2006. január 17., kedd
Néhány szó a szépirodalomról, avagy kis disclaimer
A szépirodalmi művek gyakran bonyolultabbak az átlag lektűrnél, és korántsem a melodrámai cselekményvezetés a jellemző rájuk. A blogban eddig közölt cikkek nagy része lektűrökre feltétlenül, magasirodalmi művekre meg abban az értelemben igaz, hogy ha egy író nincsen tisztában a lehetőségeivel és a próza és az olvasók működésével, nem fog tudni úgy elrugaszkodni a szabályoktól, hogy meg is tartsa a közönségét.
A szépirodalmi művek olvasói toleránsabbak valamivel a csak lektűrt falóknál, bár más kérdésekben magasabbra helyezik a lécet. Többnyire jól viselik a hosszú leírásokat, ahol látszólag semmi nem történik,
ha van valami az írásban, ami kárpótolja őket: egy jól megformált karakter, a mondatok szépsége és stílusa vagy valami érdekesség a gondolatokban.
Vannak, akik szeretik a
Moby Dickben a cetológiai ismertetőt és a
Háború és békét is könnyed esti szórakozásnak tartják. A cselekmény nem olyan létfontosságú a szépirodalomban, mint a lektűrirodalomban. A magasirodalmi művek gyakran valami erős érzelmet/gondolatot vagy kontrasztot helyeznek az írásmű fókuszába, tehát még az is előfordulhat, hogy hagyományos értelemben vett cselekmény nem is létezik.
Ha azonban a történetedben valami más áll a cselekmény helyén, akkor ez fogja elfoglalni a legfontosabb helyet (pl. kollázs, kontraszt), és ennek fogod alárendelni az írástechnikai eszközöket.
Ami írunk, nem szentírás. De úgy gondoljuk, hogy ha egy író nincsen tisztában az írástechnikai alapokkal, akár tanulta, akár ösztönösen alkalmazza ezeket, addig csak nehezen tud az
arányok (és az olvasók) megőrzése mellett újítani, eltérni a normától.
14:20 | vélemény |
Editor Diaboli |
|