A kritikát fogadjuk alázattal. Az alázat kihalófélben lévő magatartásforma. Manapság gyakran keverik össze a megalázkodással, vagy előszeretettel váltják ki udvariaskodással. Az alázat az íróegyéniség és minden olyan személy legfontosabb ismertetőjegye, aki tevékenységét művészi szinten műveli, vagy kívánja művelni. A készség és képesség az alázat gyakorlására alighanem egyike az író legfontosabb tulajdonságainak.

Az alázat nem azonos a megalázkodással, akkor sem, ha a művet megalázó módon véleményezik. Ne feledjük, hogy a vélemény formája, stílusa, hangneme nem csupán a kritika tárgyát, a kritikust is minősíti. Ha tanulhatunk a kritikából, tanuljunk belőle; ha nem, emlékezzünk rá, hátha egyszer még tanulhatunk belőle.

Ahhoz, hogy egy kritikából profitáljunk, alázat szükségeltetik – akkor is, ha elmarasztaló, s akkor is, ha méltató. Mivel az olvasóban létrejövő mű gyakran nem azonos azzal, amit mi írtunk, egyforma figyelemmel hallgassunk végig minden bírálatot. A hamis dicséret éppoly káros lehet, mint az igaztalan elmarasztalás, és a fájó bírálat is lehet éppoly hasznos, mint a megérdemelt dicséret.

A bírálat feldolgozásához ugyanaz és mindaz az alázat szükségeltetik, ami a műalkotás megteremtéséhez: alázat választott témánk irányában; alázat mindazon szerzők irányában, akik előttünk már példamutatóan foglalkoztak a témával; alázat a nyelv, az írói mesterség és a művészet irányában.

A kritika, legyen bár szélsőségesen szubjektív vélemény, vagy objektivitásra törekvő műbírálat, első sorban annak a jele, hogy egy írás miképpen hat a befogadóra – közvetve vagy közvetlenül. Amikor egy bírálatot olvasunk, úgy tanulhatunk belőle a legtöbbet, ha kutatásunk kiindulópontjává e hatás természetének feltárását választjuk. S ha kutatásunk tárgyává tesszük, ne feledjük Umberto Econak bírálatra is érvényes szavait:

„Mindenkitől lehet tanulni. Lehet, hogy annyira okosak vagyunk, hogy még attól is sikerül tanulnunk valamit, aki kevesebbet ér nálunk. Vagy lehet, hogy annak is vannak rejtett értékei, aki a szemünkben nem tűnik különösképpen kiválónak. Sőt, az is lehet, hogy aki nem jó X-nek, az jó Y-nak. Oly sok szempont létezik. Tény az, hogy mindenkit tisztelettel végig kell hallgatni. Ugyanakkor ez nem ment fel az alól, hogy értékítéletet mondjunk, vagy hogy fölismerjük, hogy adott szerző gondolkodásmódja, vagy ideológiája igen távol áll tőlünk. De a legádázabb ellenfél is adhat ötleteket.” *


* Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Budapest, Gondolat–Kairosz, 1996. [ford. Klukon Beatrix] 174-175. o.