2006. január 30., hétfő

Az írásjelekről

Az írókör szerkesztője lelki terror alatt tartotta az alkotókat. Az írásaikat olyannyira darabokra szedte, megkritizálta, hogy az alkotók közül többen fel is hagytak az írással, belátva, képtelenek rá. Vagy talán… nem tudták elviselni a szerkesztő galádságait, ahogy kertelés nélkül megmondta a véleményét, s nem csak szavakat, de mondatokat is kihúzatott, sőt! Előfordult, hogy azt találta mondani egy-egy írónak: „a történeted nem volt érdemes az elmesélésre!”

Nem csoda, ha azok megharagudtak rá.

 

Egyszer a szerkesztő feladatot írt ki, és ők készségesen, minden tehetségüket és szorgalmukat beleadva beküldték a megoldásokat. Ám megdöbbenésükre egyiküket sem dicsérte meg, holott ők egymás közt már véleményezték a munkákat, s igen remek termésnek tartották. Betelt a pohár, úgy döntöttek, végeznek a szerkesztővel. Valamennyien bele is egyeztek, egy író kivételével, aki nem vett részt a feladatban. Mégis szükségük volt a jóváhagyására, hiszen közösen kellett cselekedniük.

Ő azonban töprengeni kezdett.

 

A szerkesztő segít. A szerkesztő, igaz, igaz, kellemetlenül és kíméletlenül őszinte… de szükségem van a tanácsaira. Különösen a vesszőhibák terén. Sose tudom, mikor, hova írjak, hova ne… azonban, ha azt nézzük, sokkal egyszerűbb lenne az élet nélküle! Mit tegyek?

 

Végül döntésre jutott, s a következőt gépelte be:

 

 „A szerkesztőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki beleegyezik én nem ellenzem.”

 

Az írók összedugták a fejüket a levél fölött. Először föl se tűnt számukra az írásjelek hiánya, és a mondat jelentése is egyértelműnek tűnt. Egy szemfüles ekkor észrevette, hogy a „ha” elől hiányzik a vessző, hát beírták.

 

„A szerkesztőt megölni nem kell félnetek jó lesz, ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem.”

 

Erre bekiabált valamelyik, miszerint az „én” már egy másik mondatrészhez tartozik.

 

„A szerkesztőt megölni nem kell félnetek jó lesz, ha mindenki beleegyezik, én nem ellenzem.”

 

Viszont olyan furcsán hangzott a mondat első fele, mintha hiányozna egy másik vessző… Tanakodtak, tanakodtak, mi végre beírták a harmadikat is:

 

„A szerkesztőt megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki beleegyezik, én nem ellenzem.”

 

Ezek szerint jóváhagyását adta az utolsó író is, ám a kitörő ujjongáshoz nem csatlakozott az egyikük. Kérdezték, mi lelte, ám az komoran hallgatott. Addig-addig nógatták, hogy fogott egy ceruzát, és kissé átrendezte az írásjeleket:

 

„A szerkesztőt megölni nem, kell félnetek, jó lesz, ha mindenki beleegyezik, én nem, ellenzem.”

 

Az írókör tagjai zavartan egymásra néztek. Ekkor benyitott valaki a helyiségbe: a szerkesztő volt az. Sietve összegyűrték a papírt, de az észrevette, hogy valamit rejtegetnek. Kénytelen-kelletlen odaadták neki a levelet. A szerkesztő összevonta a szemöldökét, ahogy olvasta, aztán hirtelen fogta a ceruzát, és kijavította a mondatot:

 

„A szerkesztőt megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki beleegyezik, én nem, ellenzem.”

 

Ezután kiadta a következő feladatot, majd előadást tartott az írásjelekről.

 

„A tagmondatok határán a vesszőt mindig ki kell tenni, akár van kötőszó, akár nincs. Vesszőt teszünk az és, s, meg, vagy kötőszók és a mint kötőszóval bevezetett összehasonlítás elé, az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy kötőszószerű szókapcsolatok elé.

A többszörösen összetett mondatokban pontosvesszővel határoljuk el egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait, illetve kéttagú mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza.

Kettőspontot teszünk, ha egy lényeges gondolatra hívjuk fel a figyelmet, vagy ha jelezni kívánjuk, hogy a tagmondat fontosabb magyarázatot vagy következtetést tartalmaz.

A mellérendelt, azonos szerepű mondatrészek közé vesszőt teszünk, ha kötőszó nélkül következnek egymás után. A felsorolásban pontosvesszőt is használunk, ha azonos szerepű, vesszőkkel tagolt mondatrészeket akarunk elkülöníteni egymástól. Ha az azonos szerepű mondatrészek között kötőszó van, ez elé vesszőt teszünk (kivéve az és, s, meg, vagy kötőszókat – de ha ezek a kötőszavak beszédszünettel elválasztottak, eléjük vesszőt teszünk). A páros kötőszóval alakult mellérendelő szerkezetekben a második kötőszó elé vesszőt teszünk.

Az értelmezős szerkezetekben az értelmezett és az értelmező közé vesszőt teszünk; ha az értelmező után is szünet van a beszédben, oda is vessző kerülhet. Kertjük díszét, egy öreg diófát, a vihar kidöntötte.

Egymásnak alárendelt mondatrészek közé általában nem kell vesszőt tenni. Ma reggel nagy eső esett.

Ha a mint szó állapotot vagy minőséget jelölő szó(kapcsolat) előtt áll, nem teszünk eléje vesszőt.” *

 

 

*A magyar helyesírás szabályai, Akadémiai Kiadó, Budapest, tizenegyedik kiadás

16:17 | írástechnika | grammatika | EnVoice | |

2006. január 28., szombat

Miként fogadjuk a kritikát?
1. rész



…ki dicsekedhet azzal, hogy valaha teljesen megértették? Mindnyájan ismeretlenül halunk meg! Így sóhajtanak a nők, valamint az írók is.

– H. de Balzac, A tizenhármak története


A mester mondotta: „Sose búsuljatok, hogy az emberek nem ismernek benneteket; azon búsuljatok, hogy ti nem ismeritek az embereket.”

– Konfuciusz, Beszélgetések és mondások



A kritikát fogadjuk alázattal. Az alázat kihalófélben lévő magatartásforma. Manapság gyakran keverik össze a megalázkodással, vagy előszeretettel váltják ki udvariaskodással. Az alázat az íróegyéniség és minden olyan személy legfontosabb ismertetőjegye, aki tevékenységét művészi szinten műveli, vagy kívánja művelni. A készség és képesség az alázat gyakorlására alighanem egyike az író legfontosabb tulajdonságainak.

Az alázat nem azonos a megalázkodással, akkor sem, ha a művet megalázó módon véleményezik. Ne feledjük, hogy a vélemény formája, stílusa, hangneme nem csupán a kritika tárgyát, a kritikust is minősíti. Ha tanulhatunk a kritikából, tanuljunk belőle; ha nem, emlékezzünk rá, hátha egyszer még tanulhatunk belőle.

Ahhoz, hogy egy kritikából profitáljunk, alázat szükségeltetik – akkor is, ha elmarasztaló, s akkor is, ha méltató. Mivel az olvasóban létrejövő mű gyakran nem azonos azzal, amit mi írtunk, egyforma figyelemmel hallgassunk végig minden bírálatot. A hamis dicséret éppoly káros lehet, mint az igaztalan elmarasztalás, és a fájó bírálat is lehet éppoly hasznos, mint a megérdemelt dicséret.

A bírálat feldolgozásához ugyanaz és mindaz az alázat szükségeltetik, ami a műalkotás megteremtéséhez: alázat választott témánk irányában; alázat mindazon szerzők irányában, akik előttünk már példamutatóan foglalkoztak a témával; alázat a nyelv, az írói mesterség és a művészet irányában.

A kritika, legyen bár szélsőségesen szubjektív vélemény, vagy objektivitásra törekvő műbírálat, első sorban annak a jele, hogy egy írás miképpen hat a befogadóra – közvetve vagy közvetlenül. Amikor egy bírálatot olvasunk, úgy tanulhatunk belőle a legtöbbet, ha kutatásunk kiindulópontjává e hatás természetének feltárását választjuk. S ha kutatásunk tárgyává tesszük, ne feledjük Umberto Econak bírálatra is érvényes szavait:

„Mindenkitől lehet tanulni. Lehet, hogy annyira okosak vagyunk, hogy még attól is sikerül tanulnunk valamit, aki kevesebbet ér nálunk. Vagy lehet, hogy annak is vannak rejtett értékei, aki a szemünkben nem tűnik különösképpen kiválónak. Sőt, az is lehet, hogy aki nem jó X-nek, az jó Y-nak. Oly sok szempont létezik. Tény az, hogy mindenkit tisztelettel végig kell hallgatni. Ugyanakkor ez nem ment fel az alól, hogy értékítéletet mondjunk, vagy hogy fölismerjük, hogy adott szerző gondolkodásmódja, vagy ideológiája igen távol áll tőlünk. De a legádázabb ellenfél is adhat ötleteket.” *


* Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Budapest, Gondolat–Kairosz, 1996. [ford. Klukon Beatrix] 174-175. o.

18:37 | bölcsesség | idézet | kritika | MarquezUnread | |

2006. január 26., csütörtök

Miért írok fantasyt? – avagy „Ilyet én is tudok!”
Elv a gyakorlatban – 5. rész


„…egyre inkább elegem lett a sok pocsék fantasyből – a jókból persze nem, de ez utóbbiak igen kevesen voltak. Egyre többet mondogattam, ilyet én is tudnék, sőt még jobbat is! Addig addig piszkáltak ezzel szerepjátékos haverjaim, hogy 17 éves koromban eltűntem egy hónapra a nyáron. Az eredménye a „Zlone örökösei” lett. Első regényem! Akkor rettentően elégedett voltam vele és büszke, nos, hm… Azóta azért kicsit átformálódott a véleményem. Nem rossz, de a jótól messze van, kicsit néhol még gyerekes is és bárgyú.”

– D. D. Parker, Önéletrajz *


SZELIM

Hiszel a varázslatban, Hasszán?

HASSZÁN

Azok az emberek, akik bölcsnek gondolják magukat, semmit el nem hisznek, míg próbák során meg nem bizonyosodnak. Azok az emberek viszont, akik valóban bölcsek, mindent lehetségesnek tartanak, míg meg nem bizonyosodnak a cáfolatról.

SZELIM

S mit tudjuk mi, a mágia hazugság vagy sem? Hanem de minthogy bizonyos, hogy csak a varázslat segíthet rajtad, te magad is próbának vetheted alá.

– James Elroy Flecker, Hassan **


„Sajnos úgy tűnik, hogy azon imitátorok többsége, akik az utóbbi években felbukkantak a kiadói szükségletek kielégítésére, megérezvén a kommersz piacban rejlő lehetőségeket, bűvkörébe került annak a sajátos jelenségnek, amely – feltehetően – egyfajta „kompenzáló(s) fantasy”: véreskezű barbárokról és nyáladzó perverzekről. Ennek eredménye, hogy olyan szereplőket hívnak életre, akiknek még sokkal elborzasztóbb módon egyvágányú az elméje, mint magának Conannak. E vonzerőt számomra sosem volt könnyű megérteni, de néhány éve valamiféle képet alkothattam róla, amikor egy fantasy-találkozó meghívott vendégeként egy csoport sword-and-sorcery-íróval együtt léptem a pódiumra – akik azzal álltak elő a közönségnek, hogy az ok, amiért ilyesfajta fantasyt írnak, az, hogy ők (és ezzel egyértelműen utaltak a közönségre is) nem érzik elégségesnek csupán a modern élet összetettségével birkózni. „Ma ugyan hol tehetnéd meg” – kérdezte egyikük – „hogy könyökhajlatba kapod egy másik ember torkát, a bordái közé küldöd a kést, s hogy aztán még meg is ugrasz vele?” A válasz – magától értetődően – az volt: a Tengerészgyalogság még várja az újoncokat. Ám a felszólaló talán úgy értette, hogy: „Hol teheted meg úgy, hogy senki meg ne torolja?” Ha ez a fő vonzereje az ilyesfajta történeteknek, talán megmagyarázza, miért van az, hogy a legtöbb ember tizennyolcadik életévét betöltvén felhagy az olvasásukkal.”

– Michael Moorcock, Wizardry and Wild Romance ***


* In Álomvarázs. Cherubion, Debrecen, 2001. 225. o.

** Flecker, James Elroy: Hassan: The Story of Hassan of Baghdad and How He Came to Make the Golden Journey to Samarkand

*** Moorcock, Michael: Wizardry and Wild Romance : A Study of Epic Fantasy. Newly revised and expanded by the author. Introduction by China Miéville. Afterword by Jeff VanderMeer. MonkeyBrain, Inc. 2004. 92. o.

0:22 | író | vélemény | miért írok? | MarquezUnread | |

2006. január 24., kedd

Howardi precedens - Pratchett hallgatóságának


Ez a cikk az előzőhöz kapcsolódik, de van egy különleges apropója is – a hétvégén, január 22-én ünnepelhettük az eredetiségében felülmúlhatatlan Robert E. Howard születésének 100. évfordulóját.* E jubileum okán keresett e sorok szerzője alkalomhoz illő precedenst a pratchetti tanács bölcsességére. A következő cikk néhány egyszerű példával igyekszik megvilágítani, vagy épp felhívni rá a figyelmet, hogyan szökkenhet szárba s virágozhat ki egy fantáziavilág a realizmus talaján, miként öltheti magára autonóm művészeti törekvés a zsáner köntösét és viszont: hogyan lényegülhet át a lektűr részben autonóm művészeti, például visszatükröző irodalommá.
 
Az első példánk részlet Howard egyik leveléből, amelyben a Vörös szögek (Red Nails) című Conan-kisregényével kapcsolatban fogalmaz:

„…eddig ez a sorozat legvadabb, legvéresebb és legkegyetlenebb története. Talán túlságosan is nyers, ám pusztán csak azt ábrázoltam, amiről őszintén hiszem, hogy bizonyos típusú emberek reakciója lehet ama helyzetekben, amelyeken a történet cselekménye alapszik. Talán hihetetlennek hangzik a „realizmus” terminusát említeni Conannal kapcsolatban; de tény, hogy – természetfeletti kalandjaitól eltekintve –, ő a legrealisztikusabb karakter, akit valaha is kidolgoztam. Néhány olyan ember egyszerű kombinációja, akiket volt szerencsém megismerni, és úgy vélem, ez az, amiért úgy tűnt, amikor a sorozat első történetet írtam, hogy teljesen kidolgozva pattan ki az agyamból. Néhány mechanizmus a tudatalattimban fogta a különböző domináns személyiségjegyeket, amelyeket azok a díjbirkózók, gengszterek, alkoholcsempészek, olajföldeken dolgozó és kötekedő keménylegények, szerencsejátékosok, és a becsületes munkások viseltek, akikkel kapcsolatba kerültem, és valamennyit kombinálta; létrehozta azt a keveréket, amelyet úgy hívok: Conan, a kimmériai.” **

Aligha igényel különösebb magyarázatot, miért és mitől tud hitelessé és hatásossá válni Conan figurája Howard keze nyomán, s miért élettelenek vagy épp vérszegények azok a – leginkább műanyag játékfigurákra hajazó – Conan-klónok akik pusztán szőrbugyikás, epilált izompacsirtéként, egy szál karddal verekednek az olvasók és nézők figyelméért, hasztalan.

Ugyanakkor érdemes megfigyelni azt is, hogyan reflektál a howardi figura korának kegyetlen – gazdasági, morális-erkölcsi értékválsággal végletekig terhelt – valóságra és önmaga előképeire!

„Bizony más vadember ez, mint Defoe vagy Voltaire idealizált hősei a tizennyolcadik századból!” – írta róla egyik magyar kritikusa. – „De egy ponton mégis megegyezik azokkal: morálisan felette áll (minden erkölcsiség iránt közömbös rabló és gyilkos létére is) a civilizációnak. „Ez utóbbi ugyanis Howard beállításában nem más, mint gonosz varázslók praktikáiból felépült háló, s csak Conan fantasztikus képességeivel lehet védekezni ártalmaival szemben.” ***

S Uhrman Iván észrevételével egyetértve át is térhetünk második példánkra – amely egy részlet Novalyne Price Ellis One Who Walked Alone**** című memoárjából:

– Bob – szakítottam félbe végül –, sohasem írtál modern időkről? Modern hősökről? Mindig csak barbárokról meg régmúlt időkről?

– Dehogynem – mondta. – Csomó más karakterről is írok. Stephen Costigan, John...

– Miféle problémákkal szembesülnek?

Felkacagott: – Mágiával. Voodooval. Keleti mágiával.

Megborzongtam. – Miért épp ilyen problémákkal? Miért nem csak egy egyszerű, hétköznapi problémával, mint: "Ha megvolt az őszi gyapotszüret, veszek egy autót. Ámde aztán a gyapot fontja csak öt cent. Hogy vegyek így autót?" Tudod, hogy értem, egy olyan problémával, amilyennel 1932-ben szembesül az ember.

– Nem szeretsz a mágiáról olvasni? A voodooról? Miért, te lány, ez egyike az emberiség legősibb problémáinak.

Azon tűnődtem, ugrat-e, vagy valóban komolyan gondolja.

Még ha feltételezzük is, hogy Howard alighanem komolyan gondolta, akkor sem egyszerű megértenünk, vajon mire gondolt, amikor a mágiát az emberiség egyik legősibb, ráadásul aktuális problémájaként említette. Térjünk vissza a civilizációra, illetve Howard korának civilizációjára, abba a kulturális közegbe, amelyben érdeklődő, de józan barátnője kevéssé érezte valószerűnek, avagy aktuálisnak a mágiával való szembesülés problémáját.

„Howard sem lelkesedett a civilizációért, amelyben élt” – folytatja Uhrman már idézett esszéjében. „S aligha van okunk kétségbe vonni, hogy állandó üldözési mániája a korszak általános válsághangulatából is táplálkozott. Ez elől menekült ő is egy sosem volt történelmi korba, mely elvileg földünkön játszódna, tízezer évvel Krisztus előtt. Ám itt nem mezolit vadásznépekkel találkozunk, hanem a hét-tízezer évvel későbbieket megszégyenítő magaskultúrákkal, melyek varázslói nem egyszer még további évezredekkel azelőtti, más civilizációk emlékeit is őrzik... De Howard e civilizációkban sem lát mást – minden egzotikus csodájuk bemutatása mellett sem –, mint a magáéban: gonosz varázslatot.”
 
Ha elfogadjuk ama hipotézist, vagy ha úgy tetszik, a howardi szövegek azon olvasatát, amely szerint a történetekben megjelenő civilizáció Howardnak a jelen civilizációjáról írt parafrázisa, úgy azt is könnyebb belátni, miféle aktuális jelentéstartalommal bírhatott számára a mágia, ahogy azt is, miféle jelentéstartalmat és feltárható, tehát feltárandó réteget rejthet egy részben már a kommersz, a populáris és a silány védjegyévé vált zsáner fantáziaburka.


* Robert E. Howard (1906-1936) emlékére.

** REH Clark Ashton Smith-nek, 1935. július 23-án elpostázott leveléből. Idézi Knight, George: Hard-Boiled Heroic Fantasist. In The Dark Barbarian: The Writings of Robert E. Howard, a Critical Anthology. Ed. Don Herron. Wildside Press, 1984. p. 121.

*** Uhrman Iván: Egy üzenet Középföldére

**** Price Ellis, Novalyne: One Who Walked Alone. Robert E. Howard: The Final Years. Donald M. Grant, 1986. p. 65.


...még az is lehet, hogy folytatása következik.

22:39 | író | vélemény | MarquezUnread | |

Terry Pratchett az írásról

"Valahányszor a karakterek kitalálása szóba kerül, mindig azt tanácsolom, hogy ne alapozz karaktert olyasvalakire, akit ismersz. Ugyanakkor jó ötlet karaktert általad ismert típusra alapozni, mert sok más ember is ismer hasonló embereket. Ha pedig tényleg ismernek ilyen embereket, a munka fele meg is van. Azt mondják majd: >>Ismerek valakit, aki pont olyan, mint Mállotviksz néne!<< Az olvasó egyszerűen beilleszti az általa ismert személyt a történetbe. A karakterek félépítése nagyrészt nem abból áll, hogy leírod őket, hanem hogy leírod a formát, amit a világban hagynak. Hogyan reagálnak másokra. Hogyan néznek szembe dolgokkal. Mikor hallgatnak. Miként mondanak dolgokat. A karakter nem arról szól, hogy megmondod az olvasónak, milyen színű a szeme vagy hogy milyen magas. Nincs szükséged több oldalas leírásra, hogy bemutass egy karaktert. Minden fizikai leírást kiválthatsz egyetlen dologgal, amitől az olvasó azt gondolja: >>Aha! Pontosan tudom, miféle ember mondana ilyet!<<"


Ilyen és ehhez hasonló tanácsok olvashatók az Internet Writing Journal oldalán a Terry Pratchett-tel készített interjúban.

16:20 | idézet | írástechnika | író | Editor Diaboli | |

2006. január 23., hétfő

Miben hasonlít az író a kőműveshez?


"Szokták mondani, az író szerszáma a nyelv. Ez majdnem igaz. Én szívesen látom az írót, magamat - mint kézművest. Még inkább kőműves. Kőmíjjes. Tégla, malter, rakni, nő a fal, leomlik, újra, föl-le, Kelemenné, szóval valami nő.

Itt kicsit megállnék mutatni valamit. A mondat arra lehet példa, hogy nemcsak én írom a mondatot, az is írja önmagát. Vagy másképp: hogy a nyelv is szerző. Az írásnál sok és sokféle összefüggésre lehet ügyelni, szimmetriákra, ismétlődésekre, eposzi állandó jelzőre, a leleményes komplexus, és akkor többnyire kiderül, mondjuk egy értő olvasásnál, ez akár még egy kritikusnál is bekövetkezhet, minden jó kritikus jó olvasó is, de nem minden rovar bogár, hogy rendszerint sokkal több összefüggés, nyelvi játék, mélység és sekélység található a szövegben, mint amennyit az író beletett. Egy más szempont szerint ezt úgyis lehet fogalmazni, hogy az rossz jel a munka minőségét illetően, ha csak az van a könyvünkben, amit beletettünk.

Jobb korokban ezt elfogadták közvetlen Isten-bizonyítéknak.

Szóval a következő történt (ezt persze becsületszóra kell elfogadniuk, így nincs bizonyító ereje, de nem is bizonyítani akarok, hanem mutatni): tehát írtam, hogy rakosgatjuk a téglát, nő a fal, és akkor eszembe jutott, hogy hány és hányszor kiderül, hogy amit fölraktunk estére, leomlott reggelre, hogy az nem is fal volt, hanem legjobb esetben árok - gondolatjel: ha egy napot végigírok és másnap sorról sorra kihúzom, tehát nem marad semmi, az két nap jó munka, nulla linea, sine dies -, innen logikus ugrás a Kőműves Kelemenné, aki nemdebár nő. Az én kis linkségem már nem emlékezett, csak a nyelv, hogy a mondat elején volt már egy nő, de nem asszonyállatként, hanem igeként, cherchez la verb!"

Esterházy Péter, A szavak csodálatos életéből

19:41 | bölcsesség | idézet | író | MarquezUnread | |

2006. január 20., péntek

A sikerről

"Nem áhítok sikert és dicsőséget a jelentől, mégkevésbé a jövőtől. A költők úgy gondolnak az utókorra, mint csalhatatlan isteni ítélőszékre; pedig taknyos csecsemő, örüljön, ha kicserélem a vizes pelenkáját, nekem ne osztogasson babért. Birkózzék velem, mint kisgyerek az apjával, és a birkózásban erősödjék. Mihelyt számára elfogadható leszek, szabályokat és gátakat farag belőlem: még síromban is azokkal tartok, akik nem tisztelik rámfogott vagy valódi rigolyáimat, bátran túllépnek a bearanyozott hülyén, olyan kezdemények és tetők felé, amilyenekről én nem is álmodhatok."

Weöres Sándor, Köszöntés.

In Egybegyűjtött írások I. Budapest, Magvető, 1970.  8.

2:25 | idézet | író | MarquezUnread | |

2006. január 19., csütörtök

A befelé forduló nemzedék

„Mindig van valami furcsán bűvöletes azokban a rossz versekben, amelyet a nagy költők írnak ifjúkorukban. Gyakran mindenki másnál fogékonyabbnak tűnnek koruk modorossága és kliséi iránt, különösen az olyan modorosságok és klisék iránt, amelyeket későbbi műveikben a legerőteljesebben fognak elutasítani. Éppen ezért korai munkásságuk gyakran kiválóan alkalmas arra, hogy fölfedezzük egy adott kor konvencióit, és belülről ismerjük meg problémáit, úgy, ahogy az írók érzékelik ezeket.

Minden nemzedék megírja saját rossz költészetét, ám napjaink fiatal költői olyan bonyolult és körülményes módon rosszak, hogy azt szinte megfogalmazni is nehéz. Szabadabbak és tudatosabbak minden elődjüknél, ám képtelenek fölülemelkedni passzivitásukon, ami pedig éppen ellentéte a szabadságnak és tudatosságnak. Erősen formalizáltak lehetnek, ám a dekórum iránti valódi érzék nélkül; szélsőségesen szabadok, anélkül, hogy éreznék merészségüket, részletekbe menően mesterkéltek a nyelv iránti valódi ízlés nélkül. Legjobb esetben körben forognak, mint egy ketrecben, egyenként leplezve le mítoszaikat, és folytatják az öröklött hibák leltárának gyarapítását. Legrosszabb esetben pózolnak, és az imitációt összekeverik a maszkkal, végeláthatatlanul és érdektelenül beszélnek önmagukról kifinomultan kölcsönzött referenciák segítségével. Mindkét esetben csapdában érzik magukat, azzal a homályos előérzettel, hogy a költészet önmagában véget vethet az elnyomatásnak (oppression), ha valaki újra hozzáférhetne az igazi szavakhoz. Mindeközben a nyelv zuhataga nehezen fedi el az alatta megbúvó steril csöndet."

Paul de Man, A befelé forduló nemzedék (1955)

In de Man, Paul: Olvasás és történelem. Válogatott írások. Fordította Nemes Péter. Osiris Kiadó, 2002. 7-14. ( The Inward Generation. In Critical Writings, 1953-1978 . Minneapolis, 1989, University of Minnesota Press, 12-17.)


küldte: Varga Illés


Egyúttal szeretnénk hírt adni arról, hogy némi szünet után ismét elérhető a Dokk.hu irodalmi kikötője, ahol szakértő esztéták és költők bontják karajra a vállalkozó szelleműek boncasztalra küldött verseit.

(Az idézet és a hír persze egyáltalán nem véletlenül került egymás mellé...)

8:17 | idézet | író | vélemény | költészet | Editor Diaboli | |

2006. január 18., szerda

Ingyen elolvashatóak az idei Nebula-díjra jelölt novellák

No, nem mindegyik, de kettő biztosan. Az e-novellák az alábbi linkeken letölthetőek:

Dale Bailey: The End of the World as We Know It
és a vicces című
The Tribes of Bela Albert E. Cowdrey-től

Illetve Alric idekapcsolódó információja:

A legtöbb nagy magazin fel szokta tenni a honlapjára a különböző díjakra jelölt novelláit, hogy promotálja őket. Akit érdekelnek az idei Nebulára jelölt novellák, ezeken az oldalakon nézzen körül:

Asimov's
Fantasy & Science Fiction Magazine
Analog Magazine


13:07 | link | közérdekű | Editor Diaboli | |

2006. január 17., kedd

Néhány szó a szépirodalomról, avagy kis disclaimer

A szépirodalmi művek gyakran bonyolultabbak az átlag lektűrnél, és korántsem a melodrámai cselekményvezetés a jellemző rájuk. A blogban eddig közölt cikkek nagy része lektűrökre feltétlenül, magasirodalmi művekre meg abban az értelemben igaz, hogy ha egy író nincsen tisztában a lehetőségeivel és a próza és az olvasók működésével, nem fog tudni úgy elrugaszkodni a szabályoktól, hogy meg is tartsa a közönségét.

A szépirodalmi művek olvasói toleránsabbak valamivel a csak lektűrt falóknál, bár más kérdésekben magasabbra helyezik a lécet. Többnyire jól viselik a hosszú leírásokat, ahol látszólag semmi nem történik, ha van valami az írásban, ami kárpótolja őket: egy jól megformált karakter, a mondatok szépsége és stílusa vagy valami érdekesség a gondolatokban.

Vannak, akik szeretik a Moby Dickben a cetológiai ismertetőt és a Háború és békét is könnyed esti szórakozásnak tartják. A cselekmény nem olyan létfontosságú a szépirodalomban, mint a lektűrirodalomban. A magasirodalmi művek gyakran valami erős érzelmet/gondolatot vagy kontrasztot helyeznek az írásmű fókuszába, tehát még az is előfordulhat, hogy hagyományos értelemben vett cselekmény nem is létezik.

Ha azonban a történetedben valami más áll a cselekmény helyén, akkor ez fogja elfoglalni a legfontosabb helyet (pl. kollázs, kontraszt), és ennek fogod alárendelni az írástechnikai eszközöket.

Ami írunk, nem szentírás. De úgy gondoljuk, hogy ha egy író nincsen tisztában az írástechnikai alapokkal, akár tanulta, akár ösztönösen alkalmazza ezeket, addig csak nehezen tud az arányok (és az olvasók) megőrzése mellett újítani, eltérni a normától. 

14:20 | vélemény | Editor Diaboli | |

Variációk nyitásra: Hamupipőke ötször

Minden fikcióban ötféle narrációtípus segítségével oszthatod meg az olvasóval az információt, ezek a következők: párbeszéd, leírás, cselekvés, gondolatok és kifejtés. Egyes írók egyik eszközre jobban hagyatkoznak másoknál. Hemingway például erősen a párbeszédre épít, míg a romantikus írók hosszú leírásokat produkálnak a szereplőik külsejéről és ruházatáról. A teljes történetben valószínűleg mind az öt narrációs típus megjelenik, de a nyitást leggyakrabban az egyik ezek közül uralja el.

Miután megértetted az öt narrációs típust, könnyen írni tudsz öt mininyitást, ahol hagyod, hogy a narrációs típus szüljön új ötleteket. Vegyünk egy példát, és nézzük meg, milyen nyitások lehetségesek a Hamupipőke sztorijánál. A hagyományos kezdés a kifejtés, ahol röviden összefoglaljuk az eddigi eseményeket:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akinek gyönyörű lánya és imádott felesége volt. Az asszony meghalt, és egy év gyász után az ember ismét megnősült. Az új felesége is szép volt, de önző és hiú. Két lánya is rá ütött, és megkeserítették az árva életét. Vele végeztették el a mosást, a mosogatást és a főzést. Miután az ember váratlanul elhunyt, a szerencsétlen gyerek számára még nehezebb lett minden. A mostohaanyja kiköltöztette a szép hálószobájából, és a tűzhely hamujában kellett aludnia. Innen kapta a Hamupipőke nevet.

Te nem akarod így kezdeni a saját verziódat. Már lejárt lemez, és nem tartod izgalmasnak sem. Újraírod hát a nyitást, ezúttal a párbeszédre összpontosítva:

– Hamupipőke! Befejezted már a mosást?
– N-nem, asszonyom, éppen a tűzhelyet súroltam…
A mostohaanyja szeme dühösen villogott. – Azzal már órák óta végezned kellett volna! Lusta, fegyelmezetlen lány vagy!
– De asszonyom, a tűzhely annyira mocskos lett, miután a szakács megsütötte az egész vaddisznót…
– Csend legyen! Ne feleselj velem a saját házamban!
Egykor az én házam volt, gondolta Hamupipőke, de ezt nem merte hangosan kimondani.

Mondjuk, még mindig nem vagy vele elégedett. Próbálj ki egy másik változatot egy másmilyen főszereplővel, aki csak most, a gyors újraírás közben jutott eszedbe, és ezúttal a cselekvésekre koncentrálj:

Cindy a mostohatestvére pólójára nyomta a vasalót. Két másodperc, hat, nyolc. A vasaló pereménél füstölögni kezdett az anyag. Tíz, tizenkettő, tizennégy. Cindy fölemelte a vasalót. Axel Rose arcát háromszög alakú égésnyom csúfította el. Fölemelete a pólót, és kritikusan a fény felé tartotta. Az anyag teljesen átégett. Cindy elmosolyodott. Szóval megtiltották, hogy elmenjen a rockkoncertre, mi?

Jobb? Még mindig nem ezt a sztorit akarod megírni? Próbáld meg a leírást:

A három klónnak ugyanúgy kellett kinéznie: genetikai tervük azonos volt. De az elmék, amelyeket a központ betöltött a testekbe, három különböző nőhöz tartoztak. Anastasia fekete farmerben, köldökig nyitott ezüstmellényben és tükrös napszmüvegben állt. Mellette Drusilla szinte kövérnek tűnt egyszerű munkaruhájában és mocsokfltos csizmájában, amiről Danforth úgy sejtette, hogy tehéntrágya lehet. És Cindy! A Földön megint divatba jöttek a fodrok? Cindy igazi rózsaszín selymet viselt – istenekre, már csak az ára is! –, fodrosat a nyakánál, ujjánál, derekánál és szegélyénél. A nyaklánca és fülbevalója élénkvörös vérkövekkel volt kirakva, ugyanolyan árnyalatúakkal, mint a fülfestéke. Danforth szerint úgy nézett ki, mintha kifosztottak volna hozzá egy fehérneműboltot.

Lehet, hogy a scifit nem igazán kedveled. Próbálj ki egy karakter gondolataira alapozott kezdést, ezúttal a kamaszokat célozva meg.

Ez nem volt fair. Egyáltalán nem. Ugyanolyan sokat tett, mint a nővérei, megcsinálta a háziját, elmosogatta az edényeket anélkül, hogy a fülét kellett volna rágni érte (legalábbis nem túl sokáig), és a fűnyírásból is kivette a részét. Múlt év óta ő mosta a saját cuccait, amit Anne és Driu sohasem tett. De érdekelte ez a szüleit? Á, dehogy. Csak azért, mert ő tizenhárom éves volt, az ikrek meg tizennégy éves csoroszlyák (nagy ügy), ők elmehettek táncolni, ő meg nem. Ha azt hiszik, benyalja, hogy ez az igazi ok, akkor hülyék. Cindy tudta. Azért volt az egész, mert Annie és Dru Mary igazi lányai voltak, ő meg csak egy mostohalány. Apa egyfolytában azt magyarázta, hogy ők egy nagy boldog család, és a gyerekekkel egyenlően bánnak – na persze! Aztán jön ez. Annie és Dru mehetnek táncolni, szegény kicsi Cindy meg marad otthon és ismétléseket néz a tévében. Micsoda igazságtalanság.

Most már van öt nyitásod ugyanahhoz a sztorihoz. Noha a Hamupipőkéből nem lehet túl sokat kihozni, a te történetednél az öt nyitásból valamelyik bizonyára működni fog. Ha pedig még mindig nem vagy elégedett, variáld a nyitás időpontját.


Jegyzet: Hanna

Forrás: Nancy Kress: Beginnings, Middles and Ends

(Itt jónak látom megjegyezni, hogy a könyvekből idézett és azok alapján írt cikkek nem nyújtanak teljes képet magukról az írástechnikai könyvekről - főleg mert a hozzánk beérkezett anyagokat is megvágjuk -, ezért, ha valaki tud angolul, próbálja ezeket beszerezni, ugyanis felbecsülhetetlen segítséget jelentenek minden kezdő és már haladó író számára. A blogba csupán ízelítők kerülnek fel, nem teljes fejezetek - a tanácsokat legjobban úgy értheted meg, ha az egész könyvet elolvasod. - E. D.)

10:00 | írástechnika | Editor Diaboli | |

2006. január 15., vasárnap

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 4. rész

Gagyigyár

 

Az előző részben talán kissé elragadtattam magam. De valld be, kedves idetévedt blogolvasó, ugye megfordult a fejedben, ilyet te is tudnál produkálni? Sőt, jobbat! Nagyon úgy tűnik, az autentikus kritika nemcsak az amatőr oldalakról hiányzik, de egyes, a kiadásra dolgozó írói műhelyekből, kiadók, szerkesztők részéről is.

 

Mit értek autentikus kritika alatt? Erős szerkesztést, amely kigyomlálja azokat, akik… mondjuk ki: nem tudnak írni. Akikből, ha művész nem is lesz soha, de még kiváló iparosember sem. Márpedig az igényes, szórakoztató ponyvát iparosok írják, és szükség is van rá, nincs ezzel probléma. Amellett, hogy a művészi ambíciókat dédelgetők más lapra tartoznak, az idézetek írói sem nem művészek, sem nem iparosok. Én inkább a frappánsabb és találóbb gagyigyáros kifejezést használnám.

 

Ha esetleg az idézetek kapcsán valaki azzal vádolna, hogy csak kiragadott szövegrészletek egy hosszabb műből, nos, az súlyos tévedésben van. Ha egy novellában/regényben olyat olvasok, mint a fentiek valamelyike:

1. nem túl valószínű, hogy a szöveg többi része hemingwayi, shakespeari stb. magasságokba szárnyalna,

2. „engem nem kárpótol az, hogy a könyv 2000 mondatából 1980 jó, ha 20 olyan, mint a kritikában idézettek” – írta egy hozzászóló az interneten.

Az illető talán nem is tudja, mekkora igazságot mondott ki. Hogyan is tetszhetne egy novella, aminek az utolsó bekezdéséig élvezem a történetét, az író stílusát, mikor az utolsó 2-3-4-5 sort – bár tudom, mit akar kifejezni (jobb esetben) – agyonvágja egy nem odaillő fogalmazással. Semmi sem változik, ha ez a 2-3-4-5 sor tetszés szerint a novella közepén, elején helyezkedik el. Egy művet egészében kell szemlélni, nem mondhatom rá azt, hogy ez a rész nagyon tetszett, de amaz meg agyonvágta, elrontva az egész műélvezetet. Sajnos azok az írások, melyekből az idézeteket bátorkodtam venni, a fennmaradó oldalakon is ugyanolyan szinten maradnak.

 

Mi lehet a megoldás? Ne olvassunk magyar fantasyt és sci-fit? Ha eddig nem említettem volna, igen, ezek mind magyar szerzők tollából származnak. Ötlettelen, stílustalan, klisés írások, melyek még mindig az ötvenes évek tolkieni elfjeinek és orkjainak bűvkörében élnek, ahogy a SF írók sem szívesen hagyják el a Marsot, vagy a végtelenbe tartó, hibernált-telepeseket szállító űrhajót.

 

Szerencsére azonban nem csak ilyen könyveket találni a könyvesboltok polcain. Ma már egyre szimpatikusabb, ha valaki nem angolszász név mögé bújik, hiszen úgyis tudják, magyar a szerző; akadnak, akik túllépnek az említett, klasszikusnak nem igazán tekinthető „hagyományokon”. Ám az olvasók bizalmát visszaszerezni vajmi kevés az esély. Hosszú időnek kell eltelnie, mire az emberek újra, egyre nagyobb számban mernek magyar szerzőtől fantasy könyvet kezükbe venni. Talán, ha visszaszorul egyszer a nagy tömegben kiadott, olvashatatlan könyvek mennyisége, az internetes publikációra kényszerülő gagyigyárosokkal szemben felértékelődnek a nyomtatott novellák és regények.

 

17:40 | író | vélemény | kisördög | miért írok? | EnVoice | |

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 3. rész

Profik vs. Amatőrök mérkőzés és gála a boncnokon

 

Nem hiszem, hogy írónak kellene lennem ahhoz, hogy eldöntsem, amit olvastam, jó-e, vagy simán szemétre való. Még csak próbálkoznom sem kell, hogy ha jobbat írok, akkor kritizálhatok, vagy még rosszabb: azért írom mindezt, mert valójában mellőzött író vagyok, aki leszólja a többit, mert azok nyomtatásban megjelenhettek, én meg nem, pedig olyat, mint ők, én is tudok. Sőt. Mindez azonban felesleges, hiszen ha egyszerű olvasó vagyok csupán, akinek kicsivel magasabbak az elvárásai, az igényei (lehetőleg ne legyenek nyomdahibák 10db/oldal, felkiáltójelek 300db/oldal stb.) egy nyomtatásban megjelent könyv iránt (szóval legyen már olvasható az a szöveg), úgy gondolom, bátran megmondhatom a véleményét arról, amire pénzt áldoztam. Vagy legalábbis képes voltam szólni F/SF rajongó barátaimnak, ugyan adják már neki kölcsön ezt, vagy azt.

Következzék egy kis Reader’s Digest – avagy idézhető idézetek magyar F/SF módra, alátámasztandó, miről is beszélek. Figyelem, ezek nem az internetről származnak, hanem nyomtatásban, papíron, bekötve, címmel ellátva megjelentek.

 

„Egyféle bizsergés, de nem csupán a gerincén futkosott, mint máskor, ha megkívánt valakit, ha más férfiak a mellét, fenekét markolták; ez az érzet kiterjedt az egész testére, akárha beburkolta volna. Leginkább a pezsgőfürdőre hasonlított, de arra sem igazán.”

 

„Óvatosan, hogy az Ember ne jöjjön rá mesterkedésére, bekapcsolta az enrgrátor erősítőjét, totál kokszra adva blokkolta az Ember kisugárzását.”

 

„A könyv vastag, cirádás fedőlapjai megsárgult oldalakat rejtettek és a vékony, pergamenszerű lapokat régi kötés tartotta egybe. Nyomtatott szövege volt a könyvben, de valahogy furcsán. A sorok nem voltak egyforma hosszúságúak és tömbökbe rendeződtek. Elolvasott párat és észrevette, hogy néhánynak a vége összecseng, de erre nem volt jobb szava.”

 

„…már sokszor gondolt rá, milyen jó lenne itthagyni ezt az egész világot. Nem öngyilkosnak lenni, nem… de ha megjelenne egy UFO, és vele mehetne a Föld követeként másik naprendszerekbe… de szép is volna az! De bármilyen álmodozó volt, ebben nem hitt. Nem hitt az UFO-kban.”

 

„A kiképzőm szerint nagyon jól és vakmerően repültem. Követési gyakorlatban egyszerűen nem lehetett lerázni. Azonban kiváló repülőtudásom esztelen vakmerőséggel párosult. Szerencsére mindig felnéztem a kiképzőmre, ezért amikor tudomásomra hozta, hogy a vakmerőségem hamar a halálomat okozhatja, változtattam a stílusomon.”

 

„Míg én imigyen ügyködtem nyak fölött, ő aktivizálta magát: derék alatt. Mivelhogy én felülre összpontosítottam, alul ő vette át az irányítást: átkulcsolta lábaival combjaimat, s ritmikus mozgással ringva préselt magába, s lökdösött vissza. Átvettem: e mozgást.”

 

„Árnyseregek menetelnek

Dübörgő ég harsogja:

Makacs ember hogyha nevet

Tévedését markolja!”

 

„Holdak tánca, hogyha csatáz

Rőtre rótt penge dalol

Ernyedt lánca gyöngye varázs

Tenger árja felkarol.”

 

 „A légörvény elrántott, ösztönösen próbáltam megkapaszkodni az összeláncolt poggyászkocsik egyikében, de az ujjaim lecsúsztak a fémes felületről. Aztán kirepültem az ablakon a Mars felszínére. Kétségbeesetten próbáltam lélegezni, de nem volt mit! Ereim egymás után pattantak el a nyomáskülönbségtől. Csak másodperceim voltak hátra.”

 

„Ittam. Az ősgermán bajkeverő isten vidáman hahotázott a fülembe, megállás nélkül Asgardról, az istenek otthonáról és a Valhalláról fecsegett. Ittam. Mit tehettem mást… ittam az istenek serét. Körülöttem pedig tombolt a balatoni Ragnarök.”

 

„Senki sem gondolta, hogy a háború ilyen sokáig elhúzódhat. A legtöbben már a békés napokat is elfeledték, néha olybá tűnt, az emberek születésüktől fogva ölik egymást, és addig nem nyugszanak, míg újra el nem tüntetik önmagukat a létezés porondjáról. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! A csótányok, például…”

 

„Már derengett az ég alja, mikor megpillantottam Louisiana templomtornyát. Elfintorodtam. Emberek. Egy Istennek nevezett agyszülemény nevére hivatkozva visznek véghez piszkos cselekedeteket, és Isten árnyékában követnek el különféle bűnöket.”

 

 „Az ember fáradtan törölgette meg a homlokát a rázúduló szóáradat alatt.”

 

„Percekig üvöltött a kíntól, miközben porcikái papírként szakadtak szét a pudvás agyarak alatt. Ömlött, egyre csak ömlött drága, piros vére, és nem tudtam semmit tenni ellene. Meredten néztem végig, s csak akkor bírtam megmozdulni, amikor vége lett a szörnyű tornak.”

 

„…őrületes dühöt érzett, amiért a másik ezt teszi vele, minden bizonnyal jó előre kiszámítva a vadászat minden mozzanatát, de képtelen volt tovább vonni kifelé a kardját.”

 

Kedves cikkolvasó, a fentiek közt akadt egy idézet, amelyik nem jelent meg nyomtatásban, csupán az interneten nézelődők nagy örömére. Vajon ki tudnád-e választani azt az egy gyöngyszemet? (Az írástechnikailag indokolt megfejtéseket e-mailben várom, jutalom egy könyv, mely tartalmazza a fenti idézetek valamelyikét – azt az egyet kivéve természetesen.) Nos, ki a győztes a Profik vs. Amatőrök mérkőzésén? Az az érzésem, a közönséget egy jól irányzott K.O.-val sikerült leteríteniük.

 

17:39 | idézet | vélemény | kisördög | miért írok? | EnVoice | |

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 2. rész

Miért divat fantasyt írni?

 

A cikk első részében az amatőrökről volt szó, hol találkozhatunk e faj egyedeivel, illetve melyek főbb sajátosságaik. Most lássuk a törzsfejlődést, honnan is eredeztethetjük őket.

 

1. A F/SF-ről alkotott sztereotípia, miszerint döntően elképzelt világban/jövőben, tehát nem jelen valóságunkban játszódnak a történetek, melyek alkalmasint sok nézőt/olvasót vonzanak: látványos, kikapcsolódásra alkalmas ponyvaipar.

 

2. Mondjuk ki nyíltan: nagy mennyiségben jelent meg Magyarországon, és jelenik meg a mai napig is olyan F/SF, melynek minősége meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után. (És most finoman fogalmaztam.)

 

3. Zömmel fiatalabbak olvassák, akik az 1.-ban említettek miatt azt hiszik, könnyebb egy olyan történetet megírni, amely nem tör az irodalomórákon tanult, általában unalmasnak (vagy inkább: számukra érthetetlennek!) vélt magasságokba. + Annyi irodalmi olvasmányélmény már ragadt rájuk, hogy tudat alatt is, de érzik, a rengeteg, nyomtatásban látott F/SF könyv minőségileg általában gyenge. = Kiben ne fogalmazódna meg, hogy ilyet én is produkálok! Hiszen ha ennek a sok angolszász-nevesincs szerző irományát kiadták, akkor az enyémet miért ne?

 

Állítom, hogy a mai magyar F/SF szerzők 90%-a ezzel a meggondolással kezdte el írói pályafutását. Kérdés, hogy közülük hányan írnak valóban jól? Hoznak-e elfogadható színvonalat, amiért (még) érdemes megvenni a könyvet? Vagy az igénytelenség egyre nagyobb mérteket ölt, s generálja az interneten megjelenő, publikálásra vágyó közönséget? A fantasyhez, a sci-fihez mindenki ért. Vagy mégsem? De vajon kik a jobbak, a megjelent írók (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), vagy a neten keringő amatőrök? Azt hiszem, a kérdés már sejtet valamit.

 

17:25 | író | vélemény | kisördög | miért írok? | EnVoice | |

Miért írok fantasyt? - avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 1. rész

Az amatőrökről

 

Mindig meglep, valahányszor egy témát körbejárnak az internetes fórumok hozzászólói, milyen különbözőek is az emberek. Mindenki másképp fogalmaz, mindenki mást emel ki. Bár látszólag sztereotípiákból épül fel a világ, a felszín alatt valamennyien különbözünk, főleg, ha a saját véleményünk akarjuk mindenáron kifejteni. De akkor hogy lehet az, hogy, bár minden ember szükségszerűen másként látja a világot, írni már nem tud egyedien. Klisékbe kapaszkodik, miközben azt sem tudja, hogy amit ír, „lerágott csont”. (Nos, ez a kifejezés is egy klisé volt.)

Ha valaki veszi a fáradságot, és idejét, szemét, valamint nem utolsó sorban fantasy iránti rajongását sem kímélve, huzamosabb időn át figyeli a különféle fantasy és SF portálok amatőr (=önjelölt írói) novelláriumait, scriptóriumait, hamar rájön néhány dologra. Elsőként arra, hogy sem a szerzők nevét, sem a monitorra rótt „novellákat” (rosszabb esetben regényrészleteket) nem jegyzi meg. Legfeljebb azokat, akik hangoskodóbbak a többieknél, és botránykeltésnek szánt hozzászólásokkal, vagy épp „vérengző” kritikával hívják fel magukra a figyelmet.

„Vérengző”, de korántsem hozzáértő: e fórumok másik közös jellemzője éppen az autentikus kritika hiánya. Ahol pedig mégis megjelenik egy-egy lelkes kritikus, véletlenül még hasznos tanácsokkal, hamar szembesül annak hiábavalóságával. (Ugyanis a lelkes résztvevők nem képesek megfogadni a tanácsokat, illetve nem veszik a fáradságot, hogy a másoknak írt velős kritikákat elolvassák és a maguk írására vonatkoztassák, hogy ne kövessék el ők is ezredjére ugyanazt a hibát.)

Ezek után mélységesen megértem, hogy a „befutott” magyar F/SF írók nem véleményeznek, és nem kutatnak a jövő tehetségei után. Minek, hiszen jönnek azok maguktól. Akkor is, ha híján vannak a tálentumnak.

 

De mi az oka, hogy gombamód elszaporodtak az utóbbi két-két és fél évben az internetes írói „műhelyek”, melyek jobb esetben felcímkézik magukat az amatőr jelzővel? Néhol még moderátorokat, „szerkesztőket” is megbíznak, másutt mindenki azt küld be, amit nem szégyell. Mégis, e portálokon egyetlen fórumot, egyetlen cikket, egyetlen leírást sem találni írástechnikai anyagokról; ha valahol feladatok, tagoknak szánt pályázatok kiírásával próbálkoznak, vajmi kevés jelentkező akad, és azok is csak ímmel-ámmal írnak rá, melyekre ímmel-ámmal érkeznek – hasznavehetetlen/hiábavaló – kritikák.

Mi az oka, hogy mégis olyan sokan feltöltik az internetre az írásaikat? Miért van bennük a kényszer, hogy megmutassák, és szánalmas módon mások véleményéért kuncsorogjanak? Amit aztán úgysem becsül, vagy nem tudja alkalmazni a kapott észrevételt, mi több, még meg is sértődik rajta. Merthogy ilyet is látni.

 

A probléma gyökere valószínűleg mélyebbre nyúlik, és annál kínosabb, pedig elég sok helyen elhangzik, jobbára hozzászólásokban. A magyar fantasy és science-fiction irodalom rákfenéje, a kimondottan is kimondatlanul maradt ok, mely főleg középiskolások százait (!) ösztönzi „írásra”: az „ilyet én is tudok!” elve.

 

De hogy merülhet fel a nagyjából 14-18-20 éves korosztályban, hogy belőlük is rögvest fantasy író lesz, hogy a nevüktől lesz majd hangos a F/SF rajongótábor? Ritkábban, de előfordul, hogy náluk jóval idősebbek is írásra adják a fejüket, s amíg azért teszik, hogy a napi munkából kikapcsolódjanak, a dolog rendben lenne. Szándékosan nem említem a zseniket, és a hirtelen kibontakozó tehetségeket, itt most arról az általános tendenciáról – nem sztereotípiáról – van szó, mikor olyan emberek kezdenek írni, akik semmilyen szempontból nincsenek felkészülve rá.

 

Mire gondolok? Például szellemi érettség, a világra való nyitottság, vagy legalábbis képesség arra, hogy elgondolkozzanak pl. azon, mitől lesz egy szöveg irodalmi, vagy minimum igényes fogalmazású. Hogyan kell hitelesen ábrázolni egy karaktert, miért értéktelenek a sablonok, tehát: hogyan kell felismerni a klisét, sőt, a giccset.

Az amatőr írók személyéből legtöbbször az írás iránti alázat is hiányzik, van, aki „könyvként” emlegeti a szerkesztetlen, más írásai alapján „valószínűleg” kiadhatatlan regényét…

Ám míg az alázatnak híján vannak, annál nagyobb az önbizalmuk és a kitartásuk, ha valahol nem kapnak pozitív visszhangot, vagy előszűrés miatt ki sem teszik az írásukat, másutt – esetleg eltérő néven – próbálkoznak tovább.

Ráadásul az amatőr írók jó része nem csak e portálokon kezdi a „megjelenést”, hanem már „lepattant” egy-két kiadó házfaláról. Azt hihetnénk, túl vannak az első megrázkódtatáson, miszerint szembesülnek a címben említett elv cáfolatával, ám nagyot tévedünk. Ha ez a kiadó nem, akkor majd a másik… ha ez a portál nem, akkor majd a másik: az amatőrök levakarhatatlanok.

 

Mindez azonban csak következmény, az igazi oka annak, hogy miért divat fantasyt írni, sokkal mélyebb, és kevésbé szembetűnő. Hogy mi is ez, a következő részből kiderül.

 

17:22 | író | vélemény | miért írok? | EnVoice | |

2006. január 14., szombat

Információadagolás

Az információadagolás képbe hoz a háttérrel kapcsolatban, elmagyarázza, kik ezek az emberek, és hogyan kerültek ide. Óhatatlanul is lelassítja majd a történetet. A kérdés az, hogy mennyire. Ennek eldöntésére létezik az úszómedence-elmélet. Az írás fölépítése olyan, mintha elrúgnád magadat egy úszómedence falától. Minél erősebb és nagyobb az első rúgás, annál tovább siklasz majd keresztül a vízen. Ha a nyitójeleneted elég erős, az olvasód nem fogja bánni, hogy keresztül kell siklania az egyáltalán nem drámai információadagoláson. Még talán örül is a lassításnak, mert az kontrasztot képez az első jelenet dinamizmusával. Nagyon fárasztó tud lenni, ha folyton pukkan a tűzijáték.

 

Már a történet elején el kell döntened, hogyan akarod közvetíteni a szükséges háttérinformációkat. Az információadagolás mindenképpen elszakad a cselekménytől, hogy információval lássa el az olvasót – elmond, nem megmutat. Éppen ezért nem annyira hatásos, mint a megmutatás, kevésbé drámai és eleven.

 

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor viszont mi szükség van rá, miért nem marad meg az ember a jelenetek mellett? Megteheted ezt is, és sok novella így is működik. Egy csomó novella létezik, ahol egy-két mondatnál nincs több magyarázat, Hemingway stílusa például ilyen. De ha kihagyod az információadagolást, azzal gondok is felmerülnek. Egyrészt nem minden író szeretne úgy hangozni, mint Hemingway, és nem minden történetet lehet múlt és kontextus nélküli cselekvésre lebontani.

 

A jelenetek fókusza közel van. Minden azonnal történik, magyarázat nélkül. A jól kezelt információadagolás mélységet és perspektívát adhat a jelenetnek. Főleg hosszabb műnél lehet olyan a jelenetek puszta bámulása, mintha fordított távcsövön keresztül néznél egy meccset. Sok ugyan a mozgolódás, de a nagyobb, átfogó mozgásokat nehezebb követni.

 

Ha nincs információadagolás, egy-két mondatnál hosszabban nem írhatsz le senkit, nem ugorhatsz át érdektelen időintervallumokat, nem húzódhatsz hátra a zavaros történések után, hogy képet adj az olvasónak a motivációkról Semmit nem árulhatnál el a karakterek hátteréről vagy korábbi tapasztalatairól.

 

Még a legjobb jelenetekben is felmerülnek olyan problémák, amelyeket orvosolni kell. Még a drámának is szüksége van feloldásra, kontextusra és áttekintésre. Ezt pedig információadagolással érheted el.

 

A fikció gyakorlatilag egyensúly a jelenet és információk között. Nincs semmi, ami ilyen gazdaságosan elvégezné a feladatát, de ha rosszul használod, iszonyatosan könnyen kinyírhatod a saját történetedet.

 

Az információadagolás kezeléséhez az első dolog, amit fel kell ismerni, hogy kezelni kell. Miután ezt felismerted, nem fogod félbeszakítani a válsághelyzet leírását vagy a nyitást, hogy tökéletesen szükségtelen módon leírd hogyan ijesztette meg a főhőst gyerekkorában egy kutya, vagy hogy mi a gyilkosság helyszínéül szolgáló épület története.

 

Az olvasókat csak azután érdeklik a magyarázatok, hogy már kellékőppen fölkeltetted a kíváncsiságukat valamivel, amire magyarázatot várnak. A történet kezdetén először hajítsd ki az embereket a repülőgépből, aztán magyarázd csak el, hogy kerültek oda. Mutasd be a karaktert, mozgasd, keltse fel az olvasó érdeklődését. Csak utána oszd meg a hátterét, már ha muszáj egyáltalán.

 

A történet közepén az információadagolás megalapozhatja a később történő dolgokat, de mindig majdnem közvetlenül a történések előtt használd, különben nem releváns beékelésnek fog tűnni. Rossz esetben rosszul kezelt előrejelzésként működhet, egyértelmű utalásokat téve arra, mi következik. Ne tartozz a "de akkor még nem tudta, hogy…" típusú írók közé!

 

Íróként nem felelősséged a karakter minden traumáját, betegségét vagy kapcsolatát felsorolni. A helyszín történelméről sem kell kiselőadást tartanod. Csak azokat a fontos dolgokat magyarázd meg, amelyek annak a történetnek a megértéséhez éppen akkor szükségesek. A hangsúly a fontos dolgokon van. Ne mindent magyarázz meg!

 

Legyél szőrösszívű. Minden információnak legyen indoka a megjelenésre a történet adott pontján. Ne legyen hosszabb, mint feltétlenül szükséges, és minél hamarabb térj vissza a cselekményhez!

 

Információadagolás módozatai

 

Jelenetbe építés

Az információt közvetlenül beleépítheted a jelenetbe. Ha fontos, hogy a főszereplő egyszer már megházasodott, találj ki egy kelléket (elkésett üdvözlőlap egy extől), vagy egy rövid párbeszédet ("Anyu, apu eljön hétvégén?"), ami bemutatja a tényt, mégsem kell kimondanod. Minden jelenetedet próbáld többfunkcióssá tenni: mutass be és fejlessz tovább karaktereket, vidd előre a cselekményt, és szolgáltasd az olvasónak az éppen szükséges hátteret.

 

Szúrd be jelenetek közé

Ha nem egy-két tényt, hanem miniesszét akarsz közölni, túl nehézkessé tenné a jelenetet, ha beleépítenéd. Ilyenkor jobb két jelenet közé ékelni, erős kapcsolódási pontokkal az előtte és utána következő jelenetekhez. Használj objektív narrátort.

 

Magyarázzanak a karakterek

A másik megoldás, ha a karakterek mondják el a szükséges információkat: az egyik kérdez, a másik válaszol. Vagy az egyik nem kérdez, de a másik azért elmondja. Vagy csak részletenként adagolod az információt, a beszélgetésben szétszórva. Mindegyik módszer működhet, és egyúttal más funkciója is lehet a társalgásnak, pl. elmélyítheti a karaktereket. Az előnye ennek a megoldásnak, hogy nem szakítja meg a cselekményt, hátrány azonban, hogy hosszú és részletes információ esetén, vagy ha olyasmiről van szó, amit a karakterek már tudnak, ez a fajta tálalás hiteltelenné válik. ("Mint tudod, Harvey, bolygónkat a nyolckarú arcturusiak támadták meg hetvenkét éve, és azóta élünk ezekben a barlangokban.") Sose adj a karaktered szájába olyasmit, ami kizárólag és nyilvánvalóan az olvasó kedvéért hangzik el!

 

Belső monológ

Az információt az egyik karakter emlékeibe és gondolataiba is beleszőheted. Ez azonban megállítja a történet menetét, és ugyanolyan csapdáknak van kitéve, mint a párbeszédbe szőtt információadagolás – ha elveted a sulykot, úgy fog tűnni, mintha a nézőpontkaraktered tudálékos lenne.

 

Jegyzet: Hanna


Forrásművek: Ansen Dibell: Plot és Nancy Kress: Beginnings, Middles and Ends

15:15 | írástechnika | Editor Diaboli | |

2006. január 10., kedd

Elutasítás

"Hozzánk beküldött kéziratát gondosan tanulmányoztuk. Sietek megállapítani, hogy az jó és eredeti. Sajnos azonban mindaz, ami a kéziratában jó, az nem eredeti, és megfordítva. Köszönetet mondok kiadónk iránt tanúsított bizalmáért, és a kéziratot mellékelten visszaküldöm."


Samuel Johnson


Túl kevés kéziratot utasítanak el. Vagy amit elutasítanak, az a neten halmozódik fel?

7:50 | idézet | Editor Diaboli | |

2006. január 8., vasárnap

Fantasy Receptklub 1-2

 

1. Fantasylimonádé

 

Hozzávalók:

 

1. egy, esetleg két E/1-es főszereplő;

2. egy, esetleg két telihold, de csakis azt a kiszerelésűt, amelyet kísérteties fényben tartósítottak;

3. régi, gazos-ligetes temető, vagy sötét barlang, romos kastély, mély erdő, melyben kizárólag elfelejtett ösvények vannak;

4. karó, vámpírok ellen, kereszt, vámpírok ellen, íj, kard bárki ellen;

5. sikoly, ami hatásosabb, ha egy szőke nőé, üzletekben darabonként kapható (olyan kis befőttes üveg, rá van írva);

6. sötétség (ezt por alakban árusítják, levegőben oldódik, adagolási útmutató a csomagoláson, szigorúan nem betartandó);

7. helyesírási hibák (ehhez kell ugyan vény, de ki nem tud olyat szerezni? Gyógyszertárakban kapható.);

8. pár darab vérpatron;

10. szerelem (kis vörös, szív alakú üvegcsébe csomagolják, a mennyiséggel nem kell vigyázni, ha sok, akkor mérgező lesz, így már nem kell mérget venni külön);

11. gyűlölet, mely szintén kapható sokféle kiszerelésben, közkedvelt a tesco gazdaságos;

12. hirtelen támadó fényár, mely felismerés, ritkábban megvilágosodás néven beszerezhető az újságárusoknál is. Ha így sem találni, akkor deus ex machina címszó alatt szinte biztosan, melyet elkeverve egy kevéske hirtelen-magyarázat-fűszerrel fényárat is kaphatunk, további útmutató és ellenjavallat a csomagolásokon, de azt nem kell betartani;

13. átlátszó jelképek, a piacon minden szerdán és vasárnap vagy a legközelebbi viszonteladónál kapható, de csakis a színezetlen, triviális, vagy jelentéssel egyáltalán nem bíró, szájbarágott jelkép a megfelelő a recept tökéletes elkészítéséhez;

14. egy-két meg-kell-menteni kategóriás, pózoló, modell-alkatú nő, ha ő maga a főszereplő: lásd 1-es pont. Szintén nem gond, ha többet is veszünk belőle, mert bár drága, egymással nehezen jönnek ki, puszta használatuk pikáns párbeszédekkel fűszerezheti meg készülő művünk;

15. orkok és elfek; vigyázat, sok fajtájuk létezik, mivel nagyobb mennyiségben lesz rájuk szükség, érdemes itt is a tesco gazdaságos változatot választani, hiszen a célnak az is tökéletesen megfelel. Különleges ízre vágyóknak troll, goblin, gólem, mágus, illetve törp elnevezésű, fagyasztott, elősütött, előfűszerezett termékek is rendelkezésre állnak, bár ezeket általában meg kell rendelni;

16. versleves (külön elkészítési útmutató a 2.es receptben);

17. szóismétlések (lásd. 7-es pont);

18. méreg (mely szerelem is lehet, lásd 10. pont)

19. kínhalál (külön kiszerelésben is, de magunk is keverhetünk vérpatron és a 4-es pontban felsoroltak segítségével);

20. pikáns párbeszédek (mi magunk is előállíthatjuk az 1, 7, 14, 15, 17 és 21-es, 24-es pontokban írtak révén, külön útmutató nélkül);

21. sekélyes párbeszédek (mi magunk is előállíthatjuk az 1, 7, 14, 15, 17 és 20-as, 24-es pontokban írtak révén, külön útmutató nélkül).

22. még több vérpatron;

23. karakterjellemzések és kivágható életutak (különösen az árva, megalázott, nem-volt-gyerekszobája, félőrült, őrült, illetve makulátlanul tisztességes, velejéig romlott jellemek közkedveltek, a receptünk sikere ezek nélkül nem garantált);

24. öncélú trágárság és

25. szimpla pornó (a siker ezek nélkül is elmarad).

 

 

Elkészítési útmutató:

 

Tedd fel a fejedre a kék alapon ezüstcsillagos, csúcsos süvegedet, öltözz be a varázspalástodba. Végy egy aranypálcát, és gyújtsd meg a tüzet a sütőben, de ne feledd, ez egy limonádé lesz! Ezután a kondérba öntsd bele a fagyasztóból kivett, mikróban felolvasztott betűket, és jól kavard fel, miután ráöntötted a holdfényt és a sötétséget.

Aztán jöhet a többi hozzávaló, a lényeg, hogy mindegy, milyen sorrendben és mennyiségben öntöd össze őket, csak ne hagyj ki semmit! Hűtve, felmelegítve, langyosan, állottan, frissen egyaránt fogyasztható. Kifejezetten ajánlott 14-18 éves korig, efölött fokozott szellemi igénybevétel esetén is, vagy csak úgy, a hétköznapokra, kötelező olvasmányok és szépirodalom helyett. Ezeknél sokkal tápanyagdúsabb, és mivel a megemésztése is gyorsabb, szervezetünk hamarabb jut energiához.

 

2. Versleves

 

Hozzávalók:

 

1. egy kéz

2. egy jól fogó toll

3. egy papír

4. 2 és 3 hiányában számítógép

5. fagyasztott betűk

6. verskocka

7. lábasban víz

 

Elkészítési útmutató:

 

Az irodalmi eszközöket véletlenül se keverjük bele, mert rögtön elrontja készülő levesünket.

Tedd fel a lábasban a vizet főni, és szórd bele a hozzávalókat. A sorrend mindegy.

Jól kavard fel.

Desszertnek, vagy fantasylimonádéban elszórtan adagolva, esetleg bevezetésként, vagy utójátékként tetszés szerint adagolható. Mégis a legjobb, ha önmagában, főfogásként fogyasztjuk!

 

10:12 | trükktár | humor | EnVoice | |

2006. január 5., csütörtök

Mark Twain aranyszabályai

A történetnek legyen célja és következménye.

A történet részei legyenek szükséges részek, és segítsék a fejlődését. 

A történetben szereplő személyek a hullák kivételével legyenek elevenek, és az olvasó mindig legyen képes megkülönböztetni a hullákat a többiektől.

A történetben szereplő személyeknek, élőknek és holtaknak egyaránt, legyen ürügye a szereplésre. 

Amikor egy történetben a szereplő személyek beszélgetést folytatnak, az hangozzon emberi beszédként, ahogy hasonló körülmények között emberek beszélgetnének, ezenkívül legyen fölismerhető értelme, célja, tárjon fel új ismereteket, maradjon meg a szóban forgó témánál, legyen érdekes az olvasó számára, segítse előre a történetet, és legyen vége, amikor már az embereknek nem jut eszükbe semmi, amit mondhatnának. 

Amikor a szerző leírja a történetében szereplő személyt, a személy viselkedésének és szavainak alá kell támasztaniuk ezt a leírást.

Ha egy személy a bekezdés elején úgy beszél, mint egy illusztrált, aranyozott, kézzel merített, hétdolláros idézetgyűjtemény, akkor a végén ne szóljon úgy, mint egy néger énekes. 

Vaskos ostobaságokkal sem a szerző, sem a történetben szereplők ne kínozzák az olvasókat.  

Az események legyenek hihetőek; a történet szereplői korlátozzák magukat a lehetőségeikre, és hagyják békén a csodákat; vagy ha csodára vetemednének, a szerzőnek hihetően kell bemutatnia, hogy lehetségesnek és értelmesnek tűnjön.

A szerző ébresszen mély érdeklődést olvasóiban a szereplői és a sorsuk iránt; aztán gondoskodjon róla, hogy az olvasó a jó embereket szeresse és a gonoszakat utálja. 

A történet karakterei legyenek olyan világosan meghatározva, hogy az olvasó előre meg tudja mondani, melyik mit tenne egy bizonyos veszélyhelyzetben. 

A szerző ezenkívül:

Mondja azt, amit mondani akar, és ne csak megközelítőleg. 

Használja a megfelelő szót, ne annak távoli rokonát. 

Kerülje a felesleget.

Ne hallgassa el a szükséges részleteket.

Kerülje a lomposság minden formáját.

Használja helyesen a nyelvtant.

Bírjon egyszerű, világos stílussal.

6:16 | bölcsesség | idézet | írástechnika | író | Editor Diaboli | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika