2010. január 26., kedd

Húzni jó

Kosztolányit könnyű szeretni, mert amit az írásról ír, azok tényleg arany gondolatok.
Talán éppen ez késztette a Bethlenfaly Gábor - Szőnyi Szilárd szerzőpárost arra, hogy a Hír-érték című könyvükben a legjobbtól, a legjobbról vegyenek példát. A könyv amúgy alapvetően újságíróknak készült, de az alábbi példája érdekes lehet bárki számára.

Kosztolányi Dezső: Egy s más az írásról című esszéjének gyakorlati alkalmazása

Az esszé részlete 2216 karakter hosszú. A felesleges, kihúzandó rész arányát a legtöbben 10 %-ra teszik. A szerzőpáros által húzott verzió 1965 karakter, tehát itt a szöveg 12 %-a lett az enyészeté. A korrektség kedvéét érdemes megjegyezni, hogy a szerzők a húzások mellett egy esetben kétbetűs igekötőt írtak hozzá a szöveghez, hogy értelmes legyen.

Feladat: húzd ki az alábbi részletből legalább 10 %-ot!
A megoldás innen érhető el.

"Nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik. Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlen dolgot, melyet fontosnak tartunk. Aki tudja, hogy mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon.
Tanítványaimmal először is szöveget olvastatnék. Versenyre szólítanám őket, hogy bírálgassák, dúlják föl, marcangolják szét. Díjakat tűznék ki azoknak, akik az értelem és érzés kára nélkül ki tudnak belőle hagyni. Nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál ki, vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot.
Amint így szóról szóra, mondatról mondatra haladnánk és irtanók a körülöttünk sötétlő gazt, egyre világosodnék a tájék. Az az érzésünk támadna, mint az ültetvényesnek, aki szekercéjével mezsgyét hasít a járhatatlan őserdőbe. Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgyis untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van."
 
 "Eleinte nehéz, fájdalmas megcsonkítani magunkat. Sajnálod minden sorodat, melyet papírra vetettél. Amikor törölni akarsz, úgy érzed, hogy tulajdon kezedet, ujjadat kell levágnod. De tévedsz, nem a kezed az, nem is az ujjad. Csak a zöld, piszkos körmöd. Vágd is le. Nem kár érte.
Gyakorlatul azt tanácsolom, hogy kezdd másokon. Végy elő írókat, nagyokat és kicsinyeket egyaránt, és olvasd őket, irónnal kezedben. Tolsztojjal – megjósolom – nem lesz sok szerencséd. Nála minden szó – csodálatos módon – a helyén van. Még a szószaporítása is tömör. Iljics Iván halálá-ból egy betűt se húzhatsz. Ez a remekmű mértéke.
Vannak írók, jó írók is, akiknek szövegéből egy tizedrész hagyható ki, közbeszúrások és kitérések, „ragyogó” részletek, melyek az egészet elhomályosítják. Vannak olyan írók, akiknek könyvéből harmadrész, s olyanok is, akiknek könyveiből két harmadrész törölhető ki. Ritkítsd a szöveged, s ámulva eszmélsz arra, hogy ez mindegyiknek csak használ: ami jó volt, kitűnő lesz, ami rossz volt, legalábbis tűrhető."
 
Kosztolányi Dezső: Egy és más az írásról, részlet
Pesti Hírlap, 1932. november 27.

14:18 | idézet | írástechnika | Raon | |

2010. január 15., péntek

Jász Attila: Tíz tétova tanács egy szerkesztőtől

„Ne írj,
ha mégis, csak akkor, ha nagyon muszáj,

különben fabatkát sem ér, amit csinálsz,
eldobhatod,

és senki sem hozza vissza,
mert

teljesen esélytelen vagy az ismert, nagy nevekkel szemben,
de éppen ez az előnyöd is, hogy ne olvasatlanul süllyesszenek el

a folyóiratok havi szövegzúzdájában,
hanem esetleg olvasatlanul van esélyed megúszni mindezt,

hidd el, ez nem kevés.”

 

folytatás itt

7:24 | idézet | költészet | Hanna | |

2010. január 12., kedd

Kosztolányi Dezső: Egy és más az írásról

Munkád kitűnő. Talán csak egyet kifogásolnék. Néha túlságosan kielégít. Jobb volna, ha kissé éhesen bocsátanál el. Az írást is akkor kell abbahagyni, mint az evést: amikor leggjobban esik.

Tehát ahol szükségét látod, húzz egyet-mást. Hogy mit? Ilyesmire bajos felelni. A mi mesterségünkben rombolni annyi, mint alkotni.

Hidd el nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik. Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlenegy dolgot, melyet fontosnak tartunk. Aki tudja, mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon.

Tanítványaimmal először is szöveget olvastatnék. Versenyre szólítanám őket, hogy bírálgassák, dúlják föl, marcangolják szét. Díjakat tűznék ki azoknak, akik az értelem és érzés kára nélkül ki tudnak belőle hagyni. Nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál ki vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot.

Amint így szóról szóra, mondatról mondatra haladnánk és irtanók aa körülöttünk sötétedő gazt, egyre világosodnék a tájék. Az az érzésünk támadna, mint az ültetvényesnek, aki szekercéjével mezsgyét hasít a járhatatlan őserdőben. Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgy is untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekbe tartalom és igazság van.

Megmagyaráznám nekik, hogy mindig úgy kell írniok, mintha nem volna idejük, torkukon volna a kés, és haláluk előtt csak pár pillanatot kapnának, hogy valljanak legbensőbb titkukról. Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha helyük se volna, és a körmükre kellene odaszorítaniok életük dióhéj-történetét, mákszem betűkkel. Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha minden egyes szavvukért borsos díjtételt fizetnének, akár a sürgönyözők.

Azt tapasztaltam, hogy az izgatott emberek általában jól fogalmaznak. A halálra ítélt a vesztőhelyen ritkán kezd ilyenféle körmondatokba: „Van szerencsém kijelenteni, hogy nem zárkózhatom el annak megállapításától...”, hanem többnyire tárgyilagos, nemegyszer ötletes is, és minthogy erőszak fojtja belé a szót, a dolgok elevenjére tapint azzal a szokványos, de soha el nem csépelhető fölkiáltásával, hogy: „Éljen a szabadság!” Éppígy cselekszik az is, akik papír vagy pénz híján kényszerül rövidségre. Még sohasem olvastam egy sürgönyben, hogy valaki a nagy Élet csókos lovagjá-nak” vagy új utak bús szent apostolá-nak nevezte volna magát, abból az egyszerű okból, mert ezek a zöldségek helyet foglalnak a papíron, és pénzbe kerülnek a sürgönyhivatalban. Aki kedvesével egy vidéki pályaudvaron akar találkozni, ezt sürgönyzi: „Esti gyorssal érkezem, várj a kijáratnál.” Ez a legszebb líra, csupa szerelem és csók, emellett világos, célratörő is, mintaképe a jó fogalmazásnak. Minden költőnek, regényírónak figyelmébe ajánlom.

Természetesen a rövidséget csak a saját kárunkon tanulhatjuk meg. Eleinte nehéz, fájdalmas megcsonkítani önmagunkat. Sajnálod minden sorodat, melyet papírra vetettél. Amikor törölni akarsz, úgy érzed, hogy tulajdon kezedet, ujjadat kell levágnod. De tévedsz. Nem a kezed az, nem is az ujjad.  Csak a zöld, piszkos körmöd. Vágd is le. Nem kár érte.

Gyakorlatlanul azt tanácsolom, hogy kezdd másokon. Végy elő írókat, nagyokat és kicsinyeket egyaránt, és olvasd őket, irónnal kezedben. Tolsztojjal - megjósolom - nem lesz sok szerencséd. Nála minden szó - csodálatos módon - a helyén van. Még szószaporításban is tömör. Iljics Iván halálá-ból egy betűt sem húzhatsz. Ez a remekmű értéke.

Vannak írók, jó írók is, akinek szövegéből egy tizedrész hagyható ki, közbeszúrások és kitérések, „ragyogó” részletek, melyek az egészet elhomályosítják. Vannak olyan írók, akiknek könyvéből egy harmadrész, s olyanok is, akiknek könyveiből két harmadrész törölhető. Ritkítsd a szöveget, s ámulva eszmélsz arra, hogy ez mindegyiknek csak használ: ami jó volt, kitűnő lesz, ami rossz volt, legalábbis tűrhető.

Írósiheder koromban egy folyóirat szerkesztője átadott nekem valami elbeszélést. Egy „előkelő” műkedvelő küldte, „okvetlenül” közölnie kellett. Megkért, hogy fésüljem meg a tíz gépírt oldalnyi kéziratot, alakítsam át, kedvem szerint hozzam rendbe.

Miután elolvastam, mélységesen elszomorodtam. Lapos volt és bárgyú. Legjobb szerettem volna újat írni helyette. Szerkesztőm azonban lelkemre kötötte, hogy lehetőleg ragaszkodjam a szöveghez. Ennélfogva húzni kezdtem.

Az első mondat - emlékszem - ez volt: „A Nap puffadt aranykorongja haldokolva csorgatta kincses vérét az ájult vidékre.” Eltűnődtem, hogy mit tehetek e mondat érdekében? Mindenekelőtt kicseréltem a Nap hencegő nagybetűjét egy szerényebb kisbetűvel. De így is ízléstelen volt, megokolatlanul cifra, tolakodó. Rövidesen rájöttem, hogy itt a napnak semmi esetre sem szabad „haldokolni”, és vére semmi esetben sem lehet „kincses”. Kiirtottam ezt a két szót. Akkor bántani kezdett, hogy a napnak „puffadt aranykorongja” van és hogy a vidék „ájult”. Ezeknek a szépségeknek sem kegyelmeztem meg. Most a szöveg ekképen hangzott: „A nap vérét csorgatta a vidékre.” Egyszerre fölöslegesnek tetszett a vérző nap is, meg a vidék is. A sokat hánytorgatott mondatot ezzel helyettesítettem: „Alkonyodott”. Majd javításomat megint átjavítottam ilyenformán: „Esteledett”. Amint tovább olvastam az elbeszélést, láttam, a következőkből ez is kitetszik, tehát töröltem az egész első mondatot. Körülbelül hasonló változáson ment át mindegyik. Végül a tíz oldal egyre zsugorodott. Biztosítalak azonban, hgoy tízszer jobb lett.

Nem volt tökéletes, szürke volt és érdektelen, de mégsem volt botrányos. Tökéletes munkát csak úgy végezhettem volna, hogyha minden egyes sorát kihúzom, címével együtt. Bizonyos írásokat csak így lehet kijavítani. Ilyenkor legfeljebb a író nevét szabad meghagynod. Ezt esetleg ki is lehet nyomtatni, vastag betűkkel, a munka nélkül, jeléül annak, hogy az illető csak szereplésra tart számot. Olyan vágy ez, melyet nem teljesíteni udvariatlanság.

(Pesti Hírlap, 1932. november 27.)

 

10:58 | idézet | írástechnika | író | trükktár | Komavary | |

2010. január 3., vasárnap

Az író olvas

Szeretnék linkelni egy klasszikust, amelynek aktualitása úgyszólván soha nem jár le.

„Az író a saját írásánál gyakorlatilag autista lesz...”

Darvasit nagyon szeretjük, különösen, ha épp Szív Ernő.

 

10:57 | író | kisördög | kritika | link | Hanna | |

2009. december 31., csütörtök

Nalo Hopkinson kurzusa

Most jó angol anyanyelvű, pályakezdő fantasztikus írónak lenni. Most jó, ha van kétezer dollár az ember zsebében.

A World Fantasy díjas, Clarion-oktató Nalo Hopkinson intenzív írókurzust indít 2010 februárjától, amelynek során kritizálja és kijavítja a kezdő írók aktuálisan futó projektjeit.

Jelentkezési határidő: 2010. január 15.

 

 

9:30 | író | közérdekű | Hanna | |

2009. december 18., péntek

Az írói fejlődés

Mint ahogy minden agy egyedi, úgy különböznek az egyes írók módszerei is. Van olyan író, aki sötétben diktálta diktafonba a gondolatait, egy másik addig buszozott, míg össze nem rakta fejben az új regényét, megint más három hónapig töprengett, majd leült egy kis lyukba és harminc órán keresztül csak gépelt. Amikor kijött, a regény elkészült.

Vagyis: mindenkinek magának kell rájönnie, hogyan tud írni. Az írói tehetség nem egyvalami, hanem több dolog egysége: nyelvi kifejezőkészség, képzelőerő, mesélőkészség, dráma-, szerkezet- és ritmusérzék és még egy sor más. Van, aki párbeszédben nagyon jó, de leírásban pocsék, más jól teremt hangulatot, de a cselekményben nem erős. Az első feladat, hogy az író felfedezze, mik a gyengéi és az erősségei – a gyakorlatok ebben fognak segíteni. A második feladat: kihozni a legtöbbet a rendelkezésre álló készségekből.

 

Minden író négy fejlődési fázison megy át:

  1. fázis: magadnak írsz, az írásaid tulajdonképpen ábrándok. Téged szórakoztatnak, de nem teremtenek kapcsolatot másokkal.
  2. Megpróbálsz kitörni, kommunikálni az olvasókkal, de a történeteid triviálisak. Még nem állsz készen egy felépített történet megírására, ezért félig kigondolt sztorikkal próbálkozol.
  3. Teljes történeteket írsz, de technikai gondokkal küzdesz, általában a szerkezet vagy a karakterábrázolás hiányos. (A műhely nagy része ebben a fázisban van.)
  4. Megoldottad a problémákat, legalább annyira, hogy elboldogulj, és publikálsz.

A 4. fázis után vannak még továbbiak, tehát a fejlődés lehetősége előttünk áll, de akkor már a fejlődés külső segítség nélkül történik. Akik későn kezdenek írni, gyakran átugorják az 1. és 2. fázist.

A kezdő írók hibája sokszor az, hogy bonyolult történeteket próbálnak kiagyalni, de ezt olyan nehéznek találják, hogy inkább a karaktereken spórolnak. Ezért a történet végül nem lesz sikeres, mivel a karakterek báboknak tűnnek.

Hogyan kerüljünk ki az 1. fázisból?

Vegyük az ábránd főbb elemeit, nem csak a központi elemet. Pl. ha az ábránd szerint kiderül, hogy te vagy a kis balkáni királyság elveszett trónörököse, akit udvaroncok vesznek körül, dicsérve szépségedet, válaszd ki az egyik udvaroncot, és egy kicsit helyezkedj az ő bőrébe. Az ő szemén keresztül nézd meg magadat: hogyan látja valójában ezt a törtető mitugrászt? Hoppá, az ábrándnak lőttek, de talán így sikerült a történetet valahogy elkezdeni.

Az írás sokakat arra buzdít, hogy elrejtőzzenek, kitalált karakterekbe bújjanak, ahogy egy színész rejti el magát a szerepében. Természetesen az elrejtőzés is része az írásnak, azonban az írás a feltárásról is szól. Ezt tehetjük bátran és szándékosan vagy félénken és önkéntelenül. Az az író, aki lenyűgöző intelligenciájú, bölcs, szép, erős és erényes hősöket talál ki, olyan, mint egy gyerek, aki egy pózna mögött akar elrejtőzni. Nem tud elbújni, és még csak azt sem választhatja meg, mely részeit fedje föl.

Az ábrándoknak egyetlen célja van: hogy neked örömet szerezzenek. Ha hagynád, hogy más karakterek is kövessék a vágyaikat és érvényesítsék akaratukat, az tönkretenné az ábrándot, és épp ezt kell tenned. Az ábrándban a játék meg van bundázva a főhős javára, mert a főhős te vagy. Ez egy ábrándban még elmegy, de egy novellában nem, mert abban a történetben, amelyik meg van bundázva, nincs feszültség.

A 2. és 3. fázisból kitörni nagyrészt technika kérdése, de a technika nem fog segíteni, amíg az ember el nem hagyta az 1. fázist.

Kivonat Damon Knight: Creating Short Fiction című könyvéből

12:52 | írástechnika | író | Hanna | |

Nyírd ki a kedvenceidet!

James Patrick Kelly: Murder your darlings
Fordította: Valló Gábor (Cohors Scriptorium)

Az érzékeny lelkűek jobb, ha már most abbahagyják az olvasást.
Az írósághoz hozzátartozik, hogy az ember beleszeret a szavakba, különösen a sajátjaiba. Az ügyes szóhasználat gyönyörrel tölt el; büszke szülőkként ragyogunk, ha főhőseink saját életet kezdenek élni; s egy-egy szép fordulat a történetben bizony elcsavarja a fejünket. Nincs is semmi baj az alkalmankénti flörtöléssel – de csak ha képesek vagyunk időben megállni. Mikor eljön az idő az utolsó javításra, meg kell keményítened a szívedet, meg kell élesítened a baltádat és meg kell ölnöd a kedvenceidet.
Jó, talán mégse mindegyiket. Csak az élősdieket: azokat az előkelő potyautasokat, akiket túlságosan lefoglal az, hogy jól nézzenek ki, és ezért nem csinálnak semmi hasznosat. Ha egyszer megtanulod, hogyan szúrd ki őket, mindenhol a szemed elé kerülnek majd: kiadhatatlan kéziratokban és díjnyertes művekben egyaránt, az én írásomban, az övében és a tiédben is. Nincsenek kivételek; még Shakespeare-re is ráférne itt-ott egy kis fazonigazítás.
Némely író inkább hozzáadással véli megoldani a problémát csökkentés helyett. Először csak egy újabb réteget visznek fel, hogy kikerekítsék Penelope néni alakját. Aztán kibővítik a garázsjelenetet, hogy előrejelezze az autós üldözést. Végül a tárgyalás után elmagyaráztatják a bizonyítékokat Biff ügyvédjével a titkárának, hogy a lassabb olvasók is képbe kerüljenek. Ha ezek az íróknak egyáltalán eszükbe jut a fogalmazáson aggódni, hát tömörítenek egy-egy sort. Például kihúznak egy “mondtá”-t a második oldalról. Végülis a sok kihúzás kezdőre vall, nemde?
Azt viszont már nem veszik észre, hogy a mégoly izmos próza sem képes önerőből felemelni egy elbeszélést. Minden mondat, légyen bármily erőteljes is, ha nem szolgálja a történetet, csupán elfecsérelt szavak szemetesládája. Nyilvánvaló, hogy a jelzőhalmoknak, a felesleges mellékmondatoknak és a modorosságoknak menniük kell. A hatékony vágás azonban több, mint a sorok fazonírozása. Egész bekezdéseket ki lehet húzni – sőt, akár oldalakat is! Például kidobhatsz egy plusz fordulatot, hogy érthetőbbé váljon a cselekmény. A túl sok kiegészítő dísz annyira elnehezítheti a karaktereket, hogy mozdulni sem bírnak. Ahelyett, hogy öt bekezdésben magad rekonstruálnád a piramisokat (hiába töltöttél tavaly egy egész hetet a Níluson hajókázva), válaszd ki a két legjobbat, és hagyd, hogy az olvasó adja hozzá a saját építőanyagait.
Van néhány konkrét javaslatom arról, hogy mit vágj ki, de nagyon kérlek, ne memorizáld a listámat. Ezek a készségek akkor a leghasznosabbak, ha intuitív módon alkalmazod őket, nem pedig tudatosan. A szócséplés elkerülésének legjobb módszere, ha kifejleszted magadban a szerkesztői ösztönt, ehhez pedig mindennapos gyakorlás szükséges. Éppen elég írót ismerek ahhoz, hogy tudjam: nincs univerzális módszer a szavak papírra vetésére. De itt van egy eljárás, ami nálam bevált.
Jómagam számítógéppel írok, ami a legnagyobb előrelépés az írás technológiájában a radír feltalálása óta. Az első nagyjából egy órát az előző napi munka metszegetésével és átírásával töltöm. Ez nem csak a megfelelő tudatállapot elésérében segít, hanem abban is, hogy ismét belépjek a történet világába. Emiatt ritkán akadok el írás közben, hiszen mindig ezekkel a szerkesztői bemelegítésekkel kezdek – sokkal könnyebb így szerintem, mint egyből az írással kezdeni. A nap közepén már folytatom az írást, mégpedig olyan gondosan, ahogy csak tudom. Később viszont hagyom süllyedni a minőséget azért, hogy teljesíthessem az aznapra előírt szövegmennyiséget. Ezt a bevallottan hanyagabb munkát majd másnap reggel tisztázom vagy vágom meg, amikor is a művelet előlről kezdődik.
Bár naponta szerkesztek, ritkán vállalkozom komoly vágásokra, amíg nincs egy működő piszkozatom. A befejezett kézirat előállítását szeretem két szakaszra osztani: átírásra és vágásra. Az átírási szakaszban megbizonyosodom arról, hogy mindenből – cselekményből, karakterből, környezetből és témából – eleget adtam-e az olvasóimnak. Logikai hibákat és folytonossági zavarokat keresek; lefuttatom a helyesírás-ellenőrzőt. Az átírásnak akkor van vége, ha már biztos vagyok benne: a kézirat annyira teljes és koherens, amennyire csak kitelik tőlem. Csak ekkor nézem át még egyszer utoljára, ezúttal a “Törlés” gomb felett tartott viszkető ujjal.
Mennyit vágjunk ebben a szakaszban? Széleskörű olvasmányaim alapján az irodalmi infláció értékét jelenleg kb. 10%-ra becsülöm. Mindent megteszek, hogy lecsökkentsem; neked is ezt javaslom. Ha tehát a piszkozat átírás után húsz oldal, a beadott változat tizennyolc legyen.
Két teljes oldal! Hogyan faraghatsz le két oldalnyi élő prózát egy történetből anélkül, hogy megölnéd? Íme néhány javaslat.
Melléknév- és jelzővámpírok. Kezdd el a mondatok szintjén, és vadássz azokra a fölösleges jelzőkre, amik kiszívják az életet a prózádból. A feszes írás kulcsa az erőteljes igék használata. Ahelyett, hogy azt írnád: “Az ormótlan triceratopsz lassan arrébb ment.”, írd azt: “A triceratopsz arrébb cammogott.”
Nehézkes belépések és távozások. Ne húzd az időt a karakterek mozgatásával; az irodalomban így is túl sok ajtó nyílik ki és csukódik be. Ha a küldöncnek kézbesítenie kell a rejtélyes csomagot, nem kell kopogtatnia, bejönnie és megkérnie Reggie-t az aláírásra. Ha Janet éppen Bob fejéhez vágta, hogy torkig van a félrelépéseivel és válni akar, muszáj neki ezután peckesen kimenni a házból a kocsijához és kikanyarodnia a főútra? Néhány író hisztérikus kirohanásokkal próbálja erősíteni az érzelmi jeleneteket. Ha a jelenet nem elég indulatos, javítsd ki, és ne az ajtót csapkodd.
Fölösleges jelenet- vagy időváltások. Arisztotelész tévedett ugyan a fizikával kapcsolatban, akkor viszont igaza volt, mikor hely és idő egységét javasolta. Mindig, mielőtt sétahajóra szállnál vagy három hetet előreugranál, kérdezd meg magadtól: szükség van erre az utazásra? Ha helyszínt váltasz vagy felgyorsítod az időt, plusz terhet veszel magadra az elbeszélésben. Le kell írnod egy új környezetet; el kell mondanod, mi történt közben. Az efféle történetelemek tömörítésével szavakat spórolhatsz meg, és a fókusz visszatérhet a karakterekre és a cselekményre.
Túlnépesedés. Néhány író úgy próbálja visszaadni az élet lüktetését és gazdagságát, hogy addig zsúfolja a karaktereket a történetbe, míg az egy pályaudvari váróteremre kezd emlékeztetni. Azok az emberek pedig, akikre az olvasónak figyelnie kéne, szépen elvesznek a tömegben. Ezért csökkentsd a szereplőgárdát a minimumra. Minél kevesebb karakternek legyen neve, és még kevesebbet írj le! Ha két karaktert egybe tudsz olvasztani, általában célszerű így tenned.
Túldramatizálás. A “mutasd, ne mondd” veszélyes eljárás lehet. A dagályos írók azt hiszik, mindent dramatizálniuk kell. De a történetek nem kitalálós játékok: jogod van hozzá, hogy előlépj a színfalak mögül és egyenesen elmondd az olvasónak, mi történik. Tényleg szükség van arra az egy bekezdésnyi dicshimnuszra Amanda sasorráról, alabástrom bőréről, fénylő kék szemeiről és aranyló fürtjeiről, mikor pusztán annyit akarsz mondani, hogy George-nak tetszett a nő? Mondd, ha kell, ne mutasd.
Korai érkezés és késői távozás. Nem minden történet kezdődik az első oldalon – csak a jók. Ha elsőként érkezel egy összejövetelre, általában semmi érdekeset nem tudsz csinálni a többiek megérkezéséig, legfeljebb ácsorogsz és bámulod a bútort. Azok az írók, akik túl korán kezdik a történetet, ugyanezzel a gonddal küzdenek. Húzzák az időt a reggelizőasztalon álló kínai porcelánváza és a kertben bólogató margaréták leírásával. Vagy éppen időjárásjelentést készítenek. Különös, de ugyanazok az emberek, akik kajánul vigyorognak a “Sötét és viharos éjszaka volt”-jellegű klasszikus bakikon, habozás nélkül meteorológust játszanak saját műveik nyitó bekezdéseiben. Ugyanígy, ha a történetnek vége, hagyd abba az írást. Nincs szükség arra, hogy részletesen elmondd, kivel mi történt még ezután, hogyan éreztek és mit jelentett mindez. Az emlékezetes művek ritkán érnek véget az utolsó sorral. Azáltal, hogy néhány dolog leíratlanul marad, felhatalmazod az olvasót a továbbiak elképzelésére.
A lehetséges vágnivalók felismerése csak az egyik része a dolognak; ki is kell választani közülük a megfelelőket. Én azt a stratégiát fejlesztettem ki, hogy hangosan felolvasom a piszkozatomat; ez új megközelítést kényszerít ki. Próbáld ki egyszer, és figyeld meg a saját hangod kifejezőerejét. Akár még az érdeklődési szinted emelkedését és süllyedését is kihallhatod belőle.
Azoknak, akik egyszerűen nem tudják rászánni magukat saját művük megoperálására, ezt tanácsolom: szerezd meg másvalaki véleményét is. Bárki segíthet, még a mamád is. Sőt, ha elégedetlen vagy azzal a kritikával, amit az utóbbi időben adott, megteheted, hogy legközelebb nem kéred tőle. Csak add oda neki a kéziratot és egy kék ceruzát, és mondd meg neki, hogy húzzon ki 10%-ot. Lehet, hogy a mamád nem képzett irodalmár, de azt azért tudni fogja, mikor unja el magát. Könnyebb neki megjelölni a lassabb részeket, mint kritizálni a szubtextust.
Sajnálatos módon a vágás művészetét nem sokra becsülik egy olyan világban, ahol az írókat szavanként fizetik. Ez meg is látszik; nem kell messzire menni, hogy az ember jól kitömött műveket találjon a könyvesboltok polcán. Mégis éppen a pontosság az, ami megkülönbözteti a legényt a mestertől. Talán úgy fejlődhetsz íróként, ha csökkented a kézirataidat. Vagy, ahogyan azt Sir Arthur Quiller-Couch oly emlékezetesen megfogalmazta: “Ha bármikor hajlamot érzel egy különösen jól sikerült szöveg megnyirbálására, engedj neki – méghozzá teljes szívből -, és töröld ki, mielőtt nyomdába küldöd a kéziratot! Nyírd ki a kedvenceidet!”
 
 © 1995 by James Patrick Kelly, First published in Writer's Digest, July 1995

10:14 | írástechnika | Raon | |

2009. augusztus 31., hétfő

Hétfői vegyes az írásról

Több olyan cikk is felgyűlt az elmúlt hetek során, amelyekre nem jutott időm nagyobb terjedelemben tudósítani, ezért most csak dióhéjban összegzem ezeket.

A Tor oldalán  Arachne Jericho fejtegeti, hogy annak dacára, hogy a fikcióban található karaktereket általában  különféle traumák érik, a poszttraumatikus stressz szindróma mégsem, vagy csak a mesélő céljainak megfelelő mértékben (flashbackek) jelenik meg a művekben, holott ez is hozzátartozik a hitelességhez.

Szintén a Tor oldalán David Weber a karakterek indítékairól és hitelességükről ír.

Michael Ventura  arról ír, hogy az írás magányos tevékenységének színtere, a szoba hogyan befolyásolja a kreatív tevékenységet.

Most már írásról szóló előadásokat is hallgathatunk Brandon Sanderson és Howard Taylor jóvoltából a Writing Excuses oldalon. Első és második évad.

Claire Light a nagy vitát kiváltott Mindblowing SF kapcsán a szerkesztő feladatait szedi sorba, különös tekintettel az antológiaszerkesztésre.

És végül az önmagáért beszélő 101 ok, hogy miért hagyd abba az írást.

 

 

7:23 | bölcsesség | humor | írástechnika | író | link | Editor Diaboli | |

2009. augusztus 17., hétfő

A 2009-es Delta Műhely írótábor gyakorlatai

Idén az írótáborban az alábbi feladatokat csináltuk meg:

1. Írj le egy telefonbeszélgetést, amelynek csak az egyik felét hallja egy harmadik szereplő. Mindhárom karakternek, tehát a két beszélgetőnek és a hallgatózónak ismernie kell egymást. Az olvasónak össze kell tudnia rakni a vonal túlsó végén elhangzottakat, a hallgatózó karakter gondolatai és értelmezése segíthet ebben. (30 perc)

2. Egy írótársaddal kezdjetek el egy novellát közösen, felváltva írva a mondatokat. Amikor a szituáció kezd érdekessé válni, hagyjátok abba, töröljétek ki, amit eddig írtatok, majd külön-külön, a saját szavaitokkal írjátok meg újra a novella kezdését! Tegyétek félre pár napra, majd próbáljátok folytatni. Ne beszéljétek meg a cselekményt! (1000 szó)

3. Írj le egy érdekes beltéri környezetet. A jelenetben szereplő szituáció legyen atipikus abban a környezetben. Domináljon a leírás.

4. Mutass be egy karaktert úgy, hogy nincs jelen (mások beszélnek róla, leveleket olvasol fel róla, bemutatod a lakását stb.). (20 perc)

5. Írj egy traumatikus eseményt bemutató jelenetet olyan karakter szemszögéből, aki valamilyen módon extrém látásmóddal rendelkezik. (30 perc)

6. Írj egy erős érzelmi töltésű jelenetet két karakter között, akiknek van valami titka. A titkaikat ne áruld el, de annak meg kell színeznie a dialógust. (30 perc)

7. Írj egy jelenetet, amelyben egy karakter meg akar tanítani valamit egy másik karakternek, de ő változik meg és  jut új felismerés birtokába. (30 perc)

8. Egy férfi és egy nő vitatkozik. Írd le a vitájukat egy harmadik személy szemszögéből, aki mindkét állásponttal szimpatizál. (30 perc)

9. Írj egy jelenetet egy korábbi karaktereddel, aki a jelenet során valami meglepőt tesz vagy mond, de tette legyen mégis hiteles. (30 perc)

10. Írj egy jelenetet, amelyben több ember mozog és beszél: 1. egy nyitott szemű karakter szemszögéből; 2. egy bekötött szemű vagy vak karakter szemszögéből. A cselekvés és a dialógus legyen ugyanaz. (2×20 perc)

11. Írj 100 mondatot egy karakterről, nem kell összefüggő mondatoknak lenniük. (30 perc)

12. Írj leírást a karakterről egy másik karakter szemszögéből. Ha több szereplő is van a novellában, legalább két leírást készíts különböző karakterek szemével nézve.(2×15 perc)

13. Írj két öt-hat soros novellakezdést! Tedd mindkettőt a lehető legvonzóbbá a reménybeli olvasó számára. Az elsőben használj minél több figyelemfelkeltő eszközt, a másikban próbál felkelteni az olvasó kíváncsiságát a helyszín, a karakter és a helyzet bemutatásával, átlátszó trükkök helyett.

14. Írj egy jelenetet az alábbi nézőpontok mindegyikével:
- részleges mindentudó
- E/1 szubjektív
- E/3 szubjektív
- E/3 objektív

(másfél óra)

15. Végy egy jelenetet egy korábbi novelládból, ahol két ember pontosan azt mondja, amit várnánk tőlük. Írd újra a jelenetet és kérdez meg magadtól, mit mondhatnának, ami meglepő lenne?(30 perc)

14:25 | írástechnika | Hanna | |

Hogyan írjunk szinopszist? III.

Lőrinczy Judit előadása a 2009-es írótáborból. Első rész itt, második itt.

 

A tíz leggyakoribb hiba szinopszis írásakor

10. Nem megfelelő a formátum

Butaságnak tűnhet ezzel foglalkozni, de a külsőség számít, nem csak a szerkesztő szemének kímélete folytán. A szöveg legyen átlátható, tagolt, helyesírási és elütési hibáktól mentes. Ne használj dőlt és vastagított betűket, inkább húzd alá, ha valami fontos, de csak ha TÉNYLEG NAGYON fontos. Ne használj idióta grafikákat és csini betűtípusokat, 12-es betűméret, Times New Roman, sorkizárt – ez szerintem teljesen megfelel. A dokumentumon – mondani sem kell – feltüntetendő a regény címe, a szerzője, és hogy ez egy szinopszis Ne rögtön a lap tetején kezdd a szöveget, hanem egyharmadnyival lentebb, mert az „szebb”. A cím és a szöveg közt hagyj ki legalább két sort. Ne biggyessz oda szerzői jogi információkat, és azt se tedd hozzá a végén, hogy „vége”.

9. A szinopszis a regény első három fejezetére szorítkozik

Ez a probléma akkor jelentkezik, amikor a szerző megírja a regénye első három fejezetét, és úgy gondolja, itt az ideje szinopszist írni, és elküldeni a kiadóknak, hogy kapjon valami visszajelzést. Így nyilvánvalóan nem lesz benne a regény történetének kb. 75 %-a, nincs megoldás, lóg a levegőben a törénet. Hogy ezt elkerüld, dolgozd ki pontosan a cselekményt, mielőtt elküldöd az összefoglalóját. (Hasonló probléma, mikor a szinopszis első néhány mondata a regény első néhány oldalát mutatja csak be.)

8. Csapongó stílus

Már volt szó róla; azt eredményezi, hogy tökéletesen összezavarodik az olvasó. Például az író belekezd egy szörnyűséges, gonosz karakter bemutatásába, aztán átcsap humoros leírásba. Nem mutatja meg, milyen is ez a történet, horror? Vígjáték? Győződj meg róla, hogy egyfajta – a regényre jellemző – stílusban írtad meg a szinopszist is.

7. Az író közvetlenül az olvasóhoz beszél

A szerző kommentálja a saját történetét, hogy az olvasó „megértse”. Pl. úgy fogalmaz, hogy „A konfliktust az jelenti, hogy…”, „A történetnek ennek a pontján…” Eltávolítja az olvasót a történettől, szájába akarja rágni az író, hogyan tekintsen a regény bizonyos fordulataira. Ezt a döntést hagyd meg az olvasónak.

6. A szinopszis figyelmen kívül hagyja a piaci viszonyokat

Az író nem foglalkozik az olvasóival, nevezetesen azzal, hogy kiknek szánja művét. Pl. ha románcot ír valaki, ne felejtse ki belőle, miként bontakozik ki a szerelem. Pontos elvárások vannak minden irányzatban, és ennek megfelelően kell megírni a kéziratot és a szinopszist.

5. A szinopszis nem mutatja meg a szereplők érzelmeit

Az író pontról pontra halad, miközben elfelejti bemutatni, miként éreznek, reagálnak és változnak meg a szereplők, pedig az emberek általában az érdekes karakterek miatt olvasnak regényeket.

4. Túl részletes a szinopszis

Felesleges háttérleírásokkal terheli a szöveget az író, részletezi a háttérvilágot, a történelmi periódust, miközben értékes helyet foglal azon a bizonyos egy oldalon. A szinopszisban nincs rá szükség, hogy megtudjuk, hogy néz ki a főszereplő, vagy hogyan működik a kerék, hacsak nem ezek olyan szükséges elemek, amelyek segítenek megérteni a cselekményt vagy a főszereplőt (pl. Quasimodo, vagy Tyrion esetében nyilvánvalóan fontos leszögezni, hogy festenek.) A felesleges információkkal untatjuk az olvasót. Ugyanígy, ne írjunk listát a szereplőkről. Egy tíz oldalas szinopszisban túl sok nevet kellene észben tartani, úgyhogy csak a főszereplők neveit említsd meg, mellékszereplőkét ne.

3. Megválaszolatlanul hagyott kérdések

A szerkesztő nem fogja elolvasni a kéziratot azért, hogy megtudja, mi lett a történet vége, ellenben kíváncsi rá, vajon kellően adekvát-e a feloldás? A szinopszisban meg kell jeleníteni legalább a fő karakterekkel kapcsolatos eseménysor feloldását.

2. A szereplők nem érdekesek, vagy antipatikusak

Valószínűleg a szerző megint a cselekményre fókuszált, a karakterekkel nem foglalkozott. Győződj meg róla, hogy elmagyaráztad a főszereplők motivációit, cselekedeteik – és a végkifejlet – miértjeit.

1. Kevés az átvezetés (Ez szerintem egyenlő az ötös ponttal…)

Ha az előző összes problémától mentes is a szinopszis, az írók gyakorta elkövetik azt a hibát, hogy tőmondatokban odavetik, hogy „A lány ezt tette. A fiú azt tette. Majd szakítottak.” Hiányzik az összefüggés az egyes elemek között, nincs átvezetés. Gyakori hiba, és még azok is elkövetik, akik a kéziratban egyébként szépen felvezetik a történéseket. A cél az, hogy a szinopszis is ugyanolyan könnyedén folyjék, mint a regény maga. Néha csak egy-egy jól elhelyezett mondat hiányzik a jobb megértéshez. „Mikor a lány ezt tette, a fiú mérges lett, és azt tette. Ettől még inkább megharagudtak egymásra, és végül szakítottak, hogy a saját útjukat járják.” Tehát: ha a szereplők reakcióit, érzéseit és motivációit arra használod, hogy összekösd a mondatokat, a szinopszisod nem csak érthetőbb lesz, de a karakterek is életre kelnek.

A szerkesztő meggyőzése, avagy az első mondat

A szinopszis nem szorítkozhat az események kronológikus sorrendjének bemutatására, meg kell győznöd a szerkesztőt, hogy így kiáltson fel: „Ez az! Látni akarom a kéziratot!”

Gondolj bele, hogy a te írásodon kívül tömérdek mennyiségben kap olvashatatlan irományokat, és néha csak a legvégsőbb esetben húznak a szeméthalomból. (Megjegyzendő, hogy némely szerkesztő nem a szinopszissal kezdi az olvasást, hanem belenéz az első fejezetbe, hogy milyen az írás minősége.)

Az első három-öt mondaton borzasztó sok múlik, úgy kell megírni, hogy torkon ragadja a szerkesztőt. Többségük nem olvas tovább nem hogy egy bekezdésnél, de néha még egy mondatnál sem. (Az a meglátásom, hogy a szerkesztők képtelenek „olvasóként” olvasni, ez szakmai ártalom, ezért aztán úgy kellene tudnunk írni, hogy a szerkesztők elfeledkezzenek szerkesztő mivoltukról, és ismét olvasókká váljanak.)

Kigyűjtöttem néhány tipikus kezdést, amiket alapvetően nem érdemes alkalmazni.

1. Táj- és helyszínleírás Pl. horrortörténetben egy csendes, árnyas temetőben találja magát az olvasó (pedig általában ilyenek a temetők).

2. Időjárás-jelentés A fantasztikus történetek elején rendszeres, hogy a város/falu/vár/erdő/tóparti házikó fölött sűrű, sötét, villámló fellegek gyülekeznek, és ilyen mondatok kerekednek, mint pl. „Nehéz elképzelni, hogy valaha is rombolóbb erővel zuhogott az eső.”

3. Szereplőbemutatást, E/1-ben bemutatkozást sem érdemes kezdésként alkalmazni, kivéve persze, ha te vagy Graves és az Én, Claudiust írod.

4. Nagyon gyakori a felébresztett szereplő (néha amnéziás, néha fehér szobában ébred, néha görcsösen, verejtékben fürödve ébred, ugye, most már ismerős a dolog?).

5. Álmodó vagy majdnem álmodó – később kiderül, hogy skizofrén – szereplő jelenik meg az első néhány mondatban, csakhogy a sokadik után ki kíváncsi rá? „Olyan volt minden, mint egy álom.” – szól az első mondat, az álom azonban sokféle, ráadásul szürreális. A szerző csak odaveti, nem pedig bemutatja ezt a jellegzetességet.

6. Levelet író szereplő, amolyan prológus helyett megoldásként. Pl. „Kegyelmes uram! Mint bizonyára tudomása van róla Kegyelmednek, újabban különös dolgok történnek vidékünkön…”

7. Felejtsd el a szenvelgést, a szegény ént, a szánni való szereplőt. Drámai helyett depresszív, olvasót elriasztó kezdés: „Kilátástalanság. Aildan csak erre tud gondolni, amikor megpillantja a városka falait.”

8. Kiszámítható az ígéret. Horrortörténetből: „Sötét este volt, amikor barátommal egy tábortűznél ülve a különböző természetfeletti jelenségekről beszélgettünk.”

Milyen legyen inkább az első mondat? Vagylagosan, vagy akár együtt: Utalj az írói ígéretre. Utalj későbbi eseményekre, jelenetekre. Hökkents meg, döbbents meg, lepj meg – a humor nagyon fontos lehet. Facsarj az olvasó szívén, de ne rettents vissza. Fogalmazz meg morális alapvetést, de ne tolakodón. Ritkán az ütős párbeszéd is bejöhet. Fogalmazd meg a változást, ragadd meg a fordulópontot.

Íme néhány nagyszerű első mondat:

„Az Arrakisra való elindulás előtti héten, amikor már szinte elviselhetetlen őrjöngéssé fokozódott az utolsó napok sürgése-forgása, egy vénasszony jött látogatóba a fiú, Paul anyjához.” (Egyetlen mondat, és mennyi információ! És micsoda ritmus!)

„Hát, ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem.” (Működik a bemutatkozás.)

„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.”(A humor jelentősége.)

„Ha nincs Mario, az éles szemű olasz tengerész, a hajótörött napnyugtára halott lett volna.” (Megint sok fontos információ, pedig ez is első mondat.)

„Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe.” (Megtörtént és leendő eseményekre utalás, meghökkentés egyszerre.)

„Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.” (Vagyis működhet a felébresztett szereplő.)

„Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.” (Működhet az időjárás jelentés, legalábbis Stephen Leacock: Gertrud, a nevelőnőjében.)

A szinopszisban tartózkodj az üres, unalmas kérdésektől:

„Vajon Marcsa megszerzi magának a férfit, akit szeret?”

 

„Túlélik a kalandot, hogy tovább harcoljanak a Második Részben?” „Felfedezi-e Jin Jang Jung Mester a történelmet átformáló űrháború végső okát és végső közvetlen következményét?”

Az ilyen mondatokkal két dolgot érsz el: a szerkesztő kizökken, illetve ha kérdést teszel fel, meg kell őket válaszolnod.

Kiadókeresés – avagy a jó kézirat és szinopszis sem elég

Amikor egy ismeretlen szerkesztőnek, kiadónak írsz, légy udvarias (ügyelj a megszólításra) és informatív. Borzasztóan triviális, DE:

- ha sok kiadónál kilincselsz egyszerre, vezess róla listát, hová mikor mit küldtél;

- soha ne felejtsd le az adataidat: név, postacím, telefonszám (a sima e-mail nem biztos, hogy elég, néha egyszerűbb telefonálni! Én egyszer lehagytam a számom, egy novella megjelenése bánta…), és az is ajánlott, hogy minden oldalon ott legyenek ezek az adatok, mivel ha a szerkesztő kinyomtatja, vagy eleve papíron küldted el, a lapok elkeveredhetnek a kiadóban;

- tömör, lényegre törő, nem tolakodó stílus, egyszerű fogalmazásmód, HELYESEN ÍRVA (a bizalmaskodás, vagy a nagy magabiztosság taszító lehet, miközben a mondataid szépen elárulják, hogy tudsz-e magyarul, vagy nem);

- az ajánlások általában még akkor is taszító hatást érnek el, ha egy kiadott könyv borítóján látom, hát még ha egy szerkesztőnek ajánlólevelet is küld az aspiráns. „Az új Stephen King.” „John Grisham és Jackie Collins izgalmas keveréke.” „Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb fantasy regénye.” Az effélék láttán ugyanis a szerkesztő azt mondja: Ó, tényleg? Bizonyítsd be! Vagy pedig gondolkodás nélkül elutasítja a szerzeményt. Csak és kizárólag akkor kérjünk és küldjünk ajánlólevelet, ha tudjuk, hogy a minket ajánló személy ismeri a szerkesztőt, van befolyása és fel is hívta, tehát a kiadó már előre tudja, hogy mi kéziratot fogunk küldeni mondjuk egy ismert író ajánlásával (bár ilyenkor meg minek, ugye, viszont ellenkező esetben ugyanúgy rossz szájízt hagy az emberben, mint az ostoba bizalmaskodás vagy tolakodás).

Ha nyomtatva küld valaki kéziratot (némely kiadó csak így fogad), ne sajnálja a jó minőségű papírt, a legalább 12-es betűméretet; a színes papírt, színes betűket el kell felejteni (ez nem vicc, konkrétan megtörtént, hogy a kéziratban rózsaszínnel írta a szerző a női szereplő szövegét, kékkel a férfiét…). A külsőség igenis számít. Azt mutatja, hogy ez a kézirat fontos, megadta a szerző a módját.

Tagolás, központozás: használj bekezdéseket és szóközöket, különben kifolyik a szerkesztő szeme akár papíron, akár monitoron olvas. Minden egyes elütés, helyesírási hiba azt kiabálja a szerkesztő felé: a szerző nem olvasta vissza a szöveget, vagy nem elégszer, mert nem vette észre a bosszantó, apró hibákat, nem volt elég alapos.

Van, aki szerint először nem érdemes azonnal elküldeni a kéziratot, mondván, a kiadókhoz sok „kéretlen kézirat érkezik”. Pedig ha egy kiadó konkrétan nem kommunikálta a világ felé, hogy nem fogad kéziratot, szerintem az zöld jelzés (egyébként is, ezeknek alapvetően utána lehet nézni a neten). A „pofátlanság” kifizetődő lehet, ezért már az első levélben érdemes csatolni:

- a regény első három fejezetét (vagy más beosztás szerint kb. 70-80 ezer K-nyi szöveget);

- rövid bemutatkozást (NEM életrajzot!), ami leginkább kimerül abban, hogy név, születési idő és hely, hol jelent már meg írásunk (a net is ér);

- pár mondatot a regényről (ez még nem a szinopszis!): stílusa (vigyázat, nem műfaja) pl. fantasy, kiknek szól /ifjúsági?, 18 év felettiek?/, terjedelme karakterszám szerint);

- és a bűvös szinopszist.

Mindezek ellenére, legyünk bármilyen profik, a kiadók sokszor nem válaszolnak, vagy csak nagyon hosszú idő múlva. De aki nem próbálja meg, annak biztosan nem is sikerül, nincs mit veszteni.

13:04 | Hanna | |

Hogyan írjunk szinopszist? II.

Lőrinczy Judit előadása a 2009-es írótáborból. Első rész itt.

A szinopszisról általában (angol nyelvű anyagok kivonata)

Az írók éveken át írnak, és írnak, és mikor el kéne adni a regényüket, mind azt mondja: utálok szinopszist írni. A szinopszis kiszívja az életet a történetből, üres vázra egyszerűsíti, nem mutatja meg a mélységeit. Nehezebb megírni, mint magát a regényt, de ugyanannyi gondot kell rá fordítani.

A szinopszisírásnak azonban vannak jó oldalai is. Fejleszti a lényeglátást, legközelebb ügyesebb, feszesebb történetívet vázolhatunk fel, vagy a már meglévő szövegen húzunk… De mint minden máshoz, ehhez is gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás szükséges.

A szinopszis egyben reklám, úgy is kell megírni, mintha a kiadó e szöveg felhasználásával reklámozná majdan a regényedet, és azt is jó tudni, hogy később ennek segítségével írják meg a fülszöveget. Kiadás – ideális – esetén a szinopszist kapja meg a borítófestő.

Az igazi kardinális kérdés természetesen az, hogy milyen hosszú a szinopszis? Van olyan elképzelés, amely szerint a szinopszis minden egyes oldalának huszonöt oldalt kell felölelnie. Vagy minden fejezet egy bekezdésben foglalandó össze. Ennél azonban sokkal rövidebbeket szeretnek látni a rendkívül elfoglalt szerkesztők, általában 2-10 oldal terjedelemben gondolkodnak. Mások gondolkodása 5 oldalig tart. A még elfoglaltabbak egy oldalnál húzzák meg a határt… Egyszóval több elképzelés is létezik a hosszát illetően. Azt hiszem, ha ismeretlen szerkesztőnek küldjük, törekedjünk egy-másfél oldalas szinopszist írni, abból baj nem lehet.

Az egész történetet el kell mondanod a szinopszisban, ne tégy olyat, hogy elküldöd az első három fejezetet és a negyedik vázlatát, ne hagyd nyitva a végét, azt remélve, hogy a szerkesztő majd lerágja a tíz körmét izgalmában, és a befejezésre kíváncsian bekéri a maradékot. Le kell lőnöd minden poént.

Ismerned kell a történeted, ismerned a főszereplőid motivációit, a konfliktusokat. Ez könnyűnek, evidensnek hangzik, pedig ha jobban belegondolsz, mindig van mit felfedezned a szereplőid személyiségén és sorsán, döntéseik logikáján.

A szinopszisban kizárólag a fő cselekményszálra figyelj, ha pl. a regényed tárgya románc, akkor koncentrálj a románcra, minden más vonalat csak akkor említs, ha az hatással van a főszereplőkre és a kulcsjelenetekre.

Ha első alkalommal írod le egy szereplő nevét, használj NAGY betűket, és utána következetesen ezen a néven említsd őt („Dr. Evans”-ból ne legyen néha „Jerry”, vagy „a doktor”). Megjelölheted a nézőpontkaraktereket egy egyszerű rövidítéssel (angolban POV), amikor először leírod a nevét.

Ne készíts listát a szereplőkről, soha ne írd le, hogy néznek ki külsőleg, koncentrálj az érzelmi világukra, arra, hogyan viszonyulnak másokhoz és a világhoz. A mellékszereplőket ne nevezd néven, inkább szerepük szerint említsd őket, pl. a „főhősnő legjobb barátja”, a „főhős apja” stb.

Ne ugrálj a cselekményben és az időben össze-vissza.

A szinopszis igeideje jelen idő, egyesszám harmadik személyben (csak akkor használj egyesszám első személyt, ha a regényed is abban írtad, és feltétlenül szeretnéd megmutatni ezt az egyéni hangot), és ugyanabban a stílusban írandó, mint amilyenben a regény íródott (pl. ha horrort írsz, ne fogalmazz közvetlen, vidám hangnemben).

Mikor írjuk meg a szinopszist, regényírás előtt, alatt vagy utána? Kinek hogy, de szerintem utána érdemes: az, amit előtte/regényírás alatt írunk, inkább vázlat, a szinopszis igazán a kézirat végleges formájának kialakulása után készíthető el. Ha ugyanis előtte/alatta írod, amint befejezted a műved, vissza kell térned a szinopszisra, és átdolgozni.

Konkrét tanácsok, módszerek

1. módszer

A regényírás során készített jegyzetekből utólag írunk szinopszist, avagy „kivonatolás jegyzetekből”. Tarts a kezed ügyében egy jegyzetfüzetet írás, vagy vázlatírás közben. Ebbe rögzíthetünk minden olyan fontos dolgot, ami hatással lehet a történet alakulására, és amiket könnyen elfelejthetünk írás közben. Később, mikor a szinopszist írod, nagyszerűen orientálnak ezek a kis jegyzetek. Természetesen át kell nézned őket, mielőtt nekiülsz a szinopszisnak. Találd meg és jelöld meg a kulcsjeleneteket. Ezek között a pontok közt bújnak meg a részletek, ahogy a főhősök haladnak előre a cselekményben.

2. módszer: „Lépésről lépésre”.

Tudatosítsd magadban, hogy szinopszist fogsz írni. A legjobb akkor megtenni, mikor utoljára ülsz le, hogy letisztázd a kéziratot, és azt mondhasd rá, kész van. Végy a kezedbe egy papírt és egy ceruzát, és amint végigolvastál egy fejezetet, írd le 1-2 bekezdésben, hogy melyik szereplővel mi történt.

Újraolvasáskor feltűnhetnek olyan dolgok, amik írás közben nem jutottak eszedbe. A tudattalan létrehoz bizonyos visszatérő elemeket, jellegzetességeket, motívumokat, amelyek utólag tűnnek fel. Ezeket is jegyezd fel a papírra. Kibukhatnak az üresjáratok is, rájöhetsz, melyik fejezetben nem történik valójában semmi, vagy nincs jelentősége bizonyos karaktereknek, nem tesznek hozzá a cselekményhez, vagyis könyörtelenül ki kell húzni őket.

Ezzel a módszerrel egy bővebb vázlatot kapsz, amit ne dobj el, mert még később is jól jöhet. (Segít felidézni olyan részeket, amelyek felett átsiklanál. pl. arra is használható, hogy ne adj ugyanolyan nevet egy másik regényed szereplőjének. Egy vázlatot végigolvasni pedig mindig egyszerűbb, mint az egész regényt újra átnézni.)

Most pedig nincs más dolgod, mint lerövidíteni ezt a vázlatot. Csak a legfontosabb momentumokra szorítkozz! Kizárólag azokkal a részekkel és szereplőkkel, amelyek előremozdítják a regény fő vonalát, és akikért az olvasó izgul.

A szinopszis így eléggé száraznak, unalmasnak, sőt, még mindig hosszúnak tűnhet, de ezt el kell fogadni. A következő lépésben lehet finomítani a szövegen. (Hasznos lehet, ha úgy gondolsz a szinopszisírásra, mintha fülszöveget írnál a majdani könyvedhez. Hogy belerázódj, olvass el néhányat!)

Példa:

Megnéztél egy félelmetes mozifilmet, és elmeséled a történetét egy barátodnak. Nem azt mondod neki, hogy „a jó fiú üldözte a rossz fiút, és lelőtte, és ez a vége”. Nem hangzik valami érdekesen, ellenben pontosan úgy fest, mint jelen állapotában a te szinopszisod. Mondd inkább így: „a jó fiú megsebesült, de tudta, hogy meg kell állítania az elvetemült Dr. Halált. Az egész világ veszélyben forgott, ezért Dr. Halál után tántorgott, elesett, de valahogy ismét lábra állt, lelőtte a Jó-Fiú-Sugárfegyverével, és megmentette a világot.”

A szinopszis legyen érdekes és csak a legszükségesebb információkat tartalmazza. Ez a legnehezebb. A csontszáraz szöveget fel kell dobnod, izgalmassá, lelkessé tenni, olyanná, ami arra készteti az olvasót, hogy rögtön a kéziratért nyúljon! Koncentrálj a főszereplőkre, a krízisükre, fedd fel a motivációit és érzelmeit, magyarázd meg, miért teszi azt, amit. Idézz a regényből, párbeszédből akár, ha kell – írja a forrás, én azonban ebben nem vagyok biztos, hogy jó ötlet. Ha csak másfél oldal áll rendelkezésre, sokkal egyszerűbb összefoglalni az idézendő szöveg lényegét. Ha izgalmas, újszerű a háttér, villants fel belőle a szinopszisban is, de csak röviden. Egy bekezdésnyi információnak elégnek kell lennie, hogy az olvasó megértse a világot, amit ábrázolsz.

A szinopszis egyúttal azt is megmutatja, hogyan tudsz írni, fogalmazni, kóstoló a regényedből és a stílusodból, úgyhogy adj bele mindent!

Hasznos: foglald össze a regényed lényegét két-három mondatban (ez lehet a történet magva, alapja, lehet az utólag felfedezett motívum, a premissza), és ne felejtsd el beleírni a szinopszisba. Arra is felhasználhatod, hogy ráírd a borítékra, mert felkeltheti a szerkesztők/ügynökök érdeklődését, ráadásul van egy kész válaszod arra a rémes kérdésre is, hogy „miről szól a regényed?”

3. Ez a módszer a regény felépítését veszi alapul valahogy úgy, mint mikor középiskolában belénk verték a nagyobb irodalomdolgozatok felépítését (bevezetés, tárgyalás stb.). Az első lépés itt is az, hogy fogalmazd meg magadnak világosan, kik a főszereplők és mik a céljaik, miért lehetnek érdekesek az olvasó számára.

I. A „nyitójelenettel” kezdj: probléma/témafelvetés, feszültségkeltés, pl. a főszereplő felfedez egy hullát, romantikus történet esetén a főhős és a főhősnő először látják meg egymást, Hamlet találkozik apja szellemével.

A története kezdete az a pont, amikor valami megváltozik, de az író a változást követően is bevonhatja az olvasót – krimik esetében pl. a prológusban gyakorta a gyilkos jelenik meg nézőpontkarakterként, míg a főhős detektívvel az első fejezetben találkozunk. Érdemes végiggondolni, mi történik, ha a regényt A – a fordulópont előtt (milyen volt az élet a háború előtt), B – éppen a változás pillanatában (rábukkannak a hullára), C – éppen a változás pillanata után kezdenéd. A nyitánytól függ a karakter első lépése, első megjelenése, de a végén a konfliktus megoldása is.

II. A nyitányt követő blokkban továbbgondolod a felvetett problémát, ez a főhős reakciója, első lépése: talán mindjárt sejti, ki a gyilkos, vagy legalábbis utal rá, hogy meg fogja oldani a rejtélyt. Fontos, hogy a szereplő reakciójának hitelesnek kell lennie. Grisham A cég c. regénye nyitányában felajánlanak egy állást a főszereplőnek, aki – és ez már a II. blokk – el is fogadja. Ki nem tette volna a helyében?

III. A történet bonyolódik a harmadik egységben: a főszereplő azt hiszi, minden a legnagyobb rendben, amikor hirtelen történik valami, ami rosszat sejtet. Belép egy új szereplő, új problémák vetődnek fel, pl. a detektív egy másik hullát is talál… A főszereplő első lépése tehát nem oldotta meg a felvetett problémát, sőt, elindult egy úton.

IV. Ez a rész a leghosszabb, a tulajdonképpeni „tárgyalás”, az összeomlás ideje, amikor minden összejátszik a főhős ellen, akinek hirtelen nehéz döntéseket kell meghoznia, és reméli, hogy nem kell szembenéznie a félelmeivel. Megpróbál egy másik lehetőséget, de az szükségszerűen tévútra viszi.

Készíts listát minden rossz dologról, ami a kulcsfigurával történik, és foglald össze egyetlen mondatban.

Krimitörténetben ez az a rész, amikor a detektív hiába követi az összes nyomot, egyre nehezebbnek tűnik számára, hogy megoldja az ügyet, mintha mindenki ellene volna, hazudnak a tanúk stb.

Válassz ki három kulcsjelenetet, amiben a hősnek változnia /reagálnia kell/kihívás elé kerül – egyúttal ezek a jelenetek vezetnek el a rejtély megoldásához is.

V. Bekövetkezik az igazság pillanata, a tetőpont: a főhős az út végére ér. Ideje szembenéznie a történet eleji elgondolásával és a jelennel (a hősszerelmes nem tud ellenállni az érzéseinek, a detektívnek – gyakorta életveszélyes szituációban, élete kockáztatásával – lehetősége adódik megoldani a rejtélyt). A karakter tehát végső választás elé kerül, és itt látszik legjobban az, hogy statikus szereplőt képzelt el az író, vagy a jó döntés meghozásához személyiségfejlődésre is szükség van. Ha ez utóbbi jellemző, a szinopszisban erre is utalni kell.

VI. A hős mindent kockára tesz, ebben a részben választ (helyesen) a főszereplő, ám cserébe elnyeri jutalmát: összejön a hősnővel/kiderül, ki a gyilkos.

VII. A hős jutalma („levezetés”), az örök szerelem/bíróság elé juttatott bűnöző (Happy End). Az írók, meglehet, szeretnék elhagyni ezt a részt, mondván, az előző blokkban minden a helyére került, az olvasók azonban igénylik az érzelmi „levezetést”, szeretnék kiélvezni a „győzelmet”, átélni a hősök beteljesült szerelmét, nézni őket amint ellovagolnak a naplementébe. Mivel a szinopszist témafelvetéssel, írói ígérettel kezdtük, a kérdésre érdemes „válaszolni” az összefoglaló végén.

12:58 | Hanna | |

Hogyan írjunk szinopszist? I.

Lőrinczy Judit előadása a 2009-es írótáborból.

Aki regényt ír, előbb utóbb meg akar jelenni, a kézirat eladásához azonban kénytelen szinopszist írni. Van-e értelme? Sajnos be kell látnunk, hogy a kiadók nem fogadnak kéziratot, vagy csak nagyon szűk körtől. Hiába jelent meg esetleg néhány novellánk, az elsőkönyveseknek minimális az esélye a megjelenésre.

Ezért aztán általában ismeretségi alapon próbálkoznak az emberek – ennél fogva attól függ, milyen lesz a szinopszis, hogy tudjuk, kinek küldjük. Esetleg már beszéltünk is a szerkesztővel, ismeri az alapkoncepciónkat, a stílusunkat, ha korábbi írásainkat is látta stb. Nem szorítkozunk kínos másfél oldalra, hanem akár részletesebb vázlatot küldünk, mert tudjuk, úgyis elolvassa. Sőt, lehet, szintet lépünk, és egyenesen a kéziratot postázzuk…

Mégis, szinopszist írni több okból célszerű:

- sosem tudni, végül elküldjük-e a kéziratot próba szerencse alapon valahová,

- könnyebb a cselekményt/ötletünket véleményeztetni, mintha egyből a kész kéziratot adnánk oda az áldozatainknak,

- ráadásul a cselekmény felvázolásával kiütköznek a logikai és történetvezetési problémák.

Lehet, hogy most úgy fog tűnni, csupa ismert, triviális dolgot mondok, de az a tapasztalatom, hogyha egyértelműnek gondolunk valamit, annál inkább elfelejtjük, figyelmen kívül hagyjuk őket.

Nyilvánvalóan nem érdemes meg nem írt ötlettel, elképzeléssel kilincselni, szóval feltételezzük, hogy van egy kész kéziratunk, amit kipofoztunk.

Milyen a jó szinopszis?

Mindenek előtt nem vázlat. Sokan írnak úgy, hogy előbb megírnak egy vázlatot, mielőtt belefognának a regénybe. A vázlatot magának szánja az író, másoknak nem, kimerítő cselekményvezetés, karakterjellemzés, háttérvilág leírása egyaránt belefér. És nem szentírás. Segít az elindulásban, és remélhetőleg abban is, hogy rájöjjünk a végkifejletre. Segít belerázódni az írásba, a regény hangulatába, valahányszor gép elé ülünk.

A szinopszist ezzel szemben sokszor a regény megírása után készítik el; nem pontos térkép az útról, hiszen már megérkeztünk. A szinopszis a regény eladásához kell, a vázlat a megíráshoz.

A továbbiakban a szinopszisról lesz szó, nem pedig a vázlat megírásáról, amelyet ráadásul nem is mindenki használ, írói módszer, megszokás válogatja. Magyar nyelvű, szinopszisírással foglalkozó útmutató nem igen van a neten, inkább filmes vonatkozásban találunk tippeket:

„A szinopszis szó jelentése: ránézni az egészre. Tehát azért írjuk, hogy egyben láthassuk a teljes történetünket. Fizikailag ez nem jelent mást, mint egyetlen oldal terjedelmet. A szinopszis a legszűkebb értelemben vett cselekményvázlat, amiben egyelőre kerüljük a részleteket. Kiről szól, miről szól, honnan indul, hová jut el és milyen úton? – ezekre a kérdésekre kell választ adnunk, egy-egy jól eltalált mondattal leírva az út akadályait, de még egyszer hangsúlyozom: a részletek boncolgatása nélkül.”

A neten – angol nyelvű anyagokból – más találó megfogalmazásokat is olvashatunk:

„A szinopszis révén madártávlatból látunk rá az egész történetre”

„A szinopszis célja bemutatni, miről szól a regény, és nem az, miként történtek meg a dolgok.”

Borzasztó nehéz néhány ezer leütésben bemutatni egy akár 700 ezer karakteres történet lényegét. Pedig elvileg egy mondatban is össze kellene tudni foglalni, miről szól a regényünk. Ez az egy mondat pedig nem más, mint a premissza. Már csak azért is meg kell tudnunk fogalmazni, mert a szinopszis részben az írói ígéret, a regény központi kérdésének kibontása, ha úgy tetszik, de még nem valódi cselekményvázlat.

12:55 | írástechnika | Hanna | |

2009. július 27., hétfő

Nyers kéziratokról

Hanna Hungaroconos előadásának kivonata (ppt fájl):

Nyers kéziratokról

(Remélem, mindenki le tudja tölteni, akit érdekel.)

Gyakorlatok rtf-ben (egyébként meg itt)

 

8:06 | előadás | írástechnika | miért írok? | Editor Diaboli | |

Gyakorlatok stílushibák elkerülésére

Ezek egyszerű gyakorlatok, mivel a szemléltetett példák sarkítottak. Miután elvégezted a gyakorlatokat, a saját novelládon/regényeden is menj végig és abban is keress típushibákat! Találni fogsz.

 

1. Folyékonyság

Írd át a mondatokat, hogy az azonos szerkezet monotonitását megtörd!

Péter lassan fölült. Rémálma maradványai még mindig gondolataihoz tapadtak. Szobája ismerős körvonalai ijesztő árnyakká torzultak. Az óra halkan tiktakolt a falon, számlapja kéken világított a holdfényben. A sötétség fojtón ölelte körül a férfit.

2. Következetesség (egy mondatnak természetesen vezetnie kell a következőhöz)

Helyezd megfelelő sorrendbe a tagmondatokat, hogy a szövegnek legyen folyása!

Ede az égerfák és a rét közötti homokos talajba döfte az ásót. Világos szeme pislogás nélkül meredt a kifordított göröngyre. Már háromnegyed órája ásott, bőre csillogott a verejtéktől. Vékony szálú szőke haja meglibbent a szellőben.

3. Pontosság

Megfelelő szavakat használt az író, vagy becsapták a „hamis barátok”? Gyakran keverünk hasonló hangzású, de eltérő jelentésű szavakat.

Zoltán körbenézett a helységben: egyenlőre csak ő és egy szőke asszony ültek a füstös kocsmában. Az egyesség értelmében éjfélre várhatták megbízójukat, aki igazi nótárius alaknak számított az alvilágban. Zoltán megnyalta ajkát – nem szívlelte az efféle titokzatos ügyleteket, de nem tehetett mást, vállalnia kellett: zsebében egyetlen magános érem árválkodott. Ha enni akar, tennie kell érte – és még a törvényszegés is jobb volt, mint az egyhangúlag szürke nyomor.

4. Gazdaságosság

Rövidítsd le a terjengős kifejezéseket, tedd pontosabbá a fogalmazást az értelem megőrzése mellett! (Legalább két sorral rövidíthető.)

Beszálltak a csónakba és leültek az ülésekre, majd használni kezdték az evezőket. A csónak hang nélkül siklott a folyékony közegen. Misi percekig nem mondott semmit Janinak; lélegzetét sípoló hanggal fújta ki az orrán, hogy jelezze, mennyire haragszik, bár igyekszik elfojtani. Jani egyáltalán nem érezte magát kényelmesen. Neki kellett volna irányítania és gondoskodnia róla, aki a másik beosztottja volt, ehelyett viszont így viselkedik.

 

7:25 | írástechnika | Hanna | |

Cselekményszövésben gyakran ejtett hibák

1. Tünet: A történetszál elkalandozik, nem lyukad ki sehová.

Diagnózis: A szerző úgy kezdte el a történetet, hogy nem volt határozott elképzelése arról, merre akar haladni.

Megoldás: A központi karakternek adj erősebb motivációt és nehezítsd meg a dolgát. Írd újra a történetet anélkül, hogy a régibe belepillantanál.

2. Tünet: A történet zavaros, túl sok a karakter, túl sok minden történik.

Diagnózis: A szerző nem döntötte el, kinek a történetét meséli el, vagy nem találta meg a módját, hogy a narrációt a központi karakterre fókuszálja.

Megoldás: Három-négy főre csökkentsd a főbb karakterek számát. Dolgozd ki újra a cselekményt és írd újra a novellát!

3. Tünet: A cselekmény teljesnek tűnik, de a novella céltalannak érződik.

Diagnózis: A szerző elfelejtette, hogy a fő karaktereknek érdekelnie kell az olvasót, és számítania kell annak, mi történik velük. Az efféle sztorikat főleg fiatalok (és férfiak) írják, akik azt hiszik, hogy a cselekmény minden, amire szükségük van a megjelenéshez. Még a cselekményközpontú fikcióban is fontosabbak a karakterek, mint a cselekmény.

Megoldás: Ez nem a cselekmény problémája. Menj vissza a karakterekhez és építkezz onnan!

4. Tünet: A befejezés csalódást keltő.

Diagnózis: (1) A szerző nem tévesztette meg az olvasót, és a befejezés azért okoz csalódást, mert nyilvánvaló; vagy (2) a szerző nem tervezte meg a befejezést, remélte, hogy valami majd csak eszébe jut, és végül egy erőtlen és nem logikus befejezést talált.

Megoldás: Nem csak a befejezést kell megjavítani; menj vissza az elejére és dolgozd ki újra a cselekményt!

Damon Knight: Crating Short Fiction című könyvéből

7:22 | írástechnika | Hanna | |

2009. július 6., hétfő

Kritikai irányzatok

Gyorstalpaló a kritikai irányzatokról és némi magyarázat arra, miért mennek ölre a kritikusok és olvasók egy-egy könyv kritikája alatt.

A formalista kritika az irodalmat olyan autonóm emberi tudásformának tekinti,eszerint egy vers vagy novella nem elsősorban társadalmi, történelmi vagy életrajzi dokumentum, hanem olyan irodalmi mű, amelyet csak saját belső irodalmi jellemzői függvényében lehet megérteni, vagyis a szövegben található elemek segítségével. Legfontosabb eszközük az ún. close reading (szoros olvasás). 

Az életrajzi kritika középpontjában az a felismerés áll, hogy az irodalmat valós személyek írják, és az író életének megértése segíthet az olvasóknak jobban megérteni műveit. Az író életének ismeretében elemzi az írásokat, ennek veszélye az, hogy az író nem tiszta formában szövi bele munkáiba az életében tapasztaltakat, hanem átírja azokat a nagyobb irodalmi hatás érdekében.

A történelmi kriticizmus a társadalmi, kulturális és szellemi kontextus segítségével próbálja analizálni az irodalmi műve. Ezek a kritikusok kevésbé törődnek foglalkoznak a mai kor embereire gyakorolt hatással, inkább azt kutatják, hogy az eredeti olvasóközönségre milyen hatással lehetett a mű.

A pszichológiai kritikában három megközelítés uralkodik: az első a művészet kreatív folyamatait vizsgálja. A második egy bizonyos író pszichológiai tanulmányát állítja össze. A harmadik a fikcionális karakterek pszichológiai elemezése.

A mitológiai kritika interdiszciplináris megközelítés, amely azt tanulmányozza, hogy az egyéniképzelet miként használja a szimbólumokat és helyzeteket, akár tudatosan, akár tudat alatt. A koncepció az archetípus lét, amely olyan szituáció, helyzet vagy kép, amely mély, univerzális reakciót vált ki. Az archetipikus szimbólumok azonosításával ezek a kritikusok az egyes szövegeket irodalmi művek tágabb halmazához kapcsolják.

A szociológiai kritika az irodalmat a kulturális, gazdasági és politikai kontextusban vizsgálja, és elemzi a kulturális, gazdasági és politikai értékeket, amelyeket a mű képvisel. Ennek válfaja volt a marxista kritika, amely elsősorban a művészet gazdasági és politikai elemeire összpontosított.

A gender kritika azt vizsgálja, hogy a szexuális identitás hogyan befolyásolja az irodalmi művek alkotását és fogadtatását.

Az olvasói válasz (reader-response) alapú kritika megkísérli leírni, mi megy végbe az olvasó fejében, miközben egyadott szöveget olvas. Kritikusai abban hisznek, hogy egy szöveg sem létezik az olvasói értelmezéstől függetlenül.

A dekonstruktivista kritika elveti azt a hagyományos alapvetést, miszerint a nyelv a valóságot képezi le, következésképpen az irodalmi műveknek sincsen egy meghatározott jelentése. A dekonstruktivisták a "mit mond a mű" kérdésénél fontosabbnak tartják a "hogyan mondja" kérdését. 

 

 

7:00 | kritika | Hanna | |

2009. május 26., kedd

Az elbeszélés alapelvei

Bill Johnson szerint, amikor egy történetről beszélünk, gyakran a cselekmény és a karakterek felől közelítjük meg. Míg ezek valóban a leginkább szembeötlő alkotóelemei, a jó történet alapjait sem szabad szem elől téveszteni – ezek nélkül az elbeszélés szétesik.

Az alapelvek a következők:

1. Az emberek igénylik a történeteket.

A történet egy olyan világ, ahol minden karakternek, cselekvésnek és történetelemnek szerepe van  – emiatt gyökeresen eltér az élettől, ahol a tényeknek és történéseknek nem mindig van látható értelme vagy megoldása. Mivel a való élet kiszámíthatatlan és szeszélyes, a legtöbb embernek szüksége van arra, hogy értelemmel ruházza fel az életet, és ezt a célt szolgálja az elbeszélés. Olyan útra viszi az olvasókat, amely életszerű szituációkra kínál megoldást és lezárást.

2. A történetek kielégítik az emberek vágyát a megoldás és beteljesülés iránt.

A történetek eleget tesznek annak az emberi szükségletnek, hogy az élet értelemmel rendelkezzen. Minden történet, legyen egyszerű vagy bonyolult, ebből a szükségletből táplálkozó téma körül forog. Megtapasztalhatjuk a különböző érzelmeket, fölfedezhetjük a világot, még ha az képzeletbeli is.

3. Olyan premissza felállítása, ami meghatározza a történet témáját, haladási irányát és beteljesülését.

4. A jól megírt történet tartja magát a céljához.

A történet világában minden elemnek összhangban kell lennie a premisszával. Ezeket az elemeket a mesélő rendezi el, hogy egy bizonyos fajta beteljesülést valósíthasson meg az olvasók körében. Ha a történet haladási iránya bizonytalan, még akkor is, ha ez a túlságos életszerűségből is adódik (vagyis az események nem vezetnek sehová és ötletszerűek), az olvasók elvesztik érdeklődésüket.

5. A történet elemei bizonyos sorrendben következnek egymás után.

Az elbeszélő úgy rendezi el a történet elemeit, hogy drámai hatást elérve eljusson a történet beteljesüléséig.

6. Az itt és most érzése növeli a jó történet hatását.

Ha az író a történethez hűen ír, megteremti az itt és most érzését az olvasóban. Az olvasó bevonása nem a részletekben rejlik per se, hanem abban, hogy a történet drámai cselekménye fontossá és érzékletessé teszi ezeket a részleteket. Kell, hogy legyen oka is az olvasó kapcsolódásának.

7. A történet szerkezetének megértése.

A történetelemek meghatározott szerkezetekbe rendezhetőek, így például egy kriminél a történet elején következik be a bűntény, a történet folyamán derül ki, mi a tét, és a végén választ kapunk a „ki a gyilkos” kérdésére. Egy horrortörténetben a karaktereknek cselekedniük kell, különben meghalnak. Romantikus regénynél az olvasó tudja, mi lesz a történet vége, de a szerelem kibontakozása érdekli, a végkifejletig elvezető út.

8. Utánzás.

Jó történeteket véve alapul a tapasztalatlan író is hasznosítani tudja a szerkezetüket uraló alapelveket.

9. A szerző tapasztalatai az életről.

Mivel a szerző maga is megtapasztalta már az alapvető érzelmeket, ezeket a tapasztalásokat eszközként fölhasználhatja.

10. Az elbeszélés mestersége.

Az író szavak segítségével hoz létre képeket. Ehhez bírnia kell a nyelv ismeretével, tudnia kell, hogyan alkalmazzon metaforákat, hogyan alkosson érzékletes leírásokat, erős dialógusokat, mint ahogy egy mesterember is tudja, hogyan használja szerszámait. Az írónak a szavak mesterévé kell válnia.

11. Technikai tudás.

Az írónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie az ábrázolt környezetről. Ha az író kamuzik, és az olvasó  rajtakapja, félreteheti a történetet.

12. A vágy, hogy az ember mesélővé váljon.

Az emberek többségükben nem azért lesznek írók, hogy hírnévre, pénzre vagy tekintélyre tegyenek szert, bár van, akinél ez a motiváció, és sikerrel is jár. Sokkal gyakoribb, hogy az emberek azért írnak, mert van mondanivalójuk.  Az írók első olvasói ők maguk. A kezdő szerzők hibája, hogy az írás iránti lelkesedésüket összetévesztik az olvasóközönségben szított érzelmek megidézésének képességével.

13. Érteni kell a karakterek szerepét a történetben.

A karakterek látható és konkrét formába öntik a cselekmény mozgását.  A mesélőnek azonban el kell különítenie a történet lényegét attól, ami a karakterek számára kockán forog. A gyenge karakterek gyakran nem viszik előre a cselekményt, mozgás nélkül pedig nincs dráma, sem beteljesedés, következésképp olvasóközönség sem.

14. Érteni kell a cselekmény működését, hogyan válik a történet mozgása drámaivá.

A cselekmény célja, hogy a történet drámai mozgását láthatóvá tegye a karakterek gondjainak bevonásával, amelyeket a történet tétjével fűz össze. A karaktereket ráveszi, hogy oldják meg a történet problémáját, miközben cselekmény generálta események akadályozzák cselekvésüket. Ahogy a karakterek egyre nagyobb nehézségekkel szembesülnek, annál nagyobb céltudatossággal formáljáka  történet végkifejletét, így halad a történet a beteljesülés felé.

A történet cselekményének leírása nem ugyanaz, mint a történet alapvetésének leírása, de a történet mozgásának megértéséhez meg kell vizsgálnunk, mi mozgatja a történet cselekményét.

15. Meg kell érteni a nézőpont fogalmát.

Az alapkérdés: hogyan teszi drámaibbá és konkrétabbá a történet mozgását egyik nézőpontkarakter a másiknál? Melyik nézőpontkaraktert válasszam? Tegyük fel magunknak a kérdést: ennek a karakternek a használata segíti-e az olvasót abban, hogy magáévá tegye a feszültséget, és a történet végkifejlete erősebb lesz-e? A nézőpontváltások frissebbé tehetik a történetet, de nem szabad elfelejteni, hogy az olvasónak azonosulnia kell a történet mozgásával, és a hirtelen váltások kizökkenthetik. Az a nézőpontkarakter, amelyik nem teszi drámaibbá és erősebbé a történetet, gyenge. 

Az írónak tudnia kell, a történet mélyebb szinten miről szól, és hogyan lehet elvinni a végkifejletig úgy, hogy az olvasók számára beteljesülést jelentsen.

7:28 | írástechnika | Editor Diaboli | |

A nagyok is...

Még a nagyokkal is előfordul néha, hogy elutasító levelet kapnak. Az alábbi levél, amelyet Ursula K. Le Guin ügynöke kapott A sötétség balkeze című regényre, talán felvidítja azokat, akik nemrégen kaptak elutasítást:

„Kedves Miss Kidd,

Ursula K. Le Guin rendkívül jól ír, de sajnos a kiemelkedő minőség önmagában nem elég, hogy ajánlatot tegyek a regényre. A könyvet annyira túlbonyolítja az utalások és információ részletessége, a közbeékelt legendák relevanciájuk mellett olyannyira bosszantóak, hogy a történet cselekménye reménytelenül lelassul és a könyv végül olvashatatlanná válik. A történet annyira száraz és levegőtlen, annyira szétesett a ritmusa, hogy mindazt a drámát és izgalmat, ami a regényben benne lehetett volna, teljesen felhígítja a javarészt idegen ballaszt. Mindenesetre köszönöm, hogy ránk gondolt. A sötétség balkeze kéziratát mellékelten visszaküldöm.

Tisztelettel,

a Szerkesztő

1968. június 21.”


6:59 | író | kisördög | Hanna | |

2009. május 21., csütörtök

G. R. R. Martin a horrortörténetekről

"1986-ban a Dark Harvest részére szerkesztettem a Night Visions 3 horror antológiát. A bevezetőben a következőket írtam: <Azok, akik azt állítják, hogy ugyanazon okból ülünk fel a hullámvasútra, mint amiért horrortörténeteket olvasunk, nem értik a lényeget. Onnan a legjobb esetben is csak egyszerű adrenalinfröccsel szállunk ki, márpedig a fantasztikum nem erről szól. Igen, egy igazán rossz horrorsztoritól ugyanúgy hányingert kaphatunk, mint a hullámvasúttól, de a hasonlóság ebben ki is merül. A fantasztikumban valami olyasmit keresünk, amit egy vidámparkban nem kapunk meg.

Egy jó horrortörténet félelmet kelt bennünk. Ébren tart minket éjjel, beférkőzik álmainkba, és új értelmet kap tőle a sötétség. Rémület, rettegés, iszonyodás, hívd ahogy akarod, mind ugyanonnan ered. De kérlek, ne téveszd össze az egyszerű émelygéssel. A nagyszerű történetek, amelyek sokáig megmaradnak bennünk, megváltoztatják az életünket, sosem azokról a dolgokról szólnak, amelyekről íródtak.

A rossz horrorsztorik belebonyolódnak a vámpírok kinyírásának hatféle módozatába, vagy érzékletesen mutatják be, miként ették meg a patkányok Billy nemi szerveit. A jó horrortörténetek ennél többről szólnak. Reményről és kétségbeesésről, szerelemről és engesztelhetetlen gyűlöletről, szenvedélyről és féltékenységről. Barátságról és ifjúságról, szexualitásról és dühről, magányról és elidegenedésről és pszichózisról, bátorságról és gyávaságról, az emberi elméről, a testről és lélekről magáról. A jó horrortörténetek arra késztetnek minket, hogy megnézzük tükörképünket sötét, görbe tükrökben, amelyekben elmosódottan megpillantjuk a minket zavaró dolgokat, azokat, melyeket valójában nem akarunk látni. A horror az emberi lélek sötétjébe hatol, feltárja félelmeinket és a haragot, melyekkel együtt élünk.

Ám ahogy a sötétség értelmezhetetlen fény nélkül, a horror is semmitmondó szépség nélkül. A legjobb horrortörténet elsősorban történet, és csak másodsorban horror, és bár nagyon is ránk ijeszt, ennél többet nyújt számunkra. Van helye bennük a könnyes nevetésnek éppúgy, mint a sikolyoknak, dicsőségnek és gyöngédségnek, vagy a tragédiának. Telve vannak nem csak az egyszerű félelemmel, de az élet végtelen változatosságával, szerelemmel és halállal és születéssel és reménnyel és bujasággal és transzcendentálissal, a tapasztalás és az érzelmek széles skálájával, melyek együtt alkotják az emberi lényt. Szereplőik emberek – emberek, akiket a képzeletünk hoz létre, emberek, akik körülvesznek minket, emberek, akik nem csak azért vannak, hogy erőszakos, tömeges mészárlás tárgyaivá váljanak a negyedik fejezetben. A legjobb horrortörténetek az igazat mondják.> – Húsz éve írtam ezt, de most is kiállok minden szóért."

13:24 | idézet | EnVoice | |

2009. május 10., vasárnap

Hogyan írjunk? Új honlapok

Regényírással, de főleg forgatókönyvírással foglalkozik a Pannonscript. Szerkesztője, Árva Attila egy online  sztoriszerkesztő programot is ígér, valamint saját fejlesztésű szoftvert íróknak, költőknek, dalszövegíróknak. Az oldalon jelenleg rövidebb cikkek találhatóak az írásról és a forgatókönyvekről.

A regenyiras.hunstar.hu pdf-ben küldi el a feliratkozóknak leckéit, amelyek Duncan Shelley íróiskolájának anyagára épülnek. (Duncan Shelleyről információk találhatóak itt, a blogjában, illetve a Google-ban a "Duncan Shelley + szcientológia" keresőszavak beütésével.) A feliratkozás ingyenes, a bevezetőt már meg is kapták az érdeklődők. Saját felelősségre.*

*Amennyiben az Irodalmi Boncasztal visszaélésről, toborzásról és más effélékről szerez tudomást, arról hírt fog adni.

8:16 | link | Hanna | |

Régebbiek | Végére »
Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika