2006. július 26., szerda

Brillírozás és modernség

„Én persze brillírozni akartam. Ma már tévedésnek tekintem a brillírozást. Azért tévedés, mert a hiúság jele, és az olvasó is a hiúság jelének látja. Ha pedig az olvasó erkölcsi hiányosságot lát az emberben, akkor már semmi oka, hogy csodálja, vagy elfogadja.

Aztán elkövettem egy nagyon gyakori hibát: minden igyekezetemmel – mindenben – modern akartam lenni. Goethénél, a Wilhelm Meister tanulóévei-ben azt mondja az egyik szereplő, hogy „Nos, azt mondhatsz rólam, amit akarsz, de senki sem tagadhatja, hogy kortársad vagyok”. Én nem látok semmiféle különbséget e között a Goethe-figura között és a modernség vágya között. Tudniillik eleve modernek vagyunk; nem kell törekednünk a modernségre. Ez nem tartalom vagy stílus kérdése.

Elég belelapozni Sir Walter Scott Ivanhoe-jába vagy (hogy egy egészen más példát is mondjunk) Flaubert Salammbô-jába, és meg tudja mondani az ember, hogy mikor keletkeztek ezek a művek. Bár Flaubert roman carthaginois-nak nevezte a Salammbô-t, minden talpraesett olvasó tudni fogja már az első oldal után, hogy nem Karthágóban született az a regény, hanem egy nagyon értelmes, tizenkilencedik századi francia úr írta. Az Ivanhoe-ban sem téveszt meg bennünket a sok vár, lovag, kanász és a többi. Mindvégig tudatában vagyunk, hogy egy tizennyolcadik vagy tizenkilencedik századi regényt olvasunk.

Továbbá annál az egyszerű oknál fogva is modernek vagyunk, hogy a jelenben élünk. Azt a módszert még senki sem fedezte fel, hogy hogyan lehet a múltban élni, amint még a futuristák sem fedezték fel a jövőben élés titkát. Modernek vagyunk, akár akarjuk, akár nem. Meglehet, hogy az is a modernség egyik megnyilvánulása, hogy én most ostorozom a modernséget.”

 

BORGES, Jorge Luis: A költői mesterség.

Ford.: Scholz László. Budapest, Európa, 2002. 118-119. o.

20:57 | idézet | MarquezUnread | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika