2007. június 30., szombat

Kínai nevek átírása

A kínai nevek átírása elsősorban fordításokban, idegen nyelvből átvett cikkekben szokott gondot okozni - vagy éppenséggel semmiféle gondot nem okoz a fordítónak, ugyanis nem nyúl a pinyin átíráshoz, amit az angolok használnak.

A kínai nevek átírásának mindazonáltal vannak szabályai: kétféle magyar átírást is ismerünk, a népszerűt és a tudományosat. A Terebess oldalán megtalálható a legfontosabb kínai nevek átírásának összehasonlító táblázata, amely nem csupán a magyar, de a német, francia és tajvani átírást is tartalmazza.

Hogy ez miként használható az írásban? Például úgy, hogy az esetleg feltűnő kínai szereplők nevét helyesen írjuk, és nem gondoljuk azt, hogy bármely egy szótagú, képzeletbeli szó automatikusan megfelel kínai névként: érdemes ellenőrizni előbb, hogy az adott szó egyáltalán használatos-e a kínai nyelvben.

 

 

9:02 | link | grammatika | Editor Diaboli | |

2007. június 28., csütörtök

Goldenblog

 

 Reggelre kelve meglepetten és örömmel tapasztaltam, hogy nemcsak neveztek bennünket a Goldenblog versenyébe, de Kult kategóriában középdöntősek lettünk.  Ha valaki szavazni szeretne ránk, a képre kattintva vagy ezen a linken megteheti - de eredménytől függetlenül is folytatjuk úgy, ahogy eddig: kisebb-nagyobb szünetekkel és hajrákkal, íróknak, irodalmároknak, kritikusoknak és szerkesztőknek.

Köszönjük a bizalmat és a támogatást!

 

15:38 | közérdekű | Editor Diaboli | |

Mit kell tudni a gyerekekről?

Mármint abban az esetben, ha ők a célközönségünk.

Korábban már ejtettünk pár szót a gyerekkrimiről, valamint arról, min bukhat el egy gyerekkönyv. Eugie Foster az AbsoluteWrite oldalán ezúttal összeszedte azokat a tudnivalókat, amelyeket ifjúsági- és gyerekkönyvíróként tudnunk kell.

Noha az is segít a tájékozódásban, ha sok klasszikus gyerekkönyvet olvasunk és sok időt töltünk gyerekek között, fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan és milyen mértékben fejlődik a különböző életkorokban a gyerekek szókincse és olvasási készsége.

A legfiatalabbaknak (az ovisoknak és alsósoknak) olyan könyveket szánnak, amelyeket úgy terveztek, hogy egy felnőtt felolvassa nekik. Ezeknél a történeteknél éppen ezért fontos, hogy rövidek, lényegretörőek, és érzékletesek legyenek, gyakran tartalmaznak verseket is. A formai egyszerűség azonban nem vonatkozik a témára - már három éves gyerekek is képesek felfogni a metaforákat, sőt alkalmazzák is őket. Figyelni kell azonban arra, hogy a többértelmű szavak jelentéseivel való játékra még nem fogékonyak, a szóviccek tehát elmennek mellettük (harmadikus korukig).

Amikor iskolába mennek, 14000 szavas szókészlettel rendelkeznek. A fenti korosztály naponta kilenc új szót tanul meg. Mire kamaszok lesznek, szókincsük megduplázódik. Éppen ezért az író ne féljen attól, hogy esetleg ritka vagy bonyolult szavakat használjon.

Az olvasni tanuló gyerekek esetén fontos, hogy a történet rövid legyen, a karakterek dinamikusak, a környezet érdekes - ezeket a történeteket általában illusztrálják is, és a gyerek a képek segítségével követi a szöveget. Az írók lehetőleg egy mondatba egy gondolatot sűrítsenek (és próbáljanak meg nem "legügyögni" a gyereknek).

Hat-hét éves gyerekeknél már hosszabb mondatok is használhatóak, és a téma és cselekmény is bonyolódhat. Hét-nyolc éves korukra pedig már önállóan is folyékonyan olvasnak.

A fő célcsoport a 7-12 évesek csoportja. Nagyon sok a nekik szánt könyv, elvégre ők már önállóan és többet olvasnak. A témák változatosabbak lehetnek, és már nem szükséges, hogy feltétlenül kapcsolódjanak a gyerek tapasztalataihoz, mellékszereplők jelenhetnek meg a történetben, a mondatok összetettebbek lehetnek.

11-14 éves korban a gyerekek szert tesznek az elvont gondolatok követésének képességére, és már értik az iróniát, az allegóriát és a szarkazmust. Az úgynevezett YA (ifjúsági, 12+) könyvek lényegében úgy épülnek már fel, mint a felnőtteknek szóló könyvek, legfeljebb méretükben és témájukban különböznek (inkább tinédzsereket érdeklő kérdésekkel foglalkoznak).

 

 

5:58 | írástechnika | link | Editor Diaboli | |

2007. június 24., vasárnap

Párbeszéd V. - Mit szabad, mit nem

– Ne erőlködj! Helyezkedj bele a karakter helyzetébe, de ne kívülről próbáld jól megírni a dialógust!
– Ne áruld el a karakteredet! Vagyis: ne adj olyan szavakat a szájába, amiket nem mondana, ne fejezzen ki erős érzelmeket olyan témákban, amik untatják, ne kezdjen el infókat megadni, csak hogy felvilágosítsa az olvasót, ne írja le a környezetet az olvasók kedvéért
– Ne használd arra a karaktereidet, hogy a saját hitedet prédikálják! Természetesen olyan témákról írunk, amik érdekelnek bennünket – de karaktereink különálló egyének legyenek, saját értékekkel és érdekekkel, és jobb, ha a saját szavaikkal fejezik ki véleményüket.
– Ne próbálj túl szórakoztató vagy okos lenni! Azok az írók, akik azt hiszik, hogy valahányszor a karakterek kinyitják a szájukat, valami okos és mulatságos dolgot kell mondaniuk, egy idő után halálra bosszantják az olvasót.
– Ne a párbeszéd irányítsa a jelenetet! A karakterek ne csak beszéljenek a tetteikről, néha cselekedniük is kell. Ne csak beszéljenek másokról, hanem néha kerüljenek velük konfliktusba! A narráció és az akció is éppolyan fontos része a sztorinak, mint a párbeszéd. Ha csak párbeszédet akarsz írni, írjál drámát!
– Ne aggódj amiatt, hogy nem tökéletes a párbeszéd! Ez az eleme az írásnak, ahol a legtöbbet hibázhatsz, mert az emberek nem tökéletesen beszélő kis robotok. Mondhatnak hülyeséget, félmondatokban is beszélhetnek, szlenget használhatnak.
– Olyan párbeszédet írj, amit érdemes lenne kihallgatni!
– Ismerd a karaktereidet, különösen a mellékszereplőket!
– A párbeszéd haladjon valamerre!
– Tartsd észben a karaktered útját! A karaktered is halad valahonnan valahová. Olyan szavakat kell a szájába adnod, amelyek kapcsolódnak saját fejlődéséhez és útjához.
– Keresd meg a párbeszéd magvát! Mi az a mondat, amit a karaktereknek ki kellett mondaniuk? Nagyon kevés ilyen mondat van, ami a történet esszenciáját tartalmazza. A lényeg, hogy megtaláld és kiemeld ezeket.

(Gloria Kempton: Dialogue: Techniques and exercises for crafting effective dialogue c. könyve alapján; Writers Digest Books)

9:45 | írástechnika | Hanna | |

Párbeszéd IV. - Gyakori hibák

A John-Marsha szindróma

„–John.
–Marsha.
–John!
–Marsha!
–Joooooohn...
–Maaaaarsha....
–John?
–Marsha?”

Fölösleges folyton kitenni a neveket, hogy ki kihez beszél. Az életben sem mindig szólítjuk egymást a nevünkön, általában csak akkor, ha fel akarjuk hívni a figyelmét valamire. Kivétel: ha a nevet direkt használja megszólításra a szereplő, mondjuk egy rendőrtiszt kihallgatáskor minden kérdésbe beleszövi a gyanúsított nevét, hogy pszichológiai nyomás alá helyezze.

Fölös határozószók

Ha a párbeszédből kiderül az érzelem, fölösleges kitenni, hogy: „mondta dühösen” vagy „suttogta lágyan”. Ugyanígy a „kiáltotta hangosan” is redundáns.

Megakadás

Figyelj rá, hogy ha egy karakter bedob egy témát, majd még egy téma kerül szóba, és arról beszélnek egy darabig, akkor a másik karakter ne úgy válaszoljon az első témára, mintha mi sem történt volna, mert addigra nemcsak a karakternek kellett volna elveszítenie a fonalat, de az olvasó egész biztosan el is veszítette.

Amint tudod, Bob

A karakterek ne magyarázzanak el egymásnak olyan dolgokat párbeszédben, amiket amúgy is mindketten tudnak. Utalhatnak természetesen mindkettejük által ismert dolgokra, de mindig gondold át, hogy ilyen szituációban az életben hogyan beszélnek az emberek!

Szónoklat

A karakter csak akkor szónokoljon, ha ez a személyiségének része vagy a történetben épp szónoklatra van szükség. De ne használd szócsőnek!

Udvariassági körök

Bemutatkozás, szia-szia, hol laksz? De jó, hogy megismertelek... és az olvasó már el is aludt. Nem engedheted meg magadnak ezt a luxust, elő az ecetes ollóval. Ki az üres fecsegéssel!

A tökéletes nyelvtan problémája

Hacsak nem kimért, és nyelvhelyességre kifejezetten ügyelő szereplő beszél éppen, kicsi az esélye, hogy a karakterek minden esetben tökéletesen használják a kifejezéseket, mindig kiteszik az „amely”-t az „ami” helyett, ha az előző tagmondat konkrét alanyára utalnak vissza, és minden mondatuk kerek. Nincs ember, aki így beszélne. A hibáktól lesz élő a párbeszéd.

Redundancia

„Randy elhatározta, hogy elmegy tejért.
–Elmegyek tejért! – kiáltott oda Joe-nak.”

(Gloria Kempton: Dialogue: Techniques and exercises for crafting effective dialogue c. könyve alapján; Writers Digest Books)


 

9:41 | írástechnika | Hanna | |

Párbeszéd III. - Feszültség

Konfliktust növelő párbeszéd

 

Jelenet elején

A jelenet, különösen a történet elején minél hamarabb feszültséget akarsz teremteni, mert az ragadja meg legjobban az olvasó figyelmét. A párbeszéd erre ideális, mert konfliktusban álló embereket mutat.
Példa (Susan Kay: Phantom – ahol a nézőpontkarakter torzszülöttet hoz a világra, és a pap vigasztalja):

 

„–Drága gyermekem – mondta együtt érzőn. – Ne hidd azt, hogy az Úr elhagyott. Ilyen tragédiák halandó ésszel fel nem foghatók, de kérlek, emlékezz rá, hogy Isten nem teremt céltalanul.
Megborzongtam.
–Még él... igaz?
Mansart atya bólintott, húsos ajkát harapdálta, és szomoróan nézett a bölcsőre.
–Atyám... – kérdezte félve, próbáltam összeszedni a bátorságot a folytatáshoz: –... ha nem érintem meg... ha nem etetem...
Komoran megrázta fejét. – Egyházunk álláspontja egyértelmű ilyen helyzetekben, Madeleine. Amit javasolsz, az gyilkosság.
–De ebben az esetben bizonyára könyörületesség volna.
–Bűn volna – mondta komoran –, halálos bűn! Kérlek, hogy űzd ki a fejedből ezeket a gonosz gondolatokat! Kötelességed egy másik emberi lélek segítéségre lenni. Úgy kell etetned és gondoznod ezt a gyermeket, mint bármelyik másikat.”

 

A jelenet elején fontos, hogy megalapozd a karaktered szándékát –. ezt narráción, akción és párbeszéden keresztül egyaránt megteheted.

 

Feszültség mértéke

 

Ha ismered a karaktereket, tudod, hogyan reagálnak feszült helyzetekben. Van, aki kiabál, más éppen hogy elcsendesedik. Minél feszültebb a szituáció, annál szótlanabb lesz, amíg aztán végül ki nem robban. Párbeszédben ezt azzal tudod megmutatni, hogy a beszélgetőtársa beszéde felgyorsul, és ezért a szótlanság kontrasztot alkot.
Ha a karakterek kiabálni kezdenek, egy idő után már nem tudod fokozni a feszültséget, ezért ezt a fázist, fogd rövidre.

 

Konfliktus

 

Minden párbeszéd középpontjában valamilyen konfliktusnak kell állnia, amely a nézőpontkaraktert érinti. A konfliktus lehet külső vagy belső, de az olvasónak éreznie kell a karakter beszédén a feszültséget. Ha például a karakter nem akarja kimondani gondolatait, de azok kibuknak belőle, az már önmagában feszültséget jelent.
Amire vigyáznod kell: a karakterek ne reagálják túl a szituációt. Ne veszekedjenek csak azért, mert veszekedésről akarsz írni!
A történet konfliktusa lehet verbális, fizikai vagy mentális – a legintenzívebb jelenetekben az író mindhármat használja, bár általában a fizikai konfliktus kerül a végére.
Konfliktusra szükség van – sok kezdő író elköveti azt a hibát, hogy nem meri karaktereit konfliktusok alá vetni, és kedves emberek látszatproblémáiról ír. A jó fikció azonban problémákat megoldó karakterekről szólnak, ehhez pedig elengedhetetlen a konfliktus.

 

Feszültség növelésének eszközei

 

– Némaság (Miért hallgat? Mi történne, ha hangosan is kimondaná a gondolatait?)
– Aggodalom (Mi történik a hangoddal, ha aggódsz?)
– Stratégiai megszakítások (Ha a „mondta” megszakításokat a mondat közepére szúrod, szünetet képezel, az pedig növeli a feszültséget.) Pl. „Téged kerestelek – suttogta –, de álmodni sem mertem volna, hogy itt talállak.” vs: „Azt suttogta: – Téged kerestelek, de álmodni sem mertem volna, hogy itt talállak.” és  „Téged kerestelek, de álmodni sem mertem volna, hogy itt talállak – suttogta.”
– Tempó (Ha a karakter izgatottan beszél, és hirtelen lelassít, az azt mutatja, hogy átlépett valamilyen határt; ha céltalan fecsegés után hirtelen gyorsabban kezd beszélni, akkor közel ez a határ.)
– Bizonytalanság (Ha bizonytalanságban tartod az olvasót a konfliktus kimenetele felől, vagyis nyitva hagysz kérdéseket a párbeszédben, növeled a feszültséget.)

 

Jelenet végén

 

A jelenet végén felhasználhatod a karakter szavait, hogy olyan feszültséget teremts, amitől az olvasó tovább olvas. A trükk, hogy hagyj nyitva problémákat. A jelenet érjen véget egy kijelentéssel, amelyet vagy a nézőpontkaraktered tesz, vagy valaki más, de hatással van a nézőpontkarakteredre. Néha egy kérdés is működik, vagy egy levegőben lógó reakció.

 

(Gloria Kempton: Dialogue: Techniques and exercises for crafting effective dialogue c. könyve alapján; Writers Digest Books)

9:37 | írástechnika | Hanna | |

Párbeszéd II. - Funkció és alkalmazás

A párbeszéd, mint történetet előrefelé mozgató elem

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

- Ha kihúzom azt a párbeszédrészletet, ami szerintem nem viszi előre a sztorit, hiányozni fog? A történet működik nélküle is?
- A párbeszéd oly mértékben csak a jellemábrázolással foglalkozik, hogy ez más fontos jelenetelemek rovására megy, például a történetet nem mozdítja előre?
- Hogyan erősíti a párbeszéd a történet témáját?
- Hogyan növeli a párbeszéd a feszültséget, és emeli a tétet a szereplők számára?
- Hogyan teszi világosabbá a párbeszéd, mit akar a főszereplő a történetben?
- Milyen külső és belső akadályok merülnek fel a párbeszéd során, amelyekkel a főszereplőnek meg kell küzdenie?
- Milyen új információ kerül napvilágra a párbeszéd során a cselekményről és a témáról?
- Hogyan játszik kulcsszerepet a párbeszéd a karakterek változásában – felerősíti vágyukat, hogy elérjék, amit akarnak, feladásra bírja őket, vagy új elhatározásra vezeti őket?

A párbeszéd a következő funkciókat látja el:

- Új információt ad
- Új akadályokat tár fel
- Növeli a feszültséget
- Erősíti a témát
- Megmutatja a karakter változását
- Feltárja vagy újra megmutatja a célokat
- Emberek között tartja a karaktereidet

Narráció, párbeszéd és akció összedolgozása

- A történet túl lassan halad, és fel kell gyorsítanom kicsit? (használj párbeszédet)
- Fel kell tárnom valamennyit a karakterek hátteréből, hogy az olvasó jobban együtt érezzen velük? (használj narrációt, párbeszédet, vagy ezek kombinációját)
- Túl sok párbeszédes jelenet követi egymást? (használj akciót vagy narrációt)
- A karaktereim állandóan elmondják másoknak, amit csak magukban kéne gondolniuk? (használj narrációt)A karaktereim a fejükben beszélgetnek, holott egy beszélgetés elevenebb lenne? (használj párbeszédet)
- Nem fejnehéz a történetem – nincs túl sok valamelyik elemből?
- A karaktereim túl sok háttérinformációt árulnak el beszélgetés közben? (használj narrációt)

(Gloria Kempton: Dialogue: Techniques and exercises for crafting effective dialogue c. könyve alapján; Writers Digest Books)

9:32 | írástechnika | Hanna | |

2007. június 22., péntek

Párbeszéd I.

A párbeszéd jellemez/motivációkat fed fel 

A karaktereinket párbeszéd útján mutatjuk be az olvasóknak. A gesztusokkal tűzdelt dialógus jellemzi őket, és mint a való életben, eldönthetjük, hogy kedveljük-e őket vagy sem. Miközben az olvasó figyeli, hogyan viselkednek egymással a szereplők és mit mondanak, eldönti, hogy a jókhoz vagy a rosszakhoz sorolja-e őket – ezt a besorolást azonban a megírt párbeszéd útján befolyásolni lehet.

Minden karaktert mozgat valami, mindegyiküknek van célja – végső soron ez az, ami a történetet előrébb viszi. A leghatásosabb módszer, ha a karakterek maguk árulják el motivációjukat. A való életben egyfolytában ez történik. Máskor más karakterek beszélnek a szereplő motivációiról, különösen igaz ez a főszereplő esetén, ahol sokszor lényeges, hogy még maga sem tudja, mit miért tesz, és a történet éppen a valódi motivációinak felfedéséről szól.

 

 Hangulatot teremt 

Minden történet valamilyen hangulatot ébreszt az olvasóban, vagy legalábbis ez a cél, különben le fogja tenni.

 - Kiélezi a történet konfliktusát 

- Feszültséget és várakozást teremt 

- Felgyorsítja a jeleneteket 

- Hozzáad a környezet/háttér leírásához 

- Jelzi a témát 

Párbeszédtípusok 

Mágikus 

Drámai, választékos és direkt.

Pl. Amikor Frodó megkíméli a GYU végén Szarumánt, és az elmondja, hogy felnőtt.

 

 Titokzatos 

Pl. Tylerrel folytatott beszélgetések a Harcosok klubjából. Tyler a főszereplő alteregója, és nagyon sokáig nem tudjuk, hogy miét fontos, amiket mond.

 

 Leíró

Amikor a párbeszéd a háttér kibontására szolgál, a karakterek dialógusából megtudunk a környezetről vagy a történelemről valamit.

 

  Homályos 

Célja a feszültségteremtés, és hogy a történet mozgatórugóit egyelőre elrejtve tartsa – elsősorban horror- és krimitörténetekben használják.. Pl. a Ragyogásban, amikor a képzeletbeli Tony figyelmeztetni akarja Dannyt az anyját fenyegető veszélyre.

 

 Izgatott 

„A csónakban Lexből apró, fulladozó, gurgulázó hangok törtek elő.

–Lex, hallgass! – szólt rá Tim.

–Nem tehetek róla – súgta a kislány, aztán újra elköhögte magát. Grant vadul evezett, minden erejével a lagúna közepére igyekezett juttatni a tutajt.

A parton azonban a tyrannosaurus feltápászkodott.

–Nem tehettem róla, Timmy! – sikította kétségbeesetten, hisztérikusan Lex. – nem tehettem róla!

–Ssss!

Grant evezett, ahogy csak bírt.

–Különben sem számít – mondta a kislány. – Már elég messze vagyunk. Ő meg nem tud úszni.

–Dehogy nem tud, te kis hülye! – ordított rá Tim.

A parton a tyrannosaurus lelépett a dokkról, és a vízbe merült. Máris gyorsan haladt a nyomukban a lagúnában.

–De hát honnan tudhattam volna? – kérdezte a kislány.

–Mindenki tudja, hogy a tyrannosaurus tud úszni! Minden könyvben benne van! Különben is, minden hüllő tud úszni!

–A kígyó sem tud.

–Egy fenét nem! Te szerencsétlen!” *

 

  Provokatív 

Amikor a szereplő valami általános igazságot fogalmaz meg, amely az olvasó számára kényelmetlen lehet, pl. Atticus Finch beszéde a Ne bántsátok a feketerigót!-ból.

 

„Nem követett ugyan el semmiféle bűntettet, de megszegte társadalmunk szigorú és ősidők óta tiszteletben tartott illemszabályát, amely olyan szigorú, hogy aki megszegi, kiűzzük magunk közül, mert nem méltó rá, hogy köztünk éljen. Ez a leány a szegénység és tudatlanság áldozata, mégsem tudom sajnálni, mert fehér. Teljes mértékben tisztában volt vele, milyen szörnyű vétket követ el, de mert vágya erősebb volt, mint a szabály, amelyet megszegni készült, megszegte, s aztán úgy viselkedett, ahogyan mindnyájan életünk valamelyik szakaszán. Azt tette, amit minden gyermek megtesz, megpróbálta, hogy megszabaduljon bűne bizonyítékától. Ez alkalommal azonban nem olyan gyermekről van szó, aki valami titokban ellopott holmit rejteget. Végezni akart áldozatával, mivel a körülmények valósággal rákényszerítették, hogy megszabaduljon a jelenlététől, s elszánta magát, hogy eltóünteti a közeléből, az életéből bűne bizonyítékát.

Mi vagy inkább ki ez a bizonyíték? Tom Robinson, egy emberi lény. Tom Robinsonnak el kellett tűnnie a közeléből. Tom Robinson volt a naponkénti bizonyíték arra, amit elkövetett. Mit követett el? El akart csábítani egy négert.” **

 

 Cenzúrázatlan 

Amikor a karakterek a párbeszéd során elszólják magukat vagy igazságokat mondanak ki egymásról, ahogyan a kamaszok szoktak egymáshoz vágni mindenfélét. Motivációkat és személyiségeket bonthat ki.

(Gloria Kempton: Dialogue: Techniques and exercises for crafting effective dialogue c. könyve alapján; Writers Digest Books)

 

* Michael Chrichton: Őslénypark, Maeceanas Könykiadó, 1993, ford. Boris János

** Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!, Geopen Könyvkiadó, 2003, ford. Máthé Elek

6:08 | írástechnika | Hanna | |

2007. június 19., kedd

Stílusok, stílusváltás III.

Az alábbiakban internetre feltöltött, amatőröktől – és egy ténylegesen megjelent regény – szerzőjétől idézek, szemléltetésképpen. A kiragadott szövegrészletek talán kissé öncélúak, nem akartam egész írásokat véleményezni; adott esetben pedig nem csak a stílus terén hibádzanak, de azokkal most nem foglalkozom.

Az első idézet arra is jó példa, hogy a stílus megválasztása a történet hangulatához nagymértékben hozzájárul.

 „Gondoljanak, amit akarnak, de az út szélén álló kivénhedt kisteherautó nagyon is valóságosnak tűnt. Kipufogója öklömnyi szmogpamacsokat pöfékelt, mintha sofőrje csak a természet szavának engedelmeskedve egy pillanatra húzódott volna félre.
A kocsi furcsasága abban állt, hogy a vezető oldali szélesre tárt ajtó elfoglalta az erdei út felét, miközben egy teremtett lelket sem láttam a kocsiban vagy annak környékén. (…) ”

A részlet egy hazai szerző thilleréből van, a jelenet pedig arról szól, hogy a főszereplő megáll, mikor meglát az út szélén egy autót, amelynek utasai nincsenek sehol. Az előkészítésben erősen azt sugallja az írói ígéret, hogy valami borzasztó történt velük („A vidék kihaltsága életemben először nem nyugtatólag hatott rám, sokkal inkább félelmet ébresztett.”).  

A szöveg stílusa távolságtartó, amit az író azzal próbál ellensúlyozni, hogy lépten nyomon közvetíti felénk a főszereplő érzéseit, pl. hogy győzködnie kellett magát, hogy kiszálljon és megnézze, miért állt félre valaki, de nem írja le, miért, csak tényként közli – enyhén hivatalos stílusban –, hogy a vidék kihaltsága félelmet ébresztett benne. A mondatok hosszúak és emiatt nem túl hatásosak, ráadásul lényegtelen információkat is közöl bennük („a vezető oldali szélesre tárt ajtó elfoglalta az erdei út felét” – a kocsi ajtaja nyitva volt, felesleges túlcifrázni; „a kivénhedt kisteherautó nagyon is valóságosnak tűnt” – miért ne lett volna az? Erre később sincs magyarázat).

Egy borzongást keltő jelenethez fontos, hogy bekapcsoljuk a szereplő minden érzékszervét, darabosabb és lényegre törőbb mondatokban fogalmazzunk, kikerülve a felesleges körítést. A mutasd, ne mondd szabálya pedig itt is érvényes.  

„Mászok, ahogy tudok, de érzem, hogy a támadóm közeledik. Nekem kell előbb kijutnom!Kapkodva visszanézek, ahogy kiugrok a mellékutcára, és már látom is a sötét alakot, amint beles a szobába. Rohanni kezdek, de attól félek, hogy még így is mindjárt a nyomomban lesz. Ez alaptalan, hiszen néhány rejtett rövidítés igénybe vétele után le tudom rázni. Ennyit ér a helyismeret. Jelen esetben az életemet.” (Karcolat.hu)

 Azt hiszem, nem sok magyarázatot igényel, miért emeltem ki a szöveg egyes részeit. „Ez alaptalan” és az „igénybe vétele” megakasztják az egyébként sem túl pergő szöveget, és vele az üldözést is. Ha jobban megnézzük, a hivatalos stílus frázisai lopóztak be a szövegbe („jelen esetben”, „alaptalan”). 

 

 „A nő nyugott (sic!) léptekkel kisétált a hatalmas kapun, majd lassan elballagott a Harumi Dori és a Showa Dori sarkáig. Nem sietett – volt ideje elég -, és ezzel élesen kirítt a körülötte rohanó embertömegből. A Showa Dori sarkánál megállt a közlekedési lámpánál. A szemközti sarkon a Kabuki Színház gyönyörű épületegyüttese terjeszkedett, a színházzal szemben pedig a Reimu Technologies hatalmas irodaháza tört az ég felé.Amikor a lámpa zöldre váltott, kétszáz ember lépett az aszfaltra, kiket újabb hatezer követett. Csúcsforgalomban ez a szám akár a kétszeresére is nőhet Tokió reggeli, forgalmas utcáin.” (Karcolat.hu) 

Amellett, hogy az író itt is elég sok lényegtelen információt közöl, az idézet végén elejt egy olyan mondatot, amely sokkal inkább illik egy útikönyvbe, Tokióról szóló, ismeretterjesztő szövegbe, semmint egy cselekményesnek szánt novellába. Az, hogy reggelente tizenkétezren is lehetnek az utcákon Japán fővárosában, még csak nem is lényeges dolog a történet szempontjából, csak tovább terheli a szöveget.  

 

"Emlékszem milyen sokat meséltél azokról a robotokról, amelyek képesek elsajátítani egy idegen civilizáció nyelvét és az általuk használt fogalmakat mindenféle előképzettség nélkül. Te akkor megígérted nekem, hogy elsőként én beszélgethetek egy ilyen robottal, ha majd a Galaktikus Birodalom tanulmányozása után visszatér a Földre. Tudom, hogy Te vagy a Naprendszer Alkotmányának a galaktikus standard nyelvre való szabatos átültetésével megbízott bizottság vezetője, és azzal is tisztában vagyok, hogy ennek a fontos feladatnak az elvégzése nélkülözhetetlen a Földi Államoknak a Galaktikus Birodalomhoz való csatlakozása szempontjából ." (Fictiongarden.hu) 

 

A science-fiction novellából vett idézet egy jövőbeni levél, melyben egy férfi ír az apjának. A kiemelt szövegrészek azonban magánlevélbe nem egészen illők és nem csak amiatt, hogy nem szokás a másik féllel – hosszan és feleslegesen – olyasmit közölni, amit mindketten jól tudnak – az író öncélúan így akarja tájékoztatni információhiányban szenvedő olvasóját –, hanem a meglehetősen bürokratikus fogalmazás miatt sem.

 

A stílusváltás sokszor nem csak amiatt alakul ki, hogy valaki nem tudja, hogyan írjon, hanem mert görcsösen próbál koncentrálni a "jó fogalmazásra". Ezzel viszont könnyen modorossá és ugyanakkor túlírttá is válik a szöveg. A nyelvtani kitérők ellenére remélhetőleg sikerült a kedves blogolvasóhoz közelebb hozni a stílusok rejtelmeit, zárásként pedig csak ismételni tudom az amatőr/kezdő írók számára az egyik legfontosabb gondolatot: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

12:24 | írástechnika | EnVoice | |

Stílusok, stílusváltás II.

Alapul véve ezen, a stílusról szóló, lényegre törő cikket, lássuk, milyen főbb (írott nyelvi) stílusrétegek vannak:

- tudományos

- publicisztikai

- hivatalos

- szépirodalmi/művészi

- levélstílus.

Ezeken kívül fontosak a beszélt nyelvi stílusok is, ha életszerű párbeszédeket akarunk írni (egy susogós-melegítős fazon ugyanis nem fog emelkedett szépirodalmi stílusban megszólalni):

- társalgási

- szónoki. 

1.A tudományos, publicisztikai, hivatalos stílusokról:talán nevükben a magyarázat, de mielőtt azt hinnénk, nem nagyon kell vele foglalkozni, mindjárt megváltozik a véleményünk ha pl. egy sci-fi novellában idéznénk egy jövőbeli űrközpont hivatalos leveléből, mert hát ki tudja? Vagy a főszereplő, aki az eltűnt gyereke után nyomoz, meglát egy fontos cikket az újságban, és a jelenetet igen életszagúvá tehetnénk egy kis „bejátszással”?

 „A tudomány célja a valóság törvényeinek, összefüggéseinek megismerése, illetőleg világos és egyértelmű megismertetése érvelő bizonyítással. Ennek megfelelően a tudományos stílusból az érzelmi és festői hatású nyelvi elemek szinte teljesen hiányoznak. Az érthetőség kedvéért egyértelműen, pontosan fogalmaz. Nagy számban használ (magyar és idegen eredetű) terminus technicusokat…” 

2.„A publicisztikai stílus jellemző vonása (…) a közérthetőség, a meggyőzésre, a közvetlen hatásra való törekvés. Ennek érdekében kedveli a közkeletű nyelvi kifejezőeszközöket, fordulatokat, szólásokat, a hatásos új szavakat (neologizmusokat); szereti az időszerű vonatkozásokat (kortársak neve, időmegjelölés, szervezetekre, intézményekre való hivatkozás stb.), nagy számban használja a figyelemfelkeltő, hatásos címeket.” 

A jó szalagcím nagyon fontos lehet a már említett „bejátszásban”, és egyúttal azt is érzékeltetheti, hogy milyen jellegű újság került a főszereplő kezébe (bulvár? Tárgyilagosabb napilap?). Apró finomság, de lényeges hangulati vagy szereplőt jellemző elemmé válhat. 

3.„A hivatalos stílus legfontosabb jellemzői a következők: sajátos műszavak és kifejezések használata; merev formák, fordulatok megőrzése; olykor a mondatokat túlterhelő szóhalmozás; az idegen szavak kedvelése; szószaporító, gyakran helytelen kifejezések; bonyolult, körülményes, gyakran nehezen érthető mondatok. Mindez céljának a következménye is, hogy tudniillik legtöbb esetben joggyakorlati kérdésekben jár el.” 

Csak egy példa:„…közlekedésigazgatási eljárás céljából kérem szíves tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy a(z) … … forgalmi rendszámú, Renault típusú gépjárművel kapcsolatos magánokirat-hamisítás üggyel kapcsolatos jogerős ítéletet Okmányirodánknak megküldeni szíveskedjenek.” 

4. A szépirodalmi/művészi stílus alapjaiban különbözik az eddigiektől, célja miatt is:„…olyan művészi hatásra való törekvés jellemzi, amilyet a többi stílusrétegben hiába keresünk. Legfőbb jellegzetességei a következők: képszerű ábrázolás, a legváltozatosabb nyelvi-stilisztikai eszközök felhasználása, rendkívüli választékosság, a művészi hatásra való törekvés, az egyéniség dominanciája.”

Míg az előző három stílus „jobban” ragad az emberre, a művészi annyira sajátos, originális kifejezésmódot igényel, amelynek kimunkálására éveket kell fordítani, és elhanyagolni sosem szabad. E folyamat során lehet megszabadulni az olyan sablonoktól, mint az „óceánkék szem”, „lenszőke/aranyhajába belekapott a szél”, „hangja mint a madarak csicsergése”, vagy a „méregzöld szemében a félelem lángja villan fel” (Karcolat.hu). 

Legkönnyebben úgy fejleszthető, ha rengeteg – jó – verset olvasunk, mert ott a költői képek sokkal erőteljesebben vannak jelen és szembetűnőbbek, mint a prózában.  

Ray Bradbury Marsbéli Krónikáiban gyakran alkalmazza a költőiséget, mely sajátos ritmust is ad a szövegnek: 

„A rakéta körül négy irányban terült el a kisváros zölden és mozdulatlanul a marsbéli tavaszban. Fehér házak és piros téglaházak; magas hársfák susogtak a szélben és magas juharfák és vadgesztenyefák. És templomtornyok néma, aranyozott harangokkal.” 

„A kisvárosban hullámzott a tömeg, az emberek ki-be jártak az ajtókon, kiáltozva üdvözölték egymást, és arany maszkot, kék maszkot és a változatosság kedvéért bíborvörös maszkot viseltek, ezüst szájú és bronz szemöldökű maszkot, mosolygó maszkot és homlokráncoló maszkot, viselőjük hangulata szerint.” 

„A gyapotföldeken lustán fújdogálta a szél a bokrok pihéit. A távolabbi dinnyeföldeken ott kuksoltak a kövér görögdinnyék, egyetlen ujjlenyomat sem volt rajtuk, doromboltak, mint a cirmos cicák a napon.”**

 

 A bibliai Énekek Énekében pedig egészen bizarr képzettársításokat találni:

 „Ímé, szép vagy én mátkám, ímé, szép vagy, a te szemeid olyanok, mint a galambok.” 

„A te fogaid hasonlóak a juhok nyájához, melyek feljőnek a fürdőből…” 

„A te két emlőd, mint két őzike, vadkecskének kettős fiai.”*** 

A sort a végtelenségig lehetne folytatni, ezért aki írni szeretne, jobb, ha rászoktatja magát arra, hogy minden üres percét olvasással töltse. 

5. A levélstílus kapcsán a legfontosabb megállapítás az, hogy „ki, kinek (magánszemélynek vagy hivatalnak) írja a levelet, s mi a levél tárgya.”

Ha már szereztünk némi rutint az előző stílusokban, nem fog gondot okozni egy levélregény megírása, melyben egy fél analfabéta ork levelez egy elf leányzóval… 

6. „A társalgási stílus a beszédbeli érintkezés nyelvhasználata. Legfontosabb jellemzői a közvetlenség, a természetesség, a gyakran hétköznapi kifejezésmód és mondatfűzés. Szókincse ezért rendkívül sokrétű: csoportnyelvi, tájnyelvi, zsargon-, argó-, idegen szavak stb. egyaránt megtalálhatók benne. Kedveli a tréfás, gúnyos, sőt durva, vulgáris szavakat, másfelől a becézés, kedveskedés, udvariaskodás nyelvi kifejezőit, továbbá a nagyításokat, túlzásokat.” 

Úgyhogy azoknak nincs igaza, akik szerint nem helyénvaló, ha valaki csúnya szavakat használ a novellájában, regényében. A trágár kifejezéseknek helye van még egy szépirodalmi magasságokba törő műben is, ha az író megfizeti az árát. Párbeszédben a legkönnyebb „büntetlenül” káromkodást papírra vetni, illetve akkor, ha valamelyik szereplőnek a gondolataiba látunk (akár kiemeléssel, akár E/1-es mód választásával). 

7. „A szónok célja az, hogy a hallgatóságot meggyőzze igazáról, és megfelelő állásfoglalásra, illetve elhatározásra bírja. Ezért szívesen használ választékos, ünnepélyes, sokszor túlzó szavakat. A fokozás, a nyomósítás kedvéért gyakran él rokon értelmű szavakkal. A közérthetőség kedvéért általában kerüli az idegen szókat, az archaizmusokat (gör. 'régiesség') és a neologizmusokat. A mondatszerkesztésben a cáfolás vagy bizonyítás végett szereti a halmozott mondatrészeket, a felsorolásokat, kihasználja a figyelemfelkeltés nyelvi eszközeit. Szívesen alkalmazza a kifejező erejű felkiáltó és kérdő mondatokat.” 

Azt nem mondom, hogy némi perverziótól hajtva ezután hallgassunk bele a hazai politikusok beszédeibe, mert szerencsére a régiek között akad jó pár klasszikus, amelyek nem kevés irodalmi értéket is hordoznak. Érdemes beleolvasgatni, utána járni, legalább írói kíváncsiságból – főleg, hogy a szónoki beszédek általában kimaradnak az irodalomórák tananyagából – Martin Luther King Van egy álmom, vagy Ciceró Catilina elleni beszédének. 

„Hogyan hatott rátok, athéni férfiak, vádlóim beszéde, nem tudom; én bizony magam is kis híján belefeledkeztem; olyan meggyőzően beszéltek. Ámbár igazat úgyszólván semmit nem mondtak. Sok hazugságok közül leginkább egyet csodáltam: azt, amelyben kijelentették, hogy óvakodnotok kell, nehogy rászedjelek, minthogy félelmes szónok vagyok. Nem szégyellték, hogy nyomban tettel cáfolok rájuk, miután egyáltalán nem mutatkozom félelmes szónoknak; ez volt, úgy gondolom, a legnagyobb szégyentelenségük; hacsak nem azt nevezik ők félelmes szónoknak, aki igazat mond.”****  

 

**Ray Bradbury: Marsbéli Krónikák, Európa Kiadó, fordította: Kuczka Péter.

***Károli Gáspár fordítása

****Platón: Szókratész védőbeszéde, 22 Híres beszéd, Móra Könyvkiadó, Zoltai Dénes fordítása

12:15 | írástechnika | EnVoice | |

Stílusok, stílusváltás I.

Gyakori hiba az amatőr írók munkáiban, hogy egyik mondatról a másikra stílust váltanak, ők azonban ennek vajmi kevéssé vannak tudatában, és ha erre figyelmeztetik őket, általában nehezen látják át, mi és hogyan változott meg a szövegben.

Stílust kialakítani évek munkájával lehet, és az alkotó egyre tudatosabban teszi azt. Mikor ráérez a stílusok közti különbségre, könnyedén egyéniesíti a szereplőit is, képes lesz rá, hogy anélkül tudassa az olvasóval, éppen ki beszél, hogy folyton hozzátenné: „- mondta X.Y.”

A Tűz és Jég dala c. regényfolyamban rendkívül sok szereplőt mozgató G.R.R. Martin az egyes karakterekre jellemző módon beszélteti őket: Varys, az eunuch, a királyi udvar nagy intrikusa, szeret rébuszokban, költőien beszélni; óvatos, de számító figura. Tyrion törpe növésű, rendkívül intelligens és nyers a humora, és nem egyszer ezzel hárítja el az őt érő gúnyolódást is. 

„Varys megtöltött egy kupát.– Ah! Édes, mint a nyár. – Még egyet kortyolt. – Hallom a szőlőfürtök énekét a nyelvemen.– Nem tudtam eddig, hogy mi ez a zaj. Mondd meg a szőlőfürtjeidnek, hogy maradjanak csendben, mert mindjárt széthasad a fejem!” (Tyrion). 

„– A hatalom tehát egy komédiás szemfényvesztése?

– Árnyék a falon – suttogta Varys. – De az árnyak ölni tudnak. És néha egy nagyon kicsi ember is óriási árnyékot vethet.

Tyrion elvigyorodott.

– Lord Varys, kezdelek furcsa mód megkedvelni. Lehet, hogy ettől még megöllek, de azt hiszem, szomorú leszek miatta.”* 

Mi a stílus? Nyelvi kifejezésmód, ahogyan kifejezzük magunkat akár szóban, akár írásban. „Csupa bűbáj”, „alpári a stílusa”, „mint a pokróc” – talán nem is tudatosult bennünk, pedig sok hasonló kifejezéssel jellemezzük azokat, akik így vagy úgy viszonyulnak hozzánk. De amíg szóban könnyen meg tudjuk mondani, hogy egy szituációban érzésünk szerint milyen stílusban beszélt velünk valaki, addig írásban más a helyzet. Gyakori hiba, hogy a szereplők egyformán szólalnak meg, nincs rájuk jellemző egyéni hang. Ha erre ráébred az író, akkor könnyen túllő a célon, és ilyenkor gyakran használ indokolatlanul sok káromkodást a párbeszédekben. 

Egy adott karakter stílusa azonban nem feltétlenül azonos az egész szövegre jellemző írói stílussal. Kérdés, hogy E/3-ban vagy E/1-ben íródik-e a történet, ha utóbbiról van szó, akkor az író olyan nézőpont karaktert állít az olvasó elé, amely egyben meghatározza a szöveg stílusát is, a narrációra szükségszerűen rátelepszik a nézőpontkarakter beállítottsága.Éppen ezért, ha ez a fő karakter a többi szereplőhöz általában durván szól, esetleg nem megfelelő, nem odaillő szavakat használ pl. tudatlansága folytán, akkor elvárás, hogy magában a „leíró” szövegben is következetesen használja azokat, hiszen ő a „mesélő” – ez egyrészt jobban megalapozza a karaktert, másrészt megmosolyogtatja az olvasót, mert beleláthat egy olyan figura lelkébe, aki úgy teszi nevetségessé magát, hogy ezzel ő maga nincs is tisztában. 

„– Hallod, a bige nem látta a lámpát, csuma pirosba’ rongyolt bele!” (A mondatba tetszőleges mennyiségű és változatos káromkodások tehetők).

Rögtön elképzeljük a fukszos-susogós melegítős kopasz csávót, amint ül a verdájában, és ha ne adj’ Isten ő az E/1-es nézőpontkarakterünk, akkor a leíró szövegben sem mesélhet így:  

„A közlekedési jelzőlámpa pirosra váltott. Én a Porschémban ültem, és láttam, hogy a hölgy áthajt az útkereszteződésen. Ekkor az oldalról érkező autóval összekoccantak. Kiszálltam a kocsiból, odasiettem, mert láttam, hogy a nő beverte a fejét a kormányba.” 

Ehelyett: 

„A csaj le se szarta a lámpát, baszod, keresztül döngetett az úton, azt’ a szemközti sávból meg belement egy faszi, a nő meg ott fogta a fejét, foghatta is, mi a francnak hajt be a kereszteződésbe csuma pirosnál? A faszom fogja megvárni a zsarukat, gondoltam, és beletapostam a gázba.” 

A jelenet ráadásul máshogy is végződik: a stílus tükrözi a személyiséget, ezért könnyen kiaknázható fordulatokat rejthet magában a sztereotípiák lerombolásával. 

A narráció és a szereplők beszéde közti különbség szembeszökő az E/3-as elbeszélő módnál. Itt ugyanis folyamatosan figyelni kell rá, hogy ne vegyük át valamely szereplőnk stílusát, ne hagyjon nyomot a szöveg azon részén, mikor nem is ő beszél.

  *G.R.R.Martin: Királyok csatája, Alexandra Kiadó, fordította: Pétersz Tamás.

 

11:36 | írástechnika | EnVoice | |

2007. június 4., hétfő

Vak vezet világtalant

A Magyar Íróakadémia a tavalyi szépírói kurzuson felbuzdulva bestsellerírói kurzust indít. A tíz szombat délelőttöt elfoglaló tanfolyam áráról egyelőre még semmit nem tudni, de gyaníthatóan lesz annyi, mint a tavalyi. Kérdés persze, megéri-e kifizetni ezt a pénzt.

Az előadások témája már önmagában sokat sejtető:

"Személyes írói életutak és tapasztalatok, kulisszatitkok. A szemeszter célja, hogy testközelbe hozza a kortárs irodalom legsikeresebb képviselőit, illetve bepillantást engedjen az írók műhelytitkaiba, élményeibe, tapasztalataiba. A kurzus résztvevői többféle véleményt hallhassanak arról, hogyan írjunk sikerkönyvet? Mi a titkuk a legnagyobb könyvsikereknek? Mitől válhat saját mondanivalónk mindenki számára érdekessé? A magas művészet hogyan válhat közönségsikerré? Igényteremtés vagy az igények kiszolgálása a cél?"

Tíz előadás, tíz teljesen különböző írói (és nem csak írói) pálya, tényleges tematika nélkül. Mesterkurzus vagy anekdotadélelőttök várhatóak?

Meggyőződésem, hogy bestsellert írni nem lehet úgy, hogy az ember eldönti: márpedig most bestsellert ír. Illetve eldöntheti; ez esetben az írással egy időben már elkezdheti törni a fejét a marketingfogásokon, amelyek művét - annak minőségétől majdhogynem függetlenül - eladják.

Félreértés ne essék: lehet írni jó könyvet, és lehet írni eladható könyvet. Bestsellert szánt szándékkal írni - nem lehet. (Megcsinálni igen, de annak nem sok köze van egy írói mesterkurzushoz - attól félek azonban, még csak épkézláb marketingelőadások sem várhatóak, ahhoz ugyanis szükséges lenne annak beismerése, hogy a marketing mennyire jelentős szerepet játszott a bestselleríróvá válásban.)

Kérdés, mennyire van értelme annak, hogy tíz író elmondja, neki hogyan sikerült. Vonatkoztatható-e a példájuk arra a kezdő (vagy haladó) íróra, aki beül a kurzusra? Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán ez a tíz író tudja-e pontosan, ő miért lett bestselleríró, és ha tudja: be fogja ezt vallani őszintén?

És Isten bocsássa meg, de a mesterkurzus célkitűzését olvasva feltámadt bennem a szkepticizmus (meg némi bosszúság, amiért hülyének néznek):

"A bestseller író képzés célja, hogy mintákat mutasson: hogyan tegyünk szert közönségsikerre, miközben a mennyiség nem a minőség rovására megy, és a bestseller nem válik a kommersz szinonimájává."

Kérem! Ezt fogja bizonyítani egy olyan író, aki évente tizenkét regényt ír, és publikusan bevallja, hogy nem olvassa megírás után vissza őket...? Meg egy olyan, aki mindig ugyanazt a történetet írja meg? Meg aki csak saját magát találja elég érdekes témának?

Az oktatók névsora elég vegyes: médiaszemélyiségek, saját korábbi sikereiket ismétlő ponyvaklasszikusok és megélhetési zarándokok mesélik el, hogyan váltak íróként (el)ismertté. A történeteik alighanem érdekesek lesznek, színes személyiségekről van ugyanis szó - de a jó írás titka valószínűleg nem tanulható meg anekdotahallgatás útján. Aki komolyan azt hiszi, hogy a kurzus lehallgatása után bármivel is közelebb kerül a bestselleríróvá váláshoz (leszámítva a kapcsolatépítést), az irigylésre méltóan naiv. A gyakorlást ugyanis semmi nem pótolja.

Nem kizárt, hogy nagyon tanulságos lesz a mesterkurzus. Sőt. Csak nem feltétlen úgy, ahogy azt a kurzus díját befizetők gondolták volna.

13:46 | író | vélemény | kisördög | Editor Diaboli | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika