2011. november 14., hétfő

Pusztítók és építők – fantasztikus írói kiképzőtáborok itthon és a világban

A 2012. november 12-én, a Sci-fi Napon elhangzott előadás anyaga

Az első és legfontosabb kérdés, ami felmerül, ha bármilyen írótáborról vagy műhelyről beszélünk, hogy vajon az írás tanítható-e. Sokan vannak, akik határozottan állítják, hogy nem. De még azok az írók is tanulnak, akik önerőből fejlődtek, sok-sok elutasítás és tévedés után, és annak a tapasztalatnak egy részét, amit így felszednének, más is képes lehet átadni nekik. Hiszen a mentorok létét, lehetőségét elfogadjuk.

Van tehát lehetőség arra, hogy a tanulási folyamatot hatékonyabbá tegyük. Akiben van tehetség, szorgalom és kitartás, valamint van egy kis szerencséje, eljuthat a megjelenésig. Szögezzük le: írni valamilyen szinten mindenki tud, de míg a naplóján senki nem kéri számon a stílust, az érthetőséget és a helyesírást, amikor a megjelenés a cél, egy sor olyan elvárásnak kell az írónak megfelelnie, amihez nem árt, ha a technikáját is fejleszti.

 

A Milford-módszer

Mielőtt beszélnék a Clarionról vagy akár a magyar fantasztikus írói műhelyekről és táborokról, muszáj szót ejtenem a Milford Conference-ről, ahonnét ezek elindultak. Ez egy nyolcnapos írói műhely volt, amelyet Judith Merril, James Blish és Damon Knight indítottak az ötvenes évek közepén azzal az elgondolással, hogy a hivatásos írók számára is hasznos lehet, ha összegyűlnek megkritizálni egymás műveit és a szakmáról beszélgetni. Olyan szerzők vettek részt benne, mint Ben Bova, Harlan Ellison, Piers Anthony, Kate Wilhelm, Anne McCaffrey, John Brunner és Carol Emshwiller, a hétvégi látogatók között pedig ott volt Isaac Asimov, Robert Silverberg, Frederick Pohl, Arthur C. Clarke és Theodore Sturgeon is.

A Milford Conference az alábbi elven működött: mindenki elhozta a novelláit, amelyeket a többiek elolvastak, majd körbeültek, és szép sorban mindenki elmondta a véleményét. A neten keringő, és a Boncnokra is felkerült kritikusi lista többé-kevésbé a milfordi koncepciónak felel meg. Miután mindenki elmondta a magáét, a szerző is megszólalhatott, és megvédhette művét vagy éppen köszönetet mondhatott. A vita és beszélgetés csak ezután következett.

 

A Clarion születése

A Clarion Workshopot Robin Scott Wilson alapította 1968-ban a Clarion State College-ben (azóta Clarion Egyetem). Hat hetes nyári írói kiképzőtábor volt ez, kifejezetten novellákra kihegyezve, az első évben az alapító mellett öt előadó vezette a műhelymunkát: Damon Knight, Judith Merril, Fritz Leiber, Kate Wilhelm és Harlan Ellison. A diákok száma a kezdetektől fogva húsz körül mozog.

A Clarion tábor napirendje elég egyszerű volt: kilenctől délig vagy egy óráig négy-öt novellát végigkritizáltak a Milford-módszer szerint. Először a diákok beszéltek, aztán a meghívott előadó, és végül Wilson. A nap többi részében mindenki szabadon írhatott és olvashatott.

Az előadások hétfőtől péntekig zajlottak, a pénteki bulin az osztály ajándékkal búcsúzott az előadótól. Hétvégén vagy régi Clarionosok, vagy neves írók tettek látogatást, hogy az írásról és a tapasztalataikról beszéljenek, és felolvassanak a műveikből. Ez a rendszer még mindig fennáll.

Az első év tapasztalatait követően az utolsó két hetet már ugyanaz az előadó tartotta, részben azért, mert egy új előadóhoz mindig nehéz kezdetben hozzászokni, részben azért, mert az utolsó hét már felkészülés a „való” életbe visszatérésre. Néhány éven belül bebizonyosodott, hogy a hathetes program eredményes: a végzősök kezdtek rendre megjelenni. Az előadók pedig az előző években tapasztaltakat beépítették a következő évi programba, és ha szükséges volt, alakítottak rajtuk. A leckéket pedig mindig igyekeztek az adott diák képességeihez szabni. A meghívott előadók évről évre változtak, de például Kate Wilhelm és Damon Knight 27 évig oktattak folyamatosan. Állítólag ők voltak a legkeményebb tanárok, ugyanakkor rengeteget lehetett tanulni tőlük.

A Clarion Workshop persze nem csak a munkáról szólt, hanem barátságokról és szakmai kapcsolatokról is. A buli és a lazulás is mindig része volt az írótábornak. A diákok stresszét például hagyománnyá vált vízipisztolyozással vezették le, és volt olyan eset is, hogy valakit sellőnek beöltöztetve (tejszínhabba és stratégiailag elhelyezett gyümölcszselébe) végigkocsikáztattak a campuson, vagy éppen színielőadást rögtönöztek.

A Clarion azóta San Diegóba költözött. Az eredeti Clariont emlegetik Clarion Eastként is.

 

A többi Clarion

Mivel a Clarion befogadóképessége véges volt, és akadtak érdeklődők, akik számára a távolság is gondot jelentett, 1971-1973 között Vonda McIntyre vezetésével megszületett a Clarion West, de csak 1984 óta üzemel folyamatosan Seattle-ben J. T. Stewart vezetésével. 2004-ben megalakult, majd 2005 után kétévente került megrendezésre a Clarion South, Ausztráliában.

Noha a Clarion a leghíresebb fantasztikus írótábor és workshop, számos másik írótábor is működik szerte a világban, például a Viable Paradise, az Odyssey, a Hatrack River Writers Workshop (OSC-vel), az ArmadilloCon és mások.

 

A gyakorlatok

Az efféle írói workshopok egyik alapvetése, hogy az akadémiai és irodalmi megközelítés más, mint az írói analitikus megközelítés. Írás közben például az író ritkán fogalmazzák meg világosan a témájukat és dolgozzák ki a művük szimbolikáját. Az ilyen műhelyekben az írásokat átdolgozás alatt álló, átmeneti műveknek tekintik, és a fókuszba az kerül, hogyan épülnek fel a történetek, hogyan működnek az egyes részeik, hogyan illeszkednek egymáshoz és hogyan lehetne jobbá tenni a művet. Sok író számára nem létezik befejezett, csak elengedett mű. Amit fontos tudni, az, hogy melyik elengedett történet alkalmas arra, hogy kiadóhoz küldje az ember, és melyik tekinthető csupán tapasztalatnak.

A jó történetben a felszín és a mélység egymástól elválaszthatatlan egész. A szép nyelvezet, képek és szimbolika önmagukban nem eredményeznek jó történetet, de a rossz szóhasználat, furcsa mondatok egy mégoly érdekes és elgondolkodtató történetet is tönkrevághatnak. Ezért azok a diákok, akik pongyolán fogalmaztak, olyan gyakorlatokat kaptak, amelyek rákényszerítették őket arra, hogy elgondolkodjanak a szavak és mondatok jelentésén; a mondatpolírozóknak pedig előírták a gyors első vázlatot, aztán el kellett gondolkodniuk a történet velején.

Néhány példa:

  1. 1. Vegyél egy papírt, és takard le az írásod többi részét egy mondat kivételével. Olvasd el! Vajon pontosan azt mondja, amit mondani akartál, semmi többet?
  2. 2. Vedd ki az összes határozószót és melléknevet! Miután lecsupaszítottad a novelládat, menj vissza az elejére, és nézd meg, mely jelzőket rakhatod vissza, melyek azok, amelyek feltétlen szükségesek. Ha a legtöbb igéd határozószóval állt párban, akkor használj erősebb igéket!
  3. 3. Ha a történet látszólag tökéletes, mégis eladhatatlan, próbáld kielemezni bekezdésenként! Bekezdésről bekezdése haladva írd le a margóra, mi történik vagy miről szól. Ha leírás, akkor írd mellé azt. Ha karakterábrázolás, azt. Ha egy történetben ugyanaz ismétlődik bekezdésről bekezdésre, az a történet statikus. Valaminek változnia kell.
  4. 4. Gondolj életed legrosszabb élményére, és használd fel a művedben! Változtasd meg az összes objektív részletet, legyen a karakter másik nemű, idősebb vagy fiatalabb, a helyzet is legyen más, de tartsd meg az érzelmi töltetet! Most pedig tedd meg ugyanezt a legboldogabb napoddal!
  5. 5. Válaszd ki egy olyan novelládat, amelyben három személy is szerepel egy konfliktusos helyzetben. Írd meg a jelenetet mind a hármuk szemszögéből!
  6. 6. Írj egy-két oldalnyi tiszta párbeszédet! Mit tudsz elárulni a karakterekről csak a szavaik alapján? (Ne feledd, a drámaírók pontosan ezt csinálják.)
  7. 7. Írd le egy történet vázlatát a megoldással együtt. Aztán dobd el a megoldást, és írj új befejezést! Ha készen van, dobd el azt is, és írj újat! Az lesz az, amire az olvasó sem gondolt volna rögtön.

 

A gyakorlatok elvégzése mellett az egyes művek elemzéséből is sokat tanulhatnak a diákok. A Halál Vörös Vonalaként elhíresült vonalat az instruktorok ott húzták meg, ahol egy magazin szerkesztője abbahagyta volna az olvasást, majd elmagyarázták, miért épp ott telt be a pohár. Az előadások kitértek a különféle írástechnikai megoldásokra és módszerekre, amelyeket itt hosszú lenne felsorolni, más előadásokban már beszéltem róluk.

A Clarion Workshop hosszú történelme folyamán olyan írókat tudott soraiban, mint Ted Chiang, Kim Stanley Robinson, George Alec Effinger, Octavia Butler, Vonda McInyre, Kathe Koja, Lucius Shephard, Cory Doctorow. A program több volt számukra, mint kiképzőtábor: barátságok születtek, rengeteget tanultak az írásról és önmagukról. Voltak, akik az írásról akartak csak beszélgetni, mások társakra találtak. A Clarion hatása a teljes fantasztikus könyvkiadásban érződik: a szerzők és szerkesztők közös nyelvet kezdtek beszélni, egyre több szerző tudta, hogy néz ki egy kézirat, mi jelent a szerkesztői munka.

 

Fantasztikus írói műhelyek itthon

Az első komolyabb, Milford-módszert alkalmazó műhely itthon a Scriptorium (később Cohors Scriptorium) volt, amely egy kezdeti Valhallás próbaüzem után 2001-ben indult el, és hamarosan követte a többi Scriptorium is (amelyek kezdetben csupán számozásukban különültek el egymástól). Ezek működési elve a következő volt: egy-egy tanév alatt havonta egy meghatározott feladatra kellett egy novellát írni megoldásként, majd a havi találkozók során a Milford-módszerrel a tagok kivesézték egymás műveit. A feladatok olykor nem voltak egyebek kötött inspirációnál, máskor kifejezetten egy-egy írói fogás gyakorlására irányultak.

A Scriptorium rendszerét több írói műhely is átvette, ezt alkalmazta a Karcolat Scriptoriuma vagy az Enrawelli Scriptorium (még a nevükben is utalva rá), vagy a Delta Műhely (a mostani Írókör.hu). Több kiadvány is született ezekben a műhelyekben, a Cohors Scriptoriumhoz köthető az Anyrok alkonya/Lobogók hajnala kötetpáros, a Karcolathoz a Pillantás a pokolba című kiadvány, és gyakran előfordul, hogy egy-egy fantasy vagy sci-fi kiadványban ezeknek az írói műhelyeknek a tagjai jelennek meg.

 

Írótábor

Kifejezetten fantasztikus írótábort egyet ismerek, méghozzá az Írókör.hu nyári táborát, amely 2008-ban nyerte el mostani formáját, csak a napok száma gyarapodott, így például idén már hatnapos volt.

A tábor zárt, csak az Írókör.hu tagjai és a meghívott előadók és néhány vendég vehet részt benne, egyszerűen azért, mert bizonyos létszám fölött már nem lenne működképes. A programja részben hasonlít a Clarionéra, részben különbözik attól. Először is, nem kész novellákat véleményezünk, hanem feladatmegoldásokat. A feladatok a délelőtt és délután elhangzott írástechnikai előadáshoz kapcsolódnak, és általában azonnal, 15 vagy 60 perc közötti intervallumban kell teljesíteni őket. Ezután a szerző felolvassa a megoldást, a többiek pedig elmondják a véleményüket. Részletes visszajelzésre ilyenkor nincsen lehetőség, viszont az irányított gyakorlatok hasznosak. A tábor során születő novellákat ugyanakkor a Milford-módszerrel véleményezzük. Az utolsó este pedig a mókáé és a kacagásé.

Minden tábor tematikája kicsit más: 2008-ban Steve Barnes írástechnikai előadásaira épült, 2009-ben Damon Knight novellaírásról szóló anyagára, 2010-ben Ursula K. Le Guin stilisztikai gyakorlataira, idén pedig a kisregények voltak a középpontban.

 

Mire jó egy írói műhely?

Egy írói műhelynek illetve egy írótábornak számos előnye van, és rengeteg módon profitálhat belőle egy író. Először is, a gyakorlatok és kritikák miatt képes lesz analitikusabban, tudatosabban szemlélni saját műveit, új fogásokat sajátíthat el, felfedezheti gyengeségeit és erősségeit, olyan témákkal, hangvételekkel, nézőpontokkal kísérletezhet, amelyek komfortzónáján kívül esnek, és így a fejlődése is gyorsabb. Másfelől ez ilyen műhely megtanít arra, hogyan viselje az ember a kritikát, még mielőtt, úgymond, élesben, egy szerkesztőtől kapná meg. Hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhet meg, akik ugyanolyan kételyekkel, félelmekkel és reményekkel küzdenek, mint ő, és szakmai kapcsolatok is kialakulnak, amelyek később a publikációban is segíteni fogják. Tudatosabban élheti meg, mit jelent írónak lenni, és felkészültebben alakítja a karrierjét: vagy rájön, hogy ezzel akar foglalkozni, és rákapcsol, vagy ráébred, hogy az írás számára hobbi – és azzal sincsen baj.

14:33 | írástechnika | író | kritika | előadás | Hanna | |

2010. január 3., vasárnap

Az író olvas

Szeretnék linkelni egy klasszikust, amelynek aktualitása úgyszólván soha nem jár le.

„Az író a saját írásánál gyakorlatilag autista lesz...”

Darvasit nagyon szeretjük, különösen, ha épp Szív Ernő.

 

10:57 | író | kritika | link | kisördög | Hanna | |

2009. július 6., hétfő

Kritikai irányzatok

Gyorstalpaló a kritikai irányzatokról és némi magyarázat arra, miért mennek ölre a kritikusok és olvasók egy-egy könyv kritikája alatt.

A formalista kritika az irodalmat olyan autonóm emberi tudásformának tekinti,eszerint egy vers vagy novella nem elsősorban társadalmi, történelmi vagy életrajzi dokumentum, hanem olyan irodalmi mű, amelyet csak saját belső irodalmi jellemzői függvényében lehet megérteni, vagyis a szövegben található elemek segítségével. Legfontosabb eszközük az ún. close reading (szoros olvasás). 

Az életrajzi kritika középpontjában az a felismerés áll, hogy az irodalmat valós személyek írják, és az író életének megértése segíthet az olvasóknak jobban megérteni műveit. Az író életének ismeretében elemzi az írásokat, ennek veszélye az, hogy az író nem tiszta formában szövi bele munkáiba az életében tapasztaltakat, hanem átírja azokat a nagyobb irodalmi hatás érdekében.

A történelmi kriticizmus a társadalmi, kulturális és szellemi kontextus segítségével próbálja analizálni az irodalmi műve. Ezek a kritikusok kevésbé törődnek foglalkoznak a mai kor embereire gyakorolt hatással, inkább azt kutatják, hogy az eredeti olvasóközönségre milyen hatással lehetett a mű.

A pszichológiai kritikában három megközelítés uralkodik: az első a művészet kreatív folyamatait vizsgálja. A második egy bizonyos író pszichológiai tanulmányát állítja össze. A harmadik a fikcionális karakterek pszichológiai elemezése.

A mitológiai kritika interdiszciplináris megközelítés, amely azt tanulmányozza, hogy az egyéniképzelet miként használja a szimbólumokat és helyzeteket, akár tudatosan, akár tudat alatt. A koncepció az archetípus lét, amely olyan szituáció, helyzet vagy kép, amely mély, univerzális reakciót vált ki. Az archetipikus szimbólumok azonosításával ezek a kritikusok az egyes szövegeket irodalmi művek tágabb halmazához kapcsolják.

A szociológiai kritika az irodalmat a kulturális, gazdasági és politikai kontextusban vizsgálja, és elemzi a kulturális, gazdasági és politikai értékeket, amelyeket a mű képvisel. Ennek válfaja volt a marxista kritika, amely elsősorban a művészet gazdasági és politikai elemeire összpontosított.

A gender kritika azt vizsgálja, hogy a szexuális identitás hogyan befolyásolja az irodalmi művek alkotását és fogadtatását.

Az olvasói válasz (reader-response) alapú kritika megkísérli leírni, mi megy végbe az olvasó fejében, miközben egyadott szöveget olvas. Kritikusai abban hisznek, hogy egy szöveg sem létezik az olvasói értelmezéstől függetlenül.

A dekonstruktivista kritika elveti azt a hagyományos alapvetést, miszerint a nyelv a valóságot képezi le, következésképpen az irodalmi műveknek sincsen egy meghatározott jelentése. A dekonstruktivisták a "mit mond a mű" kérdésénél fontosabbnak tartják a "hogyan mondja" kérdését. 

 

 

7:00 | kritika | Hanna | |

2009. március 11., szerda

Mutasd magad!

Felfedezésre váró író vagy? Netán szerkesztő, irodalmi ügynök? Vagy csak egy lelkes olvasó, aki szeret ingyen (és legálisan) könyveket olvasni a világhálón?

A HarperCollins egyedülálló rendszert dolgozott ki a tömegesen érkező kéziratok problémájára: létrehozta az Authonomy tehetségkutató oldalt. Az Authonomy működése meglehetősen egyszerű: a regisztrált tagok feltölthetik az oldalra a regényüket, amelyet aztán más tagok és arra tévedő olvasók elolvasnak, véleményeznek, értékelnek. Mivel a tagok között több szerkesztő és ügynök is található, ilyenformán publikusan fölkelthető azok érdeklődése is, akiknek amúgy is küldött volna az ember bemutatkozó levelet. A HarperCollins szerkesztői tanácsa minden hónapban megnézi az öt legjobbnak értékelt új regényt és véleményt ír róla – és mivel az oldal célja, hogy új tehetségeket fedezzenek föl, azokat a kéziratokat, amelyek valóban megragadták a figyelmüket és látnak benne lehetőséget, meg is veszik, mintha csak egy ügynökség ajánlotta volna be.

A lehetőség adott. Éljetek vele.

16:08 | kritika | link | Editor Diaboli | |

2007. július 8., vasárnap

Magyar író Akadémia - fél év belülről

Köpések az elefántcsonttoronyból címen Stöckert Gábor írását olvashatjátok az Indexen.

 

"Tanulmányi félévről kritikát írni nem éppen bevett gyakorlat az újságírásban, pedig ha az egyszeri résztvevő kétes színvonalú fizetős tanfolyamra jelentkezik, sokkal többet veszíthet egy mozijegy áránál. A május végén első tanévét befejező Magyar Író Akadémia szépírói mesterkurzusnak titulált képzése éppen ilyen tanfolyam. A nagy nevek és a hangzatos marketing olyan tartalmat takartak, hogy az első félév után már nem iratkoztunk be a másodikra. "

 

...avagy: író, vigyázz - a tanfolyamokkal is.

 

Update: Kossuth Rádió - Közelről (2007.07.11.)

16:48 | kritika | közérdekű | Komavary | |

2006. augusztus 1., kedd

Hogyan kezeld a kritikákat?

írta: Rich Hamper

(Segítség írói műhelyek kritikáihoz)

A kritizálás kritikus és író számára egyaránt kemény falat. A kritizálás élményét gyakran nem maga a kritika tartalma teszi tönkre, hanem ahogy előadják. Nézzük meg, milyen a kritika a kritikus illetve az író szemszögéből, és lássuk, mit tehetünk, hogy mindkét fél pozitív tapasztalatként értékelje! Vegyük először a kritizálást…

 

A KRITIKUS SZEMSZÖGÉBŐL

 

Itt az idő, hogy leüljél, és komoly véleményt mondjál egy másik író novellájáról. A tenyered máris izzad. A félelemtől jeges borzongás fut végig a gerinceden. Az jár a fejedben, vajon van-e annyi diplomáciai érzéked, hogy “jó” kritikát írjál. Attól félsz, hogy megsérted az író érzéseit, vagy úgy érzed, nem vagy eléggé kompetens, hogy jól kritizálj… vagy mindkettő. Azt kérdezed magadtól, hogy milyen egy jó kritika? Rájössz, hogy tulajdonképpen fogalmad sincs, ami még egy lapáttal rátesz a rossz érzéseidre. Nyugodj meg! Végy mély lélegzetet, és olvass tovább. Egy kis szerencsével, mire ennek a szövegnek a végére érsz, sokkal jobban fogod magadat érezni… és ügyesen le tudod kezelni a kritizálást is, anélkül, hogy elidegenítenéd magadtól az írót (függetlenül attól, hogy találkoztál-e már vele személyesen).

 

Beszéljünk először arról, miért írsz kritikát. A kritikák a legjobb visszajelzések, amikből az írók megtudhatják, hol keressék a hibákat az írásaikban, és hogyan fejlesszék íráskészségüket. Amikor kritizálsz, akkor egy másik írónak segítesz feljavítani a történetét. Közelebb segíted ahhoz, hogy kiadhassák azt, amit ír.

 

Te is jól jársz. A kritizálás nagyon jó alkalom, hogy a szerkesztői készségeidet fejleszd. Ez nagyon fontos, ha valaha is publikálni szeretnéd a saját műveidet. Vagyis amikor kritikát írsz, nemcsak az írónak segítesz, hanem magadnak is. Mind a ketten hasznot húztok belőle.

 

Teljesen természetes, hogy szeretnéd elkerülni a túlságosan negatív kritikákat, nehogy megsértsd az író érzéseit. Azonban nem a kritika negatív tartalma miatt kell aggódnod; arra kell vigyáznod, hogy hogyan tálalod. Ne felejtsd el, hogy az íróknak nem a kritika pozitív vagy negatív tartalma okoz fájdalmat, hanem a leereszkedés, az ellenségesség, a szarkazmus, a gúnyolódás és a többi csúnyaság, ami előtör, amint a kritikus megpróbálja magát érthetővé tenni az író számára. A benyomás, amit a szavak keltenek. Ne felejtsd el, hogy a kritizálás nem játék, és nem "legyőzni" akarod az írót. Segíteni próbálsz neki. Ezért, ha el akarod kerülni, hogy valakit akaratlanul is megbánts, olyan kritikát írj, amilyet mástól is várnál.

 

Beszéljünk a kritikák negatív tartalmáról. Ha egy író kritizálásra bocsátott egy novellát vagy regényrészletet, akkor fel kell készülnie a kritikákra. Az írók, különösen, ha már régóta írnak, nagy figyelmet fektetnek a negatív visszajelzésekre. A dicséret is jó, de a negatív kritika létfontosságú.

