2005. október 12., szerda
Legfontosabb problémák
Vendégcikk
Dorothea Brande: Becoming a Writer könyve alapján
Az írók legfontosabb problémái nem írástechnikával kapcsolatosak – azok
csak később merülnek fel, mivel el kell jutni addig, hogy egyáltalán
legyen csiszolnivaló alapanyag. A legfontosabb problémák a következők:
Egyáltalán nem megy az írás
Az első probléma, hogy leülsz a papír vagy a monitor elé, és nem tudsz
belefogni az írásba. Ennek számos oka lehet: az író túl fiatal vagy túl
alázatos, túl tudatosan próbál írni, különböző gátló elvárásai vannak
az írással szemben, vagy valami isteni szikrára vár, amelyről hallott
már, és amit véleménye szerint csak a Jóisten gyújthat meg.
Egykönyves író
Jóval gyakoribb az olyan író, aki egyszer már dobott egy nagyot, de
azóta sem volt képes megismételni. Ez gyakran azért van, mert részben
önéletrajzi ihletésű regényt írt, és nem képes emlékeit és életét új
kombinációkban földolgozni (elvégre minden író a saját életéből is
építkezik). Az ő esetében a megakadás nem technikai hiányosságokra utal
– hiszen egy dobása már volt – sokkal inkább annak az eredménye, hogy
nem tudja megismételni a bravúrt, és apránként átadja magát a
kétségbeesésnek.
Csak időnként író
Vannak írók, akik hihetetlen hosszú
szünet után hatékonyan képesek írni. A szünet oka lehet egy nagyon
magasra helyezett léc, vagy hiúság, amely nem engedi, hogy az író
bármit is kiadjon a kezéből, amit nem fogadnak mások kitörő
lelkesedéssel.
Egyenetlen teljesítményű író
Az ilyen író képtelen az amúgy jó és életképes ötletét végigvinni. Az
ilyen írók rendszerint képesek jól elkezdeni egy sztorit, de aztán
néhány oldal után zuhan a színvonal – vagy pedig végigírják a
történetet, de szárazon és rosszul. Számukra jelentik az írástechnikai
anyagok a legnagyobb segítséget, bár az ő kudarcuknak is lehetnek
mélyebb okai: lehet, hogy nem elég biztosak benne, hogy jól tálalják a
történetet, vagy nem képesek beleönteni a szükséges mennyiségű
érzelmet. Ezek a problémák egy dologban hasonlítanak: nem a technikai
felkészültséggel van a baj.
Dorothea Brande könyve nem arra tanít, hogyan írjál, hanem hogyan légy
író, és különböző gyakorlatokat mutat be a fentebb ismertetett
problémák leküzdésére. Amennyiben bármelyik jelenséget igaznak érzed
magadra és írói teljesítményedre, nagy a valószínűsége, hogy
segítségedre lesznek a későbbi bejegyzésekben ismertetett gyakorlatok.
(gyűjtés:
Hanna)
9:14 | író |
Editor Diaboli |
|