2009. július 27., hétfő

Nyers kéziratokról

Hanna Hungaroconos előadásának kivonata (ppt fájl):

Nyers kéziratokról

(Remélem, mindenki le tudja tölteni, akit érdekel.)

Gyakorlatok rtf-ben (egyébként meg itt)

 

8:06 | írástechnika | miért írok? | előadás | Editor Diaboli | |

2006. augusztus 15., kedd

Miért írok fantasy-t? – Avagy az „Ilyet én is tudok”-elv a gyakorlatban VI.

Az írói álnevekről 2.

 

Érdekes furcsaságok fedezhetők fel a névválasztás tekintetében. Hazai sf íróknál tapasztalható, hogy neves külföldi szerzők nevéhez hasonlót (névrövidítések, szóhosszúság, hangzásvilág) választanak. Kérdés, hogy tiszteletből teszik-e ezt, vagy egyúttal arra apellálnak, hogy a név megtéveszti az esetleg gyanútlan, sf kiadványokban járatlanabb olvasót? Ezt talán túlzás lenne állítani, de alighanem még mindig arról a marketingfogásról lehet szó, amelyet az 1. részben említettem. Az emberekben élő sztereotípia, a külsőségekről ítélés és az általánosítás ismert jelenségek.

Pl. Philip K. Dick nevében "jól mutat" a középső K., nem csak simán Philip Dick néven fut, vagy Kevin J. Anderson és más külföldi sf szerzők esetében is „egyediséget” kölcsönöz a nevüknek, hogy nem csak két szóból áll, míg fantasyírók esetén jellegzetes a dupla R.;  ezek a névrövidítések „menőnek" számítanak, s ehhez hasonlóakat „érdemes” beültetni a kitalált névbe. Talán mindez sarkítás, de ha másként nem, tudat alatt bizonyosan hatással van a műfajt felületesebben ismerők, „kezdő fantasy-sci-fi olvasók” számára. Ahogy a mondás tartja, újszülöttnek minden új.

Ez azonban még mindig jobb, mint mikor teljességgel megjegyezhetetlen (értsd: hosszú és kiejthetetlen) álnevet kreálnak maguknak a hazai írók. Mert hogy ilyen is akad.

   

Az írói álnevekről 3.

 

A szerkesztőd/kiadód azt mondta, válassz magadnak írói művésznevet? Tanácstalan vagy? A cikkben található egy kis segítség, bár az alábbi pontok alapján meggondolandó az álnév használata.

1. szabály. Rendszerint angolszász hangzásút "kell" választani, más nyelvterület nem igazán jön szóba. Ritkán francia vagy szlávos. De maradjunk csak a főszabálynál.

2. lehetőleg könnyen megjegyezhető, és kiejthető nevet válassz. (Ez TÉNYLEG jótanács. A tobzódó angol nevek egy idő után összefolynak az olvasó agyában, és üde színfolt – következésképp megjegyezhetőbb – egy-egy magyar név felbukkanása a piacon.)

3. lehetőleg ne legyen röhejes (Ez is jótanács. TÉNYLEG.) Az angolszász névválasztással  sokszor az a gond, hogy nem egyszer inkább beillenek egy internetes nicknévnek vagy egy parodikus történet beszélő nevű szereplőjének, semmint borítóra való írói álnévnek… (Az is előfordul, hogy az álnevet eredetileg internetes nicknévként használta az illető, és annyira ragaszkodott hozzá, hogy így is jelent meg később nyomtatásban.)

4. legyen egyedi. Mivel igen sokan publikálnak angol néven, nehéz kiviláglani közülük, lásd. 2. pont. Gond persze adódhat akkor is, ha saját neveden jelennél meg, ám „szerencsétlen” módon Kovács, Tóth vagy ezekhez hasonló „tucatnévvel” rendelkezel. Ez esetben is kérdés, miért ne lehetne magyar álnevet felvenni, a „megjegyezhetőbb különlegesség” kedvéért, miért kell egyből külföldihez folyamodni? De a névválasztás ilyenkor is legfeljebb csak érdemes. Akinek kevésbé hétköznapi vezetékneve van, annak pedig egyenesen értelmetlen és felesleges külföldi nevet választani…

5. jellegzetes szótagok, szórészletek, melyek gyakran előfordulnak az álnevekben (épp ezért inkább kerülendők, hiába vagy az ehhez hasonló nevű író rajongója).

A népszerű utótagok:

- well

- wood (akár előtagként is)

- son/sson

- man(n)

- (l)ing

- way

- berg

- ward

- lane

- dow/ow

- ham

előtagként pl.

- good

- silver

- gold(en)

- row

- new

- hart

- park

- Mc.

- old

- palm

- cole

önmagában, elő- ill. utótagként is:

- stone

- york

- ford

- wolf

jellegzetes rövidítések:

- J./G./D stb. + R. R.

- K.

- C.

- D.

- S.

- J.

- I.

- R.

jellegzetes keresztnevek (melyek akár előfordulnak a vezetéknévben is)

- John

- Stephen/Steven

- Peter

- Jack

- Kyra (ez a név pl. kifejezetten bejön a női írók körében)

- Wayne

- William

- Ian

- Loren

- Raymond

- Robert

- Anne, és változatai.

12:45 | miért írok? | EnVoice | |

2006. augusztus 4., péntek

Miért írok fantasy-t? – Avagy az „Ilyet én is tudok”-elv a gyakorlatban VI.

 Az írói álnevekről 1.

 

Álnevet, hangzatosabban művésznevet használni mindenkinek szíve joga, és a legkülönfélébb okból találják ki maguknak az emberek. Megesik, hogy „köteles” rá, ha pl. az azonos művészeti ágban tevékenykedők neve ugyanaz, hasonló (jellemzően színészeknél találkozhatunk ezzel; különösen, ha rokoni szál fűzi őket össze, s pl. az ifjú titán nem szeretné, ha a felmenőjéhez hasonlítanák, az azonosítás lehetőségét csökkentendő, más nevet vesz fel.)

Beazonosítás. Ez az egyik kulcskérdés. Mi értelme álnevet használni egy írónak, előadóművésznek, ha a kritikusi berkek ill. a közönség (egy/jó része) enélkül is tudja, valójában kicsoda az illető. Mennyire lehet megvezetni őket az angol álnév alatt történő kiadással? Holott a könyvet magyar szerző írta, aki lehet, hogy épp a szomszéd lépcsőházban lakik, vagy két saroknyira tőlünk pöntyögte be a számítógépébe feltétlenül elmesélendő történetét? Olyan „legenda” is ismert, leginkább a ’90-es évek elejéről, mikor úgy adtak ki fantasy és szerepjátékhoz kapcsolódó kiadványokat, hogy még azt is beleírták, ki fordította… Természetesen magyar szerzők szellemi termékeiről van szó.

Ugyanígy jellegzetes egy másik hazai kiadó mai napig tartó gyakorlata. Bár a szerzőgárda teljesen magyar, olyasmiket olvashatunk az első lapokon, mint „Hungarian edition” vagy „All rights reserved!”. A tartalmat átlapozva a „Köszönetnyilvánítások” címszó alatt pedig az egyes – természetesen angol álnevet használó – magyar szerzők neve található a „Copyright” és az adott mű angol nyelvre fordított címének társaságában.

Mi értelme ennek? Milyen olvasó közönséget célozhatott meg a kiadó, tekintve, vajon manapság hányan dőlnek még be, hogy külföldi szerzők írásait olvassák, és nem hazai gárdáét?

Vajon igaz-e, hogy jobban fogynak az angolszász néven publikált regények már több mint tíz éve a pályán lévő fantasy, sf írók esetén is? És ha igen, megfordítható-e a folyamat, ill. meg kell-e fordítani? Hiszen róluk ma már mindenki tudja, hogy magyarok, és a polgári nevükkel is tisztában vannak. Sőt, internetes oldalaik ill. fórumaik vannak, ahol a rajongók feltehetik a kérdéseiket. Magyarul.

Ami a ’90-es évek első felében remek marketingfogás volt (a hirtelen piacra szabaduló fantasy-ponyvairodalom igen magas eladási számokat produkált, kis túlzással a vevők tetemes része azt gondolta, „menő” amerikai szerzők írásait olvassa); ma már inkább hat nevetségesen, ahogy kényszeredett álneveket kreálnak maguknak a fel-felbukkanó ifjú „tehetségek”, ill. az (el)ismert szerzők továbbra is ragaszkodnak hozzá. A közelmúltból egy példa: egy kiadó magyar (!) népmesék feldolgozásait várta sf, f témában, a pályázaton nyertesek mellett pedig hazai ismert írókat is felkértek novellaírásra. Valamennyien a saját polgári nevükön vállalták a megjelenést, egyetlen kivétellel. Mi értelme egy kimondottan magyar kiadvány magyar hagyományokon alapuló kötetében külföldi álnéven szerepelni, ráadásul úgy, hogy a hazai rajongótábor, olvasóközönség előtt legalább ennyire ismert az illető szerző valódi neve is?

10:01 | miért írok? | EnVoice | |

2006. január 26., csütörtök

Miért írok fantasyt? – avagy „Ilyet én is tudok!”
Elv a gyakorlatban – 5. rész


„…egyre inkább elegem lett a sok pocsék fantasyből – a jókból persze nem, de ez utóbbiak igen kevesen voltak. Egyre többet mondogattam, ilyet én is tudnék, sőt még jobbat is! Addig addig piszkáltak ezzel szerepjátékos haverjaim, hogy 17 éves koromban eltűntem egy hónapra a nyáron. Az eredménye a „Zlone örökösei” lett. Első regényem! Akkor rettentően elégedett voltam vele és büszke, nos, hm… Azóta azért kicsit átformálódott a véleményem. Nem rossz, de a jótól messze van, kicsit néhol még gyerekes is és bárgyú.”

– D. D. Parker, Önéletrajz *


SZELIM

Hiszel a varázslatban, Hasszán?

HASSZÁN

Azok az emberek, akik bölcsnek gondolják magukat, semmit el nem hisznek, míg próbák során meg nem bizonyosodnak. Azok az emberek viszont, akik valóban bölcsek, mindent lehetségesnek tartanak, míg meg nem bizonyosodnak a cáfolatról.

SZELIM

S mit tudjuk mi, a mágia hazugság vagy sem? Hanem de minthogy bizonyos, hogy csak a varázslat segíthet rajtad, te magad is próbának vetheted alá.

– James Elroy Flecker, Hassan **


„Sajnos úgy tűnik, hogy azon imitátorok többsége, akik az utóbbi években felbukkantak a kiadói szükségletek kielégítésére, megérezvén a kommersz piacban rejlő lehetőségeket, bűvkörébe került annak a sajátos jelenségnek, amely – feltehetően – egyfajta „kompenzáló(s) fantasy”: véreskezű barbárokról és nyáladzó perverzekről. Ennek eredménye, hogy olyan szereplőket hívnak életre, akiknek még sokkal elborzasztóbb módon egyvágányú az elméje, mint magának Conannak. E vonzerőt számomra sosem volt könnyű megérteni, de néhány éve valamiféle képet alkothattam róla, amikor egy fantasy-találkozó meghívott vendégeként egy csoport sword-and-sorcery-íróval együtt léptem a pódiumra – akik azzal álltak elő a közönségnek, hogy az ok, amiért ilyesfajta fantasyt írnak, az, hogy ők (és ezzel egyértelműen utaltak a közönségre is) nem érzik elégségesnek csupán a modern élet összetettségével birkózni. „Ma ugyan hol tehetnéd meg” – kérdezte egyikük – „hogy könyökhajlatba kapod egy másik ember torkát, a bordái közé küldöd a kést, s hogy aztán még meg is ugrasz vele?” A válasz – magától értetődően – az volt: a Tengerészgyalogság még várja az újoncokat. Ám a felszólaló talán úgy értette, hogy: „Hol teheted meg úgy, hogy senki meg ne torolja?” Ha ez a fő vonzereje az ilyesfajta történeteknek, talán megmagyarázza, miért van az, hogy a legtöbb ember tizennyolcadik életévét betöltvén felhagy az olvasásukkal.”

– Michael Moorcock, Wizardry and Wild Romance ***


* In Álomvarázs. Cherubion, Debrecen, 2001. 225. o.

** Flecker, James Elroy: Hassan: The Story of Hassan of Baghdad and How He Came to Make the Golden Journey to Samarkand

*** Moorcock, Michael: Wizardry and Wild Romance : A Study of Epic Fantasy. Newly revised and expanded by the author. Introduction by China Miéville. Afterword by Jeff VanderMeer. MonkeyBrain, Inc. 2004. 92. o.

0:22 | író | vélemény | miért írok? | MarquezUnread | |

2006. január 15., vasárnap

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 4. rész

Gagyigyár

 

Az előző részben talán kissé elragadtattam magam. De valld be, kedves idetévedt blogolvasó, ugye megfordult a fejedben, ilyet te is tudnál produkálni? Sőt, jobbat! Nagyon úgy tűnik, az autentikus kritika nemcsak az amatőr oldalakról hiányzik, de egyes, a kiadásra dolgozó írói műhelyekből, kiadók, szerkesztők részéről is.

 

Mit értek autentikus kritika alatt? Erős szerkesztést, amely kigyomlálja azokat, akik… mondjuk ki: nem tudnak írni. Akikből, ha művész nem is lesz soha, de még kiváló iparosember sem. Márpedig az igényes, szórakoztató ponyvát iparosok írják, és szükség is van rá, nincs ezzel probléma. Amellett, hogy a művészi ambíciókat dédelgetők más lapra tartoznak, az idézetek írói sem nem művészek, sem nem iparosok. Én inkább a frappánsabb és találóbb gagyigyáros kifejezést használnám.

 

Ha esetleg az idézetek kapcsán valaki azzal vádolna, hogy csak kiragadott szövegrészletek egy hosszabb műből, nos, az súlyos tévedésben van. Ha egy novellában/regényben olyat olvasok, mint a fentiek valamelyike:

1. nem túl valószínű, hogy a szöveg többi része hemingwayi, shakespeari stb. magasságokba szárnyalna,

2. „engem nem kárpótol az, hogy a könyv 2000 mondatából 1980 jó, ha 20 olyan, mint a kritikában idézettek” – írta egy hozzászóló az interneten.

Az illető talán nem is tudja, mekkora igazságot mondott ki. Hogyan is tetszhetne egy novella, aminek az utolsó bekezdéséig élvezem a történetét, az író stílusát, mikor az utolsó 2-3-4-5 sort – bár tudom, mit akar kifejezni (jobb esetben) – agyonvágja egy nem odaillő fogalmazással. Semmi sem változik, ha ez a 2-3-4-5 sor tetszés szerint a novella közepén, elején helyezkedik el. Egy művet egészében kell szemlélni, nem mondhatom rá azt, hogy ez a rész nagyon tetszett, de amaz meg agyonvágta, elrontva az egész műélvezetet. Sajnos azok az írások, melyekből az idézeteket bátorkodtam venni, a fennmaradó oldalakon is ugyanolyan szinten maradnak.

 

Mi lehet a megoldás? Ne olvassunk magyar fantasyt és sci-fit? Ha eddig nem említettem volna, igen, ezek mind magyar szerzők tollából származnak. Ötlettelen, stílustalan, klisés írások, melyek még mindig az ötvenes évek tolkieni elfjeinek és orkjainak bűvkörében élnek, ahogy a SF írók sem szívesen hagyják el a Marsot, vagy a végtelenbe tartó, hibernált-telepeseket szállító űrhajót.

 

Szerencsére azonban nem csak ilyen könyveket találni a könyvesboltok polcain. Ma már egyre szimpatikusabb, ha valaki nem angolszász név mögé bújik, hiszen úgyis tudják, magyar a szerző; akadnak, akik túllépnek az említett, klasszikusnak nem igazán tekinthető „hagyományokon”. Ám az olvasók bizalmát visszaszerezni vajmi kevés az esély. Hosszú időnek kell eltelnie, mire az emberek újra, egyre nagyobb számban mernek magyar szerzőtől fantasy könyvet kezükbe venni. Talán, ha visszaszorul egyszer a nagy tömegben kiadott, olvashatatlan könyvek mennyisége, az internetes publikációra kényszerülő gagyigyárosokkal szemben felértékelődnek a nyomtatott novellák és regények.

 

17:40 | író | vélemény | kisördög | miért írok? | EnVoice | |

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 3. rész

Profik vs. Amatőrök mérkőzés és gála a boncnokon

 

Nem hiszem, hogy írónak kellene lennem ahhoz, hogy eldöntsem, amit olvastam, jó-e, vagy simán szemétre való. Még csak próbálkoznom sem kell, hogy ha jobbat írok, akkor kritizálhatok, vagy még rosszabb: azért írom mindezt, mert valójában mellőzött író vagyok, aki leszólja a többit, mert azok nyomtatásban megjelenhettek, én meg nem, pedig olyat, mint ők, én is tudok. Sőt. Mindez azonban felesleges, hiszen ha egyszerű olvasó vagyok csupán, akinek kicsivel magasabbak az elvárásai, az igényei (lehetőleg ne legyenek nyomdahibák 10db/oldal, felkiáltójelek 300db/oldal stb.) egy nyomtatásban megjelent könyv iránt (szóval legyen már olvasható az a szöveg), úgy gondolom, bátran megmondhatom a véleményét arról, amire pénzt áldoztam. Vagy legalábbis képes voltam szólni F/SF rajongó barátaimnak, ugyan adják már neki kölcsön ezt, vagy azt.

Következzék egy kis Reader’s Digest – avagy idézhető idézetek magyar F/SF módra, alátámasztandó, miről is beszélek. Figyelem, ezek nem az internetről származnak, hanem nyomtatásban, papíron, bekötve, címmel ellátva megjelentek.

 

„Egyféle bizsergés, de nem csupán a gerincén futkosott, mint máskor, ha megkívánt valakit, ha más férfiak a mellét, fenekét markolták; ez az érzet kiterjedt az egész testére, akárha beburkolta volna. Leginkább a pezsgőfürdőre hasonlított, de arra sem igazán.”

 

„Óvatosan, hogy az Ember ne jöjjön rá mesterkedésére, bekapcsolta az enrgrátor erősítőjét, totál kokszra adva blokkolta az Ember kisugárzását.”

 

„A könyv vastag, cirádás fedőlapjai megsárgult oldalakat rejtettek és a vékony, pergamenszerű lapokat régi kötés tartotta egybe. Nyomtatott szövege volt a könyvben, de valahogy furcsán. A sorok nem voltak egyforma hosszúságúak és tömbökbe rendeződtek. Elolvasott párat és észrevette, hogy néhánynak a vége összecseng, de erre nem volt jobb szava.”

 

„…már sokszor gondolt rá, milyen jó lenne itthagyni ezt az egész világot. Nem öngyilkosnak lenni, nem… de ha megjelenne egy UFO, és vele mehetne a Föld követeként másik naprendszerekbe… de szép is volna az! De bármilyen álmodozó volt, ebben nem hitt. Nem hitt az UFO-kban.”

 

„A kiképzőm szerint nagyon jól és vakmerően repültem. Követési gyakorlatban egyszerűen nem lehetett lerázni. Azonban kiváló repülőtudásom esztelen vakmerőséggel párosult. Szerencsére mindig felnéztem a kiképzőmre, ezért amikor tudomásomra hozta, hogy a vakmerőségem hamar a halálomat okozhatja, változtattam a stílusomon.”

 

„Míg én imigyen ügyködtem nyak fölött, ő aktivizálta magát: derék alatt. Mivelhogy én felülre összpontosítottam, alul ő vette át az irányítást: átkulcsolta lábaival combjaimat, s ritmikus mozgással ringva préselt magába, s lökdösött vissza. Átvettem: e mozgást.”

 

„Árnyseregek menetelnek

Dübörgő ég harsogja:

Makacs ember hogyha nevet

Tévedését markolja!”

 

„Holdak tánca, hogyha csatáz

Rőtre rótt penge dalol

Ernyedt lánca gyöngye varázs

Tenger árja felkarol.”

 

 „A légörvény elrántott, ösztönösen próbáltam megkapaszkodni az összeláncolt poggyászkocsik egyikében, de az ujjaim lecsúsztak a fémes felületről. Aztán kirepültem az ablakon a Mars felszínére. Kétségbeesetten próbáltam lélegezni, de nem volt mit! Ereim egymás után pattantak el a nyomáskülönbségtől. Csak másodperceim voltak hátra.”

 

„Ittam. Az ősgermán bajkeverő isten vidáman hahotázott a fülembe, megállás nélkül Asgardról, az istenek otthonáról és a Valhalláról fecsegett. Ittam. Mit tehettem mást… ittam az istenek serét. Körülöttem pedig tombolt a balatoni Ragnarök.”

 

„Senki sem gondolta, hogy a háború ilyen sokáig elhúzódhat. A legtöbben már a békés napokat is elfeledték, néha olybá tűnt, az emberek születésüktől fogva ölik egymást, és addig nem nyugszanak, míg újra el nem tüntetik önmagukat a létezés porondjáról. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! A csótányok, például…”

 

„Már derengett az ég alja, mikor megpillantottam Louisiana templomtornyát. Elfintorodtam. Emberek. Egy Istennek nevezett agyszülemény nevére hivatkozva visznek véghez piszkos cselekedeteket, és Isten árnyékában követnek el különféle bűnöket.”

 

 „Az ember fáradtan törölgette meg a homlokát a rázúduló szóáradat alatt.”

 

„Percekig üvöltött a kíntól, miközben porcikái papírként szakadtak szét a pudvás agyarak alatt. Ömlött, egyre csak ömlött drága, piros vére, és nem tudtam semmit tenni ellene. Meredten néztem végig, s csak akkor bírtam megmozdulni, amikor vége lett a szörnyű tornak.”

 

„…őrületes dühöt érzett, amiért a másik ezt teszi vele, minden bizonnyal jó előre kiszámítva a vadászat minden mozzanatát, de képtelen volt tovább vonni kifelé a kardját.”

 

Kedves cikkolvasó, a fentiek közt akadt egy idézet, amelyik nem jelent meg nyomtatásban, csupán az interneten nézelődők nagy örömére. Vajon ki tudnád-e választani azt az egy gyöngyszemet? (Az írástechnikailag indokolt megfejtéseket e-mailben várom, jutalom egy könyv, mely tartalmazza a fenti idézetek valamelyikét – azt az egyet kivéve természetesen.) Nos, ki a győztes a Profik vs. Amatőrök mérkőzésén? Az az érzésem, a közönséget egy jól irányzott K.O.-val sikerült leteríteniük.

 

17:39 | idézet | vélemény | kisördög | miért írok? | EnVoice | |

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 2. rész

Miért divat fantasyt írni?

 

A cikk első részében az amatőrökről volt szó, hol találkozhatunk e faj egyedeivel, illetve melyek főbb sajátosságaik. Most lássuk a törzsfejlődést, honnan is eredeztethetjük őket.

 

1. A F/SF-ről alkotott sztereotípia, miszerint döntően elképzelt világban/jövőben, tehát nem jelen valóságunkban játszódnak a történetek, melyek alkalmasint sok nézőt/olvasót vonzanak: látványos, kikapcsolódásra alkalmas ponyvaipar.

 

2. Mondjuk ki nyíltan: nagy mennyiségben jelent meg Magyarországon, és jelenik meg a mai napig is olyan F/SF, melynek minősége meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után. (És most finoman fogalmaztam.)

 

3. Zömmel fiatalabbak olvassák, akik az 1.-ban említettek miatt azt hiszik, könnyebb egy olyan történetet megírni, amely nem tör az irodalomórákon tanult, általában unalmasnak (vagy inkább: számukra érthetetlennek!) vélt magasságokba. + Annyi irodalmi olvasmányélmény már ragadt rájuk, hogy tudat alatt is, de érzik, a rengeteg, nyomtatásban látott F/SF könyv minőségileg általában gyenge. = Kiben ne fogalmazódna meg, hogy ilyet én is produkálok! Hiszen ha ennek a sok angolszász-nevesincs szerző irományát kiadták, akkor az enyémet miért ne?

 

Állítom, hogy a mai magyar F/SF szerzők 90%-a ezzel a meggondolással kezdte el írói pályafutását. Kérdés, hogy közülük hányan írnak valóban jól? Hoznak-e elfogadható színvonalat, amiért (még) érdemes megvenni a könyvet? Vagy az igénytelenség egyre nagyobb mérteket ölt, s generálja az interneten megjelenő, publikálásra vágyó közönséget? A fantasyhez, a sci-fihez mindenki ért. Vagy mégsem? De vajon kik a jobbak, a megjelent írók (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), vagy a neten keringő amatőrök? Azt hiszem, a kérdés már sejtet valamit.

 

17:25 | író | vélemény | kisördög | miért írok? | EnVoice | |

Miért írok fantasyt? - avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 1. rész

Az amatőrökről

 

Mindig meglep, valahányszor egy témát körbejárnak az internetes fórumok hozzászólói, milyen különbözőek is az emberek. Mindenki másképp fogalmaz, mindenki mást emel ki. Bár látszólag sztereotípiákból épül fel a világ, a felszín alatt valamennyien különbözünk, főleg, ha a saját véleményünk akarjuk mindenáron kifejteni. De akkor hogy lehet az, hogy, bár minden ember szükségszerűen másként látja a világot, írni már nem tud egyedien. Klisékbe kapaszkodik, miközben azt sem tudja, hogy amit ír, „lerágott csont”. (Nos, ez a kifejezés is egy klisé volt.)

Ha valaki veszi a fáradságot, és idejét, szemét, valamint nem utolsó sorban fantasy iránti rajongását sem kímélve, huzamosabb időn át figyeli a különféle fantasy és SF portálok amatőr (=önjelölt írói) novelláriumait, scriptóriumait, hamar rájön néhány dologra. Elsőként arra, hogy sem a szerzők nevét, sem a monitorra rótt „novellákat” (rosszabb esetben regényrészleteket) nem jegyzi meg. Legfeljebb azokat, akik hangoskodóbbak a többieknél, és botránykeltésnek szánt hozzászólásokkal, vagy épp „vérengző” kritikával hívják fel magukra a figyelmet.

„Vérengző”, de korántsem hozzáértő: e fórumok másik közös jellemzője éppen az autentikus kritika hiánya. Ahol pedig mégis megjelenik egy-egy lelkes kritikus, véletlenül még hasznos tanácsokkal, hamar szembesül annak hiábavalóságával. (Ugyanis a lelkes résztvevők nem képesek megfogadni a tanácsokat, illetve nem veszik a fáradságot, hogy a másoknak írt velős kritikákat elolvassák és a maguk írására vonatkoztassák, hogy ne kövessék el ők is ezredjére ugyanazt a hibát.)

Ezek után mélységesen megértem, hogy a „befutott” magyar F/SF írók nem véleményeznek, és nem kutatnak a jövő tehetségei után. Minek, hiszen jönnek azok maguktól. Akkor is, ha híján vannak a tálentumnak.

 

De mi az oka, hogy gombamód elszaporodtak az utóbbi két-két és fél évben az internetes írói „műhelyek”, melyek jobb esetben felcímkézik magukat az amatőr jelzővel? Néhol még moderátorokat, „szerkesztőket” is megbíznak, másutt mindenki azt küld be, amit nem szégyell. Mégis, e portálokon egyetlen fórumot, egyetlen cikket, egyetlen leírást sem találni írástechnikai anyagokról; ha valahol feladatok, tagoknak szánt pályázatok kiírásával próbálkoznak, vajmi kevés jelentkező akad, és azok is csak ímmel-ámmal írnak rá, melyekre ímmel-ámmal érkeznek – hasznavehetetlen/hiábavaló – kritikák.

Mi az oka, hogy mégis olyan sokan feltöltik az internetre az írásaikat? Miért van bennük a kényszer, hogy megmutassák, és szánalmas módon mások véleményéért kuncsorogjanak? Amit aztán úgysem becsül, vagy nem tudja alkalmazni a kapott észrevételt, mi több, még meg is sértődik rajta. Merthogy ilyet is látni.

 

A probléma gyökere valószínűleg mélyebbre nyúlik, és annál kínosabb, pedig elég sok helyen elhangzik, jobbára hozzászólásokban. A magyar fantasy és science-fiction irodalom rákfenéje, a kimondottan is kimondatlanul maradt ok, mely főleg középiskolások százait (!) ösztönzi „írásra”: az „ilyet én is tudok!” elve.

 

De hogy merülhet fel a nagyjából 14-18-20 éves korosztályban, hogy belőlük is rögvest fantasy író lesz, hogy a nevüktől lesz majd hangos a F/SF rajongótábor? Ritkábban, de előfordul, hogy náluk jóval idősebbek is írásra adják a fejüket, s amíg azért teszik, hogy a napi munkából kikapcsolódjanak, a dolog rendben lenne. Szándékosan nem említem a zseniket, és a hirtelen kibontakozó tehetségeket, itt most arról az általános tendenciáról – nem sztereotípiáról – van szó, mikor olyan emberek kezdenek írni, akik semmilyen szempontból nincsenek felkészülve rá.

 

Mire gondolok? Például szellemi érettség, a világra való nyitottság, vagy legalábbis képesség arra, hogy elgondolkozzanak pl. azon, mitől lesz egy szöveg irodalmi, vagy minimum igényes fogalmazású. Hogyan kell hitelesen ábrázolni egy karaktert, miért értéktelenek a sablonok, tehát: hogyan kell felismerni a klisét, sőt, a giccset.

Az amatőr írók személyéből legtöbbször az írás iránti alázat is hiányzik, van, aki „könyvként” emlegeti a szerkesztetlen, más írásai alapján „valószínűleg” kiadhatatlan regényét…

Ám míg az alázatnak híján vannak, annál nagyobb az önbizalmuk és a kitartásuk, ha valahol nem kapnak pozitív visszhangot, vagy előszűrés miatt ki sem teszik az írásukat, másutt – esetleg eltérő néven – próbálkoznak tovább.

Ráadásul az amatőr írók jó része nem csak e portálokon kezdi a „megjelenést”, hanem már „lepattant” egy-két kiadó házfaláról. Azt hihetnénk, túl vannak az első megrázkódtatáson, miszerint szembesülnek a címben említett elv cáfolatával, ám nagyot tévedünk. Ha ez a kiadó nem, akkor majd a másik… ha ez a portál nem, akkor majd a másik: az amatőrök levakarhatatlanok.

 

Mindez azonban csak következmény, az igazi oka annak, hogy miért divat fantasyt írni, sokkal mélyebb, és kevésbé szembetűnő. Hogy mi is ez, a következő részből kiderül.

 

17:22 | író | vélemény | miért írok? | EnVoice | |

Bemutatkozás
Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.
Statisztika