2005. november 27., vasárnap
William H. Gass az írásról
A The Mumpsimus oldalán aláltam egy linket egy interjúhoz, amelyet William H. Gass-szal készített a Believer, valamint egy idézetet, amely annyira megfogott, hogy feltétlenül meg kell osztanom az angolul nem tudó olvasókkal (még ha nem is gondolom úgy, hogy minden film giccs):
"Az életet tápláló lélegzetet szavakká formáltuk, s ezekkel képesek vagyunk életet közvetíteni. A lélegzet másképpen csak pazarlás, s ez lehet a másik oka annak, miért akar a szöveg bépülni. Ezek a szavak társakat remélnek, és ez a mondat; és a mondat is kersi a bekezdést, amelyet erősíthet. Az író legyen ezért zenész. Nézd meg, mit írtál, de később... kedved szerint. Először azonban hallgatózz! Figyelj Joyce-ra, Faulkner-re, Melville-re. És mindenekfelett a költőkre.
Óvatlan magabiztossággal azt mondhatod: Ó, de hiszen van egy elmondásra váró történetem, megírni való karaktereim, fölépítendő cselekményem. Nem. Így a filmkészítők gondolkoznak. Ők giccset csinálnak. Te nem elmesélsz egy történetet; az írásod majd megteszi helyetted, ha befejezted. Te zenét alkotsz, és mert a te hangjaid fogalmakat hordoznak, konceptuális zenét szerzel."
További interjúk Gass-szal: PIF magazin és ADE Bulletin.
9:37 | bölcsesség | idézet | író | link |
Editor Diaboli |
|
2005. november 24., csütörtök
Irodalmi versenyek
Egyre gyakoribbak a különféle irodalmi pályázatok, versenyek, amelyek kiugrási lehetőséget kínálnak a névtelenségből az amatőr írók számára. Egy nevesebb versenyen elért helyezés ezenkívül a kiadókhoz leadott önéletrajzban is jól mutat, és visszajelzéssel szolgálhat arra nézvést, hogy érdemes-e az írónak továbbra is írással foglalkoznia. A kudarc önmagában még nem jelenti azt, hogy az illető tehetségtelen; lehet, hogy csupán nem megfelelő versenyt vagy pályázatot választott, esetleg még szüksége van a gyakorlásra, hogy kibontakoztathassa tehetségét. Ugyanakkor a siker sem feltétlenül jelent tehetséget - vannak hamis versenyek is.
Számos figyelmeztetés és információ található meg az interneten az irodalmi versenyek gyakorlatáról és buktatóiról:
-
Az SFWA figyelmeztetése
-
The Reading Experience
-
Tammy MacKenzie tanácsai
Ami miatt érdemes résen lenni:
"Minden vers- és prózaverseny, akár egész kéziratot jutalmaz, akár irodalmi lapokban megjelentetett költeményeket vagy novellákat kiált ki "győztesnek", gyanús, és módszeres csalásnak minősülhet. Szaporodnak a nyomtatott lapok, mint ahogy gyarapszik nyomtatásuk költsége is, és mivel ezeknek a lapoknak az olvasótábora túl csekély ahhoz, hogy előfizetés révén eltartsák, az egyetemek (a legtöbb lapnak otthont adó intézmények) támogatása pedig fokozatosan csökken (mint ahogy az egyetemi verskiadás úgy általában), ezek a jelentéktelen jutalmak és a hozzájuk kapcsolt nevezési díjak azért alakultak ki, hogy biztosítsák a tinta- és a papírellátást." -
The Reading Experience
Noha kicsit erős azt mondani, hogy minden egyes irodalmi verseny értelmetlen és az írók átverését szolgálja, érdemes figyelni a következőkre:
- Előfordul, hogy a díj a könyv megjelenése, és a nyertes csak utólag értesül arról, hogy neki kell fizetnie a megjelenésért, vagy neki kell megvásárolnia, majd eladnia a könyvek egy részét, esetleg rá hárul a marketing és az ezzel járó költségek előteremtése. Ha ilyen gyanú fölmerül, érdemes előre tájékozódni arról, hogy a győztes elállhat-e a szerződés megkötésétől anélkül, hogy ez befolyásolná a "díj" elnyerését (tehát a címet megkapja-e akkor is, ha úgy dönt: mégsem bízza a könyvét a kiadóra, hiszen a trófeákat mindenképpen gyűjteni kell).
- Vannak olyan szervezetek/lapok, amelyek évente több pályázatot is kiírnak, és gyakorlatilag a nevezési díjakból élnek. Ha egy verseny nevezési díja túl magasnak tűnik, még akkor is érdemes tájékozódni előbb, ha a nyertesnek kijáró pénzbeli jutalom szintén magas, elvégre nyertesből általában csak három lesz, a többi nevező befizetett pénze pedig egyrészt a győztesek díját, másrészt a megjelentetés költségeit volt hivatott fedezni. Árulkodó jel lehet, ha a pályázat megszövegezéséből kiderül: a nevezők létszámától függően változik a díjazás mértéke. Noha önmagában egy ilyen verseny is lehet jó gyakorlás a kezdő író számára, és állhat a zsűri elismert kritikusokból és írókból, nem árt mérlegelni, hogy a díj elég jó nevű-e ahhoz, hogy megérje kockáztatni. Az ilyen versenyek egyébként nem számítanak csalásnak, hiszen van, aki kap jutalmat, de ennek ellenére részben hamisak, hiszen a versenyzők pénzét használják fel, még ha csak részben is. (Magyarországon is rengeteg ilyen pályázatot írnak ki a legkülönfélébb irodalmi lapok, de linkeket nem teszek ki, bárki rákereshet a neten, ha érdekli.)
- Előfordul, hogy a díj a megjelenés egy alig ismert lapban, amelynek olvasótábora olyan kicsi, hogy szinte semmi visszhangja nem lesz a nyertes mű leközlésének, esetleg egy olyan kiadványba vadásznak így verseket, novellákat, amit aztán valamilyen szervezetnek vagy alkalom céljából szétosztogatnak. Itt egyedül a megjelenés ténye lehet vonzó egy író számára - van, akinek ennyi is elég. Amennyiben ez a verseny még nevezési díjjal is párosul, érdemes elgondolkodni azon, hogy feltétlenül el kell-e "használni" egy esetleg teljesen jól eladható novellát egy olyan versenyre, ahonnét sem pénzbeli díjazásra, sem rendes visszajelzésekre, az olvasótáborod növekedésére nem számíthatsz.
Tehát mielőtt lelkesedésedben beküldenéd a novelládat különféle versenyekre, fontold meg alaposan, megéri-e neked. A pályázatok nagy száma dacára csak alig néhánynak van presztízse, nem is beszélve a negatív presztízsről (amelynek átkát például a Zsoldos-díj nyögte évekig, talán még most is), részben azért, mert a zsűri nem elég szakmai, hozzáértő és elismert, vagy a verseny nem kerül be eléggé a köztudatba, nem terjed ki az egész országra. A pályázás ennek ellenére jó móka lehet; ha nyersz, akkor még egy névtelen kis irodalmi lap által kiosztott díj is jól jöhet - csak légy tisztában az elvárásaiddal.
Kérdések, amelyeket meg kell vizsgálnod, mielőtt elrohansz a postára, vagy elküldöd az emailt:
1. Ki írta ki a pályázatot? Lehetőleg legyen ismert kiadó, lap vagy szervezet, de legalábbis alaposan utána tudjál nézni akkor is, ha esetleg eddig nem hallottál róla.
2. Van nevezési díj? Ha nincs, akkor nem veszíthetsz semmit a nevezéssel (de olvasd el mindig az apró betűs részt). Ha van, az sem feltétlenül utal amatőrökre vagy pénzéhes kiadókra. Sok, teljesen korrekt versenynek van nevezési díja, hogy a versenyeztetés költségeit és a pénzjutalmat finanszírozza. A nevezési díj azonban nem lehet túl magas.
3. Milyen gyakran ír ki a szervezet/lap/kiadó versenyeket? Ha minden hónapban vagy negyedévben van egy verseny, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy csalással állsz szemben.
4. Világosak és érthetőek a szabályok? Egy rendes verseny világosan megadja a kategóriákat, a terjedelmet, a formátumot, a határidőt, a díjazást és a díjak kiosztásának feltételeit, a bírálat mikéntjét és a jogokat, amelyekről lemondasz. Ha ezek nem szerepelnek a kiírásban, ne jelentkezz!
5. Ki lesz benne a zsűriben? Ha egy verseny nem nevezi meg a zsűri tagjait, attól még nem lesz gyanús - sokszor érdemes titokban tartani a zsűri tagjainak kilétét az esetleges "direktmarketing" és a részrehajlás látszatának elkerülésére. Ha a tagok elismert kritikusok és írók, akkor viszont könnyebb szívvel bízhatod rá a művedet a zsűrire.
6. Mi a díj? Ez lehet pénz, megjelenés, könyv, ajándékutalvány. A díjnak szerepelnie kell a kiírásban. A nagyon nagy pénzjutalom gyanús, különösen, ha az apró betűs részben a kiíró fenntartja a jogot, hogy ne minden díjat osszon ki. A megjelenést kínáló pályázatok esetén pedig arra vigyázz, ne neked kelljen fizetned a megjelenés költségeit. Mindig nézz utána, hol fog megjelenni a műved, ha nyersz. Egyes lapok a nyerteseket különszámban adják ki, amit aztán csak postán vagy intereneten lehet megrendelni. Ha olvasóközönséget keresel, nem ez az útja.
7. Mi áll az apró betűs részben? Mindig győződj meg róla, milyen következményei vannak annak, ha nyersz! Egyes versenyek minden pályázótól megkövetelik, hogy engedjék át az első publikálás jogát, vagy hogy lemondjanak arról, hogy máshol megjelentethessék vagy újra nevezhessék ugyanazt a művet. Amennyiben a nevezéssel egyúttal lemondasz a szerzői jogaidról, úgy a szóban forgó szervezet akármire fölhasználhatja a művedet. Ha online versenyről van szó, a nevezéssel egyúttal engedélyt adhatsz arra, hogy a novellád vagy versed fölkerüljön a szervezet honlapjára, akár nyersz, akár nem.
Végezetül: Noha a versenyek is segítenek abban, hogy fölmérd, hol állsz íráskészség terén, ha komolyan foglalkozni kívánsz az írással, érdemesebb inkább magukhoz a szerkesztőségekhez bekopogtatnod.
És ezek után lássunk egy példát pályázatra:
Pályázati Felhívás a Képzomuvészeti és irodalmi ART club (kARTc) Közhasznú Kulturális Egyesület által szerkesztett kARTc Füzetek címu kiadványban való megjelenésre
Intő jel:
- Nevezési díj: kARTc tagoknak 500 Ft, nem kARTc tagoknak 1500 Ft
- Aki mindkét műfajban pályázik, vagy több pályaművet ad le annyiszor kell nevezési díjat fizetnie, ill. annyi jeligés pályaművet kell a postacímre eljuttatnia.
- Jutalmazás: A legjobb pályaművek a kARTc Füzetek antológia sorozatában, ill. a kARTc irodalmi és muvészeti online folyóiratban kapnak helyet. Az antológiába bekerült pályázók a kötetből 3db tiszteletpéldányt kapnak.
- És a csavar: A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével felhasználási engedélyt adnak a meghirdető részére, egy éves időtartamra, aki ezáltal jogosult szerzői jogdíj nélkül Magyarország területén bármilyen formában megjelentetni, közzétenni a műveket.
Neveznél?
10:05 | link | vélemény | közérdekű |
Editor Diaboli |
|
2005. november 21., hétfő
Egzotikus nyelvek szótára
Noha ez nem kapcsolódik szorosan az írástechnikához, háttérkutatáshoz
hasznos anyag lehet, ha netán arra vetemedik egy író, hogy egzotikus
helyszínekre helyezze történetét, netán kis népcsoportot szeretne
megszólaltani az írásaiban:
Freelang.com.
Az oldal a feketeláb, ojibwe, csejenn, inuit, baszk, kinyarwanda,
naskapi, nahuatl, óangol, pundzsábi, kecsua, szerb, swahili és zulu
nyelvek mellett olyan egyéb egzotikus nyelvek szótárát is letölthetővé
teszi, mint a magyar. (Ez egyébként igen kedves a készítőktől, és
remélhetőleg az angolszász írók használni is fogják, hogy minél
ritkábban forduljon elő, hogy magyar grófnőt Gyulának nevezzenek.)
A szótárak használatához le kell tölteni az ingyenes
szótárprogramot, majd az egyes nyelvek szókészletét tartalmazó
fájlokat. Szókeresés mellett egyszerű mondatok lefordítására is
lehetőség nyílik, de erre a funkcióra jobb nem hagyatkozni, csak ha van
mód arra, hogy a kacifántos idegen nyelvű szöveget a novellában,
regényben leellenőriztessük egy anyanyelvi lektorral.
9:54 | link | trükktár |
Editor Diaboli |
|
2005. november 18., péntek
Bambi és Godzilla
Létezik egy rövidfilm, a címe:
Bambi meets Godzilla.
(Aki nem tudná letölteni: A nyitó képsorok egy észvesztően tündibündi őzgidát mutatnak, amely egy
tisztáson legel és ugrándozik. Aztán egyszer csak megjelenik egy óriási
hüllőláb, és... rátapos. Placcs. Vége a filmnek.)
Első alkalommal a film
vicces és meglepő. De mi lenne, ha egy óra felvezetés után jönne a
placcs? Ha egy regény végén következne be? Iszonyú volna. Éppen ezért
kerülendő minden olyan regény, amelynek a végén váratlan és addig nem
szereplő elem jelenti a csattanót. (Attól még, hogy te jól szórakozol
rajta, nem biztos, hogy az olvasó jó néven veszi.) Amennyiben
felmerülne benned, hogy olyan áldozat-sztorit írj, ahol a
főhősnek esélye sincsen, vagy ahol csak úgy előrántod a kalapból a
csattanót, gondolj erre a kisfilmre, és inkább válassz
másik ötletet!
(Forrás:
James N. Frey: How to Write a Damn Good Novel)
14:28 | humor |
Editor Diaboli |
|
2005. november 14., hétfő
Hogyan teszteld az ötleteidet?
Vendégcikk
A legtöbb írónak több ötlete van, mint amennyivel kezdeni tud valamit.
Egy csomó minden történt veled életed során, az újságok és híradók
kifogyhatatlan ötletforrással szolgálnak, sőt, miután egy ideje írsz,
az emberek elkezdik rád erőszakolni a saját történeteiket, hogy írd meg
helyettük őket. Truman Capote egy újsághír alapján kezdett bele
Hidegvérrel című dokumentumregényébe, Mary Shelley egy álmát örökítette
meg a Frankensteinben. Mindenhol ötletek hevernek, a problémát nem is a
megtalálásuk jelenti, sokkal inkább az, hogy az ötlettöredékek között
megtaláld egy épkézláb történet magvát, méghozzá olyan történetét,
amely érdekel téged, és amelyet el szeretnél mesélni.
Négy kérdés van, amit fel kell tenned, valahányszor egy új
történetötlet felmerül, hogy eldönthesd, készen áll-e arra, hogy
komolyabban foglalkozz vele, vagy még érlelned kell.
1. Ez a te történeted?
Nem minden ötlet lehet a te történeted. Sok ötlet azok közül,
amelyek az utadba vetődnek, nem lesz igazán fontosak a számodra. Ha
pedig nem az, akkor az olvasót hogyan fogod meggyőzni ennek
ellenkezőjéről? Az egész történet erőltetett, gépies, hiteltelen lesz,
különösen, ha úgy érzed, vannak témák, amikkel foglalkoznod kéne, mint
például a kegyetlen szülők vagy hűtlen szeretők, az éhezők, a világbéke
vagy az atombomba.
Azt írd, amit tudsz, vagyis: olyan témát válassz, ami nagyon fontos a
számodra. Nem kell mindenhez értened, de tudnod kell elképzelni a
helyzetet, amely megérint téged – és ebben a megérintés a lényeg, a
személyes kapcsolódási pontok a történethez.
Az első kérdés tehát ez:
Fontos számomra ez az ötlet, olyan, amit legalább részben megértek, valami, ami kidolgozást igényel?
2. Túl személyes ahhoz, hogy az olvasókat érdekelje?
A második kritérium az írás céljához kötődik. Az írás részben
önkifejezés, részben viszont kommunikáció. El akarod érni és meg akarod
érinteni az olvasót, meg akarod osztani vele a felfedezésedet,
szórakoztatni szeretnéd. Éppen ezért a második kérdés, amit föl kell
tenned, az, hogy a történet nem túl személyes-e, nem olyasmi, ami
számodra roppant fontos, ám egy idegent valószínűleg untatna?
Vannak olyan tapasztalások, amelyek túl közeliek. Nagyon erős érzések
kapcsolódnak hozzá, de még nem dolgoztad fel eléggé a történeteket
ahhoz, hogy másnak is be tudd mutatni. Az is lehetséges, hogy túl
egzotikus a téma, és kb. olyan hatást érnél el vele, mintha egy
amazóniai csiga szakértője tartana kiselőadást a csiga szexuális
szokásairól, feltételezve, hogy ez másokat is lenyűgöz.
Személyes vakfoltok ezek – bocsánatos dolog, ha az ember a gyerek
fotóit mutogatja fűnek-fának vagy háromórás videót vetít le
vakációjáról, de ugyanez egy író esetében már megbocsáthatatlan (de
legalábbis kiadhatatlan).
A nagyon személyes témákkal az a gond, hogy ahhoz, hogy elhelyezd őket
a kontextusban, többet kéne magyaráznod, mint amennyit megérnek. Ez az
önéletrajzok vagy a dokumentumregények problémája is. El kell távolodni
először a témától ahhoz, hogy megírhasd. Néha kegyetlenül meg kell
vágnod egy jelenetet, megváltoztatnod egy karaktert, átírnod egy
következményt, függetlenül attól, mi történt valójában. Előbb el kell
szabadulnod a témától, és csak aztán foghatsz neki a megírásának.
Persze a saját tapasztalataid kiváló ötletforrások, csak próbálj meg
egyensúlyt teremteni a személyes és az általános között. Akármit írsz,
vigyél bele valamit, ami személyesen érint, valamit, amit szeretsz vagy
utálsz. Az ilyen első kézből származó részletek azok, amelyek igazán
elevenné teszi a leírásokat, hitelessé a gondolatokat. A második
kérdés:
Tudok olyan gondosan, de távolságtartóan dolgozni ezen az ötleten, hogy más számára is fontossá váljon?
3. Mutat valamerre?
Tegyük fel, hogy az előző kér kritériumot teljesítetted. Az ötlet
dinamikus? Van hajtómotorja, vagy tudsz neki keríteni egyet? Fel tudod
osztani az ötletet egy erős nyitásra, néhány jellegzetes fejleményre és
egy határozott befejezésre? Ki tudsz gondolatban választani egy
nyitójelenetet, néhány köztes jelenetet, egy utolsó konfrontációt és
valamiféle lezárást?
Nem számít, ha végül mást írsz meg, mint amire először gondoltál. Ami
fontos, hogy a téma, ami érdekel, és amit fontossá akarsz tenni az
olvasók számára is, jelenetekbe álljon a fejedben.
A harmadik kérdés:
Meg tudom írni minimális magyarázkodással ezt a jelenetsorozatot? Van cselekménye, vagy lehet hozzá cselekményt illeszteni?
4. Mi a tét?
Végül tedd föl a kérdést:
Van valamilyen létfontosságú, meghatározható
tétje a történéseknek – valami, ami nem csak számomra fontos, de a
történetben szereplők számára is?
A tét lehet olyan elvont dolog is, mint például a leromló tudatállapot
Poe Az Usher-ház bukásában – attól még, hogy ezt nehezebb fókuszba
helyezni, nem jelenti azt, hogy nem érdemes.
Az egyik legalapvetőbb kérdés, ami a történeteddel kapcsolatban felmerül, a következő: miről szól?
Minden történetben van valamiféle dinamikus feszültség, még ha
iróniából vagy egy meglepő kontrasztból fakad is. Még egy
hangulatnovellában is kell, hogy legyen valami, ami fontos és ami
változik. A történetnek haladnia kell. Ha azonban nem hagyományos
cselekményfelépítés mellett döntesz, kétszer annyit kell dolgoznod,
hogy a választott forma vonzó legyen – de megteheted.
A legtöbb fikció esetében azonban fontos, hogy legyen cselekménye, és
valami konkrét, meghatározott dolog, ami kockán forog. Ez az, amiről a
történeted „szól”. A főhősöd el akar rabolni egy város méretű rubintot,
kiváló hokijátékos szeretne lenni, meg akar pattanni szívtelen nejétől,
ki akar csikarni egy dicsérő szót szigorú apjától, vagy pedig meg akar
menteni egy rakás teknőst az állatkertből, hogy szabadon engedje őket
az óceánba.
Ideális esetben egy-két mondatban össze kell tudnod foglalni a
cselekményt. ( Pl. „Egy csapat brit iskolásfiú megpróbál életben
maradni a repülőgép-szerencsétlenség után egy trópusi szigeten, és
visszazüllenek a vadságba.”)
Ha az összefoglaló olyanra sikerül, amit nem láttál már vagy ötvenszer,
akkor annál jobb. Ha nem, akkor se aggódj: George Polti szerint úgyis
csak 36 drámai alapszituáció van (lásd a korábbi bejegyzéseket).
jegyzet:
Hanna
Forrás:
James N. Frey: How to Write a Damn Good Novel és
Ansen Dibell: Plot)
16:19 | írástechnika |
Editor Diaboli |
|
2005. november 11., péntek
Gene Wolfe az írásról
Részlet
A kínvallató árnyéka
című könyvből, amelynek főhőse Severianus, a kínvallatóból lett hóhér,
aki így vall mesterségéről és az írásról, összefoglalva a lényeget, s párhuzamot vonva a két tevékenység közé:
"Ha azért írnám e történetet, hogy szórakoztassak, vagy akár, hogy
tanítsak vele, nem élnék itt a digresszióval, hogy ejtsek néhány szót
Malrubius mesterről, aki abban a pillanatban, amikor elrántottam szemem
elől a Karmot, hosszú évek óta porrá omlott már. Ám a történelemben,
mint ahogy máshol is, különbség van szükségszerűség és szükségszerűség
között. Az irodalmi stílusról nem tudok valami
sokat – ám fejlődésem során tanultam, és arra jöttem rá, hogy e
mesterség korántsem áll oly’ távol korábbi foglalatosságomtól, mint azt
gondolják.
Soktucatnyi, esetenként több száz ember jön el, hogy megnézzen egy
kivégzést, s láttam már, ahogy az erkély leszakadt helyéről a nézők
súlya alatt, egyetlen balesetben többet ölve meg, mint én egész
pályafutásom alatt. E tucatok és százak az írott
beszámoló olvasóihoz hasonlatosak.
Ám akadnak mások is a spektátorok mellett, akiknek eleget kell tenni: a
hatalmat képviselő személy, akinek nevében a hóhér cselekszik; akik
pénzt adtak neki, hogy az elítéltnek könnyű – vagy nehéz – halála
legyen; s maga a hóhér.
A nézők akkor elégedettek, ha nem kell sokáig várakozni; ha az
elítéltnek módja van rövid beszédet tartani és ez jól sikerül; ha
a felemelt penge megcsillan a napfényben egy pillanatra, mielőtt
lesújtanak vele, így van idejük visszafojtani lélegzetüket és egymást
böködni; s ha a fej legurulva kielégítő mennyiségű vért hagy maga után.
Hasonlóképpen te, aki egy napon Ultanus mester könyvtárában kutakodsz
majd, azt kívánod tőlem, hogy ne nyújtsam sokáig: olyan személyek
legyenek a szövegben, akik csak röviden, mégis jól
beszélnek; egyes pontokon legyenek drámai szünetek, amelyek jelzik,
hogy valami fontos következik; izgalmat; s kielégítő mennyiségű vért.
A hatalom képviselői, akik nevében a hóhér cselekszik, a khiliarkhák és
arkhónok – amennyiben szabad továbbvinnem e képes beszédet – nem
bánják, ha az elítélt nem tud megszökni, sem túlzottan feltüzelni a
tömeget, s
azt sem, ha az eljárás végeztével vitathatatlanul halott. E tekintély –
nekem úgy tetszik – írásomban az impulzus, amely feladatom elvégzésére
buzdít. Követelménye, hogy e mű témája maradjon középpontjában… Ne
forduljon át prefációkba, se indexekbe, s főleg ne teljesen más műbe;
hogy a rétorizáltság ne borítsa el; s lezárása kielégítő legyen.
Akik fizettek a hóhérnak, hogy az esemény fájdalommentesen vagy éppen
fájdalmasan történjen,
az irodalmi hagyományokhoz és bevett modellekhez hasonlíthatók, amelyek
előtt kénytelen vagyok meghódolni. Emlékszem, egy téli napon, amikor
jeges eső kopogott a szoba ablakán, ahol óráinkat tartották, Malrubius
mester – talán mert látta, túlságosan is csüggedtek vagyunk a komoly
munkához, vagy talán mert ő maga is elcsüggedt – mesélt nekünk céhünk
egy bizonyos Werenfrid mesteréről, aki a régmúlt időben, nagy
szükségben lévén elfogadta, hogy az elítélt ellenségei épp úgy
remunerálják, mint barátai, s az egyik csapatot a vérpad jobbjára, a
másikat a baljára állítva mesterségbeli tudásának legjavával elérte,
hogy mindkét félnek úgy tűnjön, mintha az eredmény teljes mértékben
kielégítő lett volna. A hagyomány egymással versengő csoportjai épp
ily’ módon húzzák-vonják a történetek íróit.
Bizony, még az autarkhákat is. Az egyik könnyedséget kíván; a másik
gazdag tapasztalatokat az egzekúcióban… az írásban. Nekem pedig
Werenfrid mester dilemmájának mintájára, ám képességei hiányában
igyekeznem kell, hogy mindegyiknek eleget tegyek. Ezt kíséreltem meg.
Itt van még maga a hóhér; vagyis én. Nem elégíti ki, ha mindenki a
dicséretét hangoztatja. Nem elég még az sem, ha képességei szerint,
becsülettel végzi feladatát s tudja, ilyeténképp’ teljes egészében
megfelel mesterei tanításainak és az ősi hagyományoknak. Mindezek
mellett ahhoz, hogy teljes elégedettséget éljen át abban a pillanatban,
amikor az Idő felemeli saját levágott fejét hajánál fogva, rajta kell
hagynia lénye lenyomatát az egzekúción, valamiféle jellegzetességet, ha
mégoly’ aprót is, amelyet soha többé nem ismétel meg. Csakis ezzel
érezheti magát szabad művésznek."
fordító: Tamás Gábor
8:02 | idézet | író |
Editor Diaboli |
|
2005. november 7., hétfő
Értelem és rend az irodalomban
"Minden jó regénynek van formája, legyen bármilyen modern vagy szürreális. A fikció értéke a nyers tapasztalással szemben éppen az, hogy mintázatot és értelmet visz az életbe. Az élet kiábrándító, zűrzavaros, logikátlan, hihetetlen, és legtöbbször látszólag értelmetlen is; tele van szükségtelen szenvedéssel, fájdalommal, tragédiákal. Az ember azonban racionális, idealista teremtmény, és áhítja a rendet, a tervszerűséget és az egyéni potenciálok kielégülését. A valláshoz, a filozófiához, a költészethez vagy az irodalomhoz fordul, hogy választ találjon az élet rejtélyeire. ha pedig a regényekhez fordul, szervezettséget, értelmet és mintázatot keres..."
Mary Burchard Orvis, The Art of Writing Fiction
16:35 | bölcsesség | idézet |
Editor Diaboli |
|
2005. november 6., vasárnap
Polti-féle 36 drámai szituáció IV.
A George Polti által összeállított 36 drámai szituáció bemutatásának utolsó részlete:
XXI. Önfeláldozás rokonért
Kulcsmotívumok: hős, rokon, feláldozandó személy vagy tárgy
- élet feláldozása egy rokonért vagy szeretett személyért
- élet feláldozása ez rokon vagy szeretet személy boldogságáért
- ambíció feláldozása a szülő boldogságáért
- ambíció feláldozása a szülő életéért
- szerelem feláldozása egy szülő életéért
- szerelem feláldozása a gyermek életéért
- szerelem feláldozása egy szeretett személy boldogságáért
- szerelem feláldozása a gyermek boldogságáért, de a körülményeket igazságtalan törvények szülik
- élet és szerelem feláldozása egy szülő vagy szeretett személy életéért
- tisztesség feláldozása egy rokon vagy szeretett személy életéért
XXII. Áldozat a szenvedélyért
Kulcsmotívumok: szerelmes, a végzetes szenvedély tárgya, a feláldozott személy vagy tárgy
- vallásos szüzességi fogadalom megszegése a szenvedély miatt
- szüzességi fogadalom megtörése
- szenvedély által tönkretett jövő
- szenvedély által tönkretett hatalom
- elme, egészség és élet tönkremenetele
- jövők, életek és becsületek tönkremenetele
- a kísértések eltörlik a kötelességérzetet, a szánalmat, stb.
- Érzékiségből elkövetett vétek révén becsület, szerencse vagy élet tönkretétele
- Másmilyen vétek révén becsület, szerencse vagy élet tönkretétele
XIII. Szeretett személyek feláldozásának szükségessége
Kulcsmotívumok: hős, a szeretett áldozat, az áldozat szükségessége
- leány feláldozásának szükségessége a köz javáért
- leány feláldozásának szükségessége egy istennek tett fogadalom betartása miatt
- jótevők vagy szeretett személyek feláldozásának szükségessége a hitért
- mások előtt ismeretlenül szükségből fel kell áldozni egy gyermeket
- mások előtt ismeretlenül szükségből fel kell áldozni egy apát
- mások előtt ismeretlenül szükségből fel kell áldozni egy férjet
- vő feláldozásának szükségessége a köz javáért
- vő feláldozásának szükségessége a jó név megőrzéséért
- köz javáért szembe kell szállni egy sógorral
- köz javáért szembe kell szállni egy baráttal
XXIV. Felettes és alárendelt rivalizálása
Kulcsmotívumok: felsőbbrendű rivális, alárendelt rivális, a rivalizálás tárgya
- halandó és halhatatlan rivalizálása
- két, elérő hatalmú istenség rivalizálása
- varázsló és közönséges halandó rivalizálása
- hódító és leigázott rivalizálása
- legyőző és legyőzött rivalizálása
- úr és száműzött rivalizálása
- hűbérúr király és hűbéres király rivalizálása
- király és nemes rivalizálása
- hatalmas és lázadó rivalizálása
- gazdag és szegény rivalizálása
- egy tiszteletben és egy gyanúban álló személy rivalizálása
- két majdnem egyenrangú személy rivalizálása
- egyenlők rivalizálása, akik közül az egyik házasságtörést követett el a múltban
- rivalizálás egy férfi között, akit szeretnek és egy másik között, akinek nincs joga szeretni
- elvált ő két férjének rivalizálása
- boszorkány és közönséges asszony rivalizálása
- győztes és fogoly rivalizálása
- királynő és alattvalójának rivalizálása
- királynő és rabszolga rivalizálása
- nemesasszony és szolgáló rivalizálása
- nemesasszony és egy alacsonyabb rangú nő rivalizálása
- két majdnem egyenrangú személy rivalizálása, akik közül az egyiket elhagyták
- rivalizálás egy emlék és egy (felsőbbrendű női) ideál meg egy saját alattvaló között
- kettős rivalizálás (A vs B vs C vs D)
- két halhatatlan rivalizálása
- két halandó rivalizálása
- két törvényes feleség rivalizálása
XXV. Házasságtörés
Kulcsmotívumok: megcsalt házastárs, két házasságtörő
- szerető megcsalása egy fiatal nővel
- szerető megcsalása egy fiatal feleséggel
- szerető megcsalása egy lánnyal
- felség megcsalása egy rabszolgával, aki nem szeret viszont
- feleség megcsalása a kicsapongás kedvért
- feleség megcsalása egy férjes asszonnyal
- feleség megcsalása bigámia szándékával
- feleség megcsalása egy fiatal lánnyal, aki nem szeret viszont
- férjbe szerelmes fiatal lány féltékeny a feleségre
- feleség megcsalása kurtizánnal
- rivalizálás az antipatikus feleség és a szeretetreméltó szerető között
- rivalizálás a nagylelkű feleség és a szerelmes lány között
- ellenséges férjet feláldozni egy rokonszellemű szerető kedvéért
- egy elveszettnek hitt férjet elfelejteni egy riválisért
- egy unalmas férjet feláldozni egy együttérző szerető kedvéért
- jó férjet elhagyni egy alacsonyabbrendű riválisért
- jó férjet elhagyni egy groteszk riválisért
- jó férjet elhagyni egygyűlöletes riválisért
- jó férjet perverz felesége elhagyja egy közönséges riválisért
- jó férjet elhagyni egy kevésbé csinos, de hasznosabb riválisért
- megcsalt férj bosszúja
- féltékenységről lemondás egy ügy érdekében
- férjet üldözi a visszautasított rivális
XXVI. A szerelem bűnei
Kulcsmotívumok: szerelmes, szeretett személy
- anya szerelmes a fiába
- leány szerelmes az apjába
- apa megrontja leányát
- nő beleszeret a mostohafiába
- nő és mostohafia egymásba szeretnek
- egy nő egyszerre szeretője az apának és a fiúnak, akik mindketten elfogadják a helyzetet
- egy férfi a sógornője szeretője lesz
- egy férfi beleszeret a sógornőjébe
- testvérek egymásba szeretnek
- egy férfi beleszeret egy másik férfiba, aki enged a közeledésének
- egy nő beleszeret egy bikába
XXVII. Szeretett személy becstelenségének felfedezése
Kulcsmotívumok: a meggyalázó, a bűntudatos
- szülő szégyenének felfedezése
- gyerek becstelenségének felfedezése
- testvér szégyenének vagy becstelenségének felfedezése
- becstelenség felfedezése a valaki jegyesének családjában
- kiderül, hogy a feleséget megbecstelenítették a házasság előtt
- kiderül, hogy a feleséget megbecstelenítették a házasságkötés óta
- kiderül, hogy a házastárs korábban hibát követett el
- kiderül, hogy a feleség korábban prostituált volt
- szerető becstelenségének felfedezése
- kiderül, hogy a szerető, aki korábban prostituált volt, visszatért korábbi mesterségéhez
- kiderül, hogy a szerető rossz ember
- kiderül, hogy a házastárs rossz ember
- kiderül, hogy a szerető különlegesen gyenge
- kiderül, hogy valakinek a fia gyilkos
- meg kell büntetni egy áruló rokont
- meg kell büntetni egy fiút a törvény értelmében, amelyet az apa hozott
- meg kell büntetni a bűnösnek hitt fiút
- fel kell áldozni egy zsarnokölési fogadalom következtében egy addig nem ismert apát
- meg kell büntetni egy vétkes rokont
- meg kell büntetni valakinek az anyját, hogy az apát megbosszulja
XXVIII. A szerelem akadályai
Kulcsmotívumok: két szerelmes, egy akadály
- rangbéli különbség miatt kútba esett házasság
- vagyoni különbség miatt kútba esett házasság
- ellenségek vagy véletlen akadályok által akadályoztatott házasság
- a házasság akadálya a lány korábbi elkötelezettsége máshoz
- a házasság akadálya a lány korábbi elkötelezettsége máshoz, amit tovább bonyolít a szeretett személy vélt házassága
- az egyesülés útjában a rokonok ellenkezése áll
- a családi szeretetet az após és az anyós megzavarják
- az egyesülésnek a szeretők összeegyeztethetetlen természete áll útjában.
XXIX. Ellenséget szeretni
Kulcsmotívumok: szeretett ellenség, szerelmes, gyűlölő
- a szeretett személyt a szerelmes rokonai gyűlölik
- a szerelmest kedvese testvérei üldözik
- a szerelmest a szeretett személy családja gyűlöli
- a szerelmes olyan ember fia, akit a szeretett személy rokonai gyűlölnek
- a szerelmes ellensége az őt szerető nő társaságának
- a szerelmes megöli szerelme apját
- a szeretett személy a szerelmes apjának gyilkosa
- a szeretett személy a szerelmes testvérének gyilkosa
- a szeretett személy az őt szerető asszony férjének gyilkosa, aki azonban fölesküdött arra, hogy megbosszulja a férjét
- a szeretett személy az őt szerető nő előző szerelmének gyilkosa, aki azonban fölesküdött arra, hogy megbosszulja a szerelmét
- a szeretett személy az őt szerető nő rokonának gyilkosa
- a szeretett személy a szerelme apját megölő gyilkos lánya
XXX. Becsvágy
Kulcsmotívumok: becsvágyó személy, vágy tárgya, egy ellenlábas
- az ambíciótól egy rokon vagy egy barát véd
- az ambíciótól egy testvér véd
- az ambíciótól egy rokon vagy egy független személy véd
- az ambíciótól pártfelek védenek
- lázadásra ösztönző ambíció
- becsvágy és önzés bűnt bűnre halmoz
- apagyilkos ambíció
XXXI. Konfliktus egy istenséggel
Kulcsmotívumok: halhatatlan, halandó
- harc egy istenség ellen
- viszály egy isten követőivel
- nézeteltérés egy istenséggel
- büntetés egy isten megtagadásáért
- büntetés egy istennel szembeni büszkeségért
- elbizakodott rivalizálás egy istenséggel
- arcátlan rivalizálás egy istenséggel
XXXII. Téves féltékenység
Kulcsmotívumok: féltékeny személy, a féltékenység tárgya, a vélt cinkos, az ok vagy a tévedés szülője
- a tévedés a féltékeny személy gyanakvó természetében gyökerezik
- a téves féltékenység kiváltója egy végzetes véletlen
- a téves féltékenység kiváltója egy plátói szerelem
- alaptalan féltékenység rosszindulatú pletykák alapján
- a féltékenységet egy áruló szítja, akit gyűlölet mozgat
- a féltékenységet egy áruló szítja, akit önös érdek mozgat
- a féltékenységet egy áruló szítja, akit féltékenység és önzés mozgat
- kölcsönös féltékenység férj és feleség között, amelyet egy rivális szít
- a féltékenységet egy elutasított udvarló ülteti el a férjben
- a féltékenységet egy nő ülteti el a férjben, aki szerelmes belé
- a féltékenységet egy sértett rivális ülteti el a feleségben
- a féltékenységet a megcsalt férj ülteti el a boldog szeretőben
XXXIII. Téves ítélet
Kulcsmotívumok: a tévedő, a tévedés áldozata, a tévedés oka vagy kiváltója, a bűnös
- gyanakvás ott, ahol hitnek kéne lennie
- hamis gyanú
- hamis gyanú, amit a szeretett személy félreérthető viselkedése vált ki
- hamis gyanú, amit a közömbösség vált ki
- hamis gyanú magára terelése, hogy egy barátot megvédjen
- hamis gyanú árnyéka vetül egy ártatlanra
- hamis gyanú árnyéka vetül a bűnös fél ártatlan házastársára
- hamis gyanú árnyéka vetül egy ártatlanra, akinek mindazonáltal bűnös szándéka volt
- hamis gyanú árnyéka vetül egy ártatlanra, aki bűnösnek hiszi magát
- egy bűn tanúja, a szeretet személy érdekében hagyja, hogy a gyanú egy ártatlanra terelődjön
- a vád egy ellenségre hullik
- a tévedést egy ellenség váltja ki
- a tévedést az áldozat fivére irányítja testvérére
- a hamis gyanút az igazi bűnös tereli egyik ellenségére
- a hamis gyanút az igazi bűnös tereli egy második áldozatra, aki ellen kezdettől fogva áskálódott
- hamis gyanú terelődik egy riválisra
- hamis gyanú terelődik egy ártatlanra, mert nem akart cinkos lenni
- a hamis gyanút az elhagyott szerető tereli kedvesére, aki azért hagyta el, mert nem akarta becsapni a nő férjét
- küzdelem a rehabilitálásért és hogy megbosszuljon egy szándékosan előidézett bírói tévedést
XXXIV. Bűnbánat
Kulcsmotívumok: a bűnös, az áldozat vagy a bűn, a vallató
- bűnbánat egy ismeretlen bűn miatt
- bűnbánat apagyilkosság miatt
- bűnbánat politikai gyilkosság miatt
- bűnbánat férj vagy feleség meggyilkolása miatt
- bűnbánat szerelmi vétség miatt
- bűnbánat házasságtörés miatt
XXXV. Elveszett személy megtalálása
Kulcsmotívumok: a kereső, a megtalált
- elveszett személy megtalálása
XXXVI. Szeretett személyek elvesztése
Kulcsmotívumok: megölt rokon, szemlélő rokon, kivégző
- rokon megölésének végignézése, anélkül, hogy meg lehetne akadályozni
- szakmai titoktartás miatt balszerencsét hozni valaki saját népére
- megjósolni egy szeretett személy halálát
- tudomást szerezni egy rokon vagy szövetséges haláláról
- kivetkőzni magából egy szeretett személy halálának hírére
Házi feladat: a 36 szituáció példáit megtalálni világirodalmi művekben.
14:46 | írástechnika | trükktár |
Editor Diaboli |
|
2005. november 4., péntek
Polti-féle 36 drámai szituáció III.
Folytatván a George Polti által összeállított 36 drámai szituáció bemutatását, a következő tíz:
XI. A rejtély
Kulcsmotívumok: vallató, kereső és probléma
- Kutatás egy személy után, akit fővesztés terhe mellett meg kell találni
- egy rejtélyt fővesztés terhe mellett meg kell oldani
- egy rejtélyt fővesztés terhe mellett meg kell oldani, ahol a kérdező az elnyerni kívánt nő
- kecsegtetés a név kitudásáért cserébe
- kecsegtetés a nem meghatározásáért cserébe
- próba a mentális állapot meghatározására
XII. Elérni valamit
Kulcsmotívumok: elérni akaró és ellenálló, vagy egy bíró és szembenálló felek
- erővel vagy csellel megszerezni valamit
- csak a meggyőzés eszközével elérni valamit
- ékesszólás a bíró előtt
XIII. Rokonviszály
Kulcsmotívumok: rosszindulatú rokon, egy gyűlölt vagy viszontgyűlölő rokon
- egy testvért gyűlöl a többi
- kölcsönös gyűlölet testvérek között
- önös érdekből fakadó gyűlölet rokonok között
- apa és fia gyűlölete
- kölcsönös gyűlölet
- leány gyűlölete az apa iránt
- nagyapa gyűlölete unoka iránt
- após gyűlölete vő iránt
- két sógor gyűlölete
- anyós és menye gyűlölete
- gyermekgyilkosság
XIV. Rokonok versengése
Kulcsmotívumok: kegyben álló rokon, mellőzött rokon, versengés tárgya
- egy testvér rosszindulatú rivalizálása
- két testvér rosszindulatú rivalizálása
- két testvér rivalizálása, egyik részéről házasságtörés
- egy szülő és gyermeke versengése egy nőtlen/hajadon szeretőért
- egy szülő és gyermeke versengése egy házas szeretőért
- egy szülő és gyermeke versengése a másik szülő szeretetéért
- szülő és gyerek rivalizálása
- unokatestvérek rivalizálása
- barátok rivalizálása
XV. Gyilkos házasságtörés
Kulcsmotívumok:két házasságtörő, egy megcsalt házastárs
- férj megölése egy szerető kedvéért vagy által
- egy bizalommal bíró szerető meggyilkolása
- feleség megölése egy szerető kedvéért és önzésből
XVI. Őrület
Kulcsmotívumok: őrült és áldozat
- egy őrület hevében megölt rokon
- egy őrület hevében megölt szerető
- egy nem gyűlölt személy megölése vagy megsebesítése
- őrület általi megszégyenülés
- szeretett személyek elvesztése az őrület miatt
- örökletes elmebajtól való félelem által kiváltott őrület
XVII. Végzetes meggondolatlanság
Kulcsmotívumok: meggondolatlan, áldozat vagy elvesztett tárgy
- a meggondolatlanság lesz a saját bajának okozója
- a meggondolatlanság lesz saját szégyenének okozója
- a balszerencse oka a kíváncsiság
- szeretett személy elvesztése a kíváncsiság miatt
- a kíváncsiság mások halálát vagy balszerencséjét okozza
- a meggondolatlanság egy rokon halálát okozza
- a meggondolatlanság egy szerető halálát okozza
- a hiszékenység rokonok halálát okozza
- a hiszékenység balszerencsét okoz
XVIII. Nem szándékos szerelmi bűnök
Kulcsmotívumok: szerető, szeretett személy, a leleplező
- annak felfedezése, hogy valaki a saját anyját vette el
- annak felfedezése, hogy valaki a saját testvérével hál
- annak felfedezése, hogy valaki a saját testvérét vette el
- annak felfedezése, hogy valaki a saját testvérét vette el, ahol a bűnt csalárd módon egy harmadik személy tervezte el
- a testvér (nem tudatos) szeretővé tételének határán állni
- a gyerek (nem tudatos) megrontásának határán állni
- (nem tudatos) házasságtörés elkövetésének határán állni
- nem tudatosan elkövetett házasságtörés
XIX. Fel nem ismert rokon meggyilkolása
Kulcsmotívumok: a gyilkos, a fel nem ismert áldozat
- tudatlanul majdnem megölni egy leánygyermeket egy istenség vagy jós parancsára
- tudatlanul majdnem megölni egy leánygyermeket politikai szükségből
- tudatlanul majdnem megölni egy leánygyermeket egy szerelmi viszály miatt
- tudatlanul majdnem megölni egy leánygyermeket a fel nem ismert lány szeretőjének gyűlölete miatt
- tudatlanul majdnem megölni egy fiút
- tudatlanul majdnem megölni egy fiút intrikák hatására
- tudatlanul majdnem megölni egy fiút intrikák hatására, rokon iránti gyűlölettel keverve
- tudatlanul, harag miatt majdnem megölni egy testvért
- egy nővér majdnem tudatlanul megöli fivérét kötelességének teljesítése közben
- fel nem ismert anya megölése
- intrika következtében tudatlanul megölni egy apát
- tudatlanul megölni egy apát
- tudatlanul megsérteni egy apát
- majdnem tudatlanul megölni egy apát
- tudatlanul megölni egy nagyapát bosszúból, felbujtás hatására
- akaratlanul megölni egy nagyapát
- akaratlanul megölni egy apóst
- akaratlanul megölni egy szeretett nőt
- majdnem megölni egy fel nem ismert szeretőt
- kudarcot vallani egy fel nem ismert fiú megmentésében
XX. Önfeláldozás egy ideálért
Kulcsmotívumok: a hős, az ideál, feláldozandó személy vagy tárgy
- élet feláldozása az adott szóért
- élet feláldozása a népért
- élet feláldozása fiúi kötelességből
- élet feláldozása a hitért
- élet és szerelem feláldozása a hitért
- élet és szerelem feláldozása egy ügyért
- szerelem feláldozása az állam érdekéért
- jólét feláldozása a kötelességért
- a „becsület” ideájának feláldozása a „hit” ideájáért
(Tipp: az előző tíz szituációból és ebből a tízes "csomagból" is válassz ki egy-eyg szituációt, majd próbáld összeötvözni őket? Tudsz helyet találni az összes kulcsfigurának? A motivációik kiegészítik egymást?)
folyt. köv.
21:01 | írástechnika | trükktár |
Editor Diaboli |
|
Polti-féle 36 drámai szituáció II.
Korábban Inquam már említette a George Polti-féle 36 alapvető drámai szituációt. Álljon itt az első 10 szituáció:
I. Kérelem
Kulcsmotívumok: egy üldöző, egy kérvényező és egy hatalom
- a menekült arra kéri a hatalmast, hogy segítsen ellenségei ellen
- a segítség kérelme egy megtiltott, jámbor kötelesség elvégzésére irányul
- a menekült menedéket kér, ahol nyugodtan meghalhat
- a hajótöröttek menedéket kérnek
- azok, akiket a saját népük kitagadott, amiért szégyent hoztak rá, könyörületért folyamodnak
- vezeklés, bűnbocsánat, gyógyulás vagy feloldozás keresése
- egy eltulajdonított test vagy tárgy kiszolgáltatása
- a kérelmező a számára kedves személyek érdekében kéri a hatalmast
- kérelem egy rokon felé egy másik rokon érdekében
- kérelem az anya szeretőjéhez, az anya érdekében
II. Megszabadítás
Kulcsmotívumok: egy szerencsétlen, egy fenyegető, egy megmentő
- a megmentő felbukkan a szerencsétlen előtt
- egy szülőt gyermekei trónra segítenek
- megmentés barátok vagy vendégszeretet és jótétemények miatt hálás idegenek által
III. Bosszú egy bűnért
Kulcsmotívumok: egy bosszúálló, egy bűnös
- egy megölt szülő vagy ős megbosszulása
- egy megölt gyermek vagy leszármazott megbosszulása
- egy megbecstelenített gyermek megbosszulása
- egy megölt házastárs megbosszulása
- egy házastárs tervezett vagy megtörtént megbecstelenítésnek megbosszulása 6. egy szerető halálának megbosszulása
- egy elcsábított nővér megbosszulása
- egy barát halálának vagy sérülésének megbosszulása
- szándékos sérülés okozás vagy kifosztás megbosszulása
- bosszú a távollét alatt történt kifosztásért
- hamis vádak megbosszulása
- erőszak megbosszulása
- a szeretett személy elrablásának megbosszulása
- bosszú egy egész nem ellen egyvalaki árulása miatt
- bűnözők szakszerű üldözése
IV. Vérbosszú
Kulcsmotívumok: bosszúálló rokon, bűnös rokon, áldozat emléke, mindkettő rokona
- apa halálának megbosszulása az anyán
- anya megbosszulása az apán
- testvér halálának megbosszulása a fiún
- apa halálának megbosszulása a férjen
- férj halálának megbosszulása az apán
V. Üldözés
Kulcsmotívumok: büntetés és menekült
- az igazság elől menekülőket különböző kihágások vagy politikai okok miatt üldözik
- szerelemben elkövetett hiba miatt menekül
- a hős egy hatalom ellen küzd
- egy majdnem őrült küzd egy Iago-szerű elmeorvos ellen
VI. Katasztrófa
Kulcsmotívumok: legyőzött hatalom, diadalmas ellenség vagy egy hírnök
- elszenvedett vereség
- anyaország elpusztul
- az emberiség bukása
- természeti katasztrófa
- megdöntött uralkodó
- hálátlanság elszenvedése
- igazságtalan büntetés vagy ellenségesség elszenvedése
- gyalázat elszenvedése
- szerető vagy házastárs elhagyja
- a gyermeket elvesztik szülei
VII. Kegyetlenség vagy szerencsétlenség áldozatává válni
Kulcsmotívumok: szerencsétlen, egy úr vagy egy szerencsétlenség
- az ártatlan a becsvágyó intrika áldozatává válik
- az ártatlant megrontják azok, akiknek védeniük kéne
- a hatalmast kisemmizik vagy szerencsétlenség sújtja
- egy kedvenc vagy bizalmas barát elfelejtődik
- a szerencsétlen elveszti a reményt
VIII. Lázadás
Kulcsmotívumok: zsarnok és összeesküvő
- egy személy árulása
- többek összeesküvése
- egy személy lázadása, aki fellelkesít másokat
- több személy együttes lázadása
IX. Merész vállalkozás
Kulcsmotívumok: bátor vezető, egy tárgy, egy ellenlábas
- felkészülés a háborúra
- háború
- harc
- elvinni egy kívánatos tárgyat vagy személyt
- visszaszerezni egy kívánt tárgyat
- kalandos expedíció
- a szeretett nő megszerzésére irányuló kaland
X. Elrablás
Kulcsmotívumok: elrabló, elrablott, testőr
- egy ellenkező nő elrablása
- egy rablásba beleegyező nő elrablása
- egy nő visszaszerzése az elrabló megölése nélkül
- egy nő visszaszerzése az elrabló megölésével
- egy elrabolt barát megmentése
- egy gyermek megmentése
- egy lélek megmentése tévedéséből
(Tipp: válassz ki véletlenszerűen egy szituációt, aztán próbálj novellát keríteni belőle! ha a kulcsmotívumok adottak, kiket/miket takarhatnak? Mi a motiváció? Mi a végkifejlet?)
folyt. köv.
20:50 | írástechnika | trükktár |
Editor Diaboli |
|
Írói marketing
Noha Andrew Field ismertsége csekély, ez nem lehet akadálya annak a pályázatnak álcázott marketingfogásnak, amely a napokban került ki az író (nem mellesleg fantasy kulturális portálként működő) honlapjára.
"...grafikai pályázatot hirdetünk egy tetszőlegesen választott Andrew Field novella (pl. a könyvben megjelent "A Fürkész éjszakája" vagy a "Halálmezsgye", illetőleg az RPG.HU oldalon megjelent történetek valamelyike, vagy bármely más fantasy írás) illusztrációjára. A pályázatban semmi sem kötött, tusrajzzal ugyanúgy lehet jelentkezni, mint vízfestménnyel vagy computer grafikával. A lényeg, hogy egy AF novella alapján készüljön a grafika... [...] A győztes jutalma - az erkölcsi megbecsülésen felül - néhány dedikált jutalomkönyv lesz."
Hiába, a mai világban egy író nem várhat arra, hogy a kiadó, netán a könyve reklámozza őt, a maga kezébe kell vennie az ügyet. A grafikai pályázatok manapság úgyis népszerűek, még ha a "meghirdető a beküldött pályamunkák kiállítási, felhasználási, publikálási, másolási/sokszorosítási jogát fenntartja, a beérkezett műveket semmilyen körülmények között nem tudja visszaszolgáltatni" (lásd a Magyar Tolkien Társaság Vizuális Művészeti Pályázatát). Így legalább abban bizonyos lehet az író, hogy a pályázatra jelentkezők elolvassák a novelláit, de ha mégsem, akkor a nyertes úgyis kap dedikált példányt.
Minden irónia nélkül: ügyes. Valóban ötletes reklám (mivel egy pályázat sok helyre kikerül), már csak az a kérdés, hogy azokon kívül, akik amúgy is olvasták a novellákat, akad-e olyan új grafikus, aki direkt a pályázat kedvéért, holmi homályos dedikált könyvekért megteszi. Mert csak akkor válik valódi pályázat a baráti társaság játékából.
15:41 | vélemény |
Editor Diaboli |
|
SF gyorstalpaló
Amennyiben nincsen időd arra, hogy több írástechnikai könyvön átrágd magadat, vagy szereted a praktikus és lényegretörő tanácsokat, látogass el Jeffrey A. Carver oldalára, aki jól követhetően, hiperlinkekkel bőven ellátva vezet végig egy scifi regény megírásának minden folyamatán az ötletválasztástól kezdve a dialógusokon át egészen az önbizalomnövelésig (mivel arra is szükség van).
A tanácsok jelentős része praktikus, némi logikával, megfelelő irodalmi ismeretek alapján kikövetkeztethető igazság (helyenként közhely), ám mindenképpen érdemes eltenni a linket, mivel nagyon szépen végigveszi a legfontosabb problémákat, amelyek egy ilyen regény (és a legtöbb tanács nem csak scifi írásokra lehet érvényes) megalkotása közben felmerülhetnek. Ha valaki nagyon szájbarágósnak érezné az egyes részeket (pl. Mire van szükséged? 1. valami, amivel írni tudsz - No shit, Sherlock - 2. kíváncsi és lelkes elme - ezt úgyis minden írópalánta automatikusan magáénak vallja majd - 3. történet - ha ez nincs, akkor nincs is miről beszélnünk, n'est-ce pas?), azonnal tovább is ugorhat a következő részre. Érdemes rákattintani a baloldalt található linkekre (More Info, Examples), mivel ezekben rejlenek a leghasználhatóbb ötletek.
Nem ez alapján az oldal alapján fogsz megtanulni írni, de segíthet jó néhány szarvashibát kiküszöbölni, és lássuk be: ha már ilyen egyszerű követelményeknek sem tud megfelelni egy író, mint amiket ez a kurzus támaszt, akkor jobb is, ha előbb elvégzi a házi feladatát. Kiegészítő tanulmánynak, checklist-nek ajánlom.
15:16 | írástechnika | link |
Editor Diaboli |
|