2009. május 26., kedd

Az elbeszélés alapelvei

Bill Johnson szerint, amikor egy történetről beszélünk, gyakran a cselekmény és a karakterek felől közelítjük meg. Míg ezek valóban a leginkább szembeötlő alkotóelemei, a jó történet alapjait sem szabad szem elől téveszteni – ezek nélkül az elbeszélés szétesik.

Az alapelvek a következők:

1. Az emberek igénylik a történeteket.

A történet egy olyan világ, ahol minden karakternek, cselekvésnek és történetelemnek szerepe van  – emiatt gyökeresen eltér az élettől, ahol a tényeknek és történéseknek nem mindig van látható értelme vagy megoldása. Mivel a való élet kiszámíthatatlan és szeszélyes, a legtöbb embernek szüksége van arra, hogy értelemmel ruházza fel az életet, és ezt a célt szolgálja az elbeszélés. Olyan útra viszi az olvasókat, amely életszerű szituációkra kínál megoldást és lezárást.

2. A történetek kielégítik az emberek vágyát a megoldás és beteljesülés iránt.

A történetek eleget tesznek annak az emberi szükségletnek, hogy az élet értelemmel rendelkezzen. Minden történet, legyen egyszerű vagy bonyolult, ebből a szükségletből táplálkozó téma körül forog. Megtapasztalhatjuk a különböző érzelmeket, fölfedezhetjük a világot, még ha az képzeletbeli is.

3. Olyan premissza felállítása, ami meghatározza a történet témáját, haladási irányát és beteljesülését.

4. A jól megírt történet tartja magát a céljához.

A történet világában minden elemnek összhangban kell lennie a premisszával. Ezeket az elemeket a mesélő rendezi el, hogy egy bizonyos fajta beteljesülést valósíthasson meg az olvasók körében. Ha a történet haladási iránya bizonytalan, még akkor is, ha ez a túlságos életszerűségből is adódik (vagyis az események nem vezetnek sehová és ötletszerűek), az olvasók elvesztik érdeklődésüket.

5. A történet elemei bizonyos sorrendben következnek egymás után.

Az elbeszélő úgy rendezi el a történet elemeit, hogy drámai hatást elérve eljusson a történet beteljesüléséig.

6. Az itt és most érzése növeli a jó történet hatását.

Ha az író a történethez hűen ír, megteremti az itt és most érzését az olvasóban. Az olvasó bevonása nem a részletekben rejlik per se, hanem abban, hogy a történet drámai cselekménye fontossá és érzékletessé teszi ezeket a részleteket. Kell, hogy legyen oka is az olvasó kapcsolódásának.

7. A történet szerkezetének megértése.

A történetelemek meghatározott szerkezetekbe rendezhetőek, így például egy kriminél a történet elején következik be a bűntény, a történet folyamán derül ki, mi a tét, és a végén választ kapunk a „ki a gyilkos” kérdésére. Egy horrortörténetben a karaktereknek cselekedniük kell, különben meghalnak. Romantikus regénynél az olvasó tudja, mi lesz a történet vége, de a szerelem kibontakozása érdekli, a végkifejletig elvezető út.

8. Utánzás.

Jó történeteket véve alapul a tapasztalatlan író is hasznosítani tudja a szerkezetüket uraló alapelveket.

9. A szerző tapasztalatai az életről.

Mivel a szerző maga is megtapasztalta már az alapvető érzelmeket, ezeket a tapasztalásokat eszközként fölhasználhatja.

10. Az elbeszélés mestersége.

Az író szavak segítségével hoz létre képeket. Ehhez bírnia kell a nyelv ismeretével, tudnia kell, hogyan alkalmazzon metaforákat, hogyan alkosson érzékletes leírásokat, erős dialógusokat, mint ahogy egy mesterember is tudja, hogyan használja szerszámait. Az írónak a szavak mesterévé kell válnia.

11. Technikai tudás.

Az írónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie az ábrázolt környezetről. Ha az író kamuzik, és az olvasó  rajtakapja, félreteheti a történetet.

12. A vágy, hogy az ember mesélővé váljon.

Az emberek többségükben nem azért lesznek írók, hogy hírnévre, pénzre vagy tekintélyre tegyenek szert, bár van, akinél ez a motiváció, és sikerrel is jár. Sokkal gyakoribb, hogy az emberek azért írnak, mert van mondanivalójuk.  Az írók első olvasói ők maguk. A kezdő szerzők hibája, hogy az írás iránti lelkesedésüket összetévesztik az olvasóközönségben szított érzelmek megidézésének képességével.

13. Érteni kell a karakterek szerepét a történetben.

A karakterek látható és konkrét formába öntik a cselekmény mozgását.  A mesélőnek azonban el kell különítenie a történet lényegét attól, ami a karakterek számára kockán forog. A gyenge karakterek gyakran nem viszik előre a cselekményt, mozgás nélkül pedig nincs dráma, sem beteljesedés, következésképp olvasóközönség sem.

14. Érteni kell a cselekmény működését, hogyan válik a történet mozgása drámaivá.

A cselekmény célja, hogy a történet drámai mozgását láthatóvá tegye a karakterek gondjainak bevonásával, amelyeket a történet tétjével fűz össze. A karaktereket ráveszi, hogy oldják meg a történet problémáját, miközben cselekmény generálta események akadályozzák cselekvésüket. Ahogy a karakterek egyre nagyobb nehézségekkel szembesülnek, annál nagyobb céltudatossággal formáljáka  történet végkifejletét, így halad a történet a beteljesülés felé.

A történet cselekményének leírása nem ugyanaz, mint a történet alapvetésének leírása, de a történet mozgásának megértéséhez meg kell vizsgálnunk, mi mozgatja a történet cselekményét.

15. Meg kell érteni a nézőpont fogalmát.

Az alapkérdés: hogyan teszi drámaibbá és konkrétabbá a történet mozgását egyik nézőpontkarakter a másiknál? Melyik nézőpontkaraktert válasszam? Tegyük fel magunknak a kérdést: ennek a karakternek a használata segíti-e az olvasót abban, hogy magáévá tegye a feszültséget, és a történet végkifejlete erősebb lesz-e? A nézőpontváltások frissebbé tehetik a történetet, de nem szabad elfelejteni, hogy az olvasónak azonosulnia kell a történet mozgásával, és a hirtelen váltások kizökkenthetik. Az a nézőpontkarakter, amelyik nem teszi drámaibbá és erősebbé a történetet, gyenge. 

Az írónak tudnia kell, a történet mélyebb szinten miről szól, és hogyan lehet elvinni a végkifejletig úgy, hogy az olvasók számára beteljesülést jelentsen.

7:28 | írástechnika | Editor Diaboli | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika