2010. szeptember 15., szerda

Levél egy fiatal költőhöz

Párizs, 1903. február 7.

Igen tisztelt Uram,

levele csak pár nappal ezelőtt érkezett hozzám. Mély és jóleső bizalmát köszönöm. Többet aligha tehetek. Nem tárgyalhatom behatóan verseit, mert tőlem minden bíráló szándék nagyon is távol áll. Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal: ebből mindig többé-kevésbé szerencsés félreértések származnak. Egyetlenegy dolog sem olyan kézzelfogható és megmagyarázható, mint ahogyan ezt többnyire el szeretnék hitetni velünk; a legtöbb esemény kimondhatatlan, és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt, és mindennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők, melyeknek léte múló életünknél maradandóbb.

Amikor ezt a megjegyzést előrebocsátom, hadd mondjam el még Önnek, hogy verseinek nincsen önálló jellegük, inkább csak a személyes lét csendes és rejtőző függelékei. Ezt legvilágosabban a Lelkem című utolsó versében látom. Ebben valami sajátos akar kifejeződni és dalba ömleni. És a Leopardihoz írt szép költeményben talán bizonyos fajta rokonság nyílik meg e nagy magányos iránt. Ennek ellenére ezek a versek önmagukban még nem állnak meg, az utolsó és a Leopardihoz írt sem. Kedves kísérőlevele néhány hiányosság felderítésében segítségemre siet, amelyeket verseit olvasva éreztem s néven nevezni mégsem tudtam.

Ön azt kérdi, jók-e versei. Tőlem kérdezi. Előzőleg megkérdezte másoktól is. Folyóiratoknak küldözgeti verseit. Egyéb költeményekkel hasonlítja őket össze, és nyugtalan, ha a szerkesztőségek kísérleteit visszautasítják. Nos, (mivel megengedte, hogy tanácsot adjak) én arra kérem: hagyja abba mindezt. Ön kifelé néz, és most mindenekelőtt éppen ezt nem szabad tennie. Senkitől sem kaphat tanácsot és segítséget, senkitől. Csak egyetlen eszköz segít: mélyedjen el önmagában. Kutassa ki azt az okot, ami írásra készteti, vizsgálja meg, vajon gyökerei szíve legmélyébe nyúlnak-e, vallja meg, hogy belehalna-e, ha nem írhatna. Ez a legfontosabb: éjszakája legcsöndesebb órájában kérdezze meg: kell, hogy írjak? Ásson le szívébe mélyről jövő feleletért. S ha ez igenlőleg hangoznék, ha úgy találkozhatna szembe ezzel a komoly kérdéssel, hogy erős és egyszerű "írnom kell" lenne a válasz, akkor alakítsa életét e szükségszerűség szerint; életének még legközömbösebb, legjelentéktelenebb órája is e kényszer jele és bizonysága legyen. Ekkor azután közeledjék a Természethez. Ekkor kísérelje meg úgy mondani el, amit lát, átél, szeret és elveszít, mintha Ön lenne a legelső ember. Ne írjon szerelmes verseket; kerülje eleinte a túlságosan könnyed és megszokott formákat: ezek a legnehezebbek, mert csak nagy és kiforrott erővel nyújthatunk egyénit ott, ahol jó, sőt nagyrészt kitűnő hagyományok tömege maradt reánk. Ezért az általános motívumoktól forduljon azokhoz, amelyeket saját mindennapi élete kínál; írja le szomorúságát, vágyait, elfutó gondolatait, hitét valami szépben - ábrázolja mindezt bensőséges, halk, alázatos őszinteséggel, s önmaga kifejezésére használja fel környezetének tárgyait, álomképeket vagy emlékeit. Ne hétköznapjait vádolja, ha szegényesnek tűnnek; okolja saját magát, mondja inkább azt, hogy a kincsek elővarázsolásához nem eléggé költő; mert az alkotó számára nincs szegénység és közömbös, sivár hely. És ha még börtönben ülne is, ha a falakon át érzékszerveihez a világ semmiféle zaja sem hatolhatna el, nem lenne-e akkor is Önnel gyermeksége, ez a drága, királyi gazdagság, emlékeinek e kincseskamrája? Fordítsa figyelmét ebbe az irányba. Próbálja meg e távoli múlt elsüllyedt csodáinak kiemelését; egyénisége meg fog szilárdulni, magánya kitágul és derengő otthonná válik, amelytől mások lármája messze morajlik. S ha ebből a befelé fordulásból, ebből a saját világba merülésből versek születnek, nem fog arra gondolni, hogy bárkitől megkérdje, vajon ezek jó versek-e. Nem is kíséreli meg majd, hogy fölkeltse a folyóiratok érdeklődését e munkák iránt: mert kedves, természetes birtokát, életének egy darabját és hangját fogja érezni bennük. A műalkotás akkor jó, ha szükségszerűségből támadt. Eredetének ebben a jellegében ítélhető még, másképp nem. Ezért, igen tisztelt Uram, csak ezt az egy tanácsot adhatom: mélyüljön önmagába, vizsgálja meg a mélységeket, ahonnét élete fakad, s ennél a forrásnál megleli a feleletet arra a kérdésre, hogy kell-e alkotnia. Fogadja el azt úgy, amint hangzik, s ne tépelődjék rajta. Talán bebizonyosodik, hogy művészi elhívatása van. Akkor vegye fel sorsát és hordozza el minden terhével s nagyságával együtt, anélkül hogy valaha is érdeklődnék a kívülről várható jutalom iránt. Mert az alkotó legyen önmagában is teljes világ, találjon meg mindent önmagában és a Természetben, amelyhez hozzákapcsolódott. Azonban e magába szállás és magába merülés után talán le kell mondania arról, hogy költő legyen (elég, amint mondtam, éreznie, hogy írás nélkül is tudna élni, s akkor egyáltalán nem szabad írnia). De ez a befelé fordulás, amire kérem Önt, akkor sem hiábavaló. Élete ettől kezdve mindenesetre saját útjaira fog térni, s hogy ezek jók, gazdagok és messzire vivők legyenek, ki sem tudom mondani, mennyire kívánom Önnek.

Rainer Maria Rilke

21:36 | bölcsesség | író | rattus_rattus | |

2009. augusztus 31., hétfő

Hétfői vegyes az írásról

Több olyan cikk is felgyűlt az elmúlt hetek során, amelyekre nem jutott időm nagyobb terjedelemben tudósítani, ezért most csak dióhéjban összegzem ezeket.

A Tor oldalán  Arachne Jericho fejtegeti, hogy annak dacára, hogy a fikcióban található karaktereket általában  különféle traumák érik, a poszttraumatikus stressz szindróma mégsem, vagy csak a mesélő céljainak megfelelő mértékben (flashbackek) jelenik meg a művekben, holott ez is hozzátartozik a hitelességhez.

Szintén a Tor oldalán David Weber a karakterek indítékairól és hitelességükről ír.

Michael Ventura  arról ír, hogy az írás magányos tevékenységének színtere, a szoba hogyan befolyásolja a kreatív tevékenységet.

Most már írásról szóló előadásokat is hallgathatunk Brandon Sanderson és Howard Taylor jóvoltából a Writing Excuses oldalon. Első és második évad.

Claire Light a nagy vitát kiváltott Mindblowing SF kapcsán a szerkesztő feladatait szedi sorba, különös tekintettel az antológiaszerkesztésre.

És végül az önmagáért beszélő 101 ok, hogy miért hagyd abba az írást.

 

 

7:23 | bölcsesség | írástechnika | író | link | humor | Editor Diaboli | |

2007. december 18., kedd

Vámos Miklós az írói sikerről

"Én a biztos siker titkát nem tudom, de a biztos bukás titkát ismerem. A biztos bukás titka az, ha az ember megpróbál olyasmit csinálni, amiről azt hiszi, hogy az embereknek éppen az tetszik. Én beérem azzal, hogy a szövegeimet olyan jóra tudom írni, amennyire képes vagyok az adott időszakban. Ha azután ez eljut az olvasói szívekhez, és netán meg is érinti őket, az a bónusz. Törekedni rá nem lehet. A siker egyébként is olyan, mint a nedves szappan, aki meg akarja ragadni, annak kicsusszan a kezéből. Lehet, hogy ez kissé fatalistán hangzik, de egész életemben azt tapasztaltam, hogy így van."

 

Dombi Gábor interjúja, 2007. 

20:47 | bölcsesség | idézet | író | EnVoice | |

2006. április 30., vasárnap

egó kikapcs – már westernben is

A Deadwood c. népszerű, HBO-s tévésorozat (egyik?) atyja, David Milch egy interjúban a következőket mondta a New Yorker riporterének:


Mit mondhatnánk erre? A Taxi c. Luc Besson-film rendőrfelügyelőjének szavával és újragondolt mozdulatával élve: "Zen." Nem kell mindig annyit agyalni. :)

18:53 | bölcsesség | idézet | írástechnika | író | inquam | |

2006. március 8., szerda

W. Somerset Maugham a regényírásról

"A regényírásnak három szabálya van. Sajnos, senki nem tudja, mik ezek."

5:42 | bölcsesség | idézet | író | Editor Diaboli | |

2006. március 2., csütörtök

23:03 | bölcsesség | idézet | író | MarquezUnread | |

2006. március 1., szerda

Írjunk tisztán, ha lehet, és egyéb jótanácsok

Nem csak az íróknak fontos, hogy tudjanak írni – és nem is csak ők tudnak. Valójában a nem-írók néha sokkal jobbak náluk. Vagy azért, mert egyszerűen jobban írnak, csak mást (nem fikciót stb), vagy azért, mert nem írnak. Úgy egyáltalán, semmit. ;)

A post végén közlünk egy linket egy kb. 100 lépéses, hiperminimalista, angol nyelvű útmutatóhoz, ami alapvetően nem-íróknak szól, arról, hogy mire érdemes figyelni írás előtt, közben, után, és – néha – helyett. Hangsúlyoznánk, hogy írás alatt ezúttal nem csak a fikciót stb értjük. Ugyancsak fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a tanácsok javát az írást gyakorló íróknak is érdemes megfontolni. Lehetőleg még azelőtt, hogy művükkel megörvendeztetnék szerkesztőiket olvasóikat. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak úgy szabad, ahogy ott olvasható – Isten ments! De átrágni, mérlegelni, szortírozni...

Kedvcsináló (lefordítva):




Forrás:
How to Write More Clearly, Think More Clearly, and Learn Complex Material More Easily
Copyright © 2002 Michael A. Covington

23:25 | bölcsesség | írástechnika | link | inquam | |

2006. február 23., csütörtök

Charles Baudelaire: Tanácsok ifjú irodalmároknak

Az itt olvasható alapelvek a tapasztalat gyümölcsei; a tapasztalat pedig magában foglal bizonyos számú baklövést – mivel ezeket kevés kivétellel mindenki elkövette egyszer, remélem az ő tapasztalatuk jótáll majd a sajátomért is.

Ami annyit tesz, hogy az alábbiaknak semmi egyéb célja nincsen, mint a vade mecum-ok többségének, sem egyéb haszna, mint A tisztességes és gyermeki illemtan kézikönyvének. – Micsoda mérhetetlen haszon! Képzeljék csak el az udvariasség törvénykönyvét, melyet egy művelt és jólelkű Warens mond tollba, vagy a megfelelő öltözködés szabályait egy féltő anya tolmácsolásában! – Engem is ugyanez az őszinte, testvéri gyendégség vezet, mikor e tanácsokat az ifjú irodalmárok elé tárom.

I.

A szerencsés és szerencsétlen indulásról

A fiatal írók, akik némely kartársukról irigységgel vegyes hangon ezt mondják: "Micsoda remek indulás, ekkora szerencsét!”, nem gondolnak bele, hogy minden sikeres indulásnak megvan a maga előzménye, és hogy a mostani húsz másik, előttük ismeretlen indulási kísérletből következik.

Nem tudom, a hírnév dolgában volt-e valaha is példa a villámcsapásszerű felfedezésre: úgy gondolom inkább, hogy a siker, az író képességeinek függvényében, valamiféle aritmetikai vagy geometriai arányosa lehet a korábbi sikereknek, melyeket a puszta szem sokszor nem is vesz észre. Csak molekuláris sikerek felhalmozódása létezik; csodás és azonnali eredmény soha.

Akik a szerencsétlenségükre panaszkodnak, a legtöbbször csupán nem halmoztak fel elegendő sikert egy szerencsés induláshoz, és azért bánkódnak, mert ennek nincsenek tudatában.

Ha számot vetek az emberi akaratot magába foglaló számtalan körülménnyel és azok indokaival, egy körkerületet látok, mely az akaratot körbezárja; ám ez a körkerület folyvást mozgásban van, élő és forgandó; ívét és középpontját pedig minden nap, minden percben és másodpercben máshová helyezi. Ennek következtében aztán a belé zárt emberi akarat is minden pillanatban más és más kölcsönhatásokkal él, szabadsága pedig pontosan ebből következik.

Szabadság és sors egymás ellentétei; távolról és közelről nézve viszont egyazon akarat különböző arcai csupán.

Ezért nem létezik balszerencse. Ha nincs szerencséjük, úgy az azt jelenti, valami hiányzik Önökből; ezt a valamit kell tehát megismerniük, hogy aztán a környező szándékok kölcsönhatását megvizsgálva a lehető legkönnyebben helyezhessék át a maguk körének kerületét.

Csak egy példa az ezerből. Azok közül, akiket szeretek és tisztelek, sokan szapulják a közönség új kedvenceit. Eugene Sue-t, Paul Féval-t például, e lelkes tollforgatókat; de az ő tehetségük, bármilyen könnyed is legyen ez a tehetség, ettől még nem lesz kevesebb, a barátaim pedig a haragnak nem sok hasznát veszik, sőt inkább hasznát vesztik, – hiszen a rosszallásuk kidobott idő csupán, ami a legértéktelenebb dolog a világon. Nem kérdés, hogy a szív vagy a forma irodalma magasrendűbb-e az éppen divatosnál. Ehhez kétség sem fér, legalábbis szerintem. Ez az ítélet azonban mindaddig csak felerészben lesz igaz, amíg Önök nem lesznek olyan tehetségesek a saját műfajukban, mint amilyen Eugene Sue a sajátjában. Szítsanak csak ugyanekkora lelkesedést másféle módszerekkel; legyen az erejük egyenlő, sőt nagyobb az övénél az ellenkező irányban; emeljék a dózist a kétszeresére, háromszorosára, négyszeresére, amíg ugyanazt a töménységet el nem érik és meglátják: nem lesz többé joguk a közízlést átkozni, mert a közízlés Önökkel lesz. Ám addig is: vae victis! mert az erő az egyetlen valódi és legfelsőbb igazság.

II.

A bérekről

Bármilyen szép is legyen egy ház, az mindenek előtt, – mielőtt még a szépsége megmutatkozna, – ennyi-és-ennyi méter magas és széles. – Éppígy az irodalom is, melyet a legnehezebb egy pillantással felbecsülni – ugyanígy mindenek előtt bizonyos számú megtöltött hasáb; az irodalom építészének pedig, ha a puszta neve nem garancia a sikerre, a munkáját mindenáron el kell adnia.

Vannak fiatalemberek, akik így beszélnek: "Ha csak ennyit kapok érte, ugyan mért bajlódjak vele?” Pedig jobb művet is kínálhattak volna eladásra; ekkor pedig csak a közönség pillanatnyi igényei, a természet törvénye lopta volna meg őket; így viszont önmagukat sikerült meglopniuk; – a rossz fizetésük mellé megbecsülést szerezhettek volna; így azonban a rossz fizetés mellett csupán elvesztették azt.

Mindent, amit erről a témáról írhatok, ebbe az egyetlen alaptörvénybe sűrítek, melyet megfontolás végett örökül hagyok az összes filozófus, történész és üzletember számára: Csakis a szép érzések által juthatunk vagyonhoz!

Akik azt mondják: "Minek törje magát az ember ilyen kevésért!”, azok lesznek, akik később, ha már révbe értek, folytatásonként 200 frankért akarják majd a könyveiket eladni, és akik, miután kidobták őket, másnap 100 frank veszteséggel kínálják ugyanazt.

A józan ember így gondolkozik: "Úgy hiszem, ez ennyit-és-ennyit ér, elvégre rendkívül tehetséges vagyok; ám ha engedményeket kell tennem, megteszem, hogy ne hagyjanak faképnél.”

III.

A rokonszenvről és az ellenszenvről

A szerelemben, mint az irodalomban, a rokonszenv akaratlanul alakul ki; ettől függetlenül utólag ki is kell érdemelni azt, ebben pedig az észnek is megvan a maga utólagos szerepe.

Az igazi rokonszenv tökéletes, mert a két személy eggyéolvad benne – a hamis rokonszenvnél viszont nincs utálatosabb, mivel csakis az egyik felet érinti, ráadásul híján van még az eredeti közönynek is, mely még mindig jobb az alakoskodást és a csalódást követő gyűlöletnél.

Ezért ismerem el és csodálom a bajtársiasságot, már amennyiben az elme és a vérmérséklet alapvető hasonlóságán alapszik. Ez egyike a természet szent megnyilvánulásainak, melyekre alkalmazható az ősi törvény: egységben az erő.

Az őszinteségnek és a naivitásnak ugyanezen törvénye kell kormányozza az ellenszenvet is. Mégis vannak olyan emberek, akik ugyanolyan meggondolatlanul koholják a gyűlöletüket, mint a csodálatukat. Roppant elővigyázatlanság ellenséget szerezni magunknak – már amennyiben sem hasznunk, sem előnyünk nem származik belőle. Egy pofon, ha elhibázott is, nem kevésbé sebzi meg a lelket, arról nem is beszélve, hogy ellenben jobb- vagy balfelől bárkit eltalálhat, aki csak tanúja a küzdelemnek.

Az egyik nap egy hitelezőm zavart meg vívólecke közben; erre tőröm csapásaival kergettem végig a lépcsőházon. Mikor visszatértem, a fegyvermester, ez a békés óriás, aki egy fújásával a földre teríthetett volna, jól le is teremtett: "Hogy maga hogyan pazarolja az ellenszenvét! egy költő! egy gondolkodó! pfuj!” – A vívásból két csörtét is elszalasztottam, ki voltam fulladva, szégyent hoztam a saját fejemre, és kivívnom is csak egy újabb ember megvetését sikerült – a hitelezőét, akinek ártanom viszont nem sokat sikerült.

A gyűlölet valójában még a Borgiák italánál is értékesebb párlat – hiszen a saját vérünk, egészségünk, nyugalmunk van benne, és két harmad részt a szerelmünk is! Legyünk hát fösvények vele, ha osztogatjuk!

IV.

A lehúzó kritikáról

A lehúzó kritika fegyverét csak a tévelygések cinkosai ellen szabad alkalmaznunk. Erős emberként öngyilkosság volna egy másik erősnek támadniuk; lehet, hogy mindenben nem értenek egyet, de néhány esetben mégis találnak majd egyező pontokat.

Két módszere van annak, hogy valakit porig alázzunk: a görbe és az egyenes út, mely egyben a legrövidebb.

A görbe útra elég példát találhatunk J. Janin tárcáiban. Ez a módszer anélkül szórakoztatja bámész közönséget, hogy bármiben az épülésére szolgálna.

Az egyenes út módszerét jelenleg néhány angol újságíró gyakorolja nagy sikerrel; Párizsban azonban hanyatlásnak indult; úgy tűnik nekem, mintha még maga Granier de Cassagnac is megfeledkezett volna róla. Az egyenes út híve így beszél: "X... úr becstelen alak, ráadásul idióta is; a következőkben ezt fogom bebizonyítani," és ezután be is bizonyítja! – primo, – secundo, – tertio, – stb. Ezt a módszert ajánlom mindenkinek, akinek szilárd hite van az igazában, és kemény ökle hozzá, hogy megvédje azt.

Egy célját tévesztett gúnyirat végzetes baleset, olyan nyílvessző, mely visszafordul, legjobb esetben is megsebezve az íjász karját jöttében, olyan golyó, mely visszapattanva akár halálos is lehet arra, aki lőtte.

V.

A munkamódszerekről

Manapság sokat kell termelnünk; – gyorsan kell tehát haladni; – így hát lassan kell járnunk, hogy tovább érhessünk; vagyis nem engedhetünk meg magunknak egyetlen kárba veszett mozdulatot, egyetlen felesleges tollvonást sem.

A gyors íráshoz rengeteg előzetes gondolkodás szükséges – a témánkat magunkkal kell cipelni mindenhová, a parkba, a fürdőbe, az étterembe, szinte még a szeretőnk ágyába is. E. Delacroix mondta nekem egy nap: "A művészet olyannyira eszmei és illékony dolog, hogy az eszközök sosem elég tiszták hozzá, a munkamódszer pedig soha nem lehet elég hatékony." Ugyanígy van az irodalommal is; – ezért nem vagyok én a javítások, áthúzások híve; ezek ugyanis csak homályossá teszik a gondolat tiszta tükrét.

Néhányan, méghozzá a lekiválóbbak és leglelkiismeretesebbek közül, – mint például Édouard Ourliac, – azzal kezdik, hogy rengeteg papírt írkálnak tele; azt mondják ez olyan nekik, mint amikor a festő a vásznát alapozza. – E zavaros gyakorlat célja nem más, mint hogy eleinte nem akarnak semmit veszni hagyni, később pedig minden újraíráskor nyesnek, metszenek valamennyit az anyagból. De ha a végeredmény mégoly kiváló is lesz esetleg, az eljárás során akkor is rengeteg idő és tehetség megy pocsékba. A vásznat alapozáskor még nem kell színekkel telerakni; ilyenkor egy halvány vázlatra van mindössze szükség, melyen néhány könnyed és áttetsző vonallal elrendezzük az alakokat. – A vászon már le kell legyen alapozva – lélekben – azon pillanatban, mikor az író tollat fog, hogy leírja a címet.

Mesélik, hogy Balzac fantasztikus és rendetlen módon folyton telefirkálta a kéziratait és a kefelevonatokat. Így aztán a regénye születések sorozatán ment keresztül, melyek során nemcsak a mondat egysége töredezett szét, hanem a műé is. Kétségtelen, hogy e helytelen módszer miatt érezhető a stílusában valami tudom is én milyen szedett-vedett, zavaros, elkalandozó jelleg, – mely egyben e hatalmas történetíró egyetlen hibája.

VI.

Az ihletről és a napi munkáról

Az orgia többé nem nővére az ihletnek: rég leszámoltunk már ezzel a parázna rokonnal. Egyes széplelkek gyengesége és gyors kifáradása elég bizonyságul szolgál e gyűlöletes tévképzet ellen.

Az egyetlen dolog, melyre egy termékeny írónak szüksége van, a tartalmas és rendszeres táplálék. Az ihlet minden kétséget kizárólag a mindennapi munka szolgálója. E két ellentét nem zárja ki jobban egymást, mint bármely más ellentét a természetben. Az ihlet ugyanúgy szabályozható, mint az éhség, az emésztés, vagy az alvás. Kétségtelen, hogy az emberben működik egyfajta égi mechanika, ám ezt nem kell szégyellnünk, hanem épp ellenkezőleg, a legragyogóbbat kell belőle kihoznunk, mint az orvostudomány a test gépezetéből. Ha azt akarjuk, hogy szüntelenül a megírandó mű lebeghessen a szemünk előtt, a mindennapi munka lesz majd, ami elhozza számunkra az ihletet, – éppúgy, ahogyan az olvasható kézírás tisztábbá teszi a gondolatot, és ahogy a nyugodt és ereje teljében lévő gondolkodás segít olvashatóan írni; hiszen régen lejárt már a rossz művek ideje.

VII.

A költészetről

Azoknak, akik sikerrel vetik vagy vetették magukat a költészetbe, azt ajánlom, hogy soha ne hagyják el. A poézis egyike azon művészeteknek, melyek a legtöbbet hoznak a konyhára; ám olyan befektetés ez, melynek a kamataihoz csak későn jutunk hozzá, – akkor viszont annál többhöz.

Az irigyeknek csak annyit mondok: idézzenek nekem, ha tudnak, akár csak egyetlen jó verset is, mely anyagi romlásba döntött volna egy kiadót!

Morális szempontból nézve a költészet olyan markánsan választja szét az első- és másodrendű szellemeket, hogy még a legpolgáribb közönség számára is világos, hogy kit pártol ez a könyörtelen isten. Ismerek olyan embereket, aki csak azért olvassák Théophile Gautier gyakran középszerű írásait, mert ő írta A halál komédiája című művet is; valószínű persze, hogy mi sem jutna el hozzájuk az utóbbi minden fennségéből, de azért mégiscsak tudják, hogy egy igazi költővel van dolguk.

És miért is lenne mindez meglepő, ha egyszer minden jó karban lévő ember képes két napig meglenni étel nélkül, – de költészet nélkül soha?

Az a művészet, mely a legsürgetőbb szükségletet elégíti ki, lesz mindig a legmegbecsültebb és a legjövedelmezőbb.

VIII.

A hitelezőkről

Bizonyára emlékeznek még arra a komédiára, mely A rendetlen zseni címet viselte. Nos, az hogy a rendetlenséghez néha zsenialitás is párosul, mindössze arra bizonyíték, hogy a zsenialitás olyannyira erős valami, ami még ezen is felül tud kerekedni; sajnálatos módon azonban jónéhány fiatalember számára ez a cím azt sugallta, hogy a kettő közötti kapcsolat nem csupán véletlen, hanem inkább a szükségszerűség műve.

Erősen kétlem, hogy Goethének lettek volna hitelezői; még maga Hoffmann, a rendetlen Hoffmann is, miközben egyre gyakrabban szorította rá a szükség, szüntelenül arra vágyakozott, hogy megszabadulhasson tőlük, ráadásul pont akkor halt meg, mikor már egy nagyvonalúbb élet lehetősége még ragyogóbb szárnyalást engedett volna a zsenijének.

Sose legyenek hitelezőik; ha tetszik, csináljanak úgy, mintha lennének – ez minden, amit tanácsolni tudok.

IX.

A nőkről

Ha tartani akarom magam a kontrasztok törvényéhez, mely a morális rendet éppúgy kormányozza, mint a fizika törvényeit, az irodalmárokra veszélyes nők osztályába kell soroljam a férjes asszonyt, a kékharisnyát és a színésznőt; – a férjes asszonyt, mert természeténél fogva két férfihoz tartozik, így aztán túl könnyű prédája lehet a költő despotikus lelkének; – a kékharisnyát, hiszen minden kékharisnya valójában csak egy-egy elhibázott férfi; – a színésznőt pedig azért, mert bár dörgölőzik az irodalomhoz, mégis útszéli nyelven beszél, – és végül azért is, mert valójában nem is igazi nő a szó minden értelmében, – a közönség fontosabb lévén számára, mint a szerelem.

Vagy el tudnak képzelni egy költőt, aki a választottjába szerelmes, mégis végig kell néznie, amint az éppen férfiszerepben tetszeleg a színpadon? Hiszem, hogy nem lenne más választása, mint felgyújtani a színházat.

Vagy el tudják képzelni ugyanezt a szerencsétlen flótást, amint kénytelen szerepet írni egy tehetségtelen színésznőnek, akit szeret?

És ezt a másikat, amint azon izzad, hogy epigrammáival visszafordítsa a földszint közönségére mindazt a fájdalmat, melyet ez a közönség okozott neki e legdrágább lényen keresztül, – e lényen, melyet a keletiek otthon hármas kulcsra zárnak, mielőtt Párizsba jönnének jogot tanulni? Mert minden irodalmár időről időre megcsömörlik az irodalomtól: ezért e szabad és büszke lelkek, e megfáradt szellemek számára, akiknek mindig szükségük lesz a hetednapi pihenőre – csakis két fajta nőt ajánlhatok: a leánykát és az együgyű asszonyt, – vagyis a szerelmet, vagy a mindennapi meleg ételt. – Testvéreim, van-e még szükség további magyarázatra?

(Dunajcsik Mátyás fordítása.)

10:07 | bölcsesség | író | Editor Diaboli | |

2006. február 5., vasárnap

Miben hasonlít a költő a szántó-vető béreshez?

In Egybegyűjtött írások I. Budapest, Magvető, 1970. 242. o.

17:26 | bölcsesség | idézet | író | MarquezUnread | |

2006. január 28., szombat

18:37 | bölcsesség | idézet | kritika | MarquezUnread | |

2006. január 23., hétfő

"Szokták mondani, az író szerszáma a nyelv. Ez majdnem igaz. Én szívesen látom az írót, magamat - mint kézművest. Még inkább kőműves. Kőmíjjes. Tégla, malter, rakni, nő a fal, leomlik, újra, föl-le, Kelemenné, szóval valami nő.

Itt kicsit megállnék mutatni valamit. A mondat arra lehet példa, hogy nemcsak én írom a mondatot, az is írja önmagát. Vagy másképp: hogy a nyelv is szerző. Az írásnál sok és sokféle összefüggésre lehet ügyelni, szimmetriákra, ismétlődésekre, eposzi állandó jelzőre, a leleményes komplexus, és akkor többnyire kiderül, mondjuk egy értő olvasásnál, ez akár még egy kritikusnál is bekövetkezhet, minden jó kritikus jó olvasó is, de nem minden rovar bogár, hogy rendszerint sokkal több összefüggés, nyelvi játék, mélység és sekélység található a szövegben, mint amennyit az író beletett. Egy más szempont szerint ezt úgyis lehet fogalmazni, hogy az rossz jel a munka minőségét illetően, ha csak az van a könyvünkben, amit beletettünk.

Esterházy Péter, A szavak csodálatos életéből

19:41 | bölcsesség | idézet | író | MarquezUnread | |

2006. január 5., csütörtök

Mark Twain aranyszabályai

A történetnek legyen célja és következménye.

A történet részei legyenek szükséges részek, és segítsék a fejlődését. 

A történetben szereplő személyek a hullák kivételével legyenek elevenek, és az olvasó mindig legyen képes megkülönböztetni a hullákat a többiektől.

A történetben szereplő személyeknek, élőknek és holtaknak egyaránt, legyen ürügye a szereplésre. 

Amikor egy történetben a szereplő személyek beszélgetést folytatnak, az hangozzon emberi beszédként, ahogy hasonló körülmények között emberek beszélgetnének, ezenkívül legyen fölismerhető értelme, célja, tárjon fel új ismereteket, maradjon meg a szóban forgó témánál, legyen érdekes az olvasó számára, segítse előre a történetet, és legyen vége, amikor már az embereknek nem jut eszükbe semmi, amit mondhatnának. 

Amikor a szerző leírja a történetében szereplő személyt, a személy viselkedésének és szavainak alá kell támasztaniuk ezt a leírást.

Ha egy személy a bekezdés elején úgy beszél, mint egy illusztrált, aranyozott, kézzel merített, hétdolláros idézetgyűjtemény, akkor a végén ne szóljon úgy, mint egy néger énekes. 

Vaskos ostobaságokkal sem a szerző, sem a történetben szereplők ne kínozzák az olvasókat.  

Az események legyenek hihetőek; a történet szereplői korlátozzák magukat a lehetőségeikre, és hagyják békén a csodákat; vagy ha csodára vetemednének, a szerzőnek hihetően kell bemutatnia, hogy lehetségesnek és értelmesnek tűnjön.

A szerző ébresszen mély érdeklődést olvasóiban a szereplői és a sorsuk iránt; aztán gondoskodjon róla, hogy az olvasó a jó embereket szeresse és a gonoszakat utálja. 

A történet karakterei legyenek olyan világosan meghatározva, hogy az olvasó előre meg tudja mondani, melyik mit tenne egy bizonyos veszélyhelyzetben. 

A szerző ezenkívül:

Mondja azt, amit mondani akar, és ne csak megközelítőleg. 

Használja a megfelelő szót, ne annak távoli rokonát. 

Kerülje a felesleget.

Ne hallgassa el a szükséges részleteket.

Kerülje a lomposság minden formáját.

Használja helyesen a nyelvtant.

Bírjon egyszerű, világos stílussal.

6:16 | bölcsesség | idézet | írástechnika | író | Editor Diaboli | |

2005. december 14., szerda

Roald Dahl tanácsai

Roald Dahl összes meghökkentő meséje 1, Szukits kiadó

13:40 | bölcsesség | idézet | író | Editor Diaboli | |

2005. december 3., szombat

Robert Peck tanácsa

"Az írás kemény meló, ami annyit tesz, ha lusta dög vagy, hamarabb kicsinál, mielőtt annyit mondhatnál, hogy fapapucs. Ezért, mielőtt a Szűz Papír tetejére gépelnéd: Első fejezet (hogy aztán egy hétig ott üljél előtte azon töprengve, hogyan tovább), minden karakterednél végezd el a házi feladatod." (kiemelés tőlem)

- Robert Peck: Fiction is Folks

Végezd el a házi feladatod: ez az egyik legjobb tanács, amit kezdő írónak adhat az ember. Gondolkozz el a karaktereiden, ne csupán a fordulatos történeten! Írd meg a fejedben az életük történetét, csak így ismerheted meg őket annyira, hogy hitelesen és elevenen ábrázold őket.

16:48 | bölcsesség | idézet | Editor Diaboli | |

2005. november 27., vasárnap

William H. Gass az írásról

A The Mumpsimus oldalán aláltam egy linket egy interjúhoz, amelyet William H. Gass-szal készített a Believer, valamint egy idézetet, amely annyira megfogott, hogy feltétlenül meg kell osztanom az angolul nem tudó olvasókkal (még ha nem is gondolom úgy, hogy minden film giccs):

"Az életet tápláló lélegzetet szavakká formáltuk, s ezekkel képesek vagyunk életet közvetíteni. A lélegzet másképpen csak pazarlás, s ez lehet a másik oka annak, miért akar a szöveg bépülni. Ezek a szavak társakat remélnek, és ez a mondat; és a mondat is kersi a bekezdést, amelyet erősíthet. Az író legyen ezért zenész. Nézd meg, mit írtál, de később... kedved szerint. Először azonban hallgatózz! Figyelj Joyce-ra, Faulkner-re, Melville-re. És mindenekfelett a költőkre.

Óvatlan magabiztossággal azt mondhatod: Ó, de hiszen van egy elmondásra váró történetem, megírni való karaktereim, fölépítendő cselekményem. Nem. Így a filmkészítők gondolkoznak. Ők giccset csinálnak. Te nem elmesélsz egy történetet; az írásod majd megteszi helyetted, ha befejezted. Te zenét alkotsz, és mert a te hangjaid fogalmakat hordoznak, konceptuális zenét szerzel."

További interjúk Gass-szal: PIF magazin és ADE Bulletin.

9:37 | bölcsesség | idézet | író | link | Editor Diaboli | |

2005. november 7., hétfő

Értelem és rend az irodalomban

"Minden jó regénynek van formája, legyen bármilyen modern vagy szürreális. A fikció értéke a nyers tapasztalással szemben éppen az, hogy mintázatot és értelmet visz az életbe. Az élet kiábrándító, zűrzavaros, logikátlan, hihetetlen, és legtöbbször látszólag értelmetlen is; tele van szükségtelen szenvedéssel, fájdalommal, tragédiákal. Az ember azonban racionális, idealista teremtmény, és áhítja a rendet, a tervszerűséget és az egyéni potenciálok kielégülését. A valláshoz, a filozófiához, a költészethez vagy az irodalomhoz fordul, hogy választ találjon az élet rejtélyeire. ha pedig a regényekhez fordul, szervezettséget, értelmet és mintázatot keres..."

Mary Burchard Orvis, The Art of Writing Fiction

16:35 | bölcsesség | idézet | Editor Diaboli | |

2005. október 18., kedd

Dalí a művészetről

"Égjen belső tüzünk a leghevesebben, izzítsa fehérre a szabályokat, és változtassa meg őket! Belső valóságunk legyen oly erős, hogy átalakítsa a külsőt! S bár szenvedélyeink mégoly telhetetlenek, legyen még nagyobb étvágyunk élni, hogy felfaljuk őket!"

8:28 | bölcsesség | idézet | Editor Diaboli | |

2005. augusztus 26., péntek

Csehov az írásról

„Amikor nyomorúságot és szerencsétlenséget próbálsz ábrázolni, és szánalmat akarsz kiváltani az olvasóból, légy egy kicsit érzéketlen – ezzel hátteret teremtesz mások fájdalmához, amely így élesebben kirajzolódik. A történetedben a karakterek sírnak, te azonban csak sóhajtasz. Igen, légy érzéketlenebb… Minél objektívebb vagy, annál erősebb hatást tudsz gyakorolni az olvasóra."
– Lidia Avilovához írt levelében, 1892. március 19. és 1892. április 29.
***
„Kezdem azzal, ami, véleményem szerint, önmegtartóztatásod hiányára utal. Olyan vagy, mint az a néző a színházban, aki lelkesedésében olyannyira túlárad, hogy saját maga és a közönség többi tagjának hallását is gátolja. Az önmegtartóztatás hiánya különösen a párbeszédeket félbeszakító környezetleírásokban tettenérhető; ha valaki elolvassa ezeket a leírásokat, azt kívánja, bárcsak tömörebbek, rövidebbek lennének – mondjuk két-három sorral.”
– Gorkijhoz írott levelében, 1898. december 3.
***
„Még egy tanács: amikor átolvasod a kéziratod, húzz ki annyi jelzőt és határozószót, amennyit csak lehet. Annyi melléknevet használsz, hogy az olvasó csak nehezen képes követni és beléjük fárad. Ha azt írom: „A férfi leült a fűbe.”, ez érthető, mert világos a fogalmazás, és nem vonja el a figyelmet. Ugyanakkor nehéz fölfogni, és az agyat is túlterhelné, ha ezt írnám helyette: „A magas, göthös, középmagas, vörös szakállú férfi némán, félénken és ijedten körbepillantva leült a járókelők által letaposott fűbe.” Az agy nem képes mindezt egyszerre megragadni, márpedig a művészetet egy szemvillanás alatt meg kell ragadni. Van még valami. Lírikus alkat vagy, lágy a lelked. Ha zeneszerző volnál, biztosan nem komponálnál indulót. Természetedtől idegen a szitkozódás, kiabálás, gúnyolódás és haragtól tajtékzás. Ezért remélem, megérted, ha azt tanácsolom, hogy a kézirat átolvasásakor húzd ki a „kurafiakat”, „gazfickókat”, „bolhás korcsokat”, amelyek itt-ott föltünedeznek az Élet* oldalain.”
– Gorkijhoz írott levelében, 1899. szeptember 3.
* Élet alatt Csehov feltehetően Kim Szamgin életére célzott.
***
„Ha az első jelenetben egy puska lóg a falon, annak az utolsó jelentben el kell sülnie.”
***
„…csak az a felszabadult író, aki nem fél bolondságokat leírni.”
***
„Úgy vélem, a természet leírásának rövidnek és lényegretörőnek kell lennie. Az olyan közhelyek, mint „A lenyugvó nap a sötét tenger hullámaiba hanyatlott, és bíbor sugarait… stb.” „A vízfelszín felett csapongó fecskék vidám csicsergése…”, irtandók. A természet leírásánál ragadj meg apró részleteket, és csoportosítsd őket össze úgy, hogy ha elolvasás után behunyod a szemedet, magad elé tudd képzelni az egészet. Például, ha azt írod, hogy a malom gátján egy törött üvegdarab fényes csillagként megvillant, és egy kutya vagy farkas fekete árnyéka labdaként gurult el melletted, stb. – felidéződik előtted egy holdfényes éjszaka képe. A pszichológia birodalmában szintén részletekre van szükséged. Isten óvjon a közhelyektől! Legjobb, ha egy az egyben elkerülöd a karakterek lelkiállapotának taglalását. Az állapotuk derüljön ki világosan a tetteikből. Ne mozgass túl sok szereplőt! A középpontban ketten legyenek: a férfi és a nő.”
– AP Csehovhoz írott levelében, 1886. május 10.
***
„Az író… olyan ember, aki szerződést kötött a lelkiismeretével és kötelességtudatával.”
***
„Az ember arról írjon, amit valóban, őszintén lát és érez. Gyakran kérdezik tőlem, mit akartam mondani ezzel vagy azzal a történettel. Ezekre a kérdésekre soha nem tudok választ adni. Semmit nem akarok elmondani. Én írni akarok, nem tanítani! Bármiről írhatok, amiről csak akarja… Mondja, hogy írjak egy palackról, és akkor írni fogok egy elbeszélést, „A palack” címmel. Az eleven és őszinte képek magukkal hozzák a gondolatot, de a gondolat nem tud képeket szülni.”
***
„Az a véleményem, hogy nem az író dolga megoldást találni az olyan problémákra, mint Isten, a pesszimizmus, stb.; neki csak annyi a feladata, hogy följegyezze, ki, milyen körülmények között mit mondott Istenről és a pesszimizmusról. A művész nem lehet szereplőinek és azok véleményének bírája; neki csak annyi a dolga, hogy pártatlan szemlélő legyen. Hallottam két oroszt, akik zavaros beszélgetést folytattak a pesszimizmusról, de nem jutottak dűlőre; nekem pedig pontosan ugyanúgy kell visszaadnom ezt a társalgást, ahogy hallottam. A következtetés levonása az esküdtszék dolga, vagyis az olvasóké. Nekem csupán annyi a feladatom, hogy tehetséges legyek, vagyis tudjam, hogyan válasszam szét a jelentős és a jelentéktelen kijelentéseket, megfelelő fénybe helyezzem a szereplőimet, és beszéljem a nyelvüket.”
– Alekszej Szuvorinhoz írott levelében, 1888. május 30.

15:50 | bölcsesség | idézet | író | Editor Diaboli | |

Napi bölcsesség

Ezt találtam a mai szerencsesütiben:
"Az átdolgozás harc az ördöggel, amely elől nem menekülhetsz, mert szinte bárki képes írni; de csak az írók képesek átírni. Ez a tulajdonság különbözteti meg az amatőrt a profitól."
- William C. Knott

8:28 | bölcsesség | idézet | Editor Diaboli | |

Bemutatkozás

Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.

Tartalomjegyzék

• Az Irodalmi boncasztal tematikus tartalomjegyzéke

Kategóriák

• Bölcsesség
• Grammatika
• Humor
• Idézet
• Írástechnika
• Író
• Kisördög
• Költészet
• Közérdekű
• Kritika
• Link
• Miért írok...?
• Trükktár
• Vélemény

Írástechnika, nyelvtudomány

• MTA Nyelvtudományi Intézet
• Nádasdy Ádám: Modern talking
• Tanácsok SF/F íróknak
• Tanácsok SF/F íróknak 2.
• Nők az írásról
• Írók vallomásai
• Writer's net
• Orson Scott Card írástechnikai cikkei
• Alicia Rasley írástechnikai cikkei
• Writing.org
• Holly Lisle tanácsai
• Cikkek írástechnikáról (Victoria Crayne)
• Korrektorblog
• Right Writing
• Magyar fan fiction oldal

Írói műhelyek

• Cohors Scriptorium
• Delta Műhely
• Első Kötet Műhely
• Fantasya Novellárium
• Fictiongarden
• Hatodik Bugyor
• Karcolat
• Moonshadow
• Napvilág Íróklub
• Scriptorium Harmadik Kör
• Scriptorium Ötödik Kör

Online irodalmi magazinok, kritikák

• Aurin
• Dokk, irodalmi kikötő
• Endless
• Kaláka
• kARTc
• Litera.hu (ajánlott)
• Látó
• Napsziget
• Papirusz
• Internet Writing Journal

Szerkesztés, irodalom, limlom

• The Mumpsimus (ajánlott)
• Making Light
• Elbaltázott szinopszisok
• E-editors

Egyéb

• freeblog.hu
• blogring

Régiek

• 2011. 11. 01.
• 2010. 09. 01.
• 2010. 06. 01.
• 2010. 04. 01.
• 2010. 01. 01.
• 2009. 12. 01.
• 2009. 08. 01.
• 2009. 07. 01.
• 2009. 05. 01.
• 2009. 03. 01.
• 2009. 01. 01.
• 2008. 12. 01.
• 2008. 11. 01.
• 2008. 10. 01.
• 2008. 08. 01.
• 2008. 05. 01.
• 2008. 04. 01.
• 2008. 03. 01.
• 2008. 02. 01.
• 2008. 01. 01.
• 2007. 12. 01.
• 2007. 11. 01.
• 2007. 10. 01.
• 2007. 09. 01.
• 2007. 08. 01.
• 2007. 07. 01.
• 2007. 06. 01.
• 2007. 05. 01.
• 2006. 12. 01.
• 2006. 11. 01.
• 2006. 10. 01.
• 2006. 09. 01.
• 2006. 08. 01.
• 2006. 07. 01.
• 2006. 06. 01.
• 2006. 05. 01.
• 2006. 04. 01.
• 2006. 03. 01.
• 2006. 02. 01.
• 2006. 01. 01.
• 2005. 12. 01.
• 2005. 11. 01.
• 2005. 10. 01.
• 2005. 09. 01.
• 2005. 08. 01.
• Jelen

Levél a
szerkesztőknek

• Editor Diaboli
• Inquam

Cikkírók

• Editor Diaboli
• EnVoice
• Hanna
• Inquam
• MarquezUnread

Egyéb

• RSS feed

Reklám

• 

http://boncnok.freeblog.hu// a freeblog jóvoltából.