 

Az írónak meg kell tudnia, hol hibázott az íráskor, hogy kijavíthassa. Ehhez pedig az kell, hogy valaki az összes hibára rámutasson. De ne csak azt mondd meg az írónak, hogy mik a hibái, hanem tégy javaslatokat a talált problémák kijavítására. Lehet, hogy az író nem fog mindenben egyetérteni veled, de ha építően állsz hozzá a kritizáláshoz, valamit biztosan kapni fog.

 

Nem érzed úgy, hogy alkalmas vagy a kritizáláshoz? Pedig az vagy – mindegy, hogy te esetleg az ellenkezőjét gondolod. Valamennyien sok könyvet és novellát olvastunk, vagyis mindannyian Tapasztalt Olvasók vagyunk. A Tapasztalt Olvasó reakciói nagyon fontosak az író számára. te is egyfajta olvasói réteget képviselsz, és jogod van megmondani az írónak, hogy mi tetszett a művében és mi nem. Azt ugye tudod, hogy mit szeretsz egy történetben? Akkor mondd meg az írónak, mennyire felel meg az ő műve az "elvárásaidnak"! Ez a fajta visszajelzés nagyon értékes az író számára.

 

Hogyan fogjál hozzá a kritizáláshoz? Többféleképpen is nekiláthatsz. A metódus attól függ, hogy melyiket érzed kényelmesebbnek. Sokan először elolvassák a művet, majd a végén egyszerre kritizálnak. Mások többször is átfutják a művet: először csak azért, hogy egy általános benyomást szerezzenek, aztán a további átolvasások során a részletekre is kitérnek. Próbáld ki a két módszert! Figyeld meg, melyik működik jobban nálad!

 

Miből áll egy jó kritika? A legjobb, ha az ember a szendvics-módszert alkalmazza. Kezdjél a mű pozitív benyomásaival, ezután írd le a negatívumokat, majd fejezd be néhány dicsérő szóval. Utána menj vissza az elejére, és a negatív részeket tűzdeld meg olyan pozitívumokkal, amik az író történetében vagy technikájában különösen megtetszettek. Így a kritika jó hangulattal indít, később is fenntartja az egyensúlyt, majd kellemes kicsengéssel zár. A legtöbb írónak tetszik ez a megközelítés.

 

Ha ezt a technikát alkalmazod, itt van néhány tipp, hogyan készítsd el a negatív "husit" a "kritikaszendvicsbe"

 

 

I. Írd le az általános benyomásaidat az író művéről.

A. Általánosságban véve bejött neked a novella vagy regényrészlet?

span> Pontosan mi nem tetszett?

B. Élvezted a történetet? Szeretnél többet olvasni?

C. Ha novelláról van szó, akkor az író megfelelt az elvárásaidnak?

D. Ha regényrészletről van szó, foglald össze az író számára, mit vársz a történettől, hogyan oldódnak meg szerinted a rejtélyek, a konfliktusok, hogyan változnak meg a karakterek. Ebből az író tudni fogja, hogy eltalálta-e az ízlésedet.

 

II. Jellemezd a történet indítását (kivéve, ha regényrészletről van szó)!

 

A. Az elején nyilvánvaló volt számodra, merre megy tovább a történet?

B. Elültette-e benned a vágyat, hogy tovább olvass

 

Jellemezd a történetet/eseményeket!

 

A. Hogyan tetszik neked az író története? Tetszett? Magával sodort a történet? Ha nem, miért nem?

B. Volt-e olyan érzésed, hogy a történetnek van valami célja (t.i. volt-e olyan érzésed, hogy az egyik főszereplő megpróbál elérni valamit?)? Vagy nem volt az írásnak célja?

C. Hihető volt a történet? Képes voltál félretenni a hitetlenségedet, vagy volt olyan zavaró részlet, amitől legszívesebben földhöz vágtad volna az írást? Ha igen, mi volt ez a részlet?

 

IV. Jellemezd a történet végét (kivéve, ha regényrészletről van szó)!

 

A. Nem volt túl hirtelen vagy elkapkodott?

B. Megoldódott az összes konfliktus, aminek kellett volna?

C. Volt katarzis?

V. Jellemezd a karaktereket és a megformálásukat!

 

A. Könnyen beazonosítottad a főhőst?

B. Az ellenlábasa méltó ellenfél volt?

C. Voltak papírízű és szürke karakterek?

D. Hihetőek voltak a karakterek?

E. Érdekelt, hogy mi történik a főszereplőkkel vagy a többiekkel?

 

VI. Jellemezd a párbeszédeket és a dialektusokat!

 

A. Elégedett voltál a párbeszédekkel? Mi zavart bennük?

B. Használt az író dialektusokat? Tetszett, vagy már sok volt?

C. Vontatottak voltak-e a párbeszédek?

D. Nem volt túl sok a "mondta"?

E. Minden karakternek volt saját hangja? Melyiknek nem volt?

VII. Jellemezd a történet hátterét!

 

A. A leíró részek hossza túl nagy volt, túl kicsi, vagy pont megfelelő?

B. Az író elég részletet adott meg, vagy túl sok vagy túl kevés lírást adott a helyszínekről és az eseményekről?

C. A leíró részek megteremtették és erősítették-e a hangulatot?

D. A helyszínek valódinak tűntek?

 

VIII. Jellemezd a történet menetét és tempóját!

 

A. Megfelelő volt-e a novella vagy regényrészlet tempója? Gördülékeny volt? Nem volt túl feszes a tempó? Nem volt túl lassú?

B. Jól kezelte-e az író a bekezdéseket? A hosszú bekezdések lassítják a tempót. A rövidek felgyorsítják.

 

IX. Jellemezd a nézőpontváltásokat és az írói túlkapásokat!

 

A. Mutasd meg az írónak, hol van egyszerre több nézőpont! Hacsak nincsen egy mindentudó, E/3 mesélő, a bekezdéseken csiszolni kell

B. Mutasd meg az írónak, hol váltott át a karakter nézőpontjáról az írói nézőpontra (pl. a karakter külsejének leírása, amik adott körülmények között nem tudatosulnak a karakterben)!

C. Fűzz megjegyzéseket az "információdömpinghez"!

1. Hogyan kezeli az író az olvasó számára megértés szempontjából létfontosságú információk elhintését? Sikerült feltűnésmentesen végrehajtania a feladatot?

2. Nincs túl sok visszaemlékezés?

3. Nincs túl sok belső monológ?

4. Nincsenek hosszú, unalmas magyarázó részek?

5. Az információ elhintése nem zavarja meg vagy lassítja le a történetet?>

 

X. Jellemezd a pontosságot! – A történetben található "adatok" helyesek vagy hihetőek? A tudományos részek megfelelnek-e a tudásodnak? Hihetőek-e a párviadalok és harcok? Pontosak-e a földrajzi részek? A viselt ruházat megfelel-e annak, amit az adott korszakban hordtak?

 

XI. Következetesség – Az író végig következetes a történet részleteivel kapcsolatban? Ugyanolyan-e a karakter szemének színe az első fejezetben, mint a tizenkettedikben? A karakternek az első fejezetben ugyanannyi gyereke van-e, mint a történet közepén, és ha nem, megmagyarázza-e az író a különbség okát? Rendben van az idősorrend?

 

XII. Jellemezd a szóhasználatot!

 

A. Vannak-e szükségtelen szavak? (pl. "végső befejezés" vagy "nagyrabecsült mélyentisztelt")

B. Felfújt mondatok és kifejezések. Pl. "tulajdonképpen", "példának okáért" stb. Ezeket gyakran ki lehet váltani egy vagy két rövidebb szóval.

C. Felesleges mondatok és tagmondatok használata (két mondat, ami ugyanazt mondja el, csak más szavakkal).

D. Szükségtelen jelzők használata (pl. "majdnem", "nagyon").

 

XIII. Megjegyzések bármi mással kapcsolatban, ami elvesz a történet értékéből; pl. volt-e valami, amit zavarónak találtál?

 

XIV. Mellőzd a nyelvtan és a helyesírás részletes elemzését, kivéve, ha az író erre külön megkér! Csak a gyakrabban előforduló hibákat emeld ki, ahol biztos vagy a dolgodban, és ahol látszik, hogy az író komoly gondokkal küszködik!

 

XV. Tartózkodj a mű humoros kommentálásától! Te biztosan jól szórakozol, de szükségtelenül megbántod vele az írót.

 

 

Milyen formátumú legyen a kritika? Tök mindegy, amíg világos a mondanivalód. Egyesek idézik a történetnek azt a részét, amihez éppen megjegyzéseket fűznek, aztán közvetlenül alá gépelik a kritikájukat.

 

Egy fontos tanács: Ne próbáld átírni az író sztoriját! Az az övé. Neked csak az a feladatod, hogy megítéld, mennyire jól adta elő.

 

Most, hogy a kritikus szemszögével már végeztünk, nézzük meg a kritizálást…

 

 

AZ ÍRÓ SZEMSZÖGÉBŐL

 

Először is, lehet, hogy nem vagy biztos benne, hogy kritikát kérj-e a művedre. Egyfelől jó ötletnek tűnik. Másfelől viszont ijesztő élmény – egy kritikus csúnyán el tud bánni a novelláddal. Az egész helyzet kényelmetlenül érint. Mit teszel?

 

Hadd igazítsunk a szemléleteden!

 

A művedre adott kritikák nagyon fontos visszajelzéseket tartalmaznak. Miért van ezekre szükséged? Azért, hogy megtudd, mik a hibáid az írásban, nehogy egy szerkesztő ugyanezek miatt a hibák miatt dobja vissza a művedet Jobb most megtudni, mik ezek, mint később. Az írásról is sokat megtanulsz, és így a készségedet is fejlesztheted. Vagyis nagyon sokat nyerhetsz a tapasztalatból.

 

Felejtsd el az egódat! Az csak akkor kerül veszélybe, ha engeded. Az írásodra adott kritikák, nem személy szerint ellened szólnak. Úgy gondolod, hogy valaki rádsüti, hogy nem vagy írónak való? Ha igen, ne aggódj! Erre esély sincs. Bárki megtanulhat jól írni. Ha van benned lelkesedés, akkor sikerülni fog… és ki is fogják adni a művedet. Ahhoz, hogy író legyél, nem kell elvégezned a szépművészetit, vagy egy írókurzust. Csupán képesnek kell lenned arra, hogy a hibádból tanulj, mindegy, mennyit vétesz. Nálad van a siker kulcsa.

 

Mivel tudnod kell, mi a baj az írásoddal, hogy kijavíthasd, gondold át, milyen visszajelzés lenne a leghasznosabb a számodra? Nem a negatív kritika? Végtére is az efféle visszajelzések rámutatnak a hibáidra. A negatív kritika létfontosságú az írói siker szempontjából. A pozitív visszajelzés is jó, de nem igazán segít sikerre. Mindenestre, csak nyerhetsz azon, ha kritizálásra bocsátod a művedet. Tehát tedd meg

 

***

 

Rendben, végre beadtad a művedet, éppen megkaptad az első kritikádat, és nekilátnál elolvasni. Szeretnéd megtudni, mit gondolt a kritikus a történetedről. Kíváncsi vagy, mennyit kell átírni. Reméled, hogy a kritikus nem volt túl szigorú, nem cincálta szét teljesen az írásodat, és nem tett megjegyzéseket a szellemi színvonaladra. Abban reménykedsz, hogy kapsz pár hasznos tippet, ami alapján kijavíthatod a történetedet. Nézzük a kritikát, és lássuk, hogyan reagálsz rá.

 

Amikor kritikát olvasol, időnként védekezéssel reagálsz – noha tudod, hogy a negatív visszajelzések fontosak a sikerhez. Ez természetes érzés. Ne légy dühös! Ha az egyik kritikus kiszúr valamit a történetedben, és a kritikája nem hangzik meggyőzően, akkor ne változtass meg rögtön semmit ez alapján – hacsak nem kapsz hasonló visszajelzéseket másoktól is. Az utóbbi esetben viszont változtass a műveden, mert most már kapsz egy trendet, ami azt mutatja, hogy valamit ki kell javítanod.

 

Ne felejtsd el, hogy valószínűleg hosszú távú kapcsolatban vagy a kritikussal. Lehet, hogy fogtok még együtt dolgozni. Ő is tanul a kritizálásból, meg te is. Ezért ha a kritikus azt mondja, hogy a tudományos rész pontatlan, pedig te tudod, hogy nem az, udvariasan igazítsd helyre. Ha nem értesz egyet egy javaslattal, és van is rá okod, akkor közöld a kritikussal, hogy nem változtatsz azon, amit ő kiszúrt. Ha a kritikus meglepő módon reagál arra, amit írtál, kérdezd meg, hogyan kerülhetted volna el, hogy ezt a reakciót kiváltsad belőle. Beszélgess barátságosan a kritikussal! Hosszú távon nem fogod megbánni.

 

Ne felejtsd el azt sem, hogy a kritikus nem kényszerít arra, hogy olyan változtatásokat vigyél véghez a művedben, amihez nincs kedved. Ő csak javaslatokat tesz – saját korlátozott vagy kiterjedt írói tapasztalata alapján – és ezért a kapott kritikák minősége is változó lehet. A végső döntés, hogy mit változtatsz meg a történetedben, a tiéd. Felül kell bírálnod a kritikákat, és el kell döntened, melyik tűnik értelmesnek, és melyiket kell figyelmen kívül hagynod. A műved a tiéd. Csak ott változtass, ahol jogosnak érzed.

 

Miután az értelmesnek ítélt kritikák alapján módosítottál a műveden, jelezz vissza a kritikusodnak. Köszönd meg a munkáját, és mondd el neki, hogyan befolyásolta a kritikája az írásodat. Ezzel bezárul a kör, és a kritikusod is tanul és magabiztosabb lesz, ráadásul természetes kíváncsiságát is kielégíted. A kritikus rendszerint szeretné tudni, hogy sikerült-e pozitív hatást gyakorolnia a művedre.

 

Most, hogy az író szemszögével végeztünk, lássuk a kritizálást...

 

 

MINDKÉT FÉL SZEMSZÖGÉBŐL

 

Ha a kritizálásból kizárjuk a személyeskedést, csak a műre koncentrálunk, a szendvics-módszert használjuk, és úgy kritizálunk, ahogy kritikát várunk, a kritizálás mindkét fél számára hasznos élmény lehet. Barátságos párbeszéd esetén mindkét fél növeli a másik tudását, és talán éveken át pozitív hatást gyakorol a másik írói karrierjére. Az ilyen erőfeszítések eredménye jobb írás kevesebb fájdalom árán.

5:44 | kritika | Hanna | |

2006. május 9., kedd

Miként fogadjuk a kritikát?
2. rész



„Az író és az olvasó közös erőfeszítése hozza létre a szellemi alkotást, ezt a konkrét és képzeletbeli tárgyat. Művészet csak másokért és mások által van.”

– Jean-Paul Sartre, Mi az irodalom?



A kritikát fogadjuk bizalommal. A bizalom, mely más esetben talán a naiv jóhiszeműség hozadéka, ezúttal a megértésbe vetett hit tőkéje, szellemi gyarapodásunk, művészi készségünk fejlődésének záloga. Ha a megértés megvalósul, akkor befektetésünk kamatostul megtérül, és új tőkét fial.

*

Ahol a megértés a cél, ott még a légképtelenebbnek, a leginkább üresnek, vagy semmitmondónak tűnő visszajelzésből is tanulhat az, aki alázattal és bizalommal közelít a kritika felé.

*

A kritikát fogadjuk el olyannak, amilyen. Így tanulhatunk a legtöbbet belőle: a szavak értelmén túl feltárulhat lényege – valódi jelentése.

*

E jelentés feltárása lehet más ítész feladata, végső soron azonban a művészé. Azé a művészé, aki ritkán kap kritikát felkészült bíráktól. Annál többet alkalmi olvasóitól.

*

Az alkalmi olvasó a legritkább esetben birtokolja a kritikus kifejezőkészségét: sajátos, legtöbbször egyszerű formában önti szavakba a véleményét. Normarendszere, ízlése, igényei, így végső soron elvárásai is mások, mint az irodalmáré vagy az esztétáé. A mi művünk azonban ott kezdődik, ahol a befogadó elméje alkotásunkkal, a mi szövegünkkel találkozik: művészetünk csak azok által s csak azokért létezhet, akikre hat. Ha nem hat, nem létezik.

*

„Ami titeket, írókat illet, mindig tartsátok észben a következőt: az olvasó mutatványos ló, és hozzá kell szoktatnotok, hogy valamennyi sikeresen véghez vitt feladat után kockacukor legyen a jutalma. Ha a cukor elmarad, semmi sem lesz a mutatványból.”

– Milorad Pavić, Kazár szótár

13:59 | idézet | kritika | MarquezUnread | |

2006. március 20., hétfő

Új Galaktika – Gondolatok a 192. szám kapcsán

Néhány gondolat az új Galaktikáról az RPG.HU oldalain.

"A koncepció nem elég erős, hogy összefűzze a novellákat és a cikkeket, de talán az is ellene dolgozik, hogy eleve alig találni olyan novellát, ami miatt érdemes megvenni egy Galaktikát. A neves szerzőktől is gyengébb, korai vagy a lehető legrövidebb novellák szerepelnek a magazinban, ami pedig véletlenül hosszabbra nyúlna, azt több számba osztják el (a vezető scifi magazinokban érdekes módon ez nem módszer). Egy novella mindig régi Galaktikákból származik; és lássuk be: kortárs magyar scifi-íróból nincsen annyi és annyira jó, hogy a színvonal lejjebb adása nélkül, a tematika megőrzése mellett szemezgetni lehessen műveikből."

Folytatás itt.

8:31 | kritika | link | vélemény | Editor Diaboli | |

2006. február 28., kedd

A scifi+fantasy írások tipikus hibái

írta: Orson Scott Card

A SZTORI HIBÁI:
Álszituációk:
- "mi a szösz?" sztori - a helyzet nincs elég nyomatékosan ábrázolva ahhoz, hogy az olvasót érdekelje: megoldódik-e a probléma vagy sem
- a szituáció túl könnyen megoldódik, unalmas
- félreértés (ha a karakterek leülnének, és egyszerűen megbeszélnék a dolgokat, akkor nem lenne történet)
- erőltetett sztori (a főhős a jó tanácsok vagy saját meggyőződése ellenére valami hülyeséget csinál, csak azért, hogy legyen egy történet)
indítás rossz időzítése:
- túl későn indul(az írónak vagy utólagosan kell felvilágosítást adnia, vagy az olvasó nem fogja érteni, mi történik)
- túl korai indítás (az író túl sok időt tölt el azzal, hogy felvázolja a szituációt és meghatározza a célokat, és csak untatja az olvasót)

logikai bukkanók:
- a motivációnak semmi értelme
- a reakcióknak semmi értelmük
- a megoldás mögött rejtőző okfejtésnek nincsen semmi értelme
- a célnak vagy az alapszituációnak semmi értelme
erőltetett végkifejlet:
- deus ex machina (a főhősön teljesen kívül álló történés vagy személy oldja meg helyette a problémát)
- véletlen (a végkifejlet teljesen valószínűtlen - minden jel arra mutat, hogy az író rendezte el így)
egyéb:
- színfalak mögötti események (a karakter, akinek a nézőpontjából az eseményeket szemléljük, nem látja, mi történik, és ezért fel kell erről világosítani (az olvasóval együtt))
- a főhős nem oldja meg a problémáját, túl passzív/tehetetlen

A KARAKTEREK HIBÁI:
Rossz választás:
- nem a megfelelő főhőst választotta az író - általában az a főszereplő, akit a legmélyebben érint a szituáció, illetve akinek a legtöbb vesztenivalója van
- nem a megfelelő karakter nézőpontjából meséli el az író a történetet - a főhősnek kell ennek a karakternek lennie; ha nem, akkor meg kell magyarázni, hogy miért így döntöttünk
hiteltelen karakterek:
- a hős túl jó, egyoldalú, unalmas
- a gonosz túlságosan is az, egyoldalú, unalmas
- a karakterek nem úgy beszélnek, mint a hús-vér emberek
- a karakterek cselekedetei és motivációi nem elég átgondoltak vagy érthetőek
egyéb:
- felesleges karakterek - ha a sztori nélkülük is működik, dobd ki őket

A STÍLUS HIBÁI:
- kevés az érzékszervi adat (az emberek nem csak látnak és hallanak, hanem ízlelni és tapintani is szoktak, az űrlények és a mágikus teremtmények pedig akár többre is képesek lehetnek)
- lényegtelen dolgok kihangsúlyozása -- tökéletesen érdektelen dolgok részletes leírása
- bosszantó kihagyások - az író kihagyja a megértéshez szükséges kulcselemeket
- erőtlen és túl gyakran használt szavak: nagyon, de, akkor, tűnik, váratlanul, majdnem, kissé, biztosan, gondolta
- túl sok váltás a nézőpontok között - vagy indokold meg nagyon jól, hogy miért rángatod az olvasót ide-oda, vagy ne tedd

EGYÉB HIBÁK:
- nem érinti meg az olvasót, nincs benne érzelmi töltés, nem köt le
nagyon jó, de mégsem igazi történet:
- nincs főhős vagy olyan személy, akinek valami problémája lenne
- a főhősnek nincsen jól látható célja, vagy indítéka (kivéve, ha csak a történet végén lehet felfedni)
- nincsenek igazi akadályok, amiknek a leküzdése érdekessé tehetné a főhős küzdelmét a céljáért
- a sztori egyik szituációjára sincsen megoldás
- egyik karaktert sem változtatják meg a történtek
- a történet X-kategóriás, ezért kiadhatatlan
- hiányoznak a hangulatteremtő részletek (a dolgok mintha légüres térben történnének)
- a történetben nincsenek jól kidolgozva az utalások
- közlés bemutatás helyett --- példák:
"Elment." (ahelyett, hogy leírnád, hogyan távozott)
"Furcsán volt felöltözve.” (ahelyett, hogy leírnád, hogyan)
"Dühös volt.” (ahelyett, hogy leírnád, hogyan viselkedett, hogy az olvasó is maga elé képzelhesse a dühét)
"Kint hideg volt." (ahelyett, hogy leírnád, milyen érzés volt kint lenni)



KRITIKUSOK JEGYZÉKE

A TÖRTÉNET VEZETÉSE
Miről szól a történet? Világos a mondanivalója? Érti az olvasó, hogy mi történik? Ha nem, akkor mi az, ami nem világos? Van olyan információ vagy cselekmény, ami fontosnak tűnik, de mégis kihagyták? Hol válik a történet zavarossá? Hihető a történet? Összefüggő? Ha nem, hol mond ellen magának, és hogyan? Érdekfeszítő a kezdés? Ösztönöz-e a további olvasásra? Miért, illetve miért nem? Leül-e a történet? Van olyan szöveg, amit ki lehet húzni anélkül, hogy a történet kárát látná? Minden szálat elvarrt az író? A történetnek természetesen lehet nyitott vége, de ne az legyen, hogy az elején felteszünk egy kérdést, aztán vissza se térünk rá. Egyáltalán: felvet-e valamilyen kérdést a történet? Van konfliktus? Van a történetnek tetőpontja, ami után nem sokkal kielégítő befejezés következik? (Kielégítő alatt megfelelőt értek.)

KARAKTEREK
Látja és érzi-e az olvasó a karaktereket, vagy csak megmondják neki, hogy milyenek? Van főszereplő (akinek a nézőpontjából a történetet látjuk)? Ez a karakter megváltozik-e a történet során? Ha nem, fontos-e, hogy a karakter statikus maradt? Ha mindkét kérdésre „nem” a válasz, valami bibi van a történettel. A karakterek hús-vér emberek, vagy csak árnyképek? Az olvasó maga elé tudja-e képzelni, hogy milyen lenne velük találkozni? A karakterek élesen elkülönülnek-e egymástól? A főbb karakterek nevei hasonlítanak-e egymásra, illetve nem hangzanak-e idétlenül? Van valaki, aki érdekli az olvasót? Ha ilyen nincs, tökmindegy, mi történik a karakterekkel. Érdeklődés alatt azt értem, hogy valamit érez iránta, ami nem feltétlenül szimpátia vagy együttérzés. Előfordulhat, hogy az olvasó gyűlöli a főhőst, és azért olvassa végig a történetet, hogy lássa, megkapja-e a végén a magáét.


A TÖRTÉNET KERETE
Mi a cselekmény háttere? Világos ez a háttér? Ha változik a környezet, az olvasót is tájékoztatják erről, vagy a karakterek egyszer csak magyarázat nélkül új helyszínre kerülnek? Van legalább egy utalás a történetben található társadalomra? Ha a cselekmény egy hajón vagy egy távoli kisbolygón játszódik, a karaktereknek mutatniuk kell az együtt élő emberek jellegzetességeit. A keret megteremti és fenntartja-e a történet hangulatát? A karakterek reagálnak-e a környezetükre?

PÁRBESZÉD
A párbeszéd olyan-e, mint a valóságban, vagy ha nem, van-e ennek magyarázata a történeten belül? A karakterek szavai összhangban vannak-e a tetteikkel? Az űrlovagok nem úgy beszélnek, mint a tudósok, hacsak nincs erre valami jó magyarázat. A párbeszéd megfelel-e a beszélő társadalmi-gazdasági helyzetének? Meg tudja-e mondani az olvasó, melyik szereplő beszél éppen? A karakterek beszélgetnek, vagy csak elbeszélnek egymás mellett? Mindegyikük reagál arra, amit a másik mond?

RÉSZLETEK ÉS TECHNIKA
Van olyan rész, ami furcsán van megfogalmazva? Vannak felesleges vagy ismétlődő szavak és kifejezések? Vannak klisék? Az író eleven igéket és érzékletes jelzőket használ? Nem túl hosszúak a mondatok? Nem túl rövidek? Nem túl egyformák? Ideális esetben a mondatoknak van ritmusa, ami követi a cselekményt. Nincs túl sok magyarázat? Van a történetben annyi nyelvtani hiba, hogy ez elvonja az olvasó figyelmét?
Mindez három kérdésben összegezhető:
1. Érdemes volt ezt a történetet elmesélni?
2. Jól van elmesélve?
3. Ha nem, miért nem?

I. Írd le az általános benyomásaidat az író művéről.

A. Összességében véve bejött-e neked a novella vagy regényrészlet? Mi az, ami határozottan nem tetszett?
B. Élvezted a történetet? Szeretnéd tovább olvasni?
C. Ha egy novellát elemzel, sikerült-e az írónak megfelelnie az elvárásaidnak?
D. Ha egy regényrészletet elemzel, összegezd az író számára, hogy szerinted hogyan oldódnak meg a rejtélyek, konfliktusok, hogyan változnak meg a karakterek, stb. Ebből az író majd kikövetkezteti, hogy sikerült-e megfelelnie az olvasó várakozásainak.

II. Megjegyzések a történet kezdésével kapcsolatban (kivéve, ha egy regényrészletet kritizálsz).

A. A kezdést elolvasva tudtad-e, merre halad majd a történet?
B. A kezdés arra ösztönzött-e, hogy tovább olvass?

III. Megjegyzések a történetvezetéssel kapcsolatban.

A. Hogyan tetszett a sztori? Magával ragadott a történet? Ha nem, miért nem?
B. Érezted-e a történet valamelyik pontján, illetve volt-e olyan benyomásod, hogy valamelyik főszereplő el akar érni valamit? Vagy pedig nem volt az írásnak semmi célja?
C. Hihető volt a sztori? Képes voltál-e félretenni a kételkedésedet, vagy volt-e olyan bosszantó részlet, ami miatt legszívesebben sarokba vágtad volna az egészet? Ha igen, melyik volt ez a részlet?

IV. Megjegyzések a történet végével kapcsolatban (kivéve, ha regényrészletet kritizálsz).

A. Túl váratlan vagy elsietett volt?
B. Megoldódott-e az összes konfliktus, aminek meg kellett oldódnia?
C. Volt katarzis?

V. Megjegyzések a karakterekkel és a szereplők megszemélyesítésével kapcsolatban.

A. Könnyen felismerted, ki a főhős?
B. A negatív főszereplő méltó ellenfél volt?
C. Volt-e papírízű vagy lapos szereplő?
D. Hitelesek voltak a karakterek?
E. Érdekelt-e, hogy mi történik a főhőssel vagy a többiekkel?

VI. Megjegyzések a párbeszédekkel és dialektusokkal kapcsolatban.

A. Nem zavart a párbeszéd? Ha igen, mi zavart benne?
B. Alkalmazott az író dialektust? Bejött, vagy már túl sok volt?
C. Lapos volt a párbeszéd?
D. Nem volt túl sok „mondta” a szövegben?
E. Minden karakternek volt saját hangja? Melyiknek nem volt?
F. Használ az író felesleges, mesterkélt vagy nevetséges szavakat a „mondta” helyett, pl. „nyögte, visította, vetette közbe” (megjegyzem, hogy a magyar nyelvben nem a használatuk a gond, hanem az, hogy eltaláljuk-e, melyiket kell használni - a ford. megjegyzése)

VII. Megjegyzések a történet keretével kapcsolatban.

A. A leíró részek nem voltak túl hosszúak vagy rövidek?
B. Az író elegendő, túl sok vagy túl kevés részletet adott meg a helyszínekkel és eseményekkel kapcsolatban?
C. A leíró részek megteremtették illetve fenntartották-e a hangulatot?
D. Valódinak tűntek a helyszínek?

VIII. Megjegyzések a történet menetével és ritmusával kapcsolatban.

A. Megfelelő volt a történet tempója? Olvasmányos volt? Nem volt túl gyors vagy túl lassú?
B. Hatásosan kezelte az író a bekezdéseket? A hosszú bekezdések lelassítják az írást, a rövidek pedig felgyorsítják.

IX. Megjegyzések a nézőponttal és az írói túlkapásokkal kapcsolatban.

A. Jelöld meg azokat a bekezdéseket, ahol több nézőpont is szerepelt. Hacsak nincsen személytelen E/3 nézőpont, át kell írni ezeket a részeket.
B. Jelöld meg, hol váltott át az író az egyik karakter nézőpontjából olyan leírásba, amit csak az író láthat (pl. egy karakter külseje, amit adott körülmények között a karakter nem valószínű, hogy kommentál)
C. Megjegyzések az információs dömpinggel kapcsolatban.
1. Mennyire tudja az író elpotyogtatni a történet megértéséhez szükséges információkat? Sikerült ezt észrevétlenül megoldani?
2. Nincs túl sok visszaemlékezés?
3. Nincs túl sok belső történés (gondolkozás)?
4. Nincsenek hosszú, unalmas magyarázó részek?
5. Az információ közlése nem zavarja vagy lassítja le a történet menetét?

X. Megjegyzések a pontossággal kapcsolatban.

A történetben szereplő „tények” helyesek, illetve elképzelhetőek-e? A tudományos magyarázatok megfelelnek-e az ismereteidnek? Hihetőek a párbajok és harcok? Pontosak-e a földrajzi adatok? A leírt ruházat megegyezik-e a bemutatott időszak öltözködésével?

XI. Megjegyzések a következetességgel kapcsolatban.

Az író következetesen kezeli a történet részleteit? Pl. a karakternek az első fejezetben ugyanolyan színű-e a szeme, mint a 12-ben? Az első és középső jelenetben ugyanannyi gyermeke van-e a szereplőnek, és ha nem, van-e magyarázat a különbségre? Rendben van a történet kronológiája?

XII. Megjegyzések a szóhasználattal kapcsolatban.

A. Szükségtelen szavak használata. Ezek gyakran szószátyárságot jeleznek.
B. Felfújt mondatok és kifejezések. Pl. „tulajdonképpen”, „példának okáért” stb. Ezeket gyakran valami rövidebb kifejezéssel ki lehet váltani.
C. Felesleges szavak használata. „végső befejezés”, „nagyrabecsült mélyentisztelt” , „kockás skótszoknya” stb.
E. Felesleges mondatok és tagmondatok használata (két mondat, ami ugyanazt mondja el más szavakkal).
F. Szükségtelen jelzők használata.

XIII. Megjegyzések bármi mással kapcsolatban, ami elvesz a történet értékéből; pl. volt-e valami, amit zavarónak találtál?

XIV. Mellőzd a nyelvtan és a helyesírás részletes elemzését, kivéve, ha az író erre külön megkér! Csak a gyakrabban előforduló hibákat emeld ki, ahol biztos vagy a dolgodban, és ahol látszik, hogy az író komoly gondokkal küszködik.

XV. Tartózkodj a mű humoros kommentálásától! Az ilyenek számodra bizonyára viccesek, de szükségtelenül megbántod vele az írót.

Milyen formátumú legyen a kritika? Tökmindegy, amíg világos a mondanivalód. Van, aki idézi a történetnek azt a részét, amihez megjegyzéseket akar fűzni, aztán közvetlenül alá gépeli a kritikáját.

Egy fontos tanács: ne próbáld átírni az író sztoriját! Az az övé. Neked csak az a feladatod, hogy véleményt mondj arról, mennyire jól adta elő az író a történetet.


Fordította: Hanna

17:03 | írástechnika | író | kritika | Hanna | |

2006. január 28., szombat

Miként fogadjuk a kritikát?
1. rész



…ki dicsekedhet azzal, hogy valaha teljesen megértették? Mindnyájan ismeretlenül halunk meg! Így sóhajtanak a nők, valamint az írók is.

– H. de Balzac, A tizenhármak története


A mester mondotta: „Sose búsuljatok, hogy az emberek nem ismernek benneteket; azon búsuljatok, hogy ti nem ismeritek az embereket.”

– Konfuciusz, Beszélgetések és mondások



A kritikát fogadjuk alázattal. Az alázat kihalófélben lévő magatartásforma. Manapság gyakran keverik össze a megalázkodással, vagy előszeretettel váltják ki udvariaskodással. Az alázat az íróegyéniség és minden olyan személy legfontosabb ismertetőjegye, aki tevékenységét művészi szinten műveli, vagy kívánja művelni. A készség és képesség az alázat gyakorlására alighanem egyike az író legfontosabb tulajdonságainak.

Az alázat nem azonos a megalázkodással, akkor sem, ha a művet megalázó módon véleményezik. Ne feledjük, hogy a vélemény formája, stílusa, hangneme nem csupán a kritika tárgyát, a kritikust is minősíti. Ha tanulhatunk a kritikából, tanuljunk belőle; ha nem, emlékezzünk rá, hátha egyszer még tanulhatunk belőle.

Ahhoz, hogy egy kritikából profitáljunk, alázat szükségeltetik – akkor is, ha elmarasztaló, s akkor is, ha méltató. Mivel az olvasóban létrejövő mű gyakran nem azonos azzal, amit mi írtunk, egyforma figyelemmel hallgassunk végig minden bírálatot. A hamis dicséret éppoly káros lehet, mint az igaztalan elmarasztalás, és a fájó bírálat is lehet éppoly hasznos, mint a megérdemelt dicséret.

A bírálat feldolgozásához ugyanaz és mindaz az alázat szükségeltetik, ami a műalkotás megteremtéséhez: alázat választott témánk irányában; alázat mindazon szerzők irányában, akik előttünk már példamutatóan foglalkoztak a témával; alázat a nyelv, az írói mesterség és a művészet irányában.

A kritika, legyen bár szélsőségesen szubjektív vélemény, vagy objektivitásra törekvő műbírálat, első sorban annak a jele, hogy egy írás miképpen hat a befogadóra – közvetve vagy közvetlenül. Amikor egy bírálatot olvasunk, úgy tanulhatunk belőle a legtöbbet, ha kutatásunk kiindulópontjává e hatás természetének feltárását választjuk. S ha kutatásunk tárgyává tesszük, ne feledjük Umberto Econak bírálatra is érvényes szavait:

„Mindenkitől lehet tanulni. Lehet, hogy annyira okosak vagyunk, hogy még attól is sikerül tanulnunk valamit, aki kevesebbet ér nálunk. Vagy lehet, hogy annak is vannak rejtett értékei, aki a szemünkben nem tűnik különösképpen kiválónak. Sőt, az is lehet, hogy aki nem jó X-nek, az jó Y-nak. Oly sok szempont létezik. Tény az, hogy mindenkit tisztelettel végig kell hallgatni. Ugyanakkor ez nem ment fel az alól, hogy értékítéletet mondjunk, vagy hogy fölismerjük, hogy adott szerző gondolkodásmódja, vagy ideológiája igen távol áll tőlünk. De a legádázabb ellenfél is adhat ötleteket.” *


* Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Budapest, Gondolat–Kairosz, 1996. [ford. Klukon Beatrix] 174-175. o.

18:37 | bölcsesség | idézet | kritika | MarquezUnread | |

2005. augusztus 25., csütörtök

Hogyan ne


"Már régesrég lemondtam róla, hogy valaha is viszontlátom Egérkét. Úgy vitte el tőlem a csalfa őszi szél, ahogy megismerkedtem vele azon a szeles, novemberi estén Tehát ugyanazt a módszert követtem én megismerkedéskor, mint a szél fúvásakor - vajon milyen módszer lehetett? . Céltalanul ődöngtünk a felső Dunapart hm...  sétányán,a kilátónál, amikor egymásba botlottunk. Ezt a jelenetet elképzelve csodálom, hogy a novella nem börleszk. Mindketten végtelenül csalódottak voltunk. Én is az lennék, ha nekimentem volna valaminek séta közben. Én az önmegvalósításom, életcélom dugába dőlésében, míg Egérke természetesen természetes? Miért természetes, hogy 17 éves lány csak szerelmi csalódással küszködhet? Nem sztereotípia ez? a Nagy Ő-ben. Én harminchat éves voltam, ő tizenhét. Túl voltam már életem első szívrobbanásain, bennjártam a férfiklimax harminchat évesen már klimaxol? Bár igaz, ami igaz, fölrobbant párszor a szíve kellős közepében. Esténként elviselhetetlen neszezésekkel félelmetes árnyak osontak szobámba, ültek le ágyam szélére, térdepeltek mellemre, és kajánul röhögtek megüvegesedő szemeimbe hány szeme lehetett?. Testemet kiverte a halálveríték. Mentőt! Vacogva kocogtattam fogaimhoz a konyakospoharat Ez valami bizarr kommunikációs eljárás lehet, talán morzézott az árnyaknak, mohón nyeldekelve a mámorító, bódító redundancia italt. Kétségbeesésemben annyira elbódult a konyaktól, hogy kétségbeesett?  képes lettem volna tíz körmömmel lehántani, és újra cserélni Legalább egyszer ezek szerint már korábban is megtette.a bőrömet, levedleni, mint a kígyók teszik tavaszonként. Mindent megpróbáltam, hogy eldobjam eddigi énemet, mint egy használt, megunt, rosszcipőt (a rosszcipő a lábbelik kurvája lehet). Nem próbálkozott eléggé, a pohárkocogtatás nem célravezető öngyilkossági módszer. "

Hát ezért.

13:40 | kritika | kisördög | Editor Diaboli | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika