2006. január 24., kedd

Howardi precedens - Pratchett hallgatóságának


Ez a cikk az előzőhöz kapcsolódik, de van egy különleges apropója is – a hétvégén, január 22-én ünnepelhettük az eredetiségében felülmúlhatatlan Robert E. Howard születésének 100. évfordulóját.* E jubileum okán keresett e sorok szerzője alkalomhoz illő precedenst a pratchetti tanács bölcsességére. A következő cikk néhány egyszerű példával igyekszik megvilágítani, vagy épp felhívni rá a figyelmet, hogyan szökkenhet szárba s virágozhat ki egy fantáziavilág a realizmus talaján, miként öltheti magára autonóm művészeti törekvés a zsáner köntösét és viszont: hogyan lényegülhet át a lektűr részben autonóm művészeti, például visszatükröző irodalommá.
 
Az első példánk részlet Howard egyik leveléből, amelyben a Vörös szögek (Red Nails) című Conan-kisregényével kapcsolatban fogalmaz:

„…eddig ez a sorozat legvadabb, legvéresebb és legkegyetlenebb története. Talán túlságosan is nyers, ám pusztán csak azt ábrázoltam, amiről őszintén hiszem, hogy bizonyos típusú emberek reakciója lehet ama helyzetekben, amelyeken a történet cselekménye alapszik. Talán hihetetlennek hangzik a „realizmus” terminusát említeni Conannal kapcsolatban; de tény, hogy – természetfeletti kalandjaitól eltekintve –, ő a legrealisztikusabb karakter, akit valaha is kidolgoztam. Néhány olyan ember egyszerű kombinációja, akiket volt szerencsém megismerni, és úgy vélem, ez az, amiért úgy tűnt, amikor a sorozat első történetet írtam, hogy teljesen kidolgozva pattan ki az agyamból. Néhány mechanizmus a tudatalattimban fogta a különböző domináns személyiségjegyeket, amelyeket azok a díjbirkózók, gengszterek, alkoholcsempészek, olajföldeken dolgozó és kötekedő keménylegények, szerencsejátékosok, és a becsületes munkások viseltek, akikkel kapcsolatba kerültem, és valamennyit kombinálta; létrehozta azt a keveréket, amelyet úgy hívok: Conan, a kimmériai.” **

Aligha igényel különösebb magyarázatot, miért és mitől tud hitelessé és hatásossá válni Conan figurája Howard keze nyomán, s miért élettelenek vagy épp vérszegények azok a – leginkább műanyag játékfigurákra hajazó – Conan-klónok akik pusztán szőrbugyikás, epilált izompacsirtéként, egy szál karddal verekednek az olvasók és nézők figyelméért, hasztalan.

Ugyanakkor érdemes megfigyelni azt is, hogyan reflektál a howardi figura korának kegyetlen – gazdasági, morális-erkölcsi értékválsággal végletekig terhelt – valóságra és önmaga előképeire!

„Bizony más vadember ez, mint Defoe vagy Voltaire idealizált hősei a tizennyolcadik századból!” – írta róla egyik magyar kritikusa. – „De egy ponton mégis megegyezik azokkal: morálisan felette áll (minden erkölcsiség iránt közömbös rabló és gyilkos létére is) a civilizációnak. „Ez utóbbi ugyanis Howard beállításában nem más, mint gonosz varázslók praktikáiból felépült háló, s csak Conan fantasztikus képességeivel lehet védekezni ártalmaival szemben.” ***

S Uhrman Iván észrevételével egyetértve át is térhetünk második példánkra – amely egy részlet Novalyne Price Ellis One Who Walked Alone**** című memoárjából:

– Bob – szakítottam félbe végül –, sohasem írtál modern időkről? Modern hősökről? Mindig csak barbárokról meg régmúlt időkről?

– Dehogynem – mondta. – Csomó más karakterről is írok. Stephen Costigan, John...

– Miféle problémákkal szembesülnek?

Felkacagott: – Mágiával. Voodooval. Keleti mágiával.

Megborzongtam. – Miért épp ilyen problémákkal? Miért nem csak egy egyszerű, hétköznapi problémával, mint: "Ha megvolt az őszi gyapotszüret, veszek egy autót. Ámde aztán a gyapot fontja csak öt cent. Hogy vegyek így autót?" Tudod, hogy értem, egy olyan problémával, amilyennel 1932-ben szembesül az ember.

– Nem szeretsz a mágiáról olvasni? A voodooról? Miért, te lány, ez egyike az emberiség legősibb problémáinak.

Azon tűnődtem, ugrat-e, vagy valóban komolyan gondolja.

Még ha feltételezzük is, hogy Howard alighanem komolyan gondolta, akkor sem egyszerű megértenünk, vajon mire gondolt, amikor a mágiát az emberiség egyik legősibb, ráadásul aktuális problémájaként említette. Térjünk vissza a civilizációra, illetve Howard korának civilizációjára, abba a kulturális közegbe, amelyben érdeklődő, de józan barátnője kevéssé érezte valószerűnek, avagy aktuálisnak a mágiával való szembesülés problémáját.

„Howard sem lelkesedett a civilizációért, amelyben élt” – folytatja Uhrman már idézett esszéjében. „S aligha van okunk kétségbe vonni, hogy állandó üldözési mániája a korszak általános válsághangulatából is táplálkozott. Ez elől menekült ő is egy sosem volt történelmi korba, mely elvileg földünkön játszódna, tízezer évvel Krisztus előtt. Ám itt nem mezolit vadásznépekkel találkozunk, hanem a hét-tízezer évvel későbbieket megszégyenítő magaskultúrákkal, melyek varázslói nem egyszer még további évezredekkel azelőtti, más civilizációk emlékeit is őrzik... De Howard e civilizációkban sem lát mást – minden egzotikus csodájuk bemutatása mellett sem –, mint a magáéban: gonosz varázslatot.”
 
Ha elfogadjuk ama hipotézist, vagy ha úgy tetszik, a howardi szövegek azon olvasatát, amely szerint a történetekben megjelenő civilizáció Howardnak a jelen civilizációjáról írt parafrázisa, úgy azt is könnyebb belátni, miféle aktuális jelentéstartalommal bírhatott számára a mágia, ahogy azt is, miféle jelentéstartalmat és feltárható, tehát feltárandó réteget rejthet egy részben már a kommersz, a populáris és a silány védjegyévé vált zsáner fantáziaburka.


* Robert E. Howard (1906-1936) emlékére.

** REH Clark Ashton Smith-nek, 1935. július 23-án elpostázott leveléből. Idézi Knight, George: Hard-Boiled Heroic Fantasist. In The Dark Barbarian: The Writings of Robert E. Howard, a Critical Anthology. Ed. Don Herron. Wildside Press, 1984. p. 121.

*** Uhrman Iván: Egy üzenet Középföldére

**** Price Ellis, Novalyne: One Who Walked Alone. Robert E. Howard: The Final Years. Donald M. Grant, 1986. p. 65.


...még az is lehet, hogy folytatása következik.

22:39 | író | vélemény | MarquezUnread | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika