A maguffin (MacGuffin) elnevezés Alfred Hitchcocktól ered, és olyan írói eszközt jelöl, ami előremozdítja ugyan a cselekményt, ám részletei nem lényegesek, és bár a karakterek fontosnak tartják, az olvasó számára nem feltétlenül az. Szerepe, hogy motivációt szolgáltasson a szereplőknek, akik a történet fókuszában állnak.
Hitchcock így magyarázta meg a maguffin jelentését: „A stúdióban kering egy név, a MacGuffin. Ez az az automatikusan előbukkanó elem, ami bármelyik történetben előfordul. Krimiben szinte mindig a nyaklánc, kémtörténetekben pedig a dokumentumok.”
A maguffin az a tárgy, amely körül a történet forog, de hogy pontosan mi az, nem számít – értéke valójában csak annyi, hogy a szereplőket cselekvésre ösztönzi. Ilyen például a máltai sólyom: egy ékkövekkel borított szobor, de a történet szerkezete szempontjából gyakorlatilag akármi lehetne. Tartalmazhatta volna a náci haditerveket is, vagy akár a bölcsek kövét. Dramaturgiai funkciója kimerül abban, hogy az emberek meg akarják szerezni. (Szerepét tekintve A Gyűrűk Ura Egy Gyűrűje szintén maguffin, mint ahogy az Indiana Jones és a kereszteslovag című film Szent Grálja is.)
Figyeljünk azonban arra, hogy ha a történet pusztán a maguffinról szól, üres marad. Az Akámicsoda Kardját vagy az Izé Koronáját hajkurászó hősök, akiknek kalandjaira az egyetlen magyarázat a maguffin, nem fogják megragadni az olvasót. Karakterekre, mondanivalóra, témára, hangulatra mindig szükség van, hiszen az olvasók az emberekre, jelenetekre és benyomásokra fognak emlékeznek leginkább, nem a cselekmény kanyargóira.
Orson Scott Card írása a maguffinról az alábbi linken olvasható.
17:58 | írástechnika | Editor Diaboli | |