2005. szeptember 1., csütörtök

36 helyzet

George Polti 1868-ban összeállított egy listát arról a harminchat alapvető drámai konfliktus-helyzetről, amely minden sztori - regény, novella, színdarab stb - alapját adja. Bár a szituációk száma és jelentősége vitatható, Polti listája azóta is megállja a helyét mind műelemzési segédeszközként, mind hathatós, inspirációt és önbizalmat nyújtó írói mankóként.

Az inspirációt, azt hiszem, nem kell magyarázni: az ember ránéz egy Polti-féle pontra, és vagy eszébe jut valami a saját eladdig megírt sztoriját - és Polti-féle helyzeteit - illetően, vagy nem. Ha igen, nyert, ha nem, a következő pontra lép. Ha a lista végére ért, vagy kezdi az elejéről, vagy elmegy aludni egyet az egészre.

Az önbizalom visszanyerését illetően annyit érdemes megjegyezni, hogy akit elbátortalanít a világirodalomban fellelhető brilliáns művek sokasága - "Már megírtak mindent, képtelen vagyok újat mondani cselekményt illetően!" -, annak elég kielemeznie egy-két híresebb és / vagy általa kedvelt művet, hogy meglássa, azok is besorolhatók, elemezhetők a Polti-féle lista szerint... és hogy az átütő erejüket nem egy új alapszituációnak, hanem a tálalásnak és / vagy a beléjük foglalt, a szituációkat körülvevő gondolatoknak köszönhetik. Ennek a konstatálása után már csak abba kellene belegondolni, hogy nincs a világon két egyforma ember, ergo hiába építkezik mindenki ugyanazokra az alap-szituációkra, a tálalás mindenkinél más lesz - vagyis egy bizonyos adag eredetiség elméletileg garantált.
Persze, valójában nem ilyen egyszerű a dolog, mert kemény gondok adódhatnak a mások gondolatmintáival való azonosulásból, arra törekvésből - "Írtam egy novellát, ami tisztára William Gibson!" - de kellő élettapasztalattal és bátor, önálló, szintetizáló gondolatisággal előbb-utóbb kinőheti ezeket az ember... de erről bővebben majd inkább egy másik alkalommal. Remélhetőleg mindenkinek leesett, hogy miért lehet önbizalom-növelő, ha ráébredünk arra: mindenki ugyanazokból az alapelemekből építkezik ugyan, ám a szituációs variációk véges száma a személyiség / egyéniség bevezetésével a végtelenbe ugrik. Ha mégsem, mea culpa - rosszul magyaráztam. :)

Mindezek után íme egy link a Polti-féle 36-hoz,
illetve egy másik ugyanahhoz, csak más tálalásban.

Nota bene: a 36 természetesen a szinopszis-írásban - ld. alább - is a segítségünkre lehet.

UI: Ez is egy teszt: az első postom itt. Ezúton is köszönet a meghívásért, dear Editor Diaboli ! ;)

0:53 | írástechnika | link | trükktár | inquam | |

2005. augusztus 31., szerda

Segítség szinopszisíráshoz

Több olyan kiadó és szerkesztő létezik, amely/aki megköveteli a szinopszist. De még ha nem is hat külső kényszer az íróra, akkor sem árt elsajátítania a szinopszisírás művészetét, mivel bimbózó regényötletének logikai bukfencei sok esetben már a leírt vázlatban megjelennek; míg ha mindent fejben tart, figyelme elsiklik esetenként még a legnagyobb ordashibák fölött is. A szinopszis ezenkívül saját maga számára is tömör, átlátható vázlatot, útmutatót jelent, segíthet az összpontosításban, valahányszor leül a számítógép vagy írógép elé. Segítségül néhány hasznos link, egyelőre angolul:

Synopsis: The Negative Image
Synopsis Worksheet - Hogyan készíts vázlatot, amely alapján már neki tudsz látni a szinopszisnak?
Synopsis Format - Hivatalos szinopszisformátum
Index Card Method  - Kártyás módszer adatok észeben tartására; ugyanezen az oldalon meseadaptációkról, stíluskeresésről és írói válságokról is olvashatsz
Synopsis revision - Példa rossz szinopszisra és a javításra; linkek más írástechnikai cikkekhez
Writing a Darn Good Synopsis - Hogyan írj kurvajó szinopszist
Bare Bones of Synopses - A legfontosabb kérdések, amelyeket szinopszisírás előtt föl kell tenned
How To Avoid the Top Ten Mistakes in Writing a Synopsis - A szinopszisírás leggyakoribb hibái és kivédésük
Ins and Outs of Outlining - Szinopszisszerkezet

8:23 | link | trükktár | Editor Diaboli | |

2005. augusztus 30., kedd

Kurt Vonnegut az írásról

Az írás nyolc alapszabálya:
1. Bánj úgy a vadidegen emberek - az olvasóid - idejével, hogy azok ne érezzék elvesztegettnek az írásoddal töltött perceket.
2. Ne tagadj meg az olvasódtól legalább egy karaktert, akiért és akinek drukkolhat.
3. Minden szereplőnek legyenek vágyai és céljai, még ha azok egy pohár vízben ki is merülnek. 4. Minden mondatnak legyen helye: vagy a karaktert árnyalják, vagy vigyék előre a cselekményt.
5. Kezdd a történetet minél közelebb a végéhez!
6. Legyél szadista! Hiába kedvesek és ártatlanok a karaktereid – történjen minél több szörnyűség velük, hogy az olvasók is lássák, miféle fából faragták őket.
7. Ne akarj egynél több olvasónak megfelelni! Ha tágra nyitod az ablakot, és az egész emberiséget be akarod invitálni a világodba, agyon fogják nyomni a történetedet.
8. Minél több információt ossz meg olvasóiddal, és minél hamarabb! Az olvasóknak olyannyira tisztában kell lenniük azzal, mi történik, hol és miért, hogy ha netán csótányok falnák föl az utolsó néhány oldalt, akkor be tudják fejezni a történetet maguktól is.
-- Vonnegut, Kurt Vonnegut, Bagombo Snuff Box: Uncollected Short Fiction (New York: G.P. Putnam's Sons 1999), 9-10.

* Az első két szabály fordítása Whoisnotnak köszönhető, akinek szintén az a perverziója, hogy szeretne jól írni és jót olvasni.

10:46 | idézet | írástechnika | író | Editor Diaboli | |

Direkt és indirekt párbeszéd

Tegyük fel, hogy megvannak a történet szereplői, és elég szilárdan élnek az író fejében ahhoz, hogy egy jeleneten belül ne tegyenek személyiségüknek gyökeresen ellentmondó dolgokat. Legyen a nevük Gábor és Edina. Megvan a konfliktus is: Gábor el akarja hívni Edinát az évzáró bankettra, a lány azonban vonakodik. Elvileg minden adott ahhoz, hogy egy feszült és érdekes jelenet bontakozzon ki kettejük között. Ámde…

–Szia! – köszönt Gábor Edinának.
Edina fölpillantott a könyvből. – Szia!
Gábor a lábát csoszorgatta. Biztos volt benne, hogy a gimi büféjében mindenki őt bámulja.
– Mit csinálsz?
– Olvasok.
– Ó. Mit olvasol?
– A Moby Dicket.
– És jó?
– Csak egy halas sztori.
Gábor leült. Végighúzta ujját a gallérja mentén, hogy letörölje a csordogáló izzadságcseppeket.
– Ööö, kérdezni akarok valamit – mondta végül.
– Hallgatlak.
– Ööö, van már kísérőd a bankettra?
– Nem terveztem, hogy elmegyek a bankettra.
– De hiszen mindenki megy! Mit szólnál hozzá, ha elkísérnélek?
– Hm. Gondolkozom még rajta, rendben?
– Ne gondolkozz, gyere! Elkérem az öregem kocsiját. Tele leszek dohánnyal.
– Egész jól hangzik.
– Vacsorázhatunk előtte a Pizza Hutban.
– Oké, rendben.

Elhangozhatna ez a párbeszéd a valóságban? Igen. Van konfliktus? Van, mivel ellentétes érdekek ütköznek (Edina olvasni szeretne, Gábor meg randit kérni). Érdekes a párbeszéd? Nem igazán. Miért? Ez a párbeszéd tökéletesen fantáziátlan. A direkt párbeszéd pontosan azt fejezi ki, amit a karakter gondol, és feledi az olyan nüanszokat, mint a szellemesség, a hazugság, az eufemizáció, az elhallgatás A jó párbeszéd indirekt módon közvetíti a karakter akaratát. Lássuk ugyanezt a szituációt indirekt párbeszéddel!

– Muszáj leülnöm melléd, ez a munkám – mondta Gábor.
–Tényleg? – nézett föl Edina a könyvből.
–Aha, a suli egy ezrest fizet óránként, hogy a büfében tanuljak és jó példát mutassak a többieknek.
– Ülj, ahová akarsz; szabad országban élünk.
Gábor rámosolygott. – Ismerem a jövődet.
– Honnét ismernéd a jövőmet?
– Tarot kártyákból jósolok.
– Nem hiszek a tarotban, a családom unitárius.
Gábor elővette zsebéből a kártyákat, és megkeverte a paklit, majd letette az elsőt az asztalra.
– Este nyolckor fölvesz téged egy zöld Opel.
– Nem mondod.
– Az őrjítően jóképű fiatalember a volánnál fehér zakót és skótkockás nyakkendőt fog viselni.
– Elvisz a gimnáziumi évzáró bankettre.
– Hűha, és ez mind benne van a kártyákban?
– Sőt, még több is. – Gábor eltette a kártyákat. – Nem szeretném az összes meglepetést elrontani.
– Te randira hívsz?
– Eljössz?
– A kártyák is megmondták, nem? Akkor tudnod kéne.

Ez már jobb egy kicsit. James N. Frey szerint ez azért van, mert a karakter indirekt párbeszédet használ. (A szappanoperák sokszor direkt párbeszéddel dolgoznak; részben ezért is olyan unalmasak.) Egy regényben a szereplők többnyire jóval szellemesebbek, elbűvölőbbek, élesebb nyelvűek, mint te, az író. Ennek oka egyszerű: több időd van a párbeszédjeikkel foglalkozni. Bizonyára többször előfordult már veled, hogy valami oltári nagy baromságot vagy egy totál lapos poént nyögtél be beszélgetés közben, és csak utólag jutott eszedbe, hogy mit is kellett volna mondanod helyette. A karaktereid párbeszédén annyit csiszohatsz, amennyit akarsz, amíg érdekes, és ugyanakkor spontánnak ható nem lesz.
Még néhány példa indirekt beszédre:
Soha nem hallottam még magáról. (Valószínűleg egy senki vagy.)
Nem kéne vacsorát főznöd? (Húzz innen, asszony, nézni akarom a meccset!)
Jó sokáig bent tartott a főnököd. (Hol voltál eddig, te rohadék? Biztos megcsaltál!)


10:35 | írástechnika | Editor Diaboli | |

2005. augusztus 26., péntek

Csehov az írásról

„Amikor nyomorúságot és szerencsétlenséget próbálsz ábrázolni, és szánalmat akarsz kiváltani az olvasóból, légy egy kicsit érzéketlen – ezzel hátteret teremtesz mások fájdalmához, amely így élesebben kirajzolódik. A történetedben a karakterek sírnak, te azonban csak sóhajtasz. Igen, légy érzéketlenebb… Minél objektívebb vagy, annál erősebb hatást tudsz gyakorolni az olvasóra."
– Lidia Avilovához írt levelében, 1892. március 19. és 1892. április 29.
***
„Kezdem azzal, ami, véleményem szerint, önmegtartóztatásod hiányára utal. Olyan vagy, mint az a néző a színházban, aki lelkesedésében olyannyira túlárad, hogy saját maga és a közönség többi tagjának hallását is gátolja. Az önmegtartóztatás hiánya különösen a párbeszédeket félbeszakító környezetleírásokban tettenérhető; ha valaki elolvassa ezeket a leírásokat, azt kívánja, bárcsak tömörebbek, rövidebbek lennének – mondjuk két-három sorral.”
– Gorkijhoz írott levelében, 1898. december 3.
***
„Még egy tanács: amikor átolvasod a kéziratod, húzz ki annyi jelzőt és határozószót, amennyit csak lehet. Annyi melléknevet használsz, hogy az olvasó csak nehezen képes követni és beléjük fárad. Ha azt írom: „A férfi leült a fűbe.”, ez érthető, mert világos a fogalmazás, és nem vonja el a figyelmet. Ugyanakkor nehéz fölfogni, és az agyat is túlterhelné, ha ezt írnám helyette: „A magas, göthös, középmagas, vörös szakállú férfi némán, félénken és ijedten körbepillantva leült a járókelők által letaposott fűbe.” Az agy nem képes mindezt egyszerre megragadni, márpedig a művészetet egy szemvillanás alatt meg kell ragadni. Van még valami. Lírikus alkat vagy, lágy a lelked. Ha zeneszerző volnál, biztosan nem komponálnál indulót. Természetedtől idegen a szitkozódás, kiabálás, gúnyolódás és haragtól tajtékzás. Ezért remélem, megérted, ha azt tanácsolom, hogy a kézirat átolvasásakor húzd ki a „kurafiakat”, „gazfickókat”, „bolhás korcsokat”, amelyek itt-ott föltünedeznek az Élet* oldalain.”
– Gorkijhoz írott levelében, 1899. szeptember 3.
* Élet alatt Csehov feltehetően Kim Szamgin életére célzott.
***
„Ha az első jelenetben egy puska lóg a falon, annak az utolsó jelentben el kell sülnie.”
***
„…csak az a felszabadult író, aki nem fél bolondságokat leírni.”
***
„Úgy vélem, a természet leírásának rövidnek és lényegretörőnek kell lennie. Az olyan közhelyek, mint „A lenyugvó nap a sötét tenger hullámaiba hanyatlott, és bíbor sugarait… stb.” „A vízfelszín felett csapongó fecskék vidám csicsergése…”, irtandók. A természet leírásánál ragadj meg apró részleteket, és csoportosítsd őket össze úgy, hogy ha elolvasás után behunyod a szemedet, magad elé tudd képzelni az egészet. Például, ha azt írod, hogy a malom gátján egy törött üvegdarab fényes csillagként megvillant, és egy kutya vagy farkas fekete árnyéka labdaként gurult el melletted, stb. – felidéződik előtted egy holdfényes éjszaka képe. A pszichológia birodalmában szintén részletekre van szükséged. Isten óvjon a közhelyektől! Legjobb, ha egy az egyben elkerülöd a karakterek lelkiállapotának taglalását. Az állapotuk derüljön ki világosan a tetteikből. Ne mozgass túl sok szereplőt! A középpontban ketten legyenek: a férfi és a nő.”
– AP Csehovhoz írott levelében, 1886. május 10.
***
„Az író… olyan ember, aki szerződést kötött a lelkiismeretével és kötelességtudatával.”
***
„Az ember arról írjon, amit valóban, őszintén lát és érez. Gyakran kérdezik tőlem, mit akartam mondani ezzel vagy azzal a történettel. Ezekre a kérdésekre soha nem tudok választ adni. Semmit nem akarok elmondani. Én írni akarok, nem tanítani! Bármiről írhatok, amiről csak akarja… Mondja, hogy írjak egy palackról, és akkor írni fogok egy elbeszélést, „A palack” címmel. Az eleven és őszinte képek magukkal hozzák a gondolatot, de a gondolat nem tud képeket szülni.”
***
„Az a véleményem, hogy nem az író dolga megoldást találni az olyan problémákra, mint Isten, a pesszimizmus, stb.; neki csak annyi a feladata, hogy följegyezze, ki, milyen körülmények között mit mondott Istenről és a pesszimizmusról. A művész nem lehet szereplőinek és azok véleményének bírája; neki csak annyi a dolga, hogy pártatlan szemlélő legyen. Hallottam két oroszt, akik zavaros beszélgetést folytattak a pesszimizmusról, de nem jutottak dűlőre; nekem pedig pontosan ugyanúgy kell visszaadnom ezt a társalgást, ahogy hallottam. A következtetés levonása az esküdtszék dolga, vagyis az olvasóké. Nekem csupán annyi a feladatom, hogy tehetséges legyek, vagyis tudjam, hogyan válasszam szét a jelentős és a jelentéktelen kijelentéseket, megfelelő fénybe helyezzem a szereplőimet, és beszéljem a nyelvüket.”
– Alekszej Szuvorinhoz írott levelében, 1888. május 30.

15:50 | bölcsesség | idézet | író | Editor Diaboli | |

Napi bölcsesség

Ezt találtam a mai szerencsesütiben:
"Az átdolgozás harc az ördöggel, amely elől nem menekülhetsz, mert szinte bárki képes írni; de csak az írók képesek átírni. Ez a tulajdonság különbözteti meg az amatőrt a profitól."
- William C. Knott

8:28 | bölcsesség | idézet | Editor Diaboli | |

2005. augusztus 25., csütörtök

Hogyan ne


"Már régesrég lemondtam róla, hogy valaha is viszontlátom Egérkét. Úgy vitte el tőlem a csalfa őszi szél, ahogy megismerkedtem vele azon a szeles, novemberi estén Tehát ugyanazt a módszert követtem én megismerkedéskor, mint a szél fúvásakor - vajon milyen módszer lehetett? . Céltalanul ődöngtünk a felső Dunapart hm...  sétányán,a kilátónál, amikor egymásba botlottunk. Ezt a jelenetet elképzelve csodálom, hogy a novella nem börleszk. Mindketten végtelenül csalódottak voltunk. Én is az lennék, ha nekimentem volna valaminek séta közben. Én az önmegvalósításom, életcélom dugába dőlésében, míg Egérke természetesen természetes? Miért természetes, hogy 17 éves lány csak szerelmi csalódással küszködhet? Nem sztereotípia ez? a Nagy Ő-ben. Én harminchat éves voltam, ő tizenhét. Túl voltam már életem első szívrobbanásain, bennjártam a férfiklimax harminchat évesen már klimaxol? Bár igaz, ami igaz, fölrobbant párszor a szíve kellős közepében. Esténként elviselhetetlen neszezésekkel félelmetes árnyak osontak szobámba, ültek le ágyam szélére, térdepeltek mellemre, és kajánul röhögtek megüvegesedő szemeimbe hány szeme lehetett?. Testemet kiverte a halálveríték. Mentőt! Vacogva kocogtattam fogaimhoz a konyakospoharat Ez valami bizarr kommunikációs eljárás lehet, talán morzézott az árnyaknak, mohón nyeldekelve a mámorító, bódító redundancia italt. Kétségbeesésemben annyira elbódult a konyaktól, hogy kétségbeesett?  képes lettem volna tíz körmömmel lehántani, és újra cserélni Legalább egyszer ezek szerint már korábban is megtette.a bőrömet, levedleni, mint a kígyók teszik tavaszonként. Mindent megpróbáltam, hogy eldobjam eddigi énemet, mint egy használt, megunt, rosszcipőt (a rosszcipő a lábbelik kurvája lehet). Nem próbálkozott eléggé, a pohárkocogtatás nem célravezető öngyilkossági módszer. "

Hát ezért.

13:40 | kritika | kisördög | Editor Diaboli | |

Tanuljunk!

"...mért baj az,ha akinek jó művei vannak,azt mondja hogy olvassátok el a novijamat abból tanulhattok szerkesztést stb.Élő irótól akartok tanácsot-akik szóba sem állnak veletek,gőgösen tekintenbek le a piadesztálról-és amikor itt van kéznél valaki,aki tud,azt degradáljátok kicsinyességből,irigységből...nonszensz. Bogumil."

Igaza van. Tanuljunk.

"Már régesrég lemondtam róla, hogy valaha is viszontlátom Egérkét. Úgy vitte el tőlem a csalfa őszi szél, ahogy megismerkedtem vele azon a szeles, novemberi estén. Céltalanul ődöngtünk a felső Dunapart sétányán,a kilátónál, amikor egymásba botlottunk. Mindketten végtelenül csalódottak voltunk. Én az önmegvalósításom, életcélom dugába dőlésében, míg Egérke természetesen a Nagy Ő-ben. Én harminchat éves voltam ő tizenhét. Túl voltam már életem első szívrobbanásain, bennjártam a férfiklimax kellős közepében. Esténként elviselhetetlen neszezésekkel félelmetes árnyak osontak szobámba, ültek le ágyam szélére, térdepeltek mellemre, és kajánul röhögtek megüvegesedő szemeimbe. Testemet kiverte a halálveríték. Vacogva kocogtattam fogaimhoz a konyakospoharat, mohón nyeldekelve a mámorító, bódító italt. Kétségbeesésemben képes lettem volna tíz körmömmel lehántani, és újra cserélni a bőrömet, levedleni, mint a kígyók teszik tavaszonként. Mindent megpróbáltam, hogy eldobjam eddigi énemet, mint egy használt, megunt, rosszcipőt. "

Ebből a novellából rengeteget tanulhatunk. Például, hogy így ne írjunk. Soha.


9:50 | kisördög | Editor Diaboli | |

A szövegszerkesztő átka

Manapság bárki lehet író. A mesélés az elvont gondolkodás képességével együtt jelent meg bennünk, és valamilyen szinten mindenki képes rá – mesélünk a barátnőinknek a villamoson látott részegről; az anyánknak arról, hogy nem is mi törtük be az ablakot, hanem Pisti; szóban összefoglaljuk a múlt héten megnézett film tartalmát.

Roppant könnyű megtenni a következő lépést és leülni a szövegszerkesztő elé (magamat sem kivéve ebből a halmazból, hisz én is éppen ezt teszem), aztán bepötyögni mindent, ami csak az eszünkbe jut. Agymenés, történet, vers – mindegy. Gépelni könnyű, és a végtermék, legyen bármilyen silány, a szövegszerkesztő jóvoltából éppen úgy néz majd ki, mint egy hasonló, irodalmi értékkel bíró mű. Sokszor össze is tévesztik vele.

Az amatőr számára az írás könnyű. Amióta a szövegszerkesztő és az internet megjelent, dudvaként burjánzanak el a neten a különböző, önkifejezésre és önmegvalósításra helyet adó oldalak, ahol ifjú vagy éppen túlkoros írópalánták próbálnak figyelemhez – és olvasókhoz – jutni. Aki régen fióknak írt, most különféle honlapokat boldogít jelenlétével.

Vannak jó írók, és vannak, akik nem hiszik azt, hogy írni könnyű, és a zsenialitás csak átfolyik rajtuk, mint a víz, és a papírra (vagy monitorra) ömlik. Ők azonban elvesznek a tengerben. Ha egy olvasó egy honlapon elolvas három pocsék novellát, nem fog keresgélni az egy jó után, hiszen mi garantálja, hogy akár csak a novellák alatti méltató véleményezések őszinték és igazak? A temérdek csiszolatlan, laposan megírt történet megfojtja, elnyomja azt a néhány értéket.

Túl sok az író. Túl kevés a szerkesztő.

Ez a blog egy újabb oldal a neten a sokmilliárd között, akár spamnek is fölfogható. De azért megpróbál szelep lenni az irodalmi spamoldalakon, hogy kiszűrje azt a néhány írót, akikre odafigyelni kell, és fölhívja a figyelmet olyan hibákra, amelyeket javítani érdemes.

5:32 | vélemény | közérdekű | Editor Diaboli | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika