Korábban írtunk a yWriter regényíró szoftverről, amely egy írókat segítő szövegszerkesztő szoftver. Azóta elkészült a yWriter4, amely az ismertetett verzióhoz képest új tulajdonságokkal rendelkezik.
Most már .rtf formátumban tárolja a szöveget, amit a kimentett .rtf fájlban is továbbszerkeszthetünk, majd tetszés szerint visszaimportálhatjuk a yWriterbe. Új elem a szövegformázás – végre van kurzív, félkövér és aláhúzás; és a karaktereken túl helyszíneket és kulcsszerepet játszó tárgyakat is be lehet venni az egy gombnyomással előhívható listákra. Minden egyes jelenethez, de még a projekthez is plusz jegyzeteket fűzhetünk, és az adott jelenet írása közben az összes lényeges és általunk megadott háttérinformáció elérhető egy menüsorból.
Újdonság, hogy van magyar verzió – ezt Amon meg én készítettük, ám még a korábbi yWriterhez. Ebből következően a nyelv átállításánál a menü egyes elemei magyarul lesznek, mások (az új és megváltozott menüpontok) viszont maradnak angolul. Remélhetőleg a jövőben lesz időnk a Ywriter4-hez is megcsinálni a honosítást, addig sajnos marad a felemás nyelvi kiméra.
A program ingyenesen letölthető itt.
8:51 | írástechnika | link | trükktár | Hanna | |