lehetőséget, de az szükségszerűen tévútra viszi.

Készíts listát minden rossz dologról, ami a kulcsfigurával történik, és foglald össze egyetlen mondatban.

Krimitörténetben ez az a rész, amikor a detektív hiába követi az összes nyomot, egyre nehezebbnek tűnik számára, hogy megoldja az ügyet, mintha mindenki ellene volna, hazudnak a tanúk stb.

Válassz ki három kulcsjelenetet, amiben a hősnek változnia /reagálnia kell/kihívás elé kerül – egyúttal ezek a jelenetek vezetnek el a rejtély megoldásához is.

V. Bekövetkezik az igazság pillanata, a tetőpont: a főhős az út végére ér. Ideje szembenéznie a történet eleji elgondolásával és a jelennel (a hősszerelmes nem tud ellenállni az érzéseinek, a detektívnek – gyakorta életveszélyes szituációban, élete kockáztatásával – lehetősége adódik megoldani a rejtélyt). A karakter tehát végső választás elé kerül, és itt látszik legjobban az, hogy statikus szereplőt képzelt el az író, vagy a jó döntés meghozásához személyiségfejlődésre is szükség van. Ha ez utóbbi jellemző, a szinopszisban erre is utalni kell.

VI. A hős mindent kockára tesz, ebben a részben választ (helyesen) a főszereplő, ám cserébe elnyeri jutalmát: összejön a hősnővel/kiderül, ki a gyilkos.

VII. A hős jutalma („levezetés”), az örök szerelem/bíróság elé juttatott bűnöző (Happy End). Az írók, meglehet, szeretnék elhagyni ezt a részt, mondván, az előző blokkban minden a helyére került, az olvasók azonban igénylik az érzelmi „levezetést”, szeretnék kiélvezni a „győzelmet”, átélni a hősök beteljesült szerelmét, nézni őket amint ellovagolnak a naplementébe. Mivel a szinopszist témafelvetéssel, írói ígérettel kezdtük, a kérdésre érdemes „válaszolni” az összefoglaló végén.

12:58 | Hanna | |

Hogyan írjunk szinopszist? I.

Lőrinczy Judit előadása a 2009-es írótáborból.

Aki regényt ír, előbb utóbb meg akar jelenni, a kézirat eladásához azonban kénytelen szinopszist írni. Van-e értelme? Sajnos be kell látnunk, hogy a kiadók nem fogadnak kéziratot, vagy csak nagyon szűk körtől. Hiába jelent meg esetleg néhány novellánk, az elsőkönyveseknek minimális az esélye a megjelenésre.

Ezért aztán általában ismeretségi alapon próbálkoznak az emberek – ennél fogva attól függ, milyen lesz a szinopszis, hogy tudjuk, kinek küldjük. Esetleg már beszéltünk is a szerkesztővel, ismeri az alapkoncepciónkat, a stílusunkat, ha korábbi írásainkat is látta stb. Nem szorítkozunk kínos másfél oldalra, hanem akár részletesebb vázlatot küldünk, mert tudjuk, úgyis elolvassa. Sőt, lehet, szintet lépünk, és egyenesen a kéziratot postázzuk…

Mégis, szinopszist írni több okból célszerű:

- sosem tudni, végül elküldjük-e a kéziratot próba szerencse alapon valahová,

- könnyebb a cselekményt/ötletünket véleményeztetni, mintha egyből a kész kéziratot adnánk oda az áldozatainknak,

- ráadásul a cselekmény felvázolásával kiütköznek a logikai és történetvezetési problémák.

Lehet, hogy most úgy fog tűnni, csupa ismert, triviális dolgot mondok, de az a tapasztalatom, hogyha egyértelműnek gondolunk valamit, annál inkább elfelejtjük, figyelmen kívül hagyjuk őket.

Nyilvánvalóan nem érdemes meg nem írt ötlettel, elképzeléssel kilincselni, szóval feltételezzük, hogy van egy kész kéziratunk, amit kipofoztunk.

Milyen a jó szinopszis?

Mindenek előtt nem vázlat. Sokan írnak úgy, hogy előbb megírnak egy vázlatot, mielőtt belefognának a regénybe. A vázlatot magának szánja az író, másoknak nem, kimerítő cselekményvezetés, karakterjellemzés, háttérvilág leírása egyaránt belefér. És nem szentírás. Segít az elindulásban, és remélhetőleg abban is, hogy rájöjjünk a végkifejletre. Segít belerázódni az írásba, a regény hangulatába, valahányszor gép elé ülünk.

A szinopszist ezzel szemben sokszor a regény megírása után készítik el; nem pontos térkép az útról, hiszen már megérkeztünk. A szinopszis a regény eladásához kell, a vázlat a megíráshoz.

A továbbiakban a szinopszisról lesz szó, nem pedig a vázlat megírásáról, amelyet ráadásul nem is mindenki használ, írói módszer, megszokás válogatja. Magyar nyelvű, szinopszisírással foglalkozó útmutató nem igen van a neten, inkább filmes vonatkozásban találunk tippeket:

„A szinopszis szó jelentése: ránézni az egészre. Tehát azért írjuk, hogy egyben láthassuk a teljes történetünket. Fizikailag ez nem jelent mást, mint egyetlen oldal terjedelmet. A szinopszis a legszűkebb értelemben vett cselekményvázlat, amiben egyelőre kerüljük a részleteket. Kiről szól, miről szól, honnan indul, hová jut el és milyen úton? – ezekre a kérdésekre kell választ adnunk, egy-egy jól eltalált mondattal leírva az út akadályait, de még egyszer hangsúlyozom: a részletek boncolgatása nélkül.”

A neten – angol nyelvű anyagokból – más találó megfogalmazásokat is olvashatunk:

„A szinopszis révén madártávlatból látunk rá az egész történetre”

„A szinopszis célja bemutatni, miről szól a regény, és nem az, miként történtek meg a dolgok.”

Borzasztó nehéz néhány ezer leütésben bemutatni egy akár 700 ezer karakteres történet lényegét. Pedig elvileg egy mondatban is össze kellene tudni foglalni, miről szól a regényünk. Ez az egy mondat pedig nem más, mint a premissza. Már csak azért is meg kell tudnunk fogalmazni, mert a szinopszis részben az írói ígéret, a regény központi kérdésének kibontása, ha úgy tetszik, de még nem valódi cselekményvázlat.

12:55 | írástechnika | Hanna | |

2009. július 27., hétfő

Nyers kéziratokról

Hanna Hungaroconos előadásának kivonata (ppt fájl):

Nyers kéziratokról

(Remélem, mindenki le tudja tölteni, akit érdekel.)

Gyakorlatok rtf-ben (egyébként meg itt)

 

8:06 | előadás | írástechnika | miért írok? | Editor Diaboli | |

Gyakorlatok stílushibák elkerülésére

Ezek egyszerű gyakorlatok, mivel a szemléltetett példák sarkítottak. Miután elvégezted a gyakorlatokat, a saját novelládon/regényeden is menj végig és abban is keress típushibákat! Találni fogsz.

 

1. Folyékonyság

Írd át a mondatokat, hogy az azonos szerkezet monotonitását megtörd!

Péter lassan fölült. Rémálma maradványai még mindig gondolataihoz tapadtak. Szobája ismerős körvonalai ijesztő árnyakká torzultak. Az óra halkan tiktakolt a falon, számlapja kéken világított a holdfényben. A sötétség fojtón ölelte körül a férfit.

2. Következetesség (egy mondatnak természetesen vezetnie kell a következőhöz)

Helyezd megfelelő sorrendbe a tagmondatokat, hogy a szövegnek legyen folyása!

Ede az égerfák és a rét közötti homokos talajba döfte az ásót. Világos szeme pislogás nélkül meredt a kifordított göröngyre. Már háromnegyed órája ásott, bőre csillogott a verejtéktől. Vékony szálú szőke haja meglibbent a szellőben.

3. Pontosság

Megfelelő szavakat használt az író, vagy becsapták a „hamis barátok”? Gyakran keverünk hasonló hangzású, de eltérő jelentésű szavakat.

Zoltán körbenézett a helységben: egyenlőre csak ő és egy szőke asszony ültek a füstös kocsmában. Az egyesség értelmében éjfélre várhatták megbízójukat, aki igazi nótárius alaknak számított az alvilágban. Zoltán megnyalta ajkát – nem szívlelte az efféle titokzatos ügyleteket, de nem tehetett mást, vállalnia kellett: zsebében egyetlen magános érem árválkodott. Ha enni akar, tennie kell érte – és még a törvényszegés is jobb volt, mint az egyhangúlag szürke nyomor.

4. Gazdaságosság

Rövidítsd le a terjengős kifejezéseket, tedd pontosabbá a fogalmazást az értelem megőrzése mellett! (Legalább két sorral rövidíthető.)

Beszálltak a csónakba és leültek az ülésekre, majd használni kezdték az evezőket. A csónak hang nélkül siklott a folyékony közegen. Misi percekig nem mondott semmit Janinak; lélegzetét sípoló hanggal fújta ki az orrán, hogy jelezze, mennyire haragszik, bár igyekszik elfojtani. Jani egyáltalán nem érezte magát kényelmesen. Neki kellett volna irányítania és gondoskodnia róla, aki a másik beosztottja volt, ehelyett viszont így viselkedik.

 

7:25 | írástechnika | Hanna | |

Cselekményszövésben gyakran ejtett hibák

1. Tünet: A történetszál elkalandozik, nem lyukad ki sehová.

Diagnózis: A szerző úgy kezdte el a történetet, hogy nem volt határozott elképzelése arról, merre akar haladni.

Megoldás: A központi karakternek adj erősebb motivációt és nehezítsd meg a dolgát. Írd újra a történetet anélkül, hogy a régibe belepillantanál.

2. Tünet: A történet zavaros, túl sok a karakter, túl sok minden történik.

Diagnózis: A szerző nem döntötte el, kinek a történetét meséli el, vagy nem találta meg a módját, hogy a narrációt a központi karakterre fókuszálja.

Megoldás: Három-négy főre csökkentsd a főbb karakterek számát. Dolgozd ki újra a cselekményt és írd újra a novellát!

3. Tünet: A cselekmény teljesnek tűnik, de a novella céltalannak érződik.

Diagnózis: A szerző elfelejtette, hogy a fő karaktereknek érdekelnie kell az olvasót, és számítania kell annak, mi történik velük. Az efféle sztorikat főleg fiatalok (és férfiak) írják, akik azt hiszik, hogy a cselekmény minden, amire szükségük van a megjelenéshez. Még a cselekményközpontú fikcióban is fontosabbak a karakterek, mint a cselekmény.

Megoldás: Ez nem a cselekmény problémája. Menj vissza a karakterekhez és építkezz onnan!

4. Tünet: A befejezés csalódást keltő.

Diagnózis: (1) A szerző nem tévesztette meg az olvasót, és a befejezés azért okoz csalódást, mert nyilvánvaló; vagy (2) a szerző nem tervezte meg a befejezést, remélte, hogy valami majd csak eszébe jut, és végül egy erőtlen és nem logikus befejezést talált.

Megoldás: Nem csak a befejezést kell megjavítani; menj vissza az elejére és dolgozd ki újra a cselekményt!

Damon Knight: Crating Short Fiction című könyvéből

7:22 | írástechnika | Hanna | |

2009. július 6., hétfő

Kritikai irányzatok

Gyorstalpaló a kritikai irányzatokról és némi magyarázat arra, miért mennek ölre a kritikusok és olvasók egy-egy könyv kritikája alatt.

A formalista kritika az irodalmat olyan autonóm emberi tudásformának tekinti,eszerint egy vers vagy novella nem elsősorban társadalmi, történelmi vagy életrajzi dokumentum, hanem olyan irodalmi mű, amelyet csak saját belső irodalmi jellemzői függvényében lehet megérteni, vagyis a szövegben található elemek segítségével. Legfontosabb eszközük az ún. close reading (szoros olvasás). 

Az életrajzi kritika középpontjában az a felismerés áll, hogy az irodalmat valós személyek írják, és az író életének megértése segíthet az olvasóknak jobban megérteni műveit. Az író életének ismeretében elemzi az írásokat, ennek veszélye az, hogy az író nem tiszta formában szövi bele munkáiba az életében tapasztaltakat, hanem átírja azokat a nagyobb irodalmi hatás érdekében.

A történelmi kriticizmus a társadalmi, kulturális és szellemi kontextus segítségével próbálja analizálni az irodalmi műve. Ezek a kritikusok kevésbé törődnek foglalkoznak a mai kor embereire gyakorolt hatással, inkább azt kutatják, hogy az eredeti olvasóközönségre milyen hatással lehetett a mű.

A pszichológiai kritikában három megközelítés uralkodik: az első a művészet kreatív folyamatait vizsgálja. A második egy bizonyos író pszichológiai tanulmányát állítja össze. A harmadik a fikcionális karakterek pszichológiai elemezése.

A mitológiai kritika interdiszciplináris megközelítés, amely azt tanulmányozza, hogy az egyéniképzelet miként használja a szimbólumokat és helyzeteket, akár tudatosan, akár tudat alatt. A koncepció az archetípus lét, amely olyan szituáció, helyzet vagy kép, amely mély, univerzális reakciót vált ki. Az archetipikus szimbólumok azonosításával ezek a kritikusok az egyes szövegeket irodalmi művek tágabb halmazához kapcsolják.

A szociológiai kritika az irodalmat a kulturális, gazdasági és politikai kontextusban vizsgálja, és elemzi a kulturális, gazdasági és politikai értékeket, amelyeket a mű képvisel. Ennek válfaja volt a marxista kritika, amely elsősorban a művészet gazdasági és politikai elemeire összpontosított.

A gender kritika azt vizsgálja, hogy a szexuális identitás hogyan befolyásolja az irodalmi művek alkotását és fogadtatását.

Az olvasói válasz (reader-response) alapú kritika megkísérli leírni, mi megy végbe az olvasó fejében, miközben egyadott szöveget olvas. Kritikusai abban hisznek, hogy egy szöveg sem létezik az olvasói értelmezéstől függetlenül.

A dekonstruktivista kritika elveti azt a hagyományos alapvetést, miszerint a nyelv a valóságot képezi le, következésképpen az irodalmi műveknek sincsen egy meghatározott jelentése. A dekonstruktivisták a "mit mond a mű" kérdésénél fontosabbnak tartják a "hogyan mondja" kérdését. 

 

 

7:00 | kritika | Hanna | |

2009. május 26., kedd

Az elbeszélés alapelvei

Bill Johnson szerint, amikor egy történetről beszélünk, gyakran a cselekmény és a karakterek felől közelítjük meg. Míg ezek valóban a leginkább szembeötlő alkotóelemei, a jó történet alapjait sem szabad szem elől téveszteni – ezek nélkül az elbeszélés szétesik.

Az alapelvek a következők:

1. Az emberek igénylik a történeteket.

A történet egy olyan világ, ahol minden karakternek, cselekvésnek és történetelemnek szerepe van  – emiatt gyökeresen eltér az élettől, ahol a tényeknek és történéseknek nem mindig van látható értelme vagy megoldása. Mivel a való élet kiszámíthatatlan és szeszélyes, a legtöbb embernek szüksége van arra, hogy értelemmel ruházza fel az életet, és ezt a célt szolgálja az elbeszélés. Olyan útra viszi az olvasókat, amely életszerű szituációkra kínál megoldást és lezárást.

2. A történetek kielégítik az emberek vágyát a megoldás és beteljesülés iránt.

A történetek eleget tesznek annak az emberi szükségletnek, hogy az élet értelemmel rendelkezzen. Minden történet, legyen egyszerű vagy bonyolult, ebből a szükségletből táplálkozó téma körül forog. Megtapasztalhatjuk a különböző érzelmeket, fölfedezhetjük a világot, még ha az képzeletbeli is.

3. Olyan premissza felállítása, ami meghatározza a történet témáját, haladási irányát és beteljesülését.

4. A jól megírt történet tartja magát a céljához.

A történet világában minden elemnek összhangban kell lennie a premisszával. Ezeket az elemeket a mesélő rendezi el, hogy egy bizonyos fajta beteljesülést valósíthasson meg az olvasók körében. Ha a történet haladási iránya bizonytalan, még akkor is, ha ez a túlságos életszerűségből is adódik (vagyis az események nem vezetnek sehová és ötletszerűek), az olvasók elvesztik érdeklődésüket.

5. A történet elemei bizonyos sorrendben következnek egymás után.

Az elbeszélő úgy rendezi el a történet elemeit, hogy drámai hatást elérve eljusson a történet beteljesüléséig.

6. Az itt és most érzése növeli a jó történet hatását.

Ha az író a történethez hűen ír, megteremti az itt és most érzését az olvasóban. Az olvasó bevonása nem a részletekben rejlik per se, hanem abban, hogy a történet drámai cselekménye fontossá és érzékletessé teszi ezeket a részleteket. Kell, hogy legyen oka is az olvasó kapcsolódásának.

7. A történet szerkezetének megértése.

A történetelemek meghatározott szerkezetekbe rendezhetőek, így például egy kriminél a történet elején következik be a bűntény, a történet folyamán derül ki, mi a tét, és a végén választ kapunk a „ki a gyilkos” kérdésére. Egy horrortörténetben a karaktereknek cselekedniük kell, különben meghalnak. Romantikus regénynél az olvasó tudja, mi lesz a történet vége, de a szerelem kibontakozása érdekli, a végkifejletig elvezető út.

8. Utánzás.

Jó történeteket véve alapul a tapasztalatlan író is hasznosítani tudja a szerkezetüket uraló alapelveket.

9. A szerző tapasztalatai az életről.

Mivel a szerző maga is megtapasztalta már az alapvető érzelmeket, ezeket a tapasztalásokat eszközként fölhasználhatja.

10. Az elbeszélés mestersége.

Az író szavak segítségével hoz létre képeket. Ehhez bírnia kell a nyelv ismeretével, tudnia kell, hogyan alkalmazzon metaforákat, hogyan alkosson érzékletes leírásokat, erős dialógusokat, mint ahogy egy mesterember is tudja, hogyan használja szerszámait. Az írónak a szavak mesterévé kell válnia.

11. Technikai tudás.

Az írónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie az ábrázolt környezetről. Ha az író kamuzik, és az olvasó  rajtakapja, félreteheti a történetet.

12. A vágy, hogy az ember mesélővé váljon.

Az emberek többségükben nem azért lesznek írók, hogy hírnévre, pénzre vagy tekintélyre tegyenek szert, bár van, akinél ez a motiváció, és sikerrel is jár. Sokkal gyakoribb, hogy az emberek azért írnak, mert van mondanivalójuk.  Az írók első olvasói ők maguk. A kezdő szerzők hibája, hogy az írás iránti lelkesedésüket összetévesztik az olvasóközönségben szított érzelmek megidézésének képességével.

13. Érteni kell a karakterek szerepét a történetben.

A karakterek látható és konkrét formába öntik a cselekmény mozgását.  A mesélőnek azonban el kell különítenie a történet lényegét attól, ami a karakterek számára kockán forog. A gyenge karakterek gyakran nem viszik előre a cselekményt, mozgás nélkül pedig nincs dráma, sem beteljesedés, következésképp olvasóközönség sem.

14. Érteni kell a cselekmény működését, hogyan válik a történet mozgása drámaivá.

A cselekmény célja, hogy a történet drámai mozgását láthatóvá tegye a karakterek gondjainak bevonásával, amelyeket a történet tétjével fűz össze. A karaktereket ráveszi, hogy oldják meg a történet problémáját, miközben cselekmény generálta események akadályozzák cselekvésüket. Ahogy a karakterek egyre nagyobb nehézségekkel szembesülnek, annál nagyobb céltudatossággal formáljáka  történet végkifejletét, így halad a történet a beteljesülés felé.

A történet cselekményének leírása nem ugyanaz, mint a történet alapvetésének leírása, de a történet mozgásának megértéséhez meg kell vizsgálnunk, mi mozgatja a történet cselekményét.

15. Meg kell érteni a nézőpont fogalmát.

Az alapkérdés: hogyan teszi drámaibbá és konkrétabbá a történet mozgását egyik nézőpontkarakter a másiknál? Melyik nézőpontkaraktert válasszam? Tegyük fel magunknak a kérdést: ennek a karakternek a használata segíti-e az olvasót abban, hogy magáévá tegye a feszültséget, és a történet végkifejlete erősebb lesz-e? A nézőpontváltások frissebbé tehetik a történetet, de nem szabad elfelejteni, hogy az olvasónak azonosulnia kell a történet mozgásával, és a hirtelen váltások kizökkenthetik. Az a nézőpontkarakter, amelyik nem teszi drámaibbá és erősebbé a történetet, gyenge. 

Az írónak tudnia kell, a történet mélyebb szinten miről szól, és hogyan lehet elvinni a végkifejletig úgy, hogy az olvasók számára beteljesülést jelentsen.

7:28 | írástechnika | Editor Diaboli | |

A nagyok is...

Még a nagyokkal is előfordul néha, hogy elutasító levelet kapnak. Az alábbi levél, amelyet Ursula K. Le Guin ügynöke kapott A sötétség balkeze című regényre, talán felvidítja azokat, akik nemrégen kaptak elutasítást:

„Kedves Miss Kidd,

Ursula K. Le Guin rendkívül jól ír, de sajnos a kiemelkedő minőség önmagában nem elég, hogy ajánlatot tegyek a regényre. A könyvet annyira túlbonyolítja az utalások és információ részletessége, a közbeékelt legendák relevanciájuk mellett olyannyira bosszantóak, hogy a történet cselekménye reménytelenül lelassul és a könyv végül olvashatatlanná válik. A történet annyira száraz és levegőtlen, annyira szétesett a ritmusa, hogy mindazt a drámát és izgalmat, ami a regényben benne lehetett volna, teljesen felhígítja a javarészt idegen ballaszt. Mindenesetre köszönöm, hogy ránk gondolt. A sötétség balkeze kéziratát mellékelten visszaküldöm.

Tisztelettel,

a Szerkesztő

1968. június 21.”


6:59 | író | kisördög | Hanna | |

2009. május 21., csütörtök

G. R. R. Martin a horrortörténetekről

"1986-ban a Dark Harvest részére szerkesztettem a Night Visions 3 horror antológiát. A bevezetőben a következőket írtam: <Azok, akik azt állítják, hogy ugyanazon okból ülünk fel a hullámvasútra, mint amiért horrortörténeteket olvasunk, nem értik a lényeget. Onnan a legjobb esetben is csak egyszerű adrenalinfröccsel szállunk ki, márpedig a fantasztikum nem erről szól. Igen, egy igazán rossz horrorsztoritól ugyanúgy hányingert kaphatunk, mint a hullámvasúttól, de a hasonlóság ebben ki is merül. A fantasztikumban valami olyasmit keresünk, amit egy vidámparkban nem kapunk meg.

Egy jó horrortörténet félelmet kelt bennünk. Ébren tart minket éjjel, beférkőzik álmainkba, és új értelmet kap tőle a sötétség. Rémület, rettegés, iszonyodás, hívd ahogy akarod, mind ugyanonnan ered. De kérlek, ne téveszd össze az egyszerű émelygéssel. A nagyszerű történetek, amelyek sokáig megmaradnak bennünk, megváltoztatják az életünket, sosem azokról a dolgokról szólnak, amelyekről íródtak.

A rossz horrorsztorik belebonyolódnak a vámpírok kinyírásának hatféle módozatába, vagy érzékletesen mutatják be, miként ették meg a patkányok Billy nemi szerveit. A jó horrortörténetek ennél többről szólnak. Reményről és kétségbeesésről, szerelemről és engesztelhetetlen gyűlöletről, szenvedélyről és féltékenységről. Barátságról és ifjúságról, szexualitásról és dühről, magányról és elidegenedésről és pszichózisról, bátorságról és gyávaságról, az emberi elméről, a testről és lélekről magáról. A jó horrortörténetek arra késztetnek minket, hogy megnézzük tükörképünket sötét, görbe tükrökben, amelyekben elmosódottan megpillantjuk a minket zavaró dolgokat, azokat, melyeket valójában nem akarunk látni. A horror az emberi lélek sötétjébe hatol, feltárja félelmeinket és a haragot, melyekkel együtt élünk.

Ám ahogy a sötétség értelmezhetetlen fény nélkül, a horror is semmitmondó szépség nélkül. A legjobb horrortörténet elsősorban történet, és csak másodsorban horror, és bár nagyon is ránk ijeszt, ennél többet nyújt számunkra. Van helye bennük a könnyes nevetésnek éppúgy, mint a sikolyoknak, dicsőségnek és gyöngédségnek, vagy a tragédiának. Telve vannak nem csak az egyszerű félelemmel, de az élet végtelen változatosságával, szerelemmel és halállal és születéssel és reménnyel és bujasággal és transzcendentálissal, a tapasztalás és az érzelmek széles skálájával, melyek együtt alkotják az emberi lényt. Szereplőik emberek – emberek, akiket a képzeletünk hoz létre, emberek, akik körülvesznek minket, emberek, akik nem csak azért vannak, hogy erőszakos, tömeges mészárlás tárgyaivá váljanak a negyedik fejezetben. A legjobb horrortörténetek az igazat mondják.> – Húsz éve írtam ezt, de most is kiállok minden szóért."

13:24 | idézet | EnVoice | |

2009. május 10., vasárnap

Hogyan írjunk? Új honlapok

Regényírással, de főleg forgatókönyvírással foglalkozik a Pannonscript. Szerkesztője, Árva Attila egy online  sztoriszerkesztő programot is ígér, valamint saját fejlesztésű szoftvert íróknak, költőknek, dalszövegíróknak. Az oldalon jelenleg rövidebb cikkek találhatóak az írásról és a forgatókönyvekről.

A regenyiras.hunstar.hu pdf-ben küldi el a feliratkozóknak leckéit, amelyek Duncan Shelley íróiskolájának anyagára épülnek. (Duncan Shelleyről információk találhatóak itt, a blogjában, illetve a Google-ban a "Duncan Shelley + szcientológia" keresőszavak beütésével.) A feliratkozás ingyenes, a bevezetőt már meg is kapták az érdeklődők. Saját felelősségre.*

*Amennyiben az Irodalmi Boncasztal visszaélésről, toborzásról és más effélékről szerez tudomást, arról hírt fog adni.

8:16 | link | Hanna | |

2009. március 25., szerda

Könyv dióhéjban

Amennyiben komolyan gondoltad a külföldi megjelenést, íme egy újabb lehetőség, hogy felhívd (angol nyelvű) kéziratodra a figyelmet: a The Knight Agency pályázatot írt ki a legjobb három mondatra, amellyel egy könyv jellemezhető. Legfeljebb 150 szóval, három mondatban összegezd regényed történetét, és küldd el az ügynökségnek. A legjobb huszat az irodalmi ügynökök bekérik és véleményezik – talán még meg is tetszik nekik. A határidő 2009 április 20.

7:30 | közérdekű | link | Hanna | |

2009. március 11., szerda

Mutasd magad!

Felfedezésre váró író vagy? Netán szerkesztő, irodalmi ügynök? Vagy csak egy lelkes olvasó, aki szeret ingyen (és legálisan) könyveket olvasni a világhálón?

A HarperCollins egyedülálló rendszert dolgozott ki a tömegesen érkező kéziratok problémájára: létrehozta az Authonomy tehetségkutató oldalt. Az Authonomy működése meglehetősen egyszerű: a regisztrált tagok feltölthetik az oldalra a regényüket, amelyet aztán más tagok és arra tévedő olvasók elolvasnak, véleményeznek, értékelnek. Mivel a tagok között több szerkesztő és ügynök is található, ilyenformán publikusan fölkelthető azok érdeklődése is, akiknek amúgy is küldött volna az ember bemutatkozó levelet. A HarperCollins szerkesztői tanácsa minden hónapban megnézi az öt legjobbnak értékelt új regényt és véleményt ír róla – és mivel az oldal célja, hogy új tehetségeket fedezzenek föl, azokat a kéziratokat, amelyek valóban megragadták a figyelmüket és látnak benne lehetőséget, meg is veszik, mintha csak egy ügynökség ajánlotta volna be.

A lehetőség adott. Éljetek vele.

16:08 | kritika | link | Editor Diaboli | |

2009. március 2., hétfő

Ide a következőt!

Naponta érkeznek a Boncasztal szerkesztőségébe a felháborodott levelek: hol a következő bejegyzés? Mikor írtok már? Azt ígértétek, rendszeresen frissítetek! Mit tehet ilyenkor az ember?

Mondjuk bevallja, hogy a fentiekből egy szó sem igaz. De mi nem is írunk olyan regényciklusokat, amelyek több köteten át mesélnek el - egyetlen történetet.

Először George R. R. Martin borult ki (de főleg negyvenkilenc perccel később). Igen, az itthon is népszerű sorozat következő kötete, a Dance with Dragon késik. Igen, korábbra és biztosra ígérte. De ha az ember hatvan éves, és be akarja fejezni a történetét, akkor a lehető legrosszabb megoldás az, ha reggeltől estig csak azt csinálja.

A bejegyzésre reagált John Scalzi is,  aki egyrészt kifejtette Martin hasonlatait, másrészt így foglalta össze a dolgot: a rajongók választhatnak. A rajongók vagy kapnak egy könyvet, amin ott lesz Martin neve, szinte most azonnal, vagy türelmesek lesznek, és várnak addig, amíg az író be nem fejezi a következő részt úgy, ahogy ő szeretné.

Charles Stross technikai oldalról közelíti meg a kérdést. Saját tapasztalatára építve elmagyarázza, mi a különbség az olyan sorozat között, ahol minden regény egy önálló, lezárt történet (mint a Tarzan regények, vagy Drizzt kalandjai), és egy olyan nagyívú történet között, amely több regényen át szövi a szálakat (Mint Martin Jég és tűz dala, Stross Merchant Princes-e vagy mondjuk a Gyűrűk Ura). A reakciók közül ez az, ami a "száraz, technikai részletekbe"  is belemegy, mindenképpen érdekes olvasmány.

Patrick Rothfuss meg jól időzített. A Name of the Wind szerzőjétől a rajongók hasonlót követelnek, mint Martintól: ide a következő részt, lehetőleg máma még!

Rothfuss meg válaszol - képregényben. Érdemes elolvasni, ha egy jót akarunk nevetni.

Legvégül pedig álljon itt Nick Mamatas tanácsa Martinnak:

"Szia George!

Figyelj, egyszerűen csak írjál még egy bejegyzést, amiben elmeséled mindenkinek, hogyan végződik a bazihosszú fantasy-sorozatod.

Erre majd elhallgatnak a türelmetlenkedő rajongók.

Ha nem tudod, mi lesz a vége, találj ki valamit most rögtön.

Remélem, tudtam segíteni:

NM"

 

(Nekünk meg a tor.com segített, amikor egy bejegyzésbe gyűjtötte a linkeket.)

 

 

12:17 | humor | író | link | Komavary | |

2009. január 20., kedd

Így ír Wyquin

Ahány ember, annyiféleképp fog bele egy történetbe. Van, aki a karakterekre gyúr, főleg, ha természetes érzékkel, empátiával áldotta meg a sors, mintegy beleéli magát a szereplők jellemébe, helyzetébe, míg mások szigorú logikai utat választanak, és igyekeznek racionális döntéseket hozni  az általuk kreált személy puszta érdekeit szem előtt tartva. Van, aki elhanyagolja a karaktereket, és inkább a fordulatos cselekményre, vagy a háttérre, a világra, a hangulatra épít, van, aki a párbeszédeket kedveli a leírásokkal szemben és fordítva. Talán az a legjobb persze, ha a "mindenből egy kicsit" elvet valljuk. Igaz, ez nem egyszerű.
 
Wyquin indított egy blogot, amelyben - szándékai szerint - összehozza "a hagyományos írást a blogregénnyel, az írást az írás tanításával, az írót az olvasóval. Én vállalom, hogy egy történet megírásának minden részletét, az ötlettől a kész kéziratig megosztom veled, te pedig, ha van kedved, szállj be a játékba!"
 
Wyquin tervei szerint egy sci-fi történetet szeretne írni a blog olvasóinak aktív közreműködése mellett. Nem egészen bepillantás egy gyakorlott, mindentudó mester műhelyébe, a szerző maga is tanulni, gondolkodni szeretne, eszmecserét folytatni másokkal. Tanulságos lehet bárkinek, aki szeretné tudni, milyen változásokon esik át a szöveg, míg elnyeri végleges formáját, bárkinek, aki szeretné tudni, hogyan ír Wyquin.
 
A szerző az alapoktól kezdi, sci-fi esetében ugyanis hatványozottan fontos a logikus, jól felépített háttér.
 
A bejegyzések nyomon követhetők a http://fold2682.rpg4.me/ oldalon.

20:32 | írástechnika | EnVoice | |

2009. január 3., szombat

Scalzi on Writing - Scalzi az írásról

A borító Avagy: You're Not  Fooling Anyone When You Take Your Laptop To A Coffee Shop: Scalzi on Writing. (Nem csapsz be senkit, ha lecipeled a laptopodat a kávézóba: Scalzi az írásról - mondd ki egy levegővel!).

Először is: kicsoda Scalzi? John Scalzi főállású író. És regényeket is ír (ez az is még fontos lesz). Alig pár éve robbant be a scifi-köztudatba Old Man's War című Heinlein utánérzésével. A sorozat azóta egy ifjúsági regénnyel tetralógiává bővült (a harmadik rész alig tucatnyi szavazattal maradt le az idei Hugo díjról). Nem sokkal később, az Androidálomban (The Android's Dream) pedig megmutatta, hogy van még humoros scifi Douglas Adams után is.

De az írást nem scifi regényekkel kezdte: több éven át írt ismertetőket, kritikákat évtizedes tapasztalata van online újságíróként - igazi hivatásos.

Ez az, ami könyvét kiemeli a többi írástechnikai tankönyv közül: a karakterábrázolás, cselekménybonyolítás, leírások csínyja-bínja helyett egyetlen dolgot próbál átadni: az egészséges hozzáállást az íráshoz, mint hivatáshoz.

Ó, persze a könyvben találhatunk írói tanácsokat is: ezt össze lehet foglalni a következő pár szóban: tanuld meg a nyelvtan alapjait, és utána írjál, írjál, írjál.

Scalzi még a tintánál is piszkosabb dologgal foglalkozik: például a pénzzel. Miért ne add fel az állásodat az első regényszerződésnél, egyáltalán, miért köss szerződést a regényedre, mit írjál (röviden: mindent, amiért fizetnek és nem ütközik a lelkiismereteddel), hogyan fogadd és mire használd a kritikát, és így tovább. Csupa olyan téma, amiről az Írás Művészetét (így, nagybetűvel) taglaló művek mélyen hallgatnak.

Ám mindez csupán a kötet harmada. Kaphatunk még hasznos tanácsokat arról, hogy mit ne csináljunk íróként (például ne hazudjunk akkor, amikor megkörnyékezünk egy szerkesztőt), illetve külön rész jut a scifivel foglalkozó esszéknek (nem kell megijedni - habár a szerző végzettsége szerint filozófus, a "mi a scifi?" és a "szépirodalom-e a scifi" féle elmélkedéseknek maximum egy-egy gúnyos félmondat jut.

Scalzi tehát olyan valaki, aki tudja, hogy adja el magát - és ez egyben a könyv hátránya is. Ugyanis a kötet a Whateveren publikált, írással foglalkozó esszékből válogat. Ez egyrészt azt jelenti, hogy sikerült ránk sóznia egy olyan, ingyen olvasható szöveget, amiért vagy kemény dollárokat fizettünk, vagy megúsztuk valamivel kevesebbért.

Másrészt viszont az összes esszé önmagában megállja a helyét. Ez blogbejegyzésként előny, kötetben rendezve azonban azt eredményezi, hogy már ötödszörre olvassuk mikor és hogyan döntötte el, hogy író lesz, hogyan váltott egy papírújságból az online médiára, vagy miért lett szabadúszó. Az esszék egy része aktualitását veszti: igen, érdekes, amit Scalzi gondol a celeb-bestsellerekről, de ki a franc az az Amber Frey?

Azt sem érdemes elhallgatni, hogy - nem meglepő módon - a könyv mindvégig az angolszáz (pontosabban az amerikai) piaccal számol, úgyhogy ha nem kezdünk el hirtelen angolul írni, akkor bizony mindent át kell számolni magyar árakra, példányszámokra és honoráriumokra.

Aki rendszeres olvasója a Whatevernek (érdemes), annak sok (vagy akár minden) szöveg ismerős lehet. Aki viszont most ismerkedik Scalzival, az szerezze be egy regényét - vagy ezt a könyvét az írásról.

15:01 | írástechnika | író | vélemény | Komavary | |

2008. december 29., hétfő

Szex a fikcióban

Korábban már írtunk a szexjelenetekről, de sosem hátrány ilyen irányú érdeklődésünket (természetesen írásról beszélünk!) minél részletesebben kielégíteni.

Steve Thompson is alaposan körüljárja a témát cikkében:

Először is: nem muszáj szexet alkalmazni az írásban, noha kétségtelenül jobban eladhatóvá teszi a terméket. Az öncélú és funkciótlan szexjelenet azonban egyáltalán nem fogja lenyűgözni az olvasókat – a feladat éppen ezért az, hogy megtaláljuk az írásunkban azt a helyet, ahol a szex szerves része lehet. A téma is jelentősen befolyásolja, van-e szükség szexjelenetre egyáltalán. Ifjúsági könyvbe például nem javasolt nyílt szexjeleneteket beletenni, és fantasy és sci-fi írásokban is csak akkor szerepelnek, ha valamilyen módon előremozdítják a cselekményt. Mindig gondoljuk át, kiknek szánjuk az írást és hogy a célközönség mennyire értékelne egy szexjelenetet.

Fontos észben tartani, hogy a szexjelenetet legtöbbször érzelmi csúcspontként alkalmazzák az írók, ezért ugyanúgy föl kell vezetni őket, mint más csúcspontokat. Sok esetben már a könyv elejétől fogva várja az olvasó a két főszereplő egymásra találását, és ennek tetőzése lehet a szeretkezés. Ugyanígy lényeges, hogy a csábítás illetve a szexet megelőző események sokszor fontosabbak, mint maga az aktus, és nem feltétlenül van szükség arra, hogy naturálisan leírjuk, melyik végtag hova kerül – elég a felvezetés. A legtöbb fikcióban a szexjelenetek csupán az intenzív érzelmek melléktermékei.

További figyelmeztetés Sean Lindsay-től, aki szerint lényegében minden szexjelenet öncélú:

A szexjelenetnek csak akkor van értelme, ha lényeges információkat közöl a karakterről vagy az emberi lélekről. Végtére is minden, amit a szexről tudni akarunk, pár kattintással elérhető az interneten.

Egy szexjelenet akkor öncélú, ha az író azért írja, mert meg akarja írni, nem pedig mert előremozdítja a cselekményt. Ha nem változtat meg semmit és nem tár fel semmit, akkor öncélú. Pont. (Ez egyébként nem csak szexjelenetekre igaz, hanem például az erőszakos jelenetekre is – bizonyára mindenki találkozott már több tíz oldalra rúgó csatával, ahol semmi más nem történt, mint az író leírta, ki hogyan halt meg.)

Öncélú szexjelenetek is szerepelhetnek az írásban, ha nem túl hosszúak vagy olyan jól vannak megírva, hogy az olvasó megbocsátja az írónak őket. A terjedelmük nem lehet nagyobb arányaiban, mint más jeleneteké – ha a nézőpontkarakter általában szűkszavúan írja le az eseményeket, nem válhat terjengőssé a véres vagy erotikus jelenetekben sem. A következetesség megőrzése fontos, az író nem kerülhet előtérbe a karakter rovására.

Az öncélúság elkerüléséhez folyamatosan tegyük fel magunknak a kérdést: mi tartozik a történethez, mire van szükség a szereplők és a világ árnyalásához, fejlesztéséhez, a történet irányításához.

Ha pedig szükséges, nyírd ki a kedvenceidet.

 

9:59 | írástechnika | Hanna | |

2008. december 12., péntek

Freestyle gyorstalpaló

Mi az a freestyle rap?

Átadom a szót a szakértőnek:

"[A] rap mint műfaj legfontosabb gyökere a battle rap, a freestyle párbaj, amely kultúrantropológiailag a ritualizált rangsorteremtő agresszió művészi megnyilvánulási formája az orális hip-hop szubkultúrán belül."

Oké, de mit érdekli mindez az egyszeri írni tanulót?
A válasz egyszerű: a freestyle rap nem csak rögtönzés; folyamatos, éjjel-nappali szövegben gondolkozást jelent, szókincs-bővítést, nyelvi játékokat és folyamatos számonkérést: a rögtönzött szöveg megengedi a hibát, de azzal, hogy egyenletesen aktívan tartja a szövegteremtő-alközpontot, hordozható írásgyakorlatként fejleszti a technikát.

Nem kell, hogy hivatásunkká váljon, nem kell, hogy szeressük a rapet, de mindenképpen érdemes elolvasni a Rapnyelv Freestyle alapozóját. Innentől Ateesh:

"Néhányan megkerestek, hogy adjak tippeket: hogyan fejlesztheti egy kezdő rapper a freestyle-technikáját, a rímkészségét, a flow-ját.

(...)

Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy aki tudja, az csinálja, aki meg nem tudja, az tanítja... :) Én nem vagyok rapper, freestyle-ozni meg különösen nem tudok, de azért tudok tippeket lopni innen-onnan, amelyeket szívesen megosztok mindenkivel, aki meg szeretne próbálkozni ezzel a hihetetlenül szórakoztató, szellemes, kreatív önkifejezési formával."

A folytatást elolvashatjuk a Rapnyelven.

12:33 | írástechnika | költészet | Komavary | |

Régebbiek | Végére »
Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika