2006. február 28., kedd

A scifi+fantasy írások tipikus hibái

írta: Orson Scott Card

A SZTORI HIBÁI:
Álszituációk:
- "mi a szösz?" sztori - a helyzet nincs elég nyomatékosan ábrázolva ahhoz, hogy az olvasót érdekelje: megoldódik-e a probléma vagy sem
- a szituáció túl könnyen megoldódik, unalmas
- félreértés (ha a karakterek leülnének, és egyszerűen megbeszélnék a dolgokat, akkor nem lenne történet)
- erőltetett sztori (a főhős a jó tanácsok vagy saját meggyőződése ellenére valami hülyeséget csinál, csak azért, hogy legyen egy történet)
indítás rossz időzítése:
- túl későn indul(az írónak vagy utólagosan kell felvilágosítást adnia, vagy az olvasó nem fogja érteni, mi történik)
- túl korai indítás (az író túl sok időt tölt el azzal, hogy felvázolja a szituációt és meghatározza a célokat, és csak untatja az olvasót)

logikai bukkanók:
- a motivációnak semmi értelme
- a reakcióknak semmi értelmük
- a megoldás mögött rejtőző okfejtésnek nincsen semmi értelme
- a célnak vagy az alapszituációnak semmi értelme
erőltetett végkifejlet:
- deus ex machina (a főhősön teljesen kívül álló történés vagy személy oldja meg helyette a problémát)
- véletlen (a végkifejlet teljesen valószínűtlen - minden jel arra mutat, hogy az író rendezte el így)
egyéb:
- színfalak mögötti események (a karakter, akinek a nézőpontjából az eseményeket szemléljük, nem látja, mi történik, és ezért fel kell erről világosítani (az olvasóval együtt))
- a főhős nem oldja meg a problémáját, túl passzív/tehetetlen

A KARAKTEREK HIBÁI:
Rossz választás:
- nem a megfelelő főhőst választotta az író - általában az a főszereplő, akit a legmélyebben érint a szituáció, illetve akinek a legtöbb vesztenivalója van
- nem a megfelelő karakter nézőpontjából meséli el az író a történetet - a főhősnek kell ennek a karakternek lennie; ha nem, akkor meg kell magyarázni, hogy miért így döntöttünk
hiteltelen karakterek:
- a hős túl jó, egyoldalú, unalmas
- a gonosz túlságosan is az, egyoldalú, unalmas
- a karakterek nem úgy beszélnek, mint a hús-vér emberek
- a karakterek cselekedetei és motivációi nem elég átgondoltak vagy érthetőek
egyéb:
- felesleges karakterek - ha a sztori nélkülük is működik, dobd ki őket

A STÍLUS HIBÁI:
- kevés az érzékszervi adat (az emberek nem csak látnak és hallanak, hanem ízlelni és tapintani is szoktak, az űrlények és a mágikus teremtmények pedig akár többre is képesek lehetnek)
- lényegtelen dolgok kihangsúlyozása -- tökéletesen érdektelen dolgok részletes leírása
- bosszantó kihagyások - az író kihagyja a megértéshez szükséges kulcselemeket
- erőtlen és túl gyakran használt szavak: nagyon, de, akkor, tűnik, váratlanul, majdnem, kissé, biztosan, gondolta
- túl sok váltás a nézőpontok között - vagy indokold meg nagyon jól, hogy miért rángatod az olvasót ide-oda, vagy ne tedd

EGYÉB HIBÁK:
- nem érinti meg az olvasót, nincs benne érzelmi töltés, nem köt le
nagyon jó, de mégsem igazi történet:
- nincs főhős vagy olyan személy, akinek valami problémája lenne
- a főhősnek nincsen jól látható célja, vagy indítéka (kivéve, ha csak a történet végén lehet felfedni)
- nincsenek igazi akadályok, amiknek a leküzdése érdekessé tehetné a főhős küzdelmét a céljáért
- a sztori egyik szituációjára sincsen megoldás
- egyik karaktert sem változtatják meg a történtek
- a történet X-kategóriás, ezért kiadhatatlan
- hiányoznak a hangulatteremtő részletek (a dolgok mintha légüres térben történnének)
- a történetben nincsenek jól kidolgozva az utalások
- közlés bemutatás helyett --- példák:
"Elment." (ahelyett, hogy leírnád, hogyan távozott)
"Furcsán volt felöltözve.” (ahelyett, hogy leírnád, hogyan)
"Dühös volt.” (ahelyett, hogy leírnád, hogyan viselkedett, hogy az olvasó is maga elé képzelhesse a dühét)
"Kint hideg volt." (ahelyett, hogy leírnád, milyen érzés volt kint lenni)



KRITIKUSOK JEGYZÉKE

A TÖRTÉNET VEZETÉSE
Miről szól a történet? Világos a mondanivalója? Érti az olvasó, hogy mi történik? Ha nem, akkor mi az, ami nem világos? Van olyan információ vagy cselekmény, ami fontosnak tűnik, de mégis kihagyták? Hol válik a történet zavarossá? Hihető a történet? Összefüggő? Ha nem, hol mond ellen magának, és hogyan? Érdekfeszítő a kezdés? Ösztönöz-e a további olvasásra? Miért, illetve miért nem? Leül-e a történet? Van olyan szöveg, amit ki lehet húzni anélkül, hogy a történet kárát látná? Minden szálat elvarrt az író? A történetnek természetesen lehet nyitott vége, de ne az legyen, hogy az elején felteszünk egy kérdést, aztán vissza se térünk rá. Egyáltalán: felvet-e valamilyen kérdést a történet? Van konfliktus? Van a történetnek tetőpontja, ami után nem sokkal kielégítő befejezés következik? (Kielégítő alatt megfelelőt értek.)

KARAKTEREK
Látja és érzi-e az olvasó a karaktereket, vagy csak megmondják neki, hogy milyenek? Van főszereplő (akinek a nézőpontjából a történetet látjuk)? Ez a karakter megváltozik-e a történet során? Ha nem, fontos-e, hogy a karakter statikus maradt? Ha mindkét kérdésre „nem” a válasz, valami bibi van a történettel. A karakterek hús-vér emberek, vagy csak árnyképek? Az olvasó maga elé tudja-e képzelni, hogy milyen lenne velük találkozni? A karakterek élesen elkülönülnek-e egymástól? A főbb karakterek nevei hasonlítanak-e egymásra, illetve nem hangzanak-e idétlenül? Van valaki, aki érdekli az olvasót? Ha ilyen nincs, tökmindegy, mi történik a karakterekkel. Érdeklődés alatt azt értem, hogy valamit érez iránta, ami nem feltétlenül szimpátia vagy együttérzés. Előfordulhat, hogy az olvasó gyűlöli a főhőst, és azért olvassa végig a történetet, hogy lássa, megkapja-e a végén a magáét.


A TÖRTÉNET KERETE
Mi a cselekmény háttere? Világos ez a háttér? Ha változik a környezet, az olvasót is tájékoztatják erről, vagy a karakterek egyszer csak magyarázat nélkül új helyszínre kerülnek? Van legalább egy utalás a történetben található társadalomra? Ha a cselekmény egy hajón vagy egy távoli kisbolygón játszódik, a karaktereknek mutatniuk kell az együtt élő emberek jellegzetességeit. A keret megteremti és fenntartja-e a történet hangulatát? A karakterek reagálnak-e a környezetükre?

PÁRBESZÉD
A párbeszéd olyan-e, mint a valóságban, vagy ha nem, van-e ennek magyarázata a történeten belül? A karakterek szavai összhangban vannak-e a tetteikkel? Az űrlovagok nem úgy beszélnek, mint a tudósok, hacsak nincs erre valami jó magyarázat. A párbeszéd megfelel-e a beszélő társadalmi-gazdasági helyzetének? Meg tudja-e mondani az olvasó, melyik szereplő beszél éppen? A karakterek beszélgetnek, vagy csak elbeszélnek egymás mellett? Mindegyikük reagál arra, amit a másik mond?

RÉSZLETEK ÉS TECHNIKA
Van olyan rész, ami furcsán van megfogalmazva? Vannak felesleges vagy ismétlődő szavak és kifejezések? Vannak klisék? Az író eleven igéket és érzékletes jelzőket használ? Nem túl hosszúak a mondatok? Nem túl rövidek? Nem túl egyformák? Ideális esetben a mondatoknak van ritmusa, ami követi a cselekményt. Nincs túl sok magyarázat? Van a történetben annyi nyelvtani hiba, hogy ez elvonja az olvasó figyelmét?
Mindez három kérdésben összegezhető:
1. Érdemes volt ezt a történetet elmesélni?
2. Jól van elmesélve?
3. Ha nem, miért nem?

I. Írd le az általános benyomásaidat az író művéről.

A. Összességében véve bejött-e neked a novella vagy regényrészlet? Mi az, ami határozottan nem tetszett?
B. Élvezted a történetet? Szeretnéd tovább olvasni?
C. Ha egy novellát elemzel, sikerült-e az írónak megfelelnie az elvárásaidnak?
D. Ha egy regényrészletet elemzel, összegezd az író számára, hogy szerinted hogyan oldódnak meg a rejtélyek, konfliktusok, hogyan változnak meg a karakterek, stb. Ebből az író majd kikövetkezteti, hogy sikerült-e megfelelnie az olvasó várakozásainak.

II. Megjegyzések a történet kezdésével kapcsolatban (kivéve, ha egy regényrészletet kritizálsz).

A. A kezdést elolvasva tudtad-e, merre halad majd a történet?
B. A kezdés arra ösztönzött-e, hogy tovább olvass?

III. Megjegyzések a történetvezetéssel kapcsolatban.

A. Hogyan tetszett a sztori? Magával ragadott a történet? Ha nem, miért nem?
B. Érezted-e a történet valamelyik pontján, illetve volt-e olyan benyomásod, hogy valamelyik főszereplő el akar érni valamit? Vagy pedig nem volt az írásnak semmi célja?
C. Hihető volt a sztori? Képes voltál-e félretenni a kételkedésedet, vagy volt-e olyan bosszantó részlet, ami miatt legszívesebben sarokba vágtad volna az egészet? Ha igen, melyik volt ez a részlet?

IV. Megjegyzések a történet végével kapcsolatban (kivéve, ha regényrészletet kritizálsz).

A. Túl váratlan vagy elsietett volt?
B. Megoldódott-e az összes konfliktus, aminek meg kellett oldódnia?
C. Volt katarzis?

V. Megjegyzések a karakterekkel és a szereplők megszemélyesítésével kapcsolatban.

A. Könnyen felismerted, ki a főhős?
B. A negatív főszereplő méltó ellenfél volt?
C. Volt-e papírízű vagy lapos szereplő?
D. Hitelesek voltak a karakterek?
E. Érdekelt-e, hogy mi történik a főhőssel vagy a többiekkel?

VI. Megjegyzések a párbeszédekkel és dialektusokkal kapcsolatban.

A. Nem zavart a párbeszéd? Ha igen, mi zavart benne?
B. Alkalmazott az író dialektust? Bejött, vagy már túl sok volt?
C. Lapos volt a párbeszéd?
D. Nem volt túl sok „mondta” a szövegben?
E. Minden karakternek volt saját hangja? Melyiknek nem volt?
F. Használ az író felesleges, mesterkélt vagy nevetséges szavakat a „mondta” helyett, pl. „nyögte, visította, vetette közbe” (megjegyzem, hogy a magyar nyelvben nem a használatuk a gond, hanem az, hogy eltaláljuk-e, melyiket kell használni - a ford. megjegyzése)

VII. Megjegyzések a történet keretével kapcsolatban.

A. A leíró részek nem voltak túl hosszúak vagy rövidek?
B. Az író elegendő, túl sok vagy túl kevés részletet adott meg a helyszínekkel és eseményekkel kapcsolatban?
C. A leíró részek megteremtették illetve fenntartották-e a hangulatot?
D. Valódinak tűntek a helyszínek?

VIII. Megjegyzések a történet menetével és ritmusával kapcsolatban.

A. Megfelelő volt a történet tempója? Olvasmányos volt? Nem volt túl gyors vagy túl lassú?
B. Hatásosan kezelte az író a bekezdéseket? A hosszú bekezdések lelassítják az írást, a rövidek pedig felgyorsítják.

IX. Megjegyzések a nézőponttal és az írói túlkapásokkal kapcsolatban.

A. Jelöld meg azokat a bekezdéseket, ahol több nézőpont is szerepelt. Hacsak nincsen személytelen E/3 nézőpont, át kell írni ezeket a részeket.
B. Jelöld meg, hol váltott át az író az egyik karakter nézőpontjából olyan leírásba, amit csak az író láthat (pl. egy karakter külseje, amit adott körülmények között a karakter nem valószínű, hogy kommentál)
C. Megjegyzések az információs dömpinggel kapcsolatban.
1. Mennyire tudja az író elpotyogtatni a történet megértéséhez szükséges információkat? Sikerült ezt észrevétlenül megoldani?
2. Nincs túl sok visszaemlékezés?
3. Nincs túl sok belső történés (gondolkozás)?
4. Nincsenek hosszú, unalmas magyarázó részek?
5. Az információ közlése nem zavarja vagy lassítja le a történet menetét?

X. Megjegyzések a pontossággal kapcsolatban.

A történetben szereplő „tények” helyesek, illetve elképzelhetőek-e? A tudományos magyarázatok megfelelnek-e az ismereteidnek? Hihetőek a párbajok és harcok? Pontosak-e a földrajzi adatok? A leírt ruházat megegyezik-e a bemutatott időszak öltözködésével?

XI. Megjegyzések a következetességgel kapcsolatban.

Az író következetesen kezeli a történet részleteit? Pl. a karakternek az első fejezetben ugyanolyan színű-e a szeme, mint a 12-ben? Az első és középső jelenetben ugyanannyi gyermeke van-e a szereplőnek, és ha nem, van-e magyarázat a különbségre? Rendben van a történet kronológiája?

XII. Megjegyzések a szóhasználattal kapcsolatban.

A. Szükségtelen szavak használata. Ezek gyakran szószátyárságot jeleznek.
B. Felfújt mondatok és kifejezések. Pl. „tulajdonképpen”, „példának okáért” stb. Ezeket gyakran valami rövidebb kifejezéssel ki lehet váltani.
C. Felesleges szavak használata. „végső befejezés”, „nagyrabecsült mélyentisztelt” , „kockás skótszoknya” stb.
E. Felesleges mondatok és tagmondatok használata (két mondat, ami ugyanazt mondja el más szavakkal).
F. Szükségtelen jelzők használata.

XIII. Megjegyzések bármi mással kapcsolatban, ami elvesz a történet értékéből; pl. volt-e valami, amit zavarónak találtál?

XIV. Mellőzd a nyelvtan és a helyesírás részletes elemzését, kivéve, ha az író erre külön megkér! Csak a gyakrabban előforduló hibákat emeld ki, ahol biztos vagy a dolgodban, és ahol látszik, hogy az író komoly gondokkal küszködik.

XV. Tartózkodj a mű humoros kommentálásától! Az ilyenek számodra bizonyára viccesek, de szükségtelenül megbántod vele az írót.

Milyen formátumú legyen a kritika? Tökmindegy, amíg világos a mondanivalód. Van, aki idézi a történetnek azt a részét, amihez megjegyzéseket akar fűzni, aztán közvetlenül alá gépeli a kritikáját.

Egy fontos tanács: ne próbáld átírni az író sztoriját! Az az övé. Neked csak az a feladatod, hogy véleményt mondj arról, mennyire jól adta elő az író a történetet.


Fordította: Hanna

17:03 | írástechnika | író | kritika | Hanna | |

2006. február 27., hétfő

Beettam és Geigen-Miller 10 írói szabálya rossz sci-fi alkotásához

1. Ne tegyél különbséget tudomány és technika között. Ezek az egyértelmű meghatározások csak megzavarnák a közönségedet, és különben is, mindenki tudja, hogy a tudósok minden idejüket csodálatos masinák barkácsolásával, színes vegyszerek egyik lombikból másikba töltögetésével és különféle tárgyak szórakozásból elkövetett besugárzásával töltik. Minden tudományos kutatás végső célja valami szerkezet megépítése vagy valami mágikus elixír kikotyvasztása. Tudományos körökben elképzelhetetlen, hogy olyan tudós akadjon, aki azzal vesztegeti idejét, hogy a fizika törvényein elmélkedik, s nem valami „termék” jár az eszében - és ez jó darabig így is marad, amíg van még óriásrobot, amit nem építettek meg és ember, akit nem kicsinyítettek le.

2. Ne tégy különbséget hardver és szoftver között. Teljesen egyértelmű, hogy a kettő ugyanaz, és egy tárgy „átprogramozása” egyúttal a fizikai összetételét is megváltoztatja. A kenyérpirítót is át lehet „programozni”, hogy halálos lézersugarakat lövelljen, vagy rád támadjon a kábelével, mint ahogy egy robotot is be lehet „programozni”, hogy húsz méter magasra nőjön. Minden felszerelés, még a legegyszerűbb is, szert tehet a gondolkozás, beszéd vagy mozgás képességére, csupán megfelelő „programozás” kérdése az egész. Ha nem hiszed, nézd meg egyszer Automan sorozatot.

3. A hatás fontosabb a funkciónál és a realitásnál. Magyarul, ha pengén néz ki vagy klassz a hangja, akkor értelme is van. MEGJEGYZÉS: Ez nemcsak a rossz sci-finek, hanem a Csillagok háborújához vagy az Űrszekerekhez hasonló sci-finek, valamint a pszeudo sci-fiknek (minden olyan nem tudományos-fantasztikus történet, amihez ízesítésül sci-fi elemek is járnak, mint például „A Jetson család.”) is LEGFONTOSABB alapszabálya. Ez nem feltétlenül rossz szabály. Valaki valamikor azt mondta George Lucasnak, hogy a légmentes űrben nincsenek hangeffektek. Ma Lucas multimilliomos szórakoztatóipart működtet, míg az a bizonyos illető párologtatót működtet a Tatuinon.
A harmadik szabály egyik folyománya, hogy kis robbanás nem létezik.

4. A lángelméjű tudósok a tudomány minden ágában tökéletesen otthon vannak. Szakosodás nem létezik. Valószínűleg ezért olyan nehéz tudósnak lenni: mindent meg kell tanulnod. Vegyük például a Gilligan szigetének professzorát: Roy Hinkley professzorról többször állították, hogy tengerbiológus, mégis képes volt rádiót, bambuszból autót, titkos vegyületeket, lézersugarakat és Geiger- számlálókat produkálni. (Mindenre képes volt, kivéve a csónak fenekén befoltozni a lyukat!) Ha jobban belegondolunk, a környék tengeri élővilágát egyáltalán nem tanulmányozta, holott ez volt az, aminek leginkább le kellett volna nyűgöznie.

5. Néha állj elő „közismert” tényekkel, amikről soha senki nem hallott ugyan a történet előtt, de a cselekmény megmagyarázásához tökéletes eszköz. Ez nagyon hasonló ahhoz a módszerhez, amit a szüleink alkalmaztak, amikor öt évesek voltunk. Pl. a Godzilla vs. Megalon című filmben az egyik karakter a film elején megjegyzi, hogy „mindenki” hallott már Seatopia elvszett városáról. Miért… te talán nem?

6. Ne feledd, hogy bármilyen eszköz, amit rövid idő alatt a rendelkezésre álló alapanyagokból összeeszkábálnak, legalább olyan jól, vagy még jobban működik, mint az eredeti szerkezet, amelynek működését utánozni vagy helyettesíteni volt hivatott. Az ember szinte nem is érti, miért nem készítjük fegyvereinket és térugró hajtóműveinket gumiszalagból és rágóból. Ezt a szabályt „MacGyver törvényének” vagy „Doohan-elvnek” is nevezik.

7. Az idegen fajok gyakorlatilag az embereket tükrözik mind kinézetükben, mind kultúrájukban, s csak néhány feltűnő jegy teszi őket megkülönböztethetővé , pl.: zöldek, antennájuk van, nincs humorérzékük, stb. Vagy pedig bogarakra, gyíkokra, macskákra vagy hasonló jól ismert földi állatokra emlékeztetnek (ez lenne a szabály „gumiálarcos toldaléka”.) Általánosságban véve minden idegen lény olyan, mintha a Földről érkezett volna, de gyorsabbak az autóik. (Lásd a 3. szabályt.)
Hasonlóképpen minden földi lakost amerikainak kell tekinteni, kivéve, ha a film Japánban készült.

8. Minden rejtélyes vagy ismeretlen energiaforma (például az… ööö… radioaktív sugárzás) rendelkezik azzal a hatalommal, hogy már létező életformákat bizarr erőkkel ruházzon fel, megnövelje méretüket, vagy feltámassza őket. Próbáld ezt ki a barátaidon; az eredmény több órás megerőltető, de szerencsére rövid mulatság lesz.

9. Ne feledd, hogy a történet kezdetén bemutatott technológia mindig mindenkinek csak bajt okoz, míg a történet közepén és végén felbukkanó technológia mindig megoldja mindenki problémáját. Ezt akár „Bárcsak Kilencven Perccel Később Találtam Volna Fel” jelenségnek is hívhatjuk.

10. Végül, de nem utolsósorban, mindig tartsd szem előtt: minden korábban ismert tudományos törvényszerűség és elv szabadon újraértelmezhető, felülvizsgálható, vagy figyelmen kívül hagyható a történet vagy a fenti szabályok kedvéért.

Kiegészítés: A fenti szabályok mindegyike alárendelhető a 3. és 10. szabálynak.

Természetesen ki kell emelnünk, hogy nem minden történet szükségszerűen borzalmas, amelyik ezeknek a szabályoknak engedelmeskedik; tulajdonképpen sok közülük meglehetősen szórakoztató ostobaság volt. Márpedig azt mindenki tudja, hogy baromságokra szükség van időnként, különben nem találtuk volna fel a tízperces háborút, a férfifodrász-versenyt vagy Kaliforniát.

Forrás: http://www.xenosarrow.com

13:32 | írástechnika | kisördög | humor | Hanna | |

Gyerekkrimi

A 8-12 éves gyerekek nagyon szeretik a nyomozós történeteket. Gondoljunk csak az Emil és a detektívek című klasszikusra vagy A közös kutyára, ahol szintén van egy nyomozó szál, nem beszélve Rónaszegi Miklós gézengúzok-sorozatáról. A népszerűség oka, hogy az ilyen könyvekben a nyomok alapján az olvasó is következtetni tud a végkifejletre, és a főhőssel azonosulva sikerélményként éli meg, amikor a rejtélyről végre lehull a lepel.

A 8-12 éves gyerekeknél már derengeni kezd, hogy a szülők és más tekintélyes felnőttek is követhetnek el hibákat, és ebben a korban kezdenek dacolni velük. Gyakran gondolkoznak fekete-fehér felosztás mentén, és szívesebben töltik idejüket barátaik között, mint szüleik mellett. Érdeklődésük feltámad a másik nem iránt, ami elsősorban kérkedésben és tréfálkozásban merül ki.

Nagyon fontos az ilyen korosztály számára írt könyvekben a párbeszéd. A gyerekek beszéljenek úgy, ahogy az igazi gyerekek szoktak. Figyeld hát meg, hogyan beszélnek a környezetedben az ilyen korú gyerekek.

Az ilyen korosztály számára készült nyomozós történetekben a gyerek főszereplő más gyerekkönyvekkel ellentétben nem megy át nagy személyiségfejlődésen, illetve, ha változik is, csak kis mértékben, hiszen nem erre van kihegyezve a regény. A karakterének már a könyv elején erősnek kell lennie, olyan tulajdonságokkal, amelyekkel az olvasó azonosulni tud, vagy amelyekre felnézhet. A főszereplő jellegzetes tulajdonságai a rejtély megoldásában is szerepet játszhatnak (pl. fényképmemória), ha az olvasó időben tudomást szerez a létezésükről.

A krimiregényekben csak elenyésző mértékben van jelen más téma (magányosság, más gyerekek csúfolódása). A cselekmény viszi előre a történetet, és a feszültséget az okozza, ami a karakterek körül történik, nem az, ami bennük zajlik.

Az ilyen történetekben a gyerekszereplőnek legalább olyan okosnak kell lennie, mint a felnőtteknek, vagy még okosabbnak. Időnként a felnőttek is segíthetnek neki, de a főbb konfliktusokat neki kell megoldania, és a rejtélyt is neki kell felgöngyölítenie.

A nyomozás tárgya (a bűn) és a nyomok legyenek olyanok, amelyek egy igazi gyerek életében is előfordulhatnának, különben nem lesz eléggé hihető a sztori. Egy gyerek például nem tudhatja, hogyan buherálta meg valaki egy autó fékjét, de egy bicikli átszerelését valószínűleg észreveszi. Szintén fontos, hogy az olvasó ugyanúgy hozzáférjen a nyomokhoz, mint a főszereplő. Nem fair, ha az író visszatartja az információt, vagy utólag húzza elő a kalapból.

Segít, ha a szerző minden szálat elvarr a végén, és összegzi a történéseket. Ezt gyakran a főszereplő teszi meg a végső rejtély megoldása előtt, így emlékezteti az olvasót az eddigi nyomokra, és esélyt ad neki, hogy maga is megoldja a rejtélyt.


Forrás: Laura Backes - Right Writing

10:54 | írástechnika | trükktár | Editor Diaboli | |

2006. február 23., csütörtök

Charles Baudelaire: Tanácsok ifjú irodalmároknak


Az itt olvasható alapelvek a tapasztalat gyümölcsei; a tapasztalat pedig magában foglal bizonyos számú baklövést – mivel ezeket kevés kivétellel mindenki elkövette egyszer, remélem az ő tapasztalatuk jótáll majd a sajátomért is.

Ami annyit tesz, hogy az alábbiaknak semmi egyéb célja nincsen, mint a vade mecum-ok többségének, sem egyéb haszna, mint A tisztességes és gyermeki illemtan kézikönyvének. – Micsoda mérhetetlen haszon! Képzeljék csak el az udvariasség törvénykönyvét, melyet egy művelt és jólelkű Warens mond tollba, vagy a megfelelő öltözködés szabályait egy féltő anya tolmácsolásában! – Engem is ugyanez az őszinte, testvéri gyendégség vezet, mikor e tanácsokat az ifjú irodalmárok elé tárom.


I.

A szerencsés és szerencsétlen indulásról


A fiatal írók, akik némely kartársukról irigységgel vegyes hangon ezt mondják: "Micsoda remek indulás, ekkora szerencsét!”, nem gondolnak bele, hogy minden sikeres indulásnak megvan a maga előzménye, és hogy a mostani húsz másik, előttük ismeretlen indulási kísérletből következik.

Nem tudom, a hírnév dolgában volt-e valaha is példa a villámcsapásszerű felfedezésre: úgy gondolom inkább, hogy a siker, az író képességeinek függvényében, valamiféle aritmetikai vagy geometriai arányosa lehet a korábbi sikereknek, melyeket a puszta szem sokszor nem is vesz észre. Csak molekuláris sikerek felhalmozódása létezik; csodás és azonnali eredmény soha.

Akik a szerencsétlenségükre panaszkodnak, a legtöbbször csupán nem halmoztak fel elegendő sikert egy szerencsés induláshoz, és azért bánkódnak, mert ennek nincsenek tudatában.

Ha számot vetek az emberi akaratot magába foglaló számtalan körülménnyel és azok indokaival, egy körkerületet látok, mely az akaratot körbezárja; ám ez a körkerület folyvást mozgásban van, élő és forgandó; ívét és középpontját pedig minden nap, minden percben és másodpercben máshová helyezi. Ennek következtében aztán a belé zárt emberi akarat is minden pillanatban más és más kölcsönhatásokkal él, szabadsága pedig pontosan ebből következik.

Szabadság és sors egymás ellentétei; távolról és közelről nézve viszont egyazon akarat különböző arcai csupán.

Ezért nem létezik balszerencse. Ha nincs szerencséjük, úgy az azt jelenti, valami hiányzik Önökből; ezt a valamit kell tehát megismerniük, hogy aztán a környező szándékok kölcsönhatását megvizsgálva a lehető legkönnyebben helyezhessék át a maguk körének kerületét.

Csak egy példa az ezerből. Azok közül, akiket szeretek és tisztelek, sokan szapulják a közönség új kedvenceit. Eugene Sue-t, Paul Féval-t például, e lelkes tollforgatókat; de az ő tehetségük, bármilyen könnyed is legyen ez a tehetség, ettől még nem lesz kevesebb, a barátaim pedig a haragnak nem sok hasznát veszik, sőt inkább hasznát vesztik, – hiszen a rosszallásuk kidobott idő csupán, ami a legértéktelenebb dolog a világon. Nem kérdés, hogy a szív vagy a forma irodalma magasrendűbb-e az éppen divatosnál. Ehhez kétség sem fér, legalábbis szerintem. Ez az ítélet azonban mindaddig csak felerészben lesz igaz, amíg Önök nem lesznek olyan tehetségesek a saját műfajukban, mint amilyen Eugene Sue a sajátjában. Szítsanak csak ugyanekkora lelkesedést másféle módszerekkel; legyen az erejük egyenlő, sőt nagyobb az övénél az ellenkező irányban; emeljék a dózist a kétszeresére, háromszorosára, négyszeresére, amíg ugyanazt a töménységet el nem érik és meglátják: nem lesz többé joguk a közízlést átkozni, mert a közízlés Önökkel lesz. Ám addig is: vae victis! mert az erő az egyetlen valódi és legfelsőbb igazság.



II.

A bérekről


Bármilyen szép is legyen egy ház, az mindenek előtt, – mielőtt még a szépsége megmutatkozna, – ennyi-és-ennyi méter magas és széles. – Éppígy az irodalom is, melyet a legnehezebb egy pillantással felbecsülni – ugyanígy mindenek előtt bizonyos számú megtöltött hasáb; az irodalom építészének pedig, ha a puszta neve nem garancia a sikerre, a munkáját mindenáron el kell adnia.

Vannak fiatalemberek, akik így beszélnek: "Ha csak ennyit kapok érte, ugyan mért bajlódjak vele?” Pedig jobb művet is kínálhattak volna eladásra; ekkor pedig csak a közönség pillanatnyi igényei, a természet törvénye lopta volna meg őket; így viszont önmagukat sikerült meglopniuk; – a rossz fizetésük mellé megbecsülést szerezhettek volna; így azonban a rossz fizetés mellett csupán elvesztették azt.

Mindent, amit erről a témáról írhatok, ebbe az egyetlen alaptörvénybe sűrítek, melyet megfontolás végett örökül hagyok az összes filozófus, történész és üzletember számára: Csakis a szép érzések által juthatunk vagyonhoz!

Akik azt mondják: "Minek törje magát az ember ilyen kevésért!”, azok lesznek, akik később, ha már révbe értek, folytatásonként 200 frankért akarják majd a könyveiket eladni, és akik, miután kidobták őket, másnap 100 frank veszteséggel kínálják ugyanazt.

A józan ember így gondolkozik: "Úgy hiszem, ez ennyit-és-ennyit ér, elvégre rendkívül tehetséges vagyok; ám ha engedményeket kell tennem, megteszem, hogy ne hagyjanak faképnél.”


III.

A rokonszenvről és az ellenszenvről


A szerelemben, mint az irodalomban, a rokonszenv akaratlanul alakul ki; ettől függetlenül utólag ki is kell érdemelni azt, ebben pedig az észnek is megvan a maga utólagos szerepe.

Az igazi rokonszenv tökéletes, mert a két személy eggyéolvad benne – a hamis rokonszenvnél viszont nincs utálatosabb, mivel csakis az egyik felet érinti, ráadásul híján van még az eredeti közönynek is, mely még mindig jobb az alakoskodást és a csalódást követő gyűlöletnél.

Ezért ismerem el és csodálom a bajtársiasságot, már amennyiben az elme és a vérmérséklet alapvető hasonlóságán alapszik. Ez egyike a természet szent megnyilvánulásainak, melyekre alkalmazható az ősi törvény: egységben az erő.

Az őszinteségnek és a naivitásnak ugyanezen törvénye kell kormányozza az ellenszenvet is. Mégis vannak olyan emberek, akik ugyanolyan meggondolatlanul koholják a gyűlöletüket, mint a csodálatukat. Roppant elővigyázatlanság ellenséget szerezni magunknak – már amennyiben sem hasznunk, sem előnyünk nem származik belőle. Egy pofon, ha elhibázott is, nem kevésbé sebzi meg a lelket, arról nem is beszélve, hogy ellenben jobb- vagy balfelől bárkit eltalálhat, aki csak tanúja a küzdelemnek.

Az egyik nap egy hitelezőm zavart meg vívólecke közben; erre tőröm csapásaival kergettem végig a lépcsőházon. Mikor visszatértem, a fegyvermester, ez a békés óriás, aki egy fújásával a földre teríthetett volna, jól le is teremtett: "Hogy maga hogyan pazarolja az ellenszenvét! egy költő! egy gondolkodó! pfuj!” – A vívásból két csörtét is elszalasztottam, ki voltam fulladva, szégyent hoztam a saját fejemre, és kivívnom is csak egy újabb ember megvetését sikerült – a hitelezőét, akinek ártanom viszont nem sokat sikerült.

A gyűlölet valójában még a Borgiák italánál is értékesebb párlat – hiszen a saját vérünk, egészségünk, nyugalmunk van benne, és két harmad részt a szerelmünk is! Legyünk hát fösvények vele, ha osztogatjuk!



IV.

A lehúzó kritikáról


A lehúzó kritika fegyverét csak a tévelygések cinkosai ellen szabad alkalmaznunk. Erős emberként öngyilkosság volna egy másik erősnek támadniuk; lehet, hogy mindenben nem értenek egyet, de néhány esetben mégis találnak majd egyező pontokat.

Két módszere van annak, hogy valakit porig alázzunk: a görbe és az egyenes út, mely egyben a legrövidebb.

A görbe útra elég példát találhatunk J. Janin tárcáiban. Ez a módszer anélkül szórakoztatja bámész közönséget, hogy bármiben az épülésére szolgálna.

Az egyenes út módszerét jelenleg néhány angol újságíró gyakorolja nagy sikerrel; Párizsban azonban hanyatlásnak indult; úgy tűnik nekem, mintha még maga Granier de Cassagnac is megfeledkezett volna róla. Az egyenes út híve így beszél: "X... úr becstelen alak, ráadásul idióta is; a következőkben ezt fogom bebizonyítani," és ezután be is bizonyítja! – primo, – secundo, – tertio, – stb. Ezt a módszert ajánlom mindenkinek, akinek szilárd hite van az igazában, és kemény ökle hozzá, hogy megvédje azt.

Egy célját tévesztett gúnyirat végzetes baleset, olyan nyílvessző, mely visszafordul, legjobb esetben is megsebezve az íjász karját jöttében, olyan golyó, mely visszapattanva akár halálos is lehet arra, aki lőtte.



V.

A munkamódszerekről

Manapság sokat kell termelnünk; – gyorsan kell tehát haladni; – így hát lassan kell járnunk, hogy tovább érhessünk; vagyis nem engedhetünk meg magunknak egyetlen kárba veszett mozdulatot, egyetlen felesleges tollvonást sem.

A gyors íráshoz rengeteg előzetes gondolkodás szükséges – a témánkat magunkkal kell cipelni mindenhová, a parkba, a fürdőbe, az étterembe, szinte még a szeretőnk ágyába is. E. Delacroix mondta nekem egy nap: "A művészet olyannyira eszmei és illékony dolog, hogy az eszközök sosem elég tiszták hozzá, a munkamódszer pedig soha nem lehet elég hatékony." Ugyanígy van az irodalommal is; – ezért nem vagyok én a javítások, áthúzások híve; ezek ugyanis csak homályossá teszik a gondolat tiszta tükrét.

Néhányan, méghozzá a lekiválóbbak és leglelkiismeretesebbek közül, – mint például Édouard Ourliac, – azzal kezdik, hogy rengeteg papírt írkálnak tele; azt mondják ez olyan nekik, mint amikor a festő a vásznát alapozza. – E zavaros gyakorlat célja nem más, mint hogy eleinte nem akarnak semmit veszni hagyni, később pedig minden újraíráskor nyesnek, metszenek valamennyit az anyagból. De ha a végeredmény mégoly kiváló is lesz esetleg, az eljárás során akkor is rengeteg idő és tehetség megy pocsékba. A vásznat alapozáskor még nem kell színekkel telerakni; ilyenkor egy halvány vázlatra van mindössze szükség, melyen néhány könnyed és áttetsző vonallal elrendezzük az alakokat. – A vászon már le kell legyen alapozva – lélekben – azon pillanatban, mikor az író tollat fog, hogy leírja a címet.

Mesélik, hogy Balzac fantasztikus és rendetlen módon folyton telefirkálta a kéziratait és a kefelevonatokat. Így aztán a regénye születések sorozatán ment keresztül, melyek során nemcsak a mondat egysége töredezett szét, hanem a műé is. Kétségtelen, hogy e helytelen módszer miatt érezhető a stílusában valami tudom is én milyen szedett-vedett, zavaros, elkalandozó jelleg, – mely egyben e hatalmas történetíró egyetlen hibája.



VI.

Az ihletről és a napi munkáról


Az orgia többé nem nővére az ihletnek: rég leszámoltunk már ezzel a parázna rokonnal. Egyes széplelkek gyengesége és gyors kifáradása elég bizonyságul szolgál e gyűlöletes tévképzet ellen.

Az egyetlen dolog, melyre egy termékeny írónak szüksége van, a tartalmas és rendszeres táplálék. Az ihlet minden kétséget kizárólag a mindennapi munka szolgálója. E két ellentét nem zárja ki jobban egymást, mint bármely más ellentét a természetben. Az ihlet ugyanúgy szabályozható, mint az éhség, az emésztés, vagy az alvás. Kétségtelen, hogy az emberben működik egyfajta égi mechanika, ám ezt nem kell szégyellnünk, hanem épp ellenkezőleg, a legragyogóbbat kell belőle kihoznunk, mint az orvostudomány a test gépezetéből. Ha azt akarjuk, hogy szüntelenül a megírandó mű lebeghessen a szemünk előtt, a mindennapi munka lesz majd, ami elhozza számunkra az ihletet, – éppúgy, ahogyan az olvasható kézírás tisztábbá teszi a gondolatot, és ahogy a nyugodt és ereje teljében lévő gondolkodás segít olvashatóan írni; hiszen régen lejárt már a rossz művek ideje.



VII.

A költészetről

Azoknak, akik sikerrel vetik vagy vetették magukat a költészetbe, azt ajánlom, hogy soha ne hagyják el. A poézis egyike azon művészeteknek, melyek a legtöbbet hoznak a konyhára; ám olyan befektetés ez, melynek a kamataihoz csak későn jutunk hozzá, – akkor viszont annál többhöz.

Az irigyeknek csak annyit mondok: idézzenek nekem, ha tudnak, akár csak egyetlen jó verset is, mely anyagi romlásba döntött volna egy kiadót!

Morális szempontból nézve a költészet olyan markánsan választja szét az első- és másodrendű szellemeket, hogy még a legpolgáribb közönség számára is világos, hogy kit pártol ez a könyörtelen isten. Ismerek olyan embereket, aki csak azért olvassák Théophile Gautier gyakran középszerű írásait, mert ő írta A halál komédiája című művet is; valószínű persze, hogy mi sem jutna el hozzájuk az utóbbi minden fennségéből, de azért mégiscsak tudják, hogy egy igazi költővel van dolguk.

És miért is lenne mindez meglepő, ha egyszer minden jó karban lévő ember képes két napig meglenni étel nélkül, – de költészet nélkül soha?

Az a művészet, mely a legsürgetőbb szükségletet elégíti ki, lesz mindig a legmegbecsültebb és a legjövedelmezőbb.



VIII.

A hitelezőkről


Bizonyára emlékeznek még arra a komédiára, mely A rendetlen zseni címet viselte. Nos, az hogy a rendetlenséghez néha zsenialitás is párosul, mindössze arra bizonyíték, hogy a zsenialitás olyannyira erős valami, ami még ezen is felül tud kerekedni; sajnálatos módon azonban jónéhány fiatalember számára ez a cím azt sugallta, hogy a kettő közötti kapcsolat nem csupán véletlen, hanem inkább a szükségszerűség műve.

Erősen kétlem, hogy Goethének lettek volna hitelezői; még maga Hoffmann, a rendetlen Hoffmann is, miközben egyre gyakrabban szorította rá a szükség, szüntelenül arra vágyakozott, hogy megszabadulhasson tőlük, ráadásul pont akkor halt meg, mikor már egy nagyvonalúbb élet lehetősége még ragyogóbb szárnyalást engedett volna a zsenijének.

Sose legyenek hitelezőik; ha tetszik, csináljanak úgy, mintha lennének – ez minden, amit tanácsolni tudok.



IX.

A nőkről


Ha tartani akarom magam a kontrasztok törvényéhez, mely a morális rendet éppúgy kormányozza, mint a fizika törvényeit, az irodalmárokra veszélyes nők osztályába kell soroljam a férjes asszonyt, a kékharisnyát és a színésznőt; – a férjes asszonyt, mert természeténél fogva két férfihoz tartozik, így aztán túl könnyű prédája lehet a költő despotikus lelkének; – a kékharisnyát, hiszen minden kékharisnya valójában csak egy-egy elhibázott férfi; – a színésznőt pedig azért, mert bár dörgölőzik az irodalomhoz, mégis útszéli nyelven beszél, – és végül azért is, mert valójában nem is igazi nő a szó minden értelmében, – a közönség fontosabb lévén számára, mint a szerelem.

Vagy el tudnak képzelni egy költőt, aki a választottjába szerelmes, mégis végig kell néznie, amint az éppen férfiszerepben tetszeleg a színpadon? Hiszem, hogy nem lenne más választása, mint felgyújtani a színházat.

Vagy el tudják képzelni ugyanezt a szerencsétlen flótást, amint kénytelen szerepet írni egy tehetségtelen színésznőnek, akit szeret?

És ezt a másikat, amint azon izzad, hogy epigrammáival visszafordítsa a földszint közönségére mindazt a fájdalmat, melyet ez a közönség okozott neki e legdrágább lényen keresztül, – e lényen, melyet a keletiek otthon hármas kulcsra zárnak, mielőtt Párizsba jönnének jogot tanulni? Mert minden irodalmár időről időre megcsömörlik az irodalomtól: ezért e szabad és büszke lelkek, e megfáradt szellemek számára, akiknek mindig szükségük lesz a hetednapi pihenőre – csakis két fajta nőt ajánlhatok: a leánykát és az együgyű asszonyt, – vagyis a szerelmet, vagy a mindennapi meleg ételt. – Testvéreim, van-e még szükség további magyarázatra?


(Dunajcsik Mátyás fordítása.)

10:07 | bölcsesség | író | Editor Diaboli | |

2006. február 22., szerda

Linkajánló

A fantasyhez mindenki ért. Aki nem hiszi, járjon utána itt. A készítők meg is jelölik az oldal céljaként, hogy „minél többen oszthassátok meg saját írásaitokat, verseiteket, képeiteket, amelyek így - reméljük - egy egyre népszerűbb oldalon jelenhetnek majd meg.”

Több mint 300-an regisztráltak is. Ezt tekinthetjük akár szép eredménynek, hiszen ma már számlálatlanul sok „írókör”, „hivatalos hazai fantasy portál” és hasonló van. Persze lehet, hogy csak ugyanaz a 2-3 száz ember jár körbe és körbe…

Ha legalább kitennék az amatőr jelzőt! De a linkelt oldalon nem hogy ezt nem biggyeszti ki, hanem önmagát kulturálisnak definiálva, válogatás nélkül enged teret olvashatatlan verseknek („Egyszerre vagyok /Minden és Semmi /Véges és Végtelen /Jó és Rossz”; „Szeretőm /Szeretőn /Karol át, /Míg a vágy /És az ágy /Vár reánk /Hevesen /Selymesen.”; ebből pedig inkább nem idézek, olvassa mindenki saját felelősségére). Ezek után az embernek elmegy a kedve a hosszabb írások – novellának titulált valamik – elolvasásától. A képek láttán sem sokkal jobb a helyzet, amíg ilyeneket is találunk közte: gyakori Vallejo utánzat, vagy épp a mineknevezzelek stílus…

Ha valaki mégis kritikával élne az ilyen oldalak kapcsán, a művészet szabadságára hivatkozva sznobnak, vagy hozzá nem értőnek titulálják az ellentétes véleményen lévőt. Hiszen milyen szép ez a vers, milyen szép ez a kép!

Nem csoda, ha az irodalmi (és művészeti) oldalak klikkesednek. Vagy csak az igényesebbek próbálják kiszorítani az igénytelent? Ami már annyira, elképesztően szembetűnő, hogy az ember úgy érzi, soronként kap pofont a „mű” elkövetőjétől, vagy már mérgezést kap a sok giccses „fotóátdolgozás” láttán.

Nem marad más, mint amit Kovács Ákos talált mondani egy zenei díjátadón pár évvel ez előtt: „Légy válogatós, kedves közönség!”

15:42 | link | vélemény | kisördög | EnVoice | |

Min bukhat el egy gyerekkönyv?

Rengeteg mindenen, az illusztrátor ijesztő képeitől kezdve a nem strapabíró borítón át a rossz terjesztésig, de vegyük most csak a leggyakoribb öt, írással összefüggő esetet, amin egy gyerekkönyvíró elcsúszhat:

1. Az írónak fogalma sincsen arról, milyen korosztálynak ír. Egészen más történetszerkezetet és narrációt képes befogadni egy 8 éves és egy 12 éves gyerek. Általában igaz, hogy minél idősebb egy gyerek, annál bonyolultabb cselekményt tud befogadni és annál kevésbé fogják zavarni a nem egyértelműen fekete vagy fehér karakterek, és az is, hogy egy idősebb gyereket már nem köt le Pihécske, a kisnyuszi kalandja a répaföldön. Fontos megjegyezni, hogy az időrendi kavarásokat és az iróniát a tíz év alatti gyerekek, még ha meg is értik, nem kedvelik.
2. Idétlen beszélő állatok. A szerkesztőknek tele van a hócipője Mókus Mikivel és Szúnyog Szilárddal. Ugyanez vontakozik Felhő Flórára, Gomb Gáspárra és más élő tárgyakra. A beszélő állatok nem számítanak tabunak, csupán arról van szó, hogy a legtöbb író nem jól formálja meg őket. Ezeket a szereplőket legalább annyira gondosan kell felépítani, mint egy emberi karaktert. Lepd meg az olvasókat!  Egy nyuszinak nem feltétlenül kell édesnek és bolyhosnak lennie; lehet szórakozott, önző vagy ravasz is. 
3. Az író csecsemőként kezeli a gyerekeket. Ne szólj lenézően az olvasóidhoz! Ne gügyögj, hanem használj gazdag, érdekes nyelvezetet és erős képeket.
4. Prédikálás. Íróként a feladatod a szórakoztatás. Ha a történetnek van valami üzenete, azt meséld el a cselekmény és a karakterek segítségével,  ne összegezd a könyv végén a tanulságot.
5. Gyenge kezdés. Már az első két bekezdéssel meg kell fognod a gyereket, különben véged. Fikciót cselekménnyel, ismeretterjesztő könyvet pedig egy esemény leírásával vagy érdekességekkel kezdj!  Ne vesztegesd az első fejezetet a háttér, helyszín, a karakterek, stb. bemutatására, mert mire a második fejezetben elindulna a cselekmény, lehet, hogy az olvasóid régen becsukták a könyvet.

Nincs kritikusabb, és ugyanakkor hálásabb olvasó a gyereknél. Ha valami nem tetszik neki, nem fogja udvariasságból elolvasni a könyvedet, hanem félredobja vagy abban préseli ezentúl a virágait. Ám ha sikerül megfognod, ötször is hajlandó lesz újra elolvasni, amit írtál.

Forrásanyag: Right Writing

8:38 | írástechnika | link | Editor Diaboli | |

2006. február 17., péntek

Charles Baudelaire tanácsai

"A fiatal írók, akik némely kartársukról irigységgel vegyes hangon ezt mondják: >>Micsoda remek indulás, ekkora szerencsét!<<, nem gondolnak bele, hogy minden sikeres indulásnak megvan a maga előzménye, és hogy a mostani húsz másik, előttük ismeretlen indulási kísérletből következik..."

Ha úgy érzed, a fiatal írók csoportjába tartozol, Charles Baudelaire Tanácsok ifjú irodalmároknak című írását Daedalus blogján olvashatod el.

10:22 | Editor Diaboli | |

Teresa Nielsen Hayden listája a kéziratok elutasításainak okairól

A teljes cikket már emlegettük. Most közreadjuk az elutasítások okait, amely egyben lista arról, mely feltételeknek kell megfelelnie a kéziratodnak,. mielőtt elküldöd egy kiadónak.

"Itt látható egy elnagyolt lista a kéziratok jellegzetességeiről a legnyilvánvalóbb elutasítási indoktól kezdve a legkevésbé egyértelműig:

1.A szerző funkcionális analfabéta.
2.A szerző olyan típusú írást adott le, amilyet nem adunk ki: pl. verseket, vallásos megvilágosodást, politikai hantát , illusztrált rajongói írást, stb.
3.A szerző komoly neurológiai betegségben szenved, minden fontos szót nagybetűvel ír, és ha a Word engedné, a margót is telegépelné.
4.A szerző fasírtban van a Nyelv Múzsájával. A beszéd egyes részei nem olyanok, amilyennek lenniük kell. A mozgások összekavarása akaratlanul is szörnyű képeket idéz fel. A szavakat hasonló kiejtésű társaik helyettesítik." (Lásd korábbi cikkünket)
"5.A szerző képes egyszerű mondatokat alkotni, de nem tudja ezeket bekezdésekké összefűzni.
6.A szerző enyhe neurológiai betegségben szenved, és képtelen rájönni, hogy menet közben témát váltott. Ez jelentősen leegyszerűsíti a fogalmazást, de megnehezíti a megértést.
7.A szerző elfogadható bekezdéseket ír, és elégségesen működő cselekményt hozott össze, amit az olvasók észre is vennének, ha a fejezetek más sorrendben lennének. A történet és az elbeszélés módja azonban erőltetett, unalmas és értelmetlen.

(Ennél a pontnál a beérkezett kéziratok 60-75%-át sikerült eliminálnod. A maradék olvasási és gondolkodási időt a maradék hányadra fordíthatod.)

8.Jó dolog, hogy az író dolgozik a problémáin, de a folyamatnak jobbat tenne, ha megnézetné magát egy pszichológussal ahelyett, hogy regényeket írna.
9.A szerzőn kívül senki mást nem érdekelne ez az unalmas, ernyedt, erőtlen könyv.
10.A könyvnek izgalmas cselekménye van. A gond csak az, hogy nem a szerző találta ki, és mindenki más látta már a filmet/olvasta a könyvet/beszerezte a képregényt.

(Ezzel kiszórtad a kéziratok 95-99%-át.)

11.Valaki biztos ki tudná adni ezt a könyvet, de nem látjuk be, miért pont mi.
12.A szerző tehetséges, de nem a jó könyvet írta meg.
13.A könyv jó, de a kiadó nem tudja felvállalni, ezért ha megveszed, csak el fog veszni a nagy kavarodásban.
14.Megvesszük a könyvet.

A kezdő írók minduntalan azt kérdezik, hogy mennyi az esélyük arra, hogy a 14-es kategóriában kössenek ki. Ez rossz kérdés. Ha olyan könyvet írtál, ami meglep, szórakoztat és örömöt okoz az olvasóknak, valamint erősen arra ösztönzi őket, hogy helyes sorrendben olvassák el a lapokat, az esélyeid igen jók. Ha nem, az esélyeid rosszak."

8:41 | link | vélemény | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. február 13., hétfő

Szánalmas ételnevek

Akadnak élesszemű cikkírók, akik még az étlapokon, éttermi hirdetéseken is kiszúrják a nyelvi bakikat, jelen esetben főként félrehallásból adódó, idegen szavak magyarításait.

Hogy ez valóban bájos-e, ahogy a cikk bevezetőjében olvassuk? Inkább siralmas.

De emlékszik még valaki az "Álljunk meg egy szóra!" c. műsorra? Alighanem érdemes kicsit figyelmesebben olvasni a táblákat, étlapokat, magunk is találkozhatunk a legújabb nyelvújítók termékeivel...

 

20:58 | link | vélemény | humor | EnVoice | |

2006. február 10., péntek

Nem vagy egyedül

"Mi zavart leginkább a levélben? - AARGH! AARGH! AARGH!"

Olvasd el, milyen elutasító leveleket kaptak sorstársaid, és oszd meg a világgal a veled esett igazságtalanságot!

Rejection Collection

Könnyfakasztó történetek, pusztába kiáltott szavak, és nagyon sok tanács, ha az ember a sorok mögé lát... Hogyan fogadd a kritikát? Milyen reakciót tartasz korrektnek? Te is így viselkednél-e hasonló helyzetben, vagy higgadtabb lennél? Az író sérülékeny állatfajta, egy elutasító levél porig rombolhatja az önbizalmát. Hogyan birkóznak meg mások ezzel a pofonnal?

Arról pedig, hogy voltaképpen mit is jelentenek az elutasító levelek, Teresa Nielsen Hayden tájékoztat.




10:36 | író | link | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. február 7., kedd

Írói (?) szeminárium

Ha bárki késztetést érzett tavaly, hogy írói elszántságát bizonyítandó kemény forintokkal is megtámogassa elhivatottságát, megtehette. Duncan Shelley, vagyis Bodor Csaba írói szemináriumot hirdetett, ahova szeretettel várta mindazokat, akik még hisznek abban, hogy két nap alatt meg lehet tanulni írni, de legalábbis jelentősen javítani íráskészségükön.

Az írót egyébiránt a minimalista stílus és a létigék gyakori használata:

"A bár összes tévéje a híradó csatornájára volt állítva. Ez teljesen felesleges volt, mivel minden csatorna közvetítését megszakították az elnök beszéde miatt. Amint elkezdődött a hatórás hírmûsor, a bárban néma csend lett.
Walter, az egyik pultos, aki már tizenhat éve dolgozott a bárban, megesküdött rá, hogy ennyi vendég és ekkora csend még soha nem volt itt."
(Részlet A végső háborúból)

valamint a magát komolynak láttató börleszk jellemzi:

"Kapcsolták a Fehér Házat. Az elnök az Ovális Irodából jelentkezett.
Feltűnt a képernyõn.
- Úristen! - szakadt ki Walterből. A bárban többen is felszisszentek, volt, aki meglepetésében felkiáltott.
Az elnök tolószékben ült, vastag hegek voltak az arcán, be volt kötve az egyik szeme és a feje teteje, az egyik karja gipszben.
- Elõbb Andan, aztán az elnök… Én mondom, itt valami nagyon nem kóser! - jelentette ki Walter. Judy, a mellette álló pincérnõ rápisszegett, hogy legyen csendben, mert az elnököt akarja hallani.
- Hölgyeim és uraim, köszöntöm önöket! - szólalt meg az elnök elkínzott hangon. - Kérem, bocsássanak meg, amiért így kell látniuk. Megsérült a gerincem, és deréktól lefelé megbénultam.
Judy sírni kezdett.
- De higgyék el nekem - folytatta az elnök -, bár mozdulni sem tudok, még sohasem éreztem magam ennyire élõnek, mint most. Be kell avatnom önöket egy nagyon komoly titokba. November 30-án összeült a Nemzetbiztonsági Tanács. Ezen az ülésen létrehoztunk egy titkos bizottságot, amely a létezõ legmagasabb titkosítási besorolást kapta. Ennek a bizottságnak az volt a célja, hogy kiderítse, létezik-e egy láthatatlan világhatalom, egy „legfelsõbb kaszt”, ahogyan azt Julius Andan nevezi a könyvében.
Az elnök rövid hatásszünetet tartott. Megköszörülte a torkát.
- Nem tudom, mit hoz a jövõ, de arra kérem önöket, hogy tartsanak ki, bármi lesz is. Hölgyeim és uraim, barátaim, kérem, hallgassanak végig, mert nagyon fontos témáról kell önöknek beszélnem. A kormány titkos bizottsága arra az egyértelmû megállapításra jutott, hogy a legfelsõbb kaszt… létezik.
A bárban kitört a pánik."


Érdekes kurzus lehetett. Ha valaki netán jelentkezett volna az olvasóink közül, küldjön már nekünk egy beszámolót. Vajon ő is megtanult így írni? És ez fejlődés volt vagy visszalépés? Valamint - ami nem hagy nyugodni - mi mást próbáltak még tanítani neki az íráson kívül?

11:19 | link | vélemény | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. február 5., vasárnap

Miben hasonlít a költő a szántó-vető béreshez?


„A kidolgozás – a leendő vers formába öntése és megformázása – tudatos és szándékos munka. Persze a vers tulajdonképpeni létrehozását nem az akarat és meggondolás végzi, hanem a poéta szellemi automatizmusa (mely egyrészt emlék- és gondolat-raktár, ahonnan, amikor éppen szükség van rá, mindig készséggel kiváltódnak az éppen alkalmas elemek – másrészt alakító-beidegzettség); az akarat és meggondolás nem bírna létrehozni semmit, csak válogatja, rendezi és ellenőrzi a rendelkezésre álló motívumokat. A kidolgozáskor a meggondolás nem a favágóhoz hasonlítható, aki egymagában dolgozik – hanem a szántó-vető béreshez, aki közvetett munkavégző: az igába fogott ökrök végzik a munkát, de a béres irányítása nélkül mégse lenne eredmény.”

Weöres Sándor, A vers születése

In Egybegyűjtött írások I. Budapest, Magvető, 1970. 242. o.

17:26 | bölcsesség | idézet | író | MarquezUnread | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika