Irodalmi boncasztal

2010. január 3., vasárnap

Az író olvas

Szeretnék linkelni egy klasszikust, amelynek aktualitása úgyszólván soha nem jár le.

„Az író a saját írásánál gyakorlatilag autista lesz...”

Darvasit nagyon szeretjük, különösen, ha épp Szív Ernő.

2009. május 26., kedd

A nagyok is...

Még a nagyokkal is előfordul néha, hogy elutasító levelet kapnak. Az alábbi levél, amelyet Ursula K. Le Guin ügynöke kapott A sötétség balkeze című regényre, talán felvidítja azokat, akik nemrégen kaptak elutasítást:

„Kedves Miss Kidd,

Ursula K. Le Guin rendkívül jól ír, de sajnos a kiemelkedő minőség önmagában nem elég, hogy ajánlatot tegyek a regényre. A könyvet annyira túlbonyolítja az utalások és információ részletessége, a közbeékelt legendák relevanciájuk mellett olyannyira bosszantóak, hogy a történet cselekménye reménytelenül lelassul és a könyv végül olvashatatlanná válik. A történet annyira száraz és levegőtlen, annyira szétesett a ritmusa, hogy mindazt a drámát és izgalmat, ami a regényben benne lehetett volna, teljesen felhígítja a javarészt idegen ballaszt. Mindenesetre köszönöm, hogy ránk gondolt. A sötétség balkeze kéziratát mellékelten visszaküldöm.

Tisztelettel,

a Szerkesztő

1968. június 21.”

6:59 | író | kisördög | Hanna | |

2007. június 4., hétfő

Vak vezet világtalant

A Magyar Íróakadémia a tavalyi szépírói kurzuson felbuzdulva bestsellerírói kurzust indít. A tíz szombat délelőttöt elfoglaló tanfolyam áráról egyelőre még semmit nem tudni, de gyaníthatóan lesz annyi, mint a tavalyi. Kérdés persze, megéri-e kifizetni ezt a pénzt.

Az előadások témája már önmagában sokat sejtető:

"Személyes írói életutak és tapasztalatok, kulisszatitkok. A szemeszter célja, hogy testközelbe hozza a kortárs irodalom legsikeresebb képviselőit, illetve bepillantást engedjen az írók műhelytitkaiba, élményeibe, tapasztalataiba. A kurzus résztvevői többféle véleményt hallhassanak arról, hogyan írjunk sikerkönyvet? Mi a titkuk a legnagyobb könyvsikereknek? Mitől válhat saját mondanivalónk mindenki számára érdekessé? A magas művészet hogyan válhat közönségsikerré? Igényteremtés vagy az igények kiszolgálása a cél?"

Tíz előadás, tíz teljesen különböző írói (és nem csak írói) pálya, tényleges tematika nélkül. Mesterkurzus vagy anekdotadélelőttök várhatóak?

Meggyőződésem, hogy bestsellert írni nem lehet úgy, hogy az ember eldönti: márpedig most bestsellert ír. Illetve eldöntheti; ez esetben az írással egy időben már elkezdheti törni a fejét a marketingfogásokon, amelyek művét - annak minőségétől majdhogynem függetlenül - eladják.

Félreértés ne essék: lehet írni jó könyvet, és lehet írni eladható könyvet. Bestsellert szánt szándékkal írni - nem lehet. (Megcsinálni igen, de annak nem sok köze van egy írói mesterkurzushoz - attól félek azonban, még csak épkézláb marketingelőadások sem várhatóak, ahhoz ugyanis szükséges lenne annak beismerése, hogy a marketing mennyire jelentős szerepet játszott a bestselleríróvá válásban.)

Kérdés, mennyire van értelme annak, hogy tíz író elmondja, neki hogyan sikerült. Vonatkoztatható-e a példájuk arra a kezdő (vagy haladó) íróra, aki beül a kurzusra? Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán ez a tíz író tudja-e pontosan, ő miért lett bestselleríró, és ha tudja: be fogja ezt vallani őszintén?

És Isten bocsássa meg, de a mesterkurzus célkitűzését olvasva feltámadt bennem a szkepticizmus (meg némi bosszúság, amiért hülyének néznek):

"A bestseller író képzés célja, hogy mintákat mutasson: hogyan tegyünk szert közönségsikerre, miközben a mennyiség nem a minőség rovására megy, és a bestseller nem válik a kommersz szinonimájává."

Kérem! Ezt fogja bizonyítani egy olyan író, aki évente tizenkét regényt ír, és publikusan bevallja, hogy nem olvassa megírás után vissza őket...? Meg egy olyan, aki mindig ugyanazt a történetet írja meg? Meg aki csak saját magát találja elég érdekes témának?

Az oktatók névsora elég vegyes: médiaszemélyiségek, saját korábbi sikereiket ismétlő ponyvaklasszikusok és megélhetési zarándokok mesélik el, hogyan váltak íróként (el)ismertté. A történeteik alighanem érdekesek lesznek, színes személyiségekről van ugyanis szó - de a jó írás titka valószínűleg nem tanulható meg anekdotahallgatás útján. Aki komolyan azt hiszi, hogy a kurzus lehallgatása után bármivel is közelebb kerül a bestselleríróvá váláshoz (leszámítva a kapcsolatépítést), az irigylésre méltóan naiv. A gyakorlást ugyanis semmi nem pótolja.

Nem kizárt, hogy nagyon tanulságos lesz a mesterkurzus. Sőt. Csak nem feltétlen úgy, ahogy azt a kurzus díját befizetők gondolták volna.

2006. május 27., szombat

Az irodalom visszavág - Googlebomba

Az elmúlt napokban sor került a blogoszféra legnagyobb irodalmi ügynökégetésére, és egyúttal bebizonyosodott: az írók nemzetközi társadalma nagyon veszélyes közösség, és nagyon nem éri meg őket feldühíteni.

Némi késéssel bár, de boldogan beszámolunk a botrányról.

A háttér

Az SFWA (Amerikai Science Fiction Írók Szövetsége) már egy ideje működtet egy aloldalt, amely az írókra leselkedő veszélyek feltárásával és összegyűjtésével foglalkozik, különös tekintettel az olyan kiadókra és ügynökökre, akik az írók megkopasztására szakosodtak.

Mindig figyelmeztető jel, ha egy irodalmi ügynök pénzt kér a kézirat elolvasásáért, mint ahogy az is, ha ő maga ajánl fel "szerkesztői szolgáltatásokat", szintén pénzért cserébe, ugyanakkor nem tud felmutatni meggyőző eladásokat, hogy bizonyítsa: ezzel a módszerrel sikerült más írókat szerződéshez és kiadáshoz juttatnia. A Writer Beware nagy gondot fordított arra, hogy bizonyítékokkal is alátámassza vádjait, és számos író fordult már hozzá sérelmeivel. Az oldal mintegy 400 irodalmi ügynökséggel és kiadóval kapcsolatban kapott panaszokat. Tavaly pedig közzétettek egy listát a 20 legrosszabb irodalmi ügynökség nevével.

A pellengérre állított irodalmi ügynökök természetesen megsértődtek, érdekes módon nem siettek a Writer Beware beperelésével. Az egyik ügynök azonban, bizonyos Barbara Bauer, nekilátott, hogy leradírozza a netről az inkrimináló listát. Miután az SFWA-nak írt levele nem érte el a kívánt hatást, azokra csapott le, akik belinkelték azt a bizonyos listát, és vagy perrel fenyegetőzött, vagy kirúgatást helyezett kilátásba.

Fenyegetőző leveleit nem követte tett, ezért az írók továbbra is belinkelték a listát és figyelmen kívül hagyták az emaileket. Aztán Barbara Bauer elkövetett egy nagy hibát.

A baki

Bizonyára a kezét dörzsölte elégedettségében, amikor sikerült egy internetszolgáltató felhívásával elérnie, hogy az egy órás felszólítással lekapcsolja az Absolute Write honlapot, amely 7700 regisztrált írónak és szerkesztőnek nyújtott otthont és beszélgetőfelületet. Barbara Bauer állítólag arra hivatkozott, hogy az egyik fórumon - ahol a 20 legrosszabb ügynökség listája is szóba került - beírták az emailcímét, és ezért rengeteg spamet kapott, valamint maga a fórum is csupa rágalom. Ha a szolgáltató nem húzza ki a dugót, akkor majd bepereli őt. (Az adott fórumon érdekes módon éppen akkor szólaltak fel ellene olyan neves írók és szerkesztők, akikre egy átlagos zöldfülű író szívesebben hallgat.)

Az internetszolgáltató hibás döntést hozott: nem nézett utána Barbara Bauernek, hanem pánikszerűen értesítette az AW tulajdonosait az oldal beszüntetéséről, majd egy órára rá lehúzta a rolót. (Utólag azzal magyarázták a dolgot, hogy az AW nagyobb sávszélességet használt, mint a szerződésében szerepelt, és eddig is csak az internetszolgáltató feleségének kérésére - aki maga is fórumoztt az AW-n - nem számláztak nagyobb összeget ki. Ez a sztori is sántít kicsit: ilyenkor a lekapcsolás-e a megfelelő válasz, vagy inkább az értesítés arról, hogy egy nagyobb csomagot kéne megvenni?)

Az ezt követő felzúdulás azonban átlépte a kritikus határt. Az írók nem nyugodtak bele, hogy levették a kedvenc oldalukat (már visszakerült a nagyja, de a fórumok csak hétfőtől lesznek elérhetőek), és több százan ajánlották fel segítségüket az AW tulajdonosának, Jenna Glatzernek. Ugyanakkor a hír vírus módjára terjedt szét a neten, és nem hiszem, hogy Barbara Bauer örül a pürrhoszi győzelmének.

Googlebomba

Miután az AW látogatói mellett a több ezres látogatottságú netes könyvipari celebritások, Teresa Nielsen Hayden és Miss Snark is beszámoltak a történtekről, jóval többen tudomást szereztek Barbara Bauerről, mint szerette volna. Mi több, a felháborodás akkora méreteket öltött, hogy amikor Jim Hines felvetette a googlebomba ötletét, a netes íróközösség azonnal ráharapott.

A googlebomba elgondolása egyszerű: a keresőmotorok többnyire a rámutató linkek száma szerint is rangsorolják a keresés során feladott linkeket. Eddig, ha Barbara Bauer nevét valaki beírta a Google-ba, a 20 legrosszabb ügynökség listája valahol a 150. oldal környékén bukkant fel, túl messze ahhoz, hogy egy gyanútlan író, egy friss husi rábukkanjon. A googlebombázás célja: annyi linket kreálni (ebben a bejegyzésben is van vagy hat) Barbara Bauer nevéhez kötve, hogy a figyelmeztetés felkerüljön az első néhány keresőoldalra, és az új szerző eldönthesse: egészen biztosan akar-e ezzel a nővel együtt dolgozni.

Szerte a blogoszférában írók, szerkesztők és egyszerű olvasók ezrei álltak neki blogolni a botrányról. Az elmúlt két napban a Technorati honlapján Barbara Bauer tagje a tíz legnépszerűbb közé került, Irak és Bush közé, és körülbelül huszonöt oldalt kellett visszalapozni, hogy a Barbara Bauer keresőszóra ne az elmúlt két (most már három) napban keletkezett, az AW-botránnyal foglalkozó bejegyzések jöjjenek fel.

Az írók összefogtak, nem hagyták magukat, és közös googlebombázásuk sikert ért el: a Google már az első oldalon dobja fel a figyelmeztetést. Remélhetőleg nem lesz a jövőben olyan író, aki bedől ennek az ügynöknek, és talán a többivel szemben is körültekintőbbek lesznek.

Barbara Bauer esete ékes bizonyítéka annak, hogy nagyon veszélyes feldühíteni egy egész íróközösséget, mert a lehető legrosszabb ellenség válik belőlük: ha igazságérzetüket sérti valami, szenvedélyessé válnak, és meglehetősen kreatívak, ha a bosszú legális módozatainak kiesezléséről van szó.

Ez volt a válasz a "kuss"-levelekre: mindennél nagyobb publicitás. Igazi költői - írói - igazságszolgáltatás.

Technorati tag:

BarbaraBauer

7:16 | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. május 12., péntek

A gagyi védjegye

Kereskedelmi tévécsatornák hamisítanak filmcímeket. Cél persze a nagyobb nézettség. De most nem ez a lényeg, ez úgyis olvasható a cikkben.

De vajon egy filmcím, könyvcím mennyire vetíti előre, hogy - mondjuk ki - gagyival állunk szemben?

Nem unja-e még a közönség az egyébként elcsépelten hangzó megjelöléseket? Tényleg nagyobb nézettséget jelent, ha ilyen címeken futnak filmek, mint Kegyetlen gyilkos, Gyilkos rémület, Halálrémület?

A szerkesztők-írók-címadók-filmesek stb. nyilván azt gondolják, hogy bizonyos kulcsszavaknak szerepelniük kell a "termék" címében, hogy "figyelemfelkeltő" (eladható) legyen.

Lássunk egy listát, melyek ezek a közkedvelt, de elcsépelt szavak, fordulatok, amelyek gyakran feltűnnek fantasy, sci-fi művek címében:

- harc, harcos, háború (vérontás nélkül csak unalmas lehet a dolog)

- lovag (I need a hero!!)

- gyilkos, gyilkosság (vérontás 2)

- baljós (nem kell magyarázni)

- úr, ura valaminek (lázadás, leizágás, felkelés, leverés... egyszóval konfliktus)

- vér, véres (vérontás 3)

- száműzött, kitaszított, árva (szegény szerencsétlen, megszívatott hero, lehetőleg nem volt gyerekszobája, és a nevelője rendszerint aberrált)

- visszatér (természetesen, hiszen hero)

- tűz, láng (felégetünk bármit, ami az utunkba kerül, meg egyébként is a varázslás része, meg egyébként is baljós, ha valaki piromán)

- fegyver (vérontás 4)

- tél, éj (összetételben is; oka hasonló, mint a tűz és láng esetében: könnyen érthető szimbólumok, kellően baljós hangulattal)

- legenda, valaki legendája, mondája (archaizáljunk, régi ősök tisztelete, újjáéledő, visszatérő hero, régi hero nimbusza stb.)

- öröksége, örököse (na persze az ilyen örökségek konfliktusokkal, a hero - nevelő - apja régi szobatársának haverjának/csatlósának/ellenségének sérelmeivel terheltek; bosszút sejtető, baljós cselekményt előre vetítő kifejezések tehát)

- halál, halhatatlan (ezen sincs mit magyarázni, a téma megunhatatlan, a másik ilyen "sláger" persze a szívügyek)

- démon (igen sok variációban, összetételben is)

- mester, varázsló (vagy ő is hero, vagy a hero halott nevelője, talán kiderül, hogy apja is, vagy épp ellenség - tetszés szerint variálhatóan)

- árny, árnyak, sötétség (talán a legkedveltebb kifejezések a harc, háború és baljós mellett)

A sort lehetne folytatni, a fenti szavak kombinációival magunk is könnyen adhatunk hangzatos, egyszersmind tucat-kommersz címet még meg sem írt művünknek.

A halál legendája. Árnyharcos. Árnymester. Árnyvarázsló. Halhatatlan legenda. Démoni örökség. Baljós örökség. Baljós árnyak (upsz...) A démon visszatér. A harcos visszatér. Az éjharcos visszatér. Az árny visszatér. A halál démona. Haláldémon...

Persze akadnak kivételek, hogy rontsák(!), és ne erősítsék a főszabályt.

2006. április 26., szerda

Lili Gabor Fan Club

Lili Gabor életrajzában vallomást tesz: "A tenger mellett élek, szerelmemmel és az ő perszelő (sic!) szerelmével, mely gyakran megéget, de még sem pusztít el. A világ hiusága (sic!) már nem érdekel. Csak akkor írok, amikor írnom kell, és csak annyit, amennyit igaznak érzek. Életem célja most az, hogy tökéletes ember lehessek."

Valamint közkívánatra Arena Domina című regénye ingyen, blogregényként!

2006. április 25., kedd

A leghíresebb kortárs magyar írónő - vagy mi

Még egy név, amit ismerni kéne - ezen a héten mintha csak úgy potyognának a fákról a furábbnál furább írók. Tudod, kicsoda Gábor Lili?

Nem? Szégyelld magad! Két Beckett-díjat is nyert, egy Nobelt és egy rendezői Oscart! Még mindig semmi?

A writers.net-re feltett életrajza szerint Magyarországon született, majd gyermekkorában Angliába költözött a családjával, tizenhat éves korára prostituált és tolvaj lett belőle. Egy konyhakéssel leszúrta szeretőjét, de elengedték, mert önvédelemre hivatkozott. Később találkozott egy holland festővel, akinek múzsája és felesége lett egy személyben. Egy éjjel, amikor szeretkeztek, a vén festő szívinfarktust kapott és másnapra meghalt. Lili Párizsba ment felejteni, itt találkozott Samuel Beckettel, és megalapította első színitársulatát. (Ezután kétszer elnyerte a Beckett-díjat.) Később Londonban öt filmet rendezett a Royal Shakespeare Company-val.

New Yorkban a következő hírességekkel dolgozott együtt: Alan Ginzberg (sic!), Andy Warhol. Oliver Stone, Jim Morrison, Charles Bukowsky, Bono, Madonna, Virginia Wolf, Ernest Hemingway, Mihail Bulgakov. Háromszor megnyerte egymás után a legjobb Off-Broadway rendező díját, de ez sem volt elég neki: hét éve elvitte az Oscar-díjat, majd Írországba költözött egy világítótoronyba. Itt ismét írásra adta a fejét, és három regénye jelent meg, amelyek 15 millió példányban keltek el. Az egyik pár éve még az irodalmi Nobelt is elvitte. (Kertész Imre csak a második magyar irodalmi Nobel-díjas!) Életét filmen, cikkekben és könyvekben is feldolgozták.

Remélem, most már egészen kicsire összehúztad magad szégyenedben, hogy nem ismered a legsikeresebb és leghíresebb magyar írónőt, rendezőnőt és múzsát egy személyben. Megsemmisültél tudatlanságod súlyától? Helyes.

Most lássuk a tényeket.

Gábor Lili nevére rákeresve díjakat nem fogsz találni. Találsz azonban egy naplót és egy honlapot, amelyek nem egészen vágnak össze ezzel az életrajzzal. Valószínűleg már elkezdtél gyanakodni, amikor a töméntelen sok cikk, amit egy ilyen híres emberről ki kellett volna köpnie a keresőmotornak, nem jelent meg. Hol vannak a társulatáról cikkező kritikusok? Az Oscar-díjaknál sem találod meg, miért? Aztán a naplójában megtalálod, hogy 35 éves, és egy világ omlik össze benned. Emlékszel még a felsorolásra, kikkel dolgozott együtt? Körülbelül negyedük bőven halott volt már akkor, amikor ő felcseperedett és aktív korszakát élte.

Na de a könyvek! Hátha azok megvannak! Ugyan nem kaptak Nobel-díjat (amit ráadásul nem is könyvre kap az ember, hanem életműre), de azért, talán mégis... Nos, végre egy jó hír: valóban megjelent egy könyve - a Lulun keresztül. Hogy mi a Lulu? Egy olyan cég, ahol pénzért, úgynevezett POD rendszerrel (print on demand, kereslet szerinti nyomtatás) megjelentetheted a könyvedet. Csinálsz neki borítót, feltöltöd a szöveget, kiválasztod a kötést, aztán várod, hogy a vásárlók kicsengessék érte a pénzt, és voilá, máris beléptél az írók nagycsarnokába, fejeden a babérkoszorú! Ez azonban az örökkévalóságnak csak a látszata. Gábor Lili nem tett többet, mint hogy szebb kivitelben megcsinálta azt, amit bárki meg tud: kinyomtatja és beköti az írásait, hogy szétosztogathassa az ismerőseinek, netán lemegy velük az utcára árulni, hátha megveszik. (A könyve egyébként ingyenesen is letölthető itt.)

Hát ez van Lili Gabor mögött: egy szép lufi. Hozzáteszem: ISBN szám nélkül. És hogy mennyire jó író? Megnézheted magad is. De számít ez? Azok után, milyen elvárásokkal indultál?

És az utolsó pofon: nem is Gábor Lili a neve. Hanem... De ezt már keresd meg magad.

Tudod mit? Én már azt sem hiszem, hogy harmincöt éves.

16:22 | író | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. április 23., vasárnap

A világ legostobább rajongói szerzője

Jegyezzük meg ezt a nevet: Lori Jareo.

Erősen kétséges, hogy bárki tromfolni tudná a teljesítményét, amelyre Nick Mamatas hívta fel először a figyelmet, hozzám pedig John Scalzin és a Making Light oldalon keresztül jutott el. Sajnos a teljesítményével járó világraszóló önégetésnek köszönhetően csupán archív oldalakon követhetjük nyomon tevékenységét.

Lori Jareo ugyanis az újabb Star Wars epizódok (időrendileg I-III.) sikerén felbuzdulva úgy gondolta, felülírja a nyilvánvalóan avítt és divatjamúlt IV. epizód teljes történetét, méghozzá teljesen megreformálva a Star Wars történelmet. Az eredmény valóban megdöbbentő: amint az interjúból kiderül, a könyv közepénél Luke, Ben és a droidok még a Halálcsillag előtt eljutnak az Alderaanra, és a bolygóval együtt atomjaikra hullanak szét.

Nos, egy dolog, hogy egy SW rajongó magányában alternatív regényt írogat, amelyben Darth Vader és Leia egymásra találnak és nem várt rokonok bukkannak fel, hogy felkavarják a Lucas-féle univerzum állóvizét - ilyesféle firkálmányokat rengetegen készítenek: gyakorlatilag nincs az a sorozat vagy mozifilm, amelyhez ne készültek volna rajongói írások. Nincs is addig semmi baj, amíg a rajongói oldalakon vannak, mert a jogtulajdonosok többnyire elnézik ezt. Más dolog azonban, ha az illető kiadja a regényt és aztán felpakolja az Amazonra. Nagy eséllyel a link néhány nap múlva már nem fog élni, ezért most éljetek a nagyszerű lehetőséggel, hogy belenéztek a termékbe (egyúttal betekintést nyerhettek a legrosszabb SW rajongói regénybe is). Sajnos reggel óta az Amazon törölte a könyvvel kapcsolatos kommentárok nagy részét, de a Making Light oldalon még találni lehet párat.

A heves reakciók kiváltója természetesen a szerző ostobasága. Mert mit is válaszol erre a kérdésre: "Mivel egy már létező világba helyezte az Another Hope cselekményét, felmerül az emberben, nem aggódott-e a szerzői jogok megsértése miatt?"?

"Nem, mert a könyvet magamnak írtam. Saját magam adtam ki és nem kereskedelmi áru. Persze kapni lehet az Amazonon, de csak a családom, barátaim és ismerőseim tudják, hogy ott van."

Ez nem egyszerű önlábonlövés, ez egy önkivégzőosztag. Kérdés, hogy valóban ennyire ostoba-e, vagy csak nem tudott jobb választ kitalálni a kérdésre? (Ami könnyen meglehet, mert a helyes válasz: "Igen, aggódtam, de egy buta liba vagyok, aki úgy gondolta, hogy senki nem fogja észrevenni.") Ha magának írta volna a könyvet, nem adja ki - pláne nem annál a kiadónál, amelynek szerkesztője. Tekintve pedig, hogy a könyv kapható az Amazonon, aligha állíthatja, hogy nem kereskedelmi áru (nem is olcsó). És hogy csak a családja és ismerősei tudják, hogy ott a könyv? Ébresztő, bébi! Ez itt az Internet.

Lehet megtenni a téteket, mekkora büntetésre számíthat George Lucastól.

Addig is néhány gyöngyszem a le nem törölt kommentárok közül:

"George Lucas szponzorálhatná, hogy elhallgattassa a panaszkodókat, akik szerint még egy rajongó is jobbat írt volna az I. epizódnál."

"Mire Lucas ügyvédei végeznek az íróval, úgy fog kinézni, mint Beru néni."

Az apokrif interjú, J.K. Richardtól

"Beleolvasgattam a részletbe. Azt hiszem, kétségbeesésében megpróbálhatna arra hivatkozni, hogy paródiát írt."

"Kérlek, kapcsold be az agyadat!"

Figyelmeztetés: Nem tudjuk, meddig lesznek olvashatóak a belinkelt oldalak. A témával foglalkozó blogok és honlapok valószínűleg megmaradnak, de az interjú és a részlet Google cache-ben van, és ki tudja, meddig lesznek elérhetőek.

18:49 | író | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. április 20., csütörtök

Furcsaságok az Euroconon

A hétvégén Kijevben megrendezésre került a 34. Eurocon, amelyen az Európai Science Fiction Társaság ismét díjakat osztott ki a magyaroknak. Tavaly a Galaktika
vihette haza a legjobb európai scifi magazinnak járó kitüntetést, amit nyilvánvalóan hosszú (és a feltámadáskor folytatólagosnak feltüntetett) múltja miatt kaphatott meg, a díj átadásakor ugyanis az új magazin még egy éve sem működött. Ha figyelembe vesszük azonban, milyen úttörő munkát végzett Kuczka Péter a magazinnal és a hozzá kapcsolódó Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozattal, a díj kicsit késői, de illő elismerése tevékenységének. Idén a legjobb művésznek járó díjat söpörhette be magyar - Odegnál Róbert valóban méltán kapott elismerést, hisz a képek tanúsága szerint elég sok festő állított ki az Euroconon, és mivel az illusztrációkat nem sújtják nyelvi korlátok, a zsűrinek sem lehetett nehéz dolga (legfeljebb annyiban, hogy a sok tehetséges művész közül hogyan válassza ki azt az egyet).

Ellentmondásos azonban a minden országnak járó Encouragement Award, vagyis Bátorító Díj, amelyet az adott ország egy tehetséges és nagy jövő elé néző scifi írója vehet át. A problémák az Európai Science Fiction Társaság kompetenciáját illetően ennél a pontnál merülnek fel, de erősen kérdéses az is, mi alapján képesek odaítélni valakinek a legjobb írónak járó díjat.

A legjobb európai scifi írónál az is kérdés, hogy miért épp a vendéglátó ország jelöltje, H. L. Oldie kapta meg a díjat. Nem kétséges, hogy valószínűleg termékeny íróról van szó, elvégre publikációs listája hosszú, de jobban megfigyelve a listát kitűnhet, hogy meglehetősen kevés műve került lefordításra (a Galaktika egyébként élen jár ebben, mert a jelenlegi számban megtalálható egy Oldie novella), és ilyenkor felmerül a kérdés (mint ahogy az Encouragement Awardnál is), hogy a zsűri különböző nemzetiségű tagjai, akik nem ismerik a jelölt nyelvét, hogyan képesek megítélni képességeit és tehetségét, nem beszélve arról, hogy milyen elvek alapján mérnek össze több, számukra idegen nyelven publikáló írót? Kinyomtatják a publikációs listát és "kinek hosszabb" versenyt játszanak? Vagy megnézik, kit hány nyelvre fordítottak le? Mennyi fogyott a könyveiből?

Számomra úgy tűnik, az Európai Science Fiction Társaság egyáltalán nem olyan professzionális a díjak kiosztásában, mint lennie kéne és mint lehetne. Ha a művek és írók ismerete nélkül döntenek díjakról, azzal a saját díjaik értékét lövik lábon. Lehet, hogy az, aki megkapja az Encouragement díjat, jó író. Az is lehet, hogy nem. Pusztán a jelölés mit sem számít, amíg statisztikailag nem szignifikáns számú ember jelöli az illetőt (különösen, ha barátról, közeli ismerősről van szó, ahol különösen ügyelni kell a látszatra, még akkor is, ha a jelölt író valóban tehetséges), márpedig a négy jelölő igencsak kevés. Most ne menjünk bele abba, hogy cimborának díjat akasztani mennyire etikus, ebbe mások, máshol alaposan belekötöttek. De tény, hogy amíg az elbírálás rendszere nem javul, addig a díjnak nemzetközisége ellenére sincs komoly értéke.

Mit tehetne az ESFS azért, hogy nagyobb súlya legyen a díjainak? Mondjuk kiköthetné, hogy a jelölt személynek legyen legalább egy európai nyelvű publikációja (ideális esetben angol, német és francia is), pusztán azért, hogy ha életművet nem is láthatnak, legalább betekintést nyerhessenek a jelölt munkásságába. Vagy elég az is, ha a jelölt vagy a jelölője lefordíttatja a művet és azt küldi be referenciaként - a lényeg, hogy ne vakon történjen a szavazás, mert pusztán arcra osztályozni, "XY azt mondja, jó, hiszek neki, bár az ő munkásságát sem olvastam, de legalább az ő arca minden évben feltűnik itt" elven dönteni felelőtlenség.

Kérdés persze, hogy ha a zsűrinek rendelkezésére állt volna az összes jelölt lefordított munkássága vagy annak akár egy töredéke, akkor is ugyanezek az írók kapták volna-e meg a díjat, vagy egészen máshogy alakul az eredmény? Ezt nem tudhatjuk meg, amíg a rendszer nem változik.

Addig is van egy kérdéses súlyú díj, és egy rendezvény, amin legalább a kapcsolatokat építeni lehet. Aztán, hogy ki mire használja fel a kapcsolatait, megint más kérdés.

2006. február 27., hétfő

Beettam és Geigen-Miller 10 írói szabálya rossz sci-fi alkotásához

1. Ne tegyél különbséget tudomány és technika között. Ezek az egyértelmű meghatározások csak megzavarnák a közönségedet, és különben is, mindenki tudja, hogy a tudósok minden idejüket csodálatos masinák barkácsolásával, színes vegyszerek egyik lombikból másikba töltögetésével és különféle tárgyak szórakozásból elkövetett besugárzásával töltik. Minden tudományos kutatás végső célja valami szerkezet megépítése vagy valami mágikus elixír kikotyvasztása. Tudományos körökben elképzelhetetlen, hogy olyan tudós akadjon, aki azzal vesztegeti idejét, hogy a fizika törvényein elmélkedik, s nem valami „termék” jár az eszében - és ez jó darabig így is marad, amíg van még óriásrobot, amit nem építettek meg és ember, akit nem kicsinyítettek le.

2. Ne tégy különbséget hardver és szoftver között. Teljesen egyértelmű, hogy a kettő ugyanaz, és egy tárgy „átprogramozása” egyúttal a fizikai összetételét is megváltoztatja. A kenyérpirítót is át lehet „programozni”, hogy halálos lézersugarakat lövelljen, vagy rád támadjon a kábelével, mint ahogy egy robotot is be lehet „programozni”, hogy húsz méter magasra nőjön. Minden felszerelés, még a legegyszerűbb is, szert tehet a gondolkozás, beszéd vagy mozgás képességére, csupán megfelelő „programozás” kérdése az egész. Ha nem hiszed, nézd meg egyszer Automan sorozatot.

3. A hatás fontosabb a funkciónál és a realitásnál. Magyarul, ha pengén néz ki vagy klassz a hangja, akkor értelme is van. MEGJEGYZÉS: Ez nemcsak a rossz sci-finek, hanem a Csillagok háborújához vagy az Űrszekerekhez hasonló sci-finek, valamint a pszeudo sci-fiknek (minden olyan nem tudományos-fantasztikus történet, amihez ízesítésül sci-fi elemek is járnak, mint például „A Jetson család.”) is LEGFONTOSABB alapszabálya. Ez nem feltétlenül rossz szabály. Valaki valamikor azt mondta George Lucasnak, hogy a légmentes űrben nincsenek hangeffektek. Ma Lucas multimilliomos szórakoztatóipart működtet, míg az a bizonyos illető párologtatót működtet a Tatuinon.
A harmadik szabály egyik folyománya, hogy kis robbanás nem létezik.

4. A lángelméjű tudósok a tudomány minden ágában tökéletesen otthon vannak. Szakosodás nem létezik. Valószínűleg ezért olyan nehéz tudósnak lenni: mindent meg kell tanulnod. Vegyük például a Gilligan szigetének professzorát: Roy Hinkley professzorról többször állították, hogy tengerbiológus, mégis képes volt rádiót, bambuszból autót, titkos vegyületeket, lézersugarakat és Geiger- számlálókat produkálni. (Mindenre képes volt, kivéve a csónak fenekén befoltozni a lyukat!) Ha jobban belegondolunk, a környék tengeri élővilágát egyáltalán nem tanulmányozta, holott ez volt az, aminek leginkább le kellett volna nyűgöznie.

5. Néha állj elő „közismert” tényekkel, amikről soha senki nem hallott ugyan a történet előtt, de a cselekmény megmagyarázásához tökéletes eszköz. Ez nagyon hasonló ahhoz a módszerhez, amit a szüleink alkalmaztak, amikor öt évesek voltunk. Pl. a Godzilla vs. Megalon című filmben az egyik karakter a film elején megjegyzi, hogy „mindenki” hallott már Seatopia elvszett városáról. Miért… te talán nem?

6. Ne feledd, hogy bármilyen eszköz, amit rövid idő alatt a rendelkezésre álló alapanyagokból összeeszkábálnak, legalább olyan jól, vagy még jobban működik, mint az eredeti szerkezet, amelynek működését utánozni vagy helyettesíteni volt hivatott. Az ember szinte nem is érti, miért nem készítjük fegyvereinket és térugró hajtóműveinket gumiszalagból és rágóból. Ezt a szabályt „MacGyver törvényének” vagy „Doohan-elvnek” is nevezik.

7. Az idegen fajok gyakorlatilag az embereket tükrözik mind kinézetükben, mind kultúrájukban, s csak néhány feltűnő jegy teszi őket megkülönböztethetővé , pl.: zöldek, antennájuk van, nincs humorérzékük, stb. Vagy pedig bogarakra, gyíkokra, macskákra vagy hasonló jól ismert földi állatokra emlékeztetnek (ez lenne a szabály „gumiálarcos toldaléka”.) Általánosságban véve minden idegen lény olyan, mintha a Földről érkezett volna, de gyorsabbak az autóik. (Lásd a 3. szabályt.)
Hasonlóképpen minden földi lakost amerikainak kell tekinteni, kivéve, ha a film Japánban készült.

8. Minden rejtélyes vagy ismeretlen energiaforma (például az… ööö… radioaktív sugárzás) rendelkezik azzal a hatalommal, hogy már létező életformákat bizarr erőkkel ruházzon fel, megnövelje méretüket, vagy feltámassza őket. Próbáld ezt ki a barátaidon; az eredmény több órás megerőltető, de szerencsére rövid mulatság lesz.

9. Ne feledd, hogy a történet kezdetén bemutatott technológia mindig mindenkinek csak bajt okoz, míg a történet közepén és végén felbukkanó technológia mindig megoldja mindenki problémáját. Ezt akár „Bárcsak Kilencven Perccel Később Találtam Volna Fel” jelenségnek is hívhatjuk.

10. Végül, de nem utolsósorban, mindig tartsd szem előtt: minden korábban ismert tudományos törvényszerűség és elv szabadon újraértelmezhető, felülvizsgálható, vagy figyelmen kívül hagyható a történet vagy a fenti szabályok kedvéért.

Kiegészítés: A fenti szabályok mindegyike alárendelhető a 3. és 10. szabálynak.

Természetesen ki kell emelnünk, hogy nem minden történet szükségszerűen borzalmas, amelyik ezeknek a szabályoknak engedelmeskedik; tulajdonképpen sok közülük meglehetősen szórakoztató ostobaság volt. Márpedig azt mindenki tudja, hogy baromságokra szükség van időnként, különben nem találtuk volna fel a tízperces háborút, a férfifodrász-versenyt vagy Kaliforniát.

Forrás: http://www.xenosarrow.com

2006. február 22., szerda

Linkajánló

A fantasyhez mindenki ért. Aki nem hiszi, járjon utána itt. A készítők meg is jelölik az oldal céljaként, hogy „minél többen oszthassátok meg saját írásaitokat, verseiteket, képeiteket, amelyek így - reméljük - egy egyre népszerűbb oldalon jelenhetnek majd meg.”

Több mint 300-an regisztráltak is. Ezt tekinthetjük akár szép eredménynek, hiszen ma már számlálatlanul sok „írókör”, „hivatalos hazai fantasy portál” és hasonló van. Persze lehet, hogy csak ugyanaz a 2-3 száz ember jár körbe és körbe…

Ha legalább kitennék az amatőr jelzőt! De a linkelt oldalon nem hogy ezt nem biggyeszti ki, hanem önmagát kulturálisnak definiálva, válogatás nélkül enged teret olvashatatlan verseknek („Egyszerre vagyok /Minden és Semmi /Véges és Végtelen /Jó és Rossz”; „Szeretőm /Szeretőn /Karol át, /Míg a vágy /És az ágy /Vár reánk /Hevesen /Selymesen.”; ebből pedig inkább nem idézek, olvassa mindenki saját felelősségére). Ezek után az embernek elmegy a kedve a hosszabb írások – novellának titulált valamik – elolvasásától. A képek láttán sem sokkal jobb a helyzet, amíg ilyeneket is találunk közte: gyakori Vallejo utánzat, vagy épp a mineknevezzelek stílus…

Ha valaki mégis kritikával élne az ilyen oldalak kapcsán, a művészet szabadságára hivatkozva sznobnak, vagy hozzá nem értőnek titulálják az ellentétes véleményen lévőt. Hiszen milyen szép ez a vers, milyen szép ez a kép!

Nem csoda, ha az irodalmi (és művészeti) oldalak klikkesednek. Vagy csak az igényesebbek próbálják kiszorítani az igénytelent? Ami már annyira, elképesztően szembetűnő, hogy az ember úgy érzi, soronként kap pofont a „mű” elkövetőjétől, vagy már mérgezést kap a sok giccses „fotóátdolgozás” láttán.

Nem marad más, mint amit Kovács Ákos talált mondani egy zenei díjátadón pár évvel ez előtt: „Légy válogatós, kedves közönség!”

2006. február 17., péntek

Teresa Nielsen Hayden listája a kéziratok elutasításainak okairól

A teljes cikket már emlegettük. Most közreadjuk az elutasítások okait, amely egyben lista arról, mely feltételeknek kell megfelelnie a kéziratodnak,. mielőtt elküldöd egy kiadónak.

"Itt látható egy elnagyolt lista a kéziratok jellegzetességeiről a legnyilvánvalóbb elutasítási indoktól kezdve a legkevésbé egyértelműig:

1.A szerző funkcionális analfabéta.
2.A szerző olyan típusú írást adott le, amilyet nem adunk ki: pl. verseket, vallásos megvilágosodást, politikai hantát , illusztrált rajongói írást, stb.
3.A szerző komoly neurológiai betegségben szenved, minden fontos szót nagybetűvel ír, és ha a Word engedné, a margót is telegépelné.
4.A szerző fasírtban van a Nyelv Múzsájával. A beszéd egyes részei nem olyanok, amilyennek lenniük kell. A mozgások összekavarása akaratlanul is szörnyű képeket idéz fel. A szavakat hasonló kiejtésű társaik helyettesítik." (Lásd korábbi cikkünket)
"5.A szerző képes egyszerű mondatokat alkotni, de nem tudja ezeket bekezdésekké összefűzni.
6.A szerző enyhe neurológiai betegségben szenved, és képtelen rájönni, hogy menet közben témát váltott. Ez jelentősen leegyszerűsíti a fogalmazást, de megnehezíti a megértést.
7.A szerző elfogadható bekezdéseket ír, és elégségesen működő cselekményt hozott össze, amit az olvasók észre is vennének, ha a fejezetek más sorrendben lennének. A történet és az elbeszélés módja azonban erőltetett, unalmas és értelmetlen.

(Ennél a pontnál a beérkezett kéziratok 60-75%-át sikerült eliminálnod. A maradék olvasási és gondolkodási időt a maradék hányadra fordíthatod.)

8.Jó dolog, hogy az író dolgozik a problémáin, de a folyamatnak jobbat tenne, ha megnézetné magát egy pszichológussal ahelyett, hogy regényeket írna.
9.A szerzőn kívül senki mást nem érdekelne ez az unalmas, ernyedt, erőtlen könyv.
10.A könyvnek izgalmas cselekménye van. A gond csak az, hogy nem a szerző találta ki, és mindenki más látta már a filmet/olvasta a könyvet/beszerezte a képregényt.

(Ezzel kiszórtad a kéziratok 95-99%-át.)

11.Valaki biztos ki tudná adni ezt a könyvet, de nem látjuk be, miért pont mi.
12.A szerző tehetséges, de nem a jó könyvet írta meg.
13.A könyv jó, de a kiadó nem tudja felvállalni, ezért ha megveszed, csak el fog veszni a nagy kavarodásban.
14.Megvesszük a könyvet.

A kezdő írók minduntalan azt kérdezik, hogy mennyi az esélyük arra, hogy a 14-es kategóriában kössenek ki. Ez rossz kérdés. Ha olyan könyvet írtál, ami meglep, szórakoztat és örömöt okoz az olvasóknak, valamint erősen arra ösztönzi őket, hogy helyes sorrendben olvassák el a lapokat, az esélyeid igen jók. Ha nem, az esélyeid rosszak."

2006. február 10., péntek

Nem vagy egyedül

"Mi zavart leginkább a levélben? - AARGH! AARGH! AARGH!"

Olvasd el, milyen elutasító leveleket kaptak sorstársaid, és oszd meg a világgal a veled esett igazságtalanságot!

Rejection Collection

Könnyfakasztó történetek, pusztába kiáltott szavak, és nagyon sok tanács, ha az ember a sorok mögé lát... Hogyan fogadd a kritikát? Milyen reakciót tartasz korrektnek? Te is így viselkednél-e hasonló helyzetben, vagy higgadtabb lennél? Az író sérülékeny állatfajta, egy elutasító levél porig rombolhatja az önbizalmát. Hogyan birkóznak meg mások ezzel a pofonnal?

Arról pedig, hogy voltaképpen mit is jelentenek az elutasító levelek, Teresa Nielsen Hayden tájékoztat.

2006. február 7., kedd

Írói (?) szeminárium

Ha bárki késztetést érzett tavaly, hogy írói elszántságát bizonyítandó kemény forintokkal is megtámogassa elhivatottságát, megtehette. Duncan Shelley, vagyis Bodor Csaba írói szemináriumot hirdetett, ahova szeretettel várta mindazokat, akik még hisznek abban, hogy két nap alatt meg lehet tanulni írni, de legalábbis jelentősen javítani íráskészségükön.

Az írót egyébiránt a minimalista stílus és a létigék gyakori használata:

"A bár összes tévéje a híradó csatornájára volt állítva. Ez teljesen felesleges volt, mivel minden csatorna közvetítését megszakították az elnök beszéde miatt. Amint elkezdődött a hatórás hírmûsor, a bárban néma csend lett.
Walter, az egyik pultos, aki már tizenhat éve dolgozott a bárban, megesküdött rá, hogy ennyi vendég és ekkora csend még soha nem volt itt."
(Részlet A végső háborúból)

valamint a magát komolynak láttató börleszk jellemzi:

"Kapcsolták a Fehér Házat. Az elnök az Ovális Irodából jelentkezett.
Feltűnt a képernyõn.
- Úristen! - szakadt ki Walterből. A bárban többen is felszisszentek, volt, aki meglepetésében felkiáltott.
Az elnök tolószékben ült, vastag hegek voltak az arcán, be volt kötve az egyik szeme és a feje teteje, az egyik karja gipszben.
- Elõbb Andan, aztán az elnök… Én mondom, itt valami nagyon nem kóser! - jelentette ki Walter. Judy, a mellette álló pincérnõ rápisszegett, hogy legyen csendben, mert az elnököt akarja hallani.
- Hölgyeim és uraim, köszöntöm önöket! - szólalt meg az elnök elkínzott hangon. - Kérem, bocsássanak meg, amiért így kell látniuk. Megsérült a gerincem, és deréktól lefelé megbénultam.
Judy sírni kezdett.
- De higgyék el nekem - folytatta az elnök -, bár mozdulni sem tudok, még sohasem éreztem magam ennyire élõnek, mint most. Be kell avatnom önöket egy nagyon komoly titokba. November 30-án összeült a Nemzetbiztonsági Tanács. Ezen az ülésen létrehoztunk egy titkos bizottságot, amely a létezõ legmagasabb titkosítási besorolást kapta. Ennek a bizottságnak az volt a célja, hogy kiderítse, létezik-e egy láthatatlan világhatalom, egy „legfelsõbb kaszt”, ahogyan azt Julius Andan nevezi a könyvében.
Az elnök rövid hatásszünetet tartott. Megköszörülte a torkát.
- Nem tudom, mit hoz a jövõ, de arra kérem önöket, hogy tartsanak ki, bármi lesz is. Hölgyeim és uraim, barátaim, kérem, hallgassanak végig, mert nagyon fontos témáról kell önöknek beszélnem. A kormány titkos bizottsága arra az egyértelmû megállapításra jutott, hogy a legfelsõbb kaszt… létezik.
A bárban kitört a pánik."

Érdekes kurzus lehetett. Ha valaki netán jelentkezett volna az olvasóink közül, küldjön már nekünk egy beszámolót. Vajon ő is megtanult így írni? És ez fejlődés volt vagy visszalépés? Valamint - ami nem hagy nyugodni - mi mást próbáltak még tanítani neki az íráson kívül?

2006. január 15., vasárnap

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 4. rész

Gagyigyár

Az előző részben talán kissé elragadtattam magam. De valld be, kedves idetévedt blogolvasó, ugye megfordult a fejedben, ilyet te is tudnál produkálni? Sőt, jobbat! Nagyon úgy tűnik, az autentikus kritika nemcsak az amatőr oldalakról hiányzik, de egyes, a kiadásra dolgozó írói műhelyekből, kiadók, szerkesztők részéről is.

Mit értek autentikus kritika alatt? Erős szerkesztést, amely kigyomlálja azokat, akik… mondjuk ki: nem tudnak írni. Akikből, ha művész nem is lesz soha, de még kiváló iparosember sem. Márpedig az igényes, szórakoztató ponyvát iparosok írják, és szükség is van rá, nincs ezzel probléma. Amellett, hogy a művészi ambíciókat dédelgetők más lapra tartoznak, az idézetek írói sem nem művészek, sem nem iparosok. Én inkább a frappánsabb és találóbb gagyigyáros kifejezést használnám.

Ha esetleg az idézetek kapcsán valaki azzal vádolna, hogy csak kiragadott szövegrészletek egy hosszabb műből, nos, az súlyos tévedésben van. Ha egy novellában/regényben olyat olvasok, mint a fentiek valamelyike:

1. nem túl valószínű, hogy a szöveg többi része hemingwayi, shakespeari stb. magasságokba szárnyalna,

2. „engem nem kárpótol az, hogy a könyv 2000 mondatából 1980 jó, ha 20 olyan, mint a kritikában idézettek” – írta egy hozzászóló az interneten.

Az illető talán nem is tudja, mekkora igazságot mondott ki. Hogyan is tetszhetne egy novella, aminek az utolsó bekezdéséig élvezem a történetét, az író stílusát, mikor az utolsó 2-3-4-5 sort – bár tudom, mit akar kifejezni (jobb esetben) – agyonvágja egy nem odaillő fogalmazással. Semmi sem változik, ha ez a 2-3-4-5 sor tetszés szerint a novella közepén, elején helyezkedik el. Egy művet egészében kell szemlélni, nem mondhatom rá azt, hogy ez a rész nagyon tetszett, de amaz meg agyonvágta, elrontva az egész műélvezetet. Sajnos azok az írások, melyekből az idézeteket bátorkodtam venni, a fennmaradó oldalakon is ugyanolyan szinten maradnak.

Mi lehet a megoldás? Ne olvassunk magyar fantasyt és sci-fit? Ha eddig nem említettem volna, igen, ezek mind magyar szerzők tollából származnak. Ötlettelen, stílustalan, klisés írások, melyek még mindig az ötvenes évek tolkieni elfjeinek és orkjainak bűvkörében élnek, ahogy a SF írók sem szívesen hagyják el a Marsot, vagy a végtelenbe tartó, hibernált-telepeseket szállító űrhajót.

Szerencsére azonban nem csak ilyen könyveket találni a könyvesboltok polcain. Ma már egyre szimpatikusabb, ha valaki nem angolszász név mögé bújik, hiszen úgyis tudják, magyar a szerző; akadnak, akik túllépnek az említett, klasszikusnak nem igazán tekinthető „hagyományokon”. Ám az olvasók bizalmát visszaszerezni vajmi kevés az esély. Hosszú időnek kell eltelnie, mire az emberek újra, egyre nagyobb számban mernek magyar szerzőtől fantasy könyvet kezükbe venni. Talán, ha visszaszorul egyszer a nagy tömegben kiadott, olvashatatlan könyvek mennyisége, az internetes publikációra kényszerülő gagyigyárosokkal szemben felértékelődnek a nyomtatott novellák és regények.

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 3. rész

Profik vs. Amatőrök mérkőzés és gála a boncnokon

Nem hiszem, hogy írónak kellene lennem ahhoz, hogy eldöntsem, amit olvastam, jó-e, vagy simán szemétre való. Még csak próbálkoznom sem kell, hogy ha jobbat írok, akkor kritizálhatok, vagy még rosszabb: azért írom mindezt, mert valójában mellőzött író vagyok, aki leszólja a többit, mert azok nyomtatásban megjelenhettek, én meg nem, pedig olyat, mint ők, én is tudok. Sőt. Mindez azonban felesleges, hiszen ha egyszerű olvasó vagyok csupán, akinek kicsivel magasabbak az elvárásai, az igényei (lehetőleg ne legyenek nyomdahibák 10db/oldal, felkiáltójelek 300db/oldal stb.) egy nyomtatásban megjelent könyv iránt (szóval legyen már olvasható az a szöveg), úgy gondolom, bátran megmondhatom a véleményét arról, amire pénzt áldoztam. Vagy legalábbis képes voltam szólni F/SF rajongó barátaimnak, ugyan adják már neki kölcsön ezt, vagy azt.

Következzék egy kis Reader’s Digest – avagy idézhető idézetek magyar F/SF módra, alátámasztandó, miről is beszélek. Figyelem, ezek nem az internetről származnak, hanem nyomtatásban, papíron, bekötve, címmel ellátva megjelentek.

„Egyféle bizsergés, de nem csupán a gerincén futkosott, mint máskor, ha megkívánt valakit, ha más férfiak a mellét, fenekét markolták; ez az érzet kiterjedt az egész testére, akárha beburkolta volna. Leginkább a pezsgőfürdőre hasonlított, de arra sem igazán.”

„Óvatosan, hogy az Ember ne jöjjön rá mesterkedésére, bekapcsolta az enrgrátor erősítőjét, totál kokszra adva blokkolta az Ember kisugárzását.”

„A könyv vastag, cirádás fedőlapjai megsárgult oldalakat rejtettek és a vékony, pergamenszerű lapokat régi kötés tartotta egybe. Nyomtatott szövege volt a könyvben, de valahogy furcsán. A sorok nem voltak egyforma hosszúságúak és tömbökbe rendeződtek. Elolvasott párat és észrevette, hogy néhánynak a vége összecseng, de erre nem volt jobb szava.”

„…már sokszor gondolt rá, milyen jó lenne itthagyni ezt az egész világot. Nem öngyilkosnak lenni, nem… de ha megjelenne egy UFO, és vele mehetne a Föld követeként másik naprendszerekbe… de szép is volna az! De bármilyen álmodozó volt, ebben nem hitt. Nem hitt az UFO-kban.”

„A kiképzőm szerint nagyon jól és vakmerően repültem. Követési gyakorlatban egyszerűen nem lehetett lerázni. Azonban kiváló repülőtudásom esztelen vakmerőséggel párosult. Szerencsére mindig felnéztem a kiképzőmre, ezért amikor tudomásomra hozta, hogy a vakmerőségem hamar a halálomat okozhatja, változtattam a stílusomon.”

„Míg én imigyen ügyködtem nyak fölött, ő aktivizálta magát: derék alatt. Mivelhogy én felülre összpontosítottam, alul ő vette át az irányítást: átkulcsolta lábaival combjaimat, s ritmikus mozgással ringva préselt magába, s lökdösött vissza. Átvettem: e mozgást.”

„Árnyseregek menetelnek

Dübörgő ég harsogja:

Makacs ember hogyha nevet

Tévedését markolja!”

„Holdak tánca, hogyha csatáz

Rőtre rótt penge dalol

Ernyedt lánca gyöngye varázs

Tenger árja felkarol.”

„A légörvény elrántott, ösztönösen próbáltam megkapaszkodni az összeláncolt poggyászkocsik egyikében, de az ujjaim lecsúsztak a fémes felületről. Aztán kirepültem az ablakon a Mars felszínére. Kétségbeesetten próbáltam lélegezni, de nem volt mit! Ereim egymás után pattantak el a nyomáskülönbségtől. Csak másodperceim voltak hátra.”

„Ittam. Az ősgermán bajkeverő isten vidáman hahotázott a fülembe, megállás nélkül Asgardról, az istenek otthonáról és a Valhalláról fecsegett. Ittam. Mit tehettem mást… ittam az istenek serét. Körülöttem pedig tombolt a balatoni Ragnarök.”

„Senki sem gondolta, hogy a háború ilyen sokáig elhúzódhat. A legtöbben már a békés napokat is elfeledték, néha olybá tűnt, az emberek születésüktől fogva ölik egymást, és addig nem nyugszanak, míg újra el nem tüntetik önmagukat a létezés porondjáról. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! A csótányok, például…”

„Már derengett az ég alja, mikor megpillantottam Louisiana templomtornyát. Elfintorodtam. Emberek. Egy Istennek nevezett agyszülemény nevére hivatkozva visznek véghez piszkos cselekedeteket, és Isten árnyékában követnek el különféle bűnöket.”

„Az ember fáradtan törölgette meg a homlokát a rázúduló szóáradat alatt.”

„Percekig üvöltött a kíntól, miközben porcikái papírként szakadtak szét a pudvás agyarak alatt. Ömlött, egyre csak ömlött drága, piros vére, és nem tudtam semmit tenni ellene. Meredten néztem végig, s csak akkor bírtam megmozdulni, amikor vége lett a szörnyű tornak.”

„…őrületes dühöt érzett, amiért a másik ezt teszi vele, minden bizonnyal jó előre kiszámítva a vadászat minden mozzanatát, de képtelen volt tovább vonni kifelé a kardját.”

Kedves cikkolvasó, a fentiek közt akadt egy idézet, amelyik nem jelent meg nyomtatásban, csupán az interneten nézelődők nagy örömére. Vajon ki tudnád-e választani azt az egy gyöngyszemet? (Az írástechnikailag indokolt megfejtéseket e-mailben várom, jutalom egy könyv, mely tartalmazza a fenti idézetek valamelyikét – azt az egyet kivéve természetesen.) Nos, ki a győztes a Profik vs. Amatőrök mérkőzésén? Az az érzésem, a közönséget egy jól irányzott K.O.-val sikerült leteríteniük.

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 2. rész

Miért divat fantasyt írni?

A cikk első részében az amatőrökről volt szó, hol találkozhatunk e faj egyedeivel, illetve melyek főbb sajátosságaik. Most lássuk a törzsfejlődést, honnan is eredeztethetjük őket.

1. A F/SF-ről alkotott sztereotípia, miszerint döntően elképzelt világban/jövőben, tehát nem jelen valóságunkban játszódnak a történetek, melyek alkalmasint sok nézőt/olvasót vonzanak: látványos, kikapcsolódásra alkalmas ponyvaipar.

2. Mondjuk ki nyíltan: nagy mennyiségben jelent meg Magyarországon, és jelenik meg a mai napig is olyan F/SF, melynek minősége meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után. (És most finoman fogalmaztam.)

3. Zömmel fiatalabbak olvassák, akik az 1.-ban említettek miatt azt hiszik, könnyebb egy olyan történetet megírni, amely nem tör az irodalomórákon tanult, általában unalmasnak (vagy inkább: számukra érthetetlennek!) vélt magasságokba. + Annyi irodalmi olvasmányélmény már ragadt rájuk, hogy tudat alatt is, de érzik, a rengeteg, nyomtatásban látott F/SF könyv minőségileg általában gyenge. = Kiben ne fogalmazódna meg, hogy ilyet én is produkálok! Hiszen ha ennek a sok angolszász-nevesincs szerző irományát kiadták, akkor az enyémet miért ne?

Állítom, hogy a mai magyar F/SF szerzők 90%-a ezzel a meggondolással kezdte el írói pályafutását. Kérdés, hogy közülük hányan írnak valóban jól? Hoznak-e elfogadható színvonalat, amiért (még) érdemes megvenni a könyvet? Vagy az igénytelenség egyre nagyobb mérteket ölt, s generálja az interneten megjelenő, publikálásra vágyó közönséget? A fantasyhez, a sci-fihez mindenki ért. Vagy mégsem? De vajon kik a jobbak, a megjelent írók (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), vagy a neten keringő amatőrök? Azt hiszem, a kérdés már sejtet valamit.

2005. augusztus 25., csütörtök

Hogyan ne

"Már régesrég lemondtam róla, hogy valaha is viszontlátom Egérkét. Úgy vitte el tőlem a csalfa őszi szél, ahogy megismerkedtem vele azon a szeles, novemberi estén Tehát ugyanazt a módszert követtem én megismerkedéskor, mint a szél fúvásakor - vajon milyen módszer lehetett? . Céltalanul ődöngtünk a felső Dunapart hm... sétányán,a kilátónál, amikor egymásba botlottunk. Ezt a jelenetet elképzelve csodálom, hogy a novella nem börleszk. Mindketten végtelenül csalódottak voltunk. Én is az lennék, ha nekimentem volna valaminek séta közben. Én az önmegvalósításom, életcélom dugába dőlésében, míg Egérke természetesen természetes? Miért természetes, hogy 17 éves lány csak szerelmi csalódással küszködhet? Nem sztereotípia ez? a Nagy Ő-ben. Én harminchat éves voltam, ő tizenhét. Túl voltam már életem első szívrobbanásain, bennjártam a férfiklimax harminchat évesen már klimaxol? Bár igaz, ami igaz, fölrobbant párszor a szíve kellős közepében. Esténként elviselhetetlen neszezésekkel félelmetes árnyak osontak szobámba, ültek le ágyam szélére, térdepeltek mellemre, és kajánul röhögtek megüvegesedő szemeimbe hány szeme lehetett?. Testemet kiverte a halálveríték. Mentőt! Vacogva kocogtattam fogaimhoz a konyakospoharat Ez valami bizarr kommunikációs eljárás lehet, talán morzézott az árnyaknak, mohón nyeldekelve a mámorító, bódító redundancia italt. Kétségbeesésemben annyira elbódult a konyaktól, hogy kétségbeesett? képes lettem volna tíz körmömmel lehántani, és újra cserélni Legalább egyszer ezek szerint már korábban is megtette.a bőrömet, levedleni, mint a kígyók teszik tavaszonként. Mindent megpróbáltam, hogy eldobjam eddigi énemet, mint egy használt, megunt, rosszcipőt (a rosszcipő a lábbelik kurvája lehet). Nem próbálkozott eléggé, a pohárkocogtatás nem célravezető öngyilkossági módszer. "

Hát ezért.

Tanuljunk!

"...mért baj az,ha akinek jó művei vannak,azt mondja hogy olvassátok el a novijamat abból tanulhattok szerkesztést stb.Élő irótól akartok tanácsot-akik szóba sem állnak veletek,gőgösen tekintenbek le a piadesztálról-és amikor itt van kéznél valaki,aki tud,azt degradáljátok kicsinyességből,irigységből...nonszensz. Bogumil."

Igaza van. Tanuljunk.

"Már régesrég lemondtam róla, hogy valaha is viszontlátom Egérkét. Úgy vitte el tőlem a csalfa őszi szél, ahogy megismerkedtem vele azon a szeles, novemberi estén. Céltalanul ődöngtünk a felső Dunapart sétányán,a kilátónál, amikor egymásba botlottunk. Mindketten végtelenül csalódottak voltunk. Én az önmegvalósításom, életcélom dugába dőlésében, míg Egérke természetesen a Nagy Ő-ben. Én harminchat éves voltam ő tizenhét. Túl voltam már életem első szívrobbanásain, bennjártam a férfiklimax kellős közepében. Esténként elviselhetetlen neszezésekkel félelmetes árnyak osontak szobámba, ültek le ágyam szélére, térdepeltek mellemre, és kajánul röhögtek megüvegesedő szemeimbe. Testemet kiverte a halálveríték. Vacogva kocogtattam fogaimhoz a konyakospoharat, mohón nyeldekelve a mámorító, bódító italt. Kétségbeesésemben képes lettem volna tíz körmömmel lehántani, és újra cserélni a bőrömet, levedleni, mint a kígyók teszik tavaszonként. Mindent megpróbáltam, hogy eldobjam eddigi énemet, mint egy használt, megunt, rosszcipőt. "

Ebből a novellából rengeteget tanulhatunk. Például, hogy így ne írjunk. Soha.

9:50 | kisördög | Editor Diaboli | |