2008. január 25., péntek

Mesterség és művészet

Született tehetség vagy tanult mesterember? A múzsa csókja vagy amerikai típusú kreatív írástechnika? Habár a két csoport álláspontja egyre közelebb kerül egymáshoz, még napjainkban is majdnem vérre menő viták zajlanak a hazai (forgatókönyv-) írók között az írás, írástechnika tanulható voltáról.

Nincs új a nap alatt. Ennek illusztrálásaként álljon itt két idézet:

"Hogyan gyarapíthatja az író szókincsét, hogyan fejlesztheti technikáját: ezek sokkal általánosabb dolgok, semhogy e specziális tárgyú fejtegetések körébe volnának vonhatók. Csak annyit, hogy a jobb magyar írókat mindig plajbászszal a kezében olvassa az ifjú, kijegyezve minden szót vagy frázist, mely előtte ismeretlen vagy melyről érzi, hogy nem tartozik ahhoz a szókincshez, mely mindig kezeügyében van. Törekednie kell, hogy minden fogalomra minél több szóval rendelkezzék, hogy az értelem vagy a forma szükségleteihez képest válogathasson belőlük. Ismernie kell a régi nyelvet és a tájszólásokat is, mert ezekre is rászorulhat. De ismétlen, mindezek az írói és illetve a költői működésnek olyan kellékei, melyekre elvégre mindenkinek szüksége van, a ki arra adja fejét, hogy a múzsák berkeiben vándoroljon, én pedig e helyütt csak azokat az elveket és szabályokat akarom taglalni, melyekre különösen a műfordítónak van szüksége.

De azt kérdezhetné tőlem valaki: «ugyan mire való itt szabályokat gyalulgatni, mikor magam mondtam az imént, hogy a műfordítás is költői tehetséget kíván, hogy tehát nemcsak poeta fit, hanem bizonyos tekintetben traductor versuum is fit? A kivel vele születik e tehetség, az majd eltalálja a módját, hogyan fejleszsze, a nélkül, hogy mindenféle paragrafussal akarnák békóba verni!»

Ezekre az ellenvetésekre nagyon könnyű a válasz. Igen, a költő is születik, de ha lángelme is, kénytelen prozódiát tanulni! Magától, útbaigazítás nélkül is rájött volna sok mindenféle szabályra, az bizonyos; de mikor? mennyi időt vesztett volna? Nincs olyan művészet, melynek idő multán le ne szűrődnének bizonyos technikai szabályai; ezeket a technikai szabályokat pár óra alatt megtanulhatja a tehetség, nélkülök pedig talán pár évig a sötétben botorkálna. Jaj volna a festészetnek, ha minden növendék maga volna kénytelen felfedezni a színvegyületek keletkezését és hatását, és jajj a szobrászatnak, ha minden ifjú művész maga volna kénytelen rájönni a gipszminták vasvázának készítése módjára! Tehetséget nem olthat egyikökbe sem az a mester, a ki ezt nekik, évszázados tapasztalatok eredményeként, elmagyarázza; a műfordításra való tehetséget sem fogja megadhatni ez a mű senkinek sem; de azt, a kinek a természet megadta e tehetséget és az annak kifejtésére való hajlamot, talán meg fogja óvni sok ballépéstől."

 

És a másik:

"A fordítás mûvészetéről (...) adott ki a Kisfaludy Társaság egy tíz íves könyvecskét, tele helyes útmutatásokkal azok számára, akik a fordító-mûvészet titkait meg akarják tanulni - ha tudják. Csak az a baj, hogy ezeket megtanulni nem lehet. Nem lehet pedig azért, mert mûvészetről van szó, - a művészet titkai azonban megtanulhatatlanok; nem mert titkok, hanem mert ezek a titkok mindig csak egyes eseteknek a titkai. A művészet egyéni dolog, mely minden egyes emberrel újra kezdődik s minden egyes emberrel újra kezdődnek a lehetőségei. E lehetőségek határtalanok, mint az egyéniség s a tehetség lehetőségei. A művészetnek nincsenek szabályai, legfeljebb fogásai vannak, - úgynevezett technikai fogások. Azaz hogy még fogásai sincsenek igazában. (...) mond ugyan olyasmit, igen józanul, hogy tehetséget nem olthat a tanítványba a mester, de technikai tapasztalatait tovább adhatja neki, megóvván az ifjút a kerülő utaktól, vagy másoktól már megtett utak felesleges megjárásától. Félek, hogy csak a legeslegkülsőbb, még a mesterséghez is alig tartozó fogásokat lehet így tovább örökíteni. Amit (...) példának mond: hogy jaj volna a festészetnek, ha minden növendék maga volna kénytelen felfedezni a színvegyületek keletkezését és hatását, és jaj a szobrászatnak, ha minden ifjú művész maga volna kénytelen rájönni a gipszminták vasvázának készítése módjára - abból tán még a gipszminták vasvázára való utalás megállhat, de mi köze ennek a szobrászathoz? Ellenben már csak félig-meddig állhat meg a színvegyületek keletkezésére és hatására való utalás, mert legfeljebb a festékkel való bánást lehet megtanulni, nem pedig a színnel valót, holott a festészet ennek a művészete. Azaz hogy megtanulni lehet, eltanulni is lehet, - de éppen ez az, amit a mûvészetben nem szabad. Mert az olyan festő, aki úgy fest, mint egy másik festő, nem művész, hanem mesterember."

 

És hogy mikor is zajlott tulajdonképpen ez a vita? Nos, Radó Antal A fordítás művészete című zseniális könyve 1909-ben jelent meg először, innen az első idézet. A szurkálódó replika szerzője meg nem más, mint maga a szintén zseniális Ignotus - a kritika a Nyugat 1910. évi hetedik számában jelent meg. Mint láthatjuk, egy évszázad sem volt elég, hogy a problémára megnyugtató válasz szülessen.

8:53 | idézet | Komavary | |

2008. január 16., szerda

Író, vigyázz! III.

"A faj az, amit én annak mondok!" - ismeretlen rendszertanász.

Az előző hozzászólás eligazítást nyújt a vanity press és a POD világába, de mivel a két fogalom (sajnos) összecsúszik, úgy érzem, finomítani kell a besoroláson. (A Novum Verlagról most direkt nem beszélek, mert a végén még a boncnok is úgy jár, mint maldoror a blogtéren, akinek már sokadszorra töröltetik a bejegyzését.)

 

Mindenekelőtt: ami nagyon jó dolog, hogy végre egy téma, ami mellett a hazai fantasztikum alkotói kiállnak. Ugye van Sanawad hírneves bejegyzése a nem-mondom-ki-a-NeVétről. Sheenard erre válaszul elmeséli tapasztalatait egy digitális nyomdával, majd Merras erre rákontráz egy Könyvműhely és egy Lulu.com miniismertetővel. László Zoltán csak döbbenetét fejezi ki, mind az efféle (mármint nem az utóbbi három) "kiadókkal", és a naív szerzőkkel szemben. (Ha további véleményeket láttok, akkor a kommentek közé kérjük a linket! ;))

 

És akkor a lényeg: a Lilli.hu nem egyszerűen Lulu másolat! Az utóbbi tisztességes módon dolgozik: az árakat bárki láthatja, a könyveket leszállítják, az ember tudja, hogy kap-e ISBN számot vagy nem, vásárlóként látja, hány oldalas könyvet vesz meg, milyen könyvkötészeti adatokkal, még talán az amazon alá is betolja a könyvet (ami nem sok segítséget jelent, főleg, mivel mintha az amazon is elindította volna nemrég a saját POD-szerű szolgáltatását).

 

Hogy jobban megértsük, miért démoni a Lillith (ok, th nélkül), annak illusztrálásaként álljon itt egy példa, és egy link.

 

Példa: Skynet. Ő egy író, öt kötetes sorozatának első kötete pályázatot nyert az Accordia kiadónál.

Ha jól vettem ki Skynet indexes hozzászólásaiból a kiadó ügyvezető igazgatója, Dr. Balázs Tibor (PhD), a Magyar írószövetség tagja, a következő szavakkal méltatta a művet:

"Még konkrétabban: nem arra törekszik, amire a szubkultúra, hogy napjaink (ál)sztárjainak legújabb kalandjairól, ruhakölteményeiről, válásairól, sminkjéről, azaz egy művi világról tudósítson, hanem arra törekszik, hogy szellemesen, kedvesen, mély empátiával reális lelki tartalmakat fedjen fel, reális emberi törekvéseket mutasson be, tehát olyan spirituális dimenziót, léthelyzeteket teremtsen, melyekkel mindannyian azonosulni tudunk. Irodalmi pályázati anyaga új és új gondolatok megfogalmazására késztet, egyben lelki támpontokat is nyújt. Az írói önkifejezés tálentuma keveseknek adatott meg, viszont sokaknak segíthet az önkeresés útvesztőiben.
(...)
Azt akarja barátságosan, kulturáltan "kierőszakolni" tőlünk, hogy írjunk negatívumokat. Hát ez nem megy. Az írásmű pergő, lendületes, olvasmányos. Ha a lételmélet, az egzisztenciálfilozófia, az ontológia irányából vizsgáljuk, nyilván támadhat hiányérzetünk, hisz nem ezeket a kérdéseket feszegeti. Ha ezt tenné, néhányunknak ... még izgalmasabb lenne, de kevésbé szólítaná meg a műfaj szerelmeseit."

(Ja, mondtam már, hogy scifiregényről van szó? Egzisztenciálfilozófia-e vagy?)

Hogy-hogy nem, a regény (Mutánsok) mégsem az Accordiánál jött ki, hanem (közel ötszáz oldal terjedelemben, háromezer forintért) a Lillin. Ott láthatunk belőle részleteket is.

A Lilli persze nem ígér semmit, de a részletek alapján két dolog világos: ez egy POD*, hiszen nincs szöveggondozás, de még csak tisztességes tördelés sem, hiszen ekkora lóbetűk helyett fele-harmadakkora terjedelemben is ki lehetett volna hozni a kötetet - hja, hogy a vásárló fizet?

Az ígéreteket nem lehet számon kérni a Lillin. A hazugságait annál inkább.

Nézzük csak:

A szerzőket megpróbálják elriasztani a hagyományos könyvkiadástól - a vanity press tipikus beetetőszövegei kezdődnek így. Általában azt olvashatjuk, hogy a valódi könyvkiadásba csak protekcióval lehet bejutni, hogy a szerkesztők tesznek a munkájukra, és akkor sem ismerik fel az istenáldotta tehetség (vagyis a potenciális palimadár) remekművét, ha az orruk alá tolják és így tovább. A Lilli ehhez képest kreatív:

"Egy magyarországi könyvkiadó csak akkor jelentet meg könyvet, ha állami támogatást is tud hozzá intézni. "

Ebből, lássuk be, egy büdös szó sem igaz.

"A kiadó visszakéri a megmaradt példányokat, s ekkor derül ki, hogy ha mégis volt "fogyás". Ekkor kellene a könyvesboltnak fizetnie, de sok esteben ez nem történik meg.

A kiadónak is ekkor kellene a szerző számára fizetnie, ám ő sem fizet, s trükkök ezreit vonultatja fel, pl.: most azért nem teljesíti e megállapodást, mert az új kiadáshoz kell a pénz. Az író hosszú időt eltölt a kiadó, nagykereskedő, könyvesbolt háromszögben, ám a szerzői jogdíjához ritkán jut hozzá."

Ennek meg mondjuk a fele se. Tisztességes kiadónál, megfelelő szerződéssel a szerző (fordító stb.) már a mű nyomdába adásakor számíthat arra, hogy megkapja a pénzét.

(Hogy ez mennyire és miért nincs mindenhol így, az külön bejegyzések sorát érdemelné...)

Tehát a Lilli hazudik, csúsztat, csak hogy magát eladhatóbbá tegye. PODnak látszik, mégsem az: egyszerű vanity press...

 

*Valódi POD-e? Hiszen a könyvkiadóknak szóló ajánlatban elfekvő készletekről, értékesítetlen példányokról beszél.

 

 

UPDATE: Érdekes beszélgetés az Első Kötet Műhely honlapján a Novum Verlagról.

15:51 | közérdekű | Komavary | |

Író, vigyázz! II.

Korábban felhívtuk a figyelmet az olyan könyvkiadásban rejlő csapdákra, amelyek a kezdő írót veszélyeztethetik. Ezekkel nem árt tisztában lenni, hogy az ember tudatosan döntsön olyan megoldás mellett – vagy éppen kerülje el azt –, ami aztán későbbi írói karrierjére is kihathat.

Angol nyelven már régóta üzemel a Writer Beware oldal, amely a PoD-kiadással (print-on-demand, vagyis kereslet utáni nyomtatás), a szerzői jogokkal, a kétes irodalmi versenyekkel, irodalmi ügynökökkel és szabadúszó szerkesztőkkel foglalkozik. Az oldal munkatársainak nagy része anonim, de vannak köztük, akik aktívan segítették az FBI munkáját, amikor az csalás ügyében nyomozott. Számos író küldi el nekik tapasztalataik (sokszor kálváriáik) történetét, hogy kezdő társaikat megóvhassák hasonló hibák elkövetésétől.

Még ha egy egy PoD vagy fizetős kiadó működése nem jogsértő, sem árt tudni, hogy nem természetes, ha az íróval fizettetik meg a nyomdaköltséget, és hogy egy könyv nemcsak attól könyv, hogy sok oldala van és két fedél között található.

Mivel magyar nyelven nem található ilyen írókat tájékoztató oldal, álljon itt rövid ismertetés két olyan kiadói gyakorlatról, ami az utóbbi időben nálunk is elterjedőben van:

Fizetős kiadó (vanity publisher)

Az angol név híven kifejezi, mire épít az ilyen cég: az írók hiúságát célozza meg, és megjelenést biztosít, hiszen akinek a könyve nyomtatásba kerül, az már komoly írónak számít, nem igaz? Mivel minőségi szűrés nem nagyon létezik, és a könyvpiacot ismerve rizikós ismeretlen kezdő szerzők munkáit bevállalni, az ilyen kiadó a szerzővel fizetteti meg a nyomda és a szöveggondozás költségét. A profitból aztán az író is kap, de a kockázat teljes egészében az övé: ha a könyve nem fogy jól, csak magára vethet, a kiadó nem veszít semmit.

Magyar példa: Novum Verlag

PoD kiadó

Ez voltaképpen nem is kiadó. Lényegében nyomdai szolgáltatást nyújt az írónak: annyi példányt nyomtat és akkor, amennyire és amikor arra kereslet jelentkezik. A haszon nagy része az íróé, sok esetben ő tervezheti meg a borítót is, az ilyen kiadó tehát teljes hatalmat ad a szerzőnek a könyve fölött. Anyagi kockázat sem az írót, sem a kiadót nem terheli - ha valaki rendel a könyvből, csak akkor jelentkezik költség, amit azonnal fedez is az eladott példány ára. Hátránya, hogy szöveggondozásról, szakértő tördelésről itt sem beszélhetünk, és a könyvek nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, csupán interneten keresztül értékesítik őket.

Magyar példa: Lilli.hu

Az írók előtt jóval több lehetőség van most, mint régen: kérdés, hogy tényleg ennyire számít-e a megjelenés puszta ténye?

 

 

 

14:04 | író | közérdekű | Editor Diaboli | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika