2005. december 15., csütörtök
Nyitójelenet
Tegyük fel, hogy szerkesztő vagy. Van előtted egy hatalmas halom
novella és egy még nagyobb halom első regény. Két órán belül
értekezleted van, három embert vissza kell hívnod, és van valami gond a
grafikussal, amit meg kéne oldani. Fölveszed az első kéziratot, és
nekiállsz olvasni. Meddig jutsz, mielőtt eldöntöd, hogy végigolvasod-e,
vagy máris mehet a válaszborítékba az elutasító formalevéllel együtt?
Vegyük ugyanakkor az írót. Te, az író, keményen és sokat dolgoztál a
műveden, s reménykedsz a megjelenésben. Számodra fontos a kézirat. Egy
ideális világban a szerkesztő ugyanannyi figyelmet fordít az írásodra,
mint te, és nem zavarja meg semmi az olvasást.
Azonban nem ideális világban élünk, és novella esetén mintegy három
bekezdés, regény esetén pedig három oldal áll a rendelkezésedre, hogy
annyira megragadd a szerkesztő figyelmét, hogy végül befejezze a
történeted.
Amennyiben azonban tisztában vagy azzal, hogy három bekezdés áll
rendelkezésedre, hogy jó benyomást tégy, addig csiszolhatod az írásod
elejét, amíg elég meggyőző nem lesz. Tudatosan belevihetsz a nyitásba
olyan elemeket, amelyek fölkeltik az érdeklődést: karaktert,
konfliktust, érdekességet, hitelességet. Természetesen ezek az elemek a
sikeres regények és novellák egész terjedelmében megvannak, de
kezdésnél különös gondot kell fordítani rájuk.
Az első jelenetben elsődleges célod, hogy az olvasó
érdeklődését felkeltsd. Ezt nem az általános mondanivaló előtérbe
helyezésével, hanem a nyitójelenetet vonzóvá tevő négy elemre
fókuszálással érheted el, ezek pedig a következők: karakter,
konfliktus, pontosság és gördülékenység.
Karakter
A nyitójelenetben adj az olvasónak egy személyt, akire figyelhet!
Egy novellában ennek a személynek szinte azonnal föl kell bukkannia;
szerves része kell legyen – s ami szintén fontos: legyen egyéniség, nem
pedig típus. Egy regényben a főszereplő lassabban bukkan föl: Anna
Karenina például a tizennyolcadik fejezetig nem jelenik meg.
Mindenesetre valamilyen érdekes személynek viszonylag hamar színre kell
kerülnie (az Anna Karenina esetében ez az illető Sztyepan, Anna fivére).
A legjobb kezdések egyéni karaktert mutatnak be az olvasónak, mivel a
legtöbb történet emberekről szól. Vannak persze kivételek is: pl. az
Érik a gyümölcs Steinbecktől, ahol az első fejezetben a leírását kapjuk
annak, mit művelt az aszály az oklahomai porsivataggal. Azért működik
ez a nyitás, mert ez a szárazság az egész regény motivációját és
szimbólumát adja. Az ilyen szerkezet azonban ritka.
Konfliktus
A konfliktus egyik jellemzője, hogy azért alakul ki, mert valami
nem úgy megy, ahogy várják. Ezt már az első néhány bekezdésben
sejtetheted.
A nyitójelenetben megjelenő konfliktus nem azt jelenti, hogy az első
mondatban ki kell zuhannia egy testnek a hatodikról (bár ilyen sztori
is létezhet). Egyes novellákban és regényekben nagy, drámai
konfliktusok szerepelnek: karakter karakter ellen, karakter a természet
ellen, vagy karakter a társadalom ellen. Más történetekben a konfliktus
ennél jóval kisebb: családi viszály, szerelmi félreértés,
vagyonveszteség vagy -nyereség. A konfliktus lehet olyan rejtett is,
hogy csak az egyik karakter fejében létezik. Mindegy azonban, milyen
konfliktus fog szerepelni a történetben, a természetét sejtetni kell a
nyitójelenetben, még ha csak később bontod is ki.
A novellák gyakran már az első mondatban utalnak a konfliktusra.
Pontosság
A hatékony nyitójelenetek pontos részleteket kívánnak. Ezek lehetnek a
beszédmódra, a környezetre, a karakter gondolataira vonatkozó részletek
– bármi, ami épp releváns. A részletek hatékony használata nagyban
közrejátszik abban, hogy bizonyos kéziratok kiadhatónak minősülnek, míg
mások, noha jó történettel rendelkeznek, nem felelnek meg a szerkesztő
elvárásainak.
A részletek a valóságban horgonyozzák le a történetet, megkülönböztetik
a te bevezetésedet a több száz másik hasonlótól, és meggyőzik a
szerkesztőt arról, hogy tudod, miről beszélsz. Ugyanakkor a rosszul
megadott részletek már az első bekezdésben tönkretehetik a
hitelességet. Ha például az első mondatban valaki a dízelautójába
benzint tankol, az abban a pillanatban el is vesztette az olvasóját.
Gördülékenység
A hiteles próza meggyőzi az olvasót arról hogy az író képes
használni a magyar nyelvet, ezért az olvasó megbízik benne, és elhiszi
neki, hogy később is képes lesz szépen fogalmazni. Mitől gördülékeny a
próza? Nem csak az alany és állítmány összeegyeztetésétől, bár persze
az sem árt, sőt. A gördülékenység lényege az ellenőrzés. A gördülékeny
írás azt mutatja, hogy ellenőrzésed alatt tartod a szavaidat,
mondataidat és bekezdéseidet.
A hatékony első jelenetnek három funkciója van: hogy elindítsa a
történetet és megmutassa, miféle történetre számíthat az olvasó; hogy
bemutassa és egyéniséggel ruházza fel a főszereplőt; és hogy felkeltse
az olvasó érdeklődését. Ennél persze többet is elérhetsz:
megteremtheted a hangulatot, a főszereplő mellett másokat is
bemutathatsz, vagy kifejtheted a normát, amitől el fogsz térni – sok
minden tehetsz, de az alapvető három dologról nem szabad megfeledkezned.
Az első jelenet utolsó mondata nagyon fontos (mint ahogy a bekezdés
utolsó szava, a fejezet utolsó sora és a regény utolsó bekezdése is
hangsúlyos helynek számít). Tedd emlékezetessé! Az első jelenet
zárómondata váltson ki valamiféle érzelmet – nem szájbarágósan, hanem
olyan árulkodó részleten keresztül, amelynek jelentősége van.
Jegyzet: Hanna
Forrásművek:
Ansen Dibell: Plot és
Nancy Kress: Beginnings, Middles and Ends
9:52 | írástechnika |
Editor Diaboli |
|