2009. január 3., szombat

Scalzi on Writing - Scalzi az írásról

Avagy: You're Not  Fooling Anyone When You Take Your Laptop To A Coffee Shop: Scalzi on Writing. (Nem csapsz be senkit, ha lecipeled a laptopodat a kávézóba: Scalzi az írásról - mondd ki egy levegővel!).

Először is: kicsoda Scalzi? John Scalzi főállású író. És regényeket is ír (ez az is még fontos lesz). Alig pár éve robbant be a scifi-köztudatba Old Man's War című Heinlein utánérzésével. A sorozat azóta egy ifjúsági regénnyel tetralógiává bővült (a harmadik rész alig tucatnyi szavazattal maradt le az idei Hugo díjról). Nem sokkal később, az Androidálomban (The Android's Dream) pedig megmutatta, hogy van még humoros scifi Douglas Adams után is.

De az írást nem scifi regényekkel kezdte: több éven át írt ismertetőket, kritikákat évtizedes tapasztalata van online újságíróként - igazi hivatásos.

Ez az, ami könyvét kiemeli a többi írástechnikai tankönyv közül: a karakterábrázolás, cselekménybonyolítás, leírások csínyja-bínja helyett egyetlen dolgot próbál átadni: az egészséges hozzáállást az íráshoz, mint hivatáshoz.

Ó, persze a könyvben találhatunk írói tanácsokat is: ezt össze lehet foglalni a következő pár szóban: tanuld meg a nyelvtan alapjait, és utána írjál, írjál, írjál.

Scalzi még a tintánál is piszkosabb dologgal foglalkozik: például a pénzzel. Miért ne add fel az állásodat az első regényszerződésnél, egyáltalán, miért köss szerződést a regényedre, mit írjál (röviden: mindent, amiért fizetnek és nem ütközik a lelkiismereteddel), hogyan fogadd és mire használd a kritikát, és így tovább. Csupa olyan téma, amiről az Írás Művészetét (így, nagybetűvel) taglaló művek mélyen hallgatnak.

Ám mindez csupán a kötet harmada. Kaphatunk még hasznos tanácsokat arról, hogy mit ne csináljunk íróként (például ne hazudjunk akkor, amikor megkörnyékezünk egy szerkesztőt), illetve külön rész jut a scifivel foglalkozó esszéknek (nem kell megijedni - habár a szerző végzettsége szerint filozófus, a "mi a scifi?" és a "szépirodalom-e a scifi" féle elmélkedéseknek maximum egy-egy gúnyos félmondat jut.

Scalzi tehát olyan valaki, aki tudja, hogy adja el magát - és ez egyben a könyv hátránya is. Ugyanis a kötet a Whateveren publikált, írással foglalkozó esszékből válogat. Ez egyrészt azt jelenti, hogy sikerült ránk sóznia egy olyan, ingyen olvasható szöveget, amiért vagy kemény dollárokat fizettünk, vagy megúsztuk valamivel kevesebbért.

Másrészt viszont az összes esszé önmagában megállja a helyét. Ez blogbejegyzésként előny, kötetben rendezve azonban azt eredményezi, hogy már ötödszörre olvassuk mikor és hogyan döntötte el, hogy író lesz, hogyan váltott egy papírújságból az online médiára, vagy miért lett szabadúszó. Az esszék egy része aktualitását veszti: igen, érdekes, amit Scalzi gondol a celeb-bestsellerekről, de ki a franc az az Amber Frey?

Azt sem érdemes elhallgatni, hogy - nem meglepő módon - a könyv mindvégig az angolszáz (pontosabban az amerikai) piaccal számol, úgyhogy ha nem kezdünk el hirtelen angolul írni, akkor bizony mindent át kell számolni magyar árakra, példányszámokra és honoráriumokra.

Aki rendszeres olvasója a Whatevernek (érdemes), annak sok (vagy akár minden) szöveg ismerős lehet. Aki viszont most ismerkedik Scalzival, az szerezze be egy regényét - vagy ezt a könyvét az írásról.

15:01 | írástechnika | író | vélemény | Komavary | |

2008. december 8., hétfő

Egri Lajos: A drámaírás művészete

Az Irodalmi boncasztal három éve megígérte, hogy amint hozzájut Egri Lajos valamelyik írástechnikai könyvéhez, azonnal beszámol róla. Hatvan év késéssel végre magyarul is megjelent, ezért szeretnénk minden írással foglalkozó blogolvasónkat arra buzdítani, hogy vegye meg, mert megéri. Hogy miért is?

Annak ellenére, hogy a könyv több mint fél évszázados (a magyar fordítás az 1960-as, szerző által átdolgozott és frissített kiadás alapján készült), a benne foglaltak egy fikarcnyit sem tűnnek avíttnak, túlhaladottnak. Köbli Norbert fordítása hűen visszaadja az eredeti világos és lényegretörő magyarázatokat, és megfelelő szakszavakat talált az azóta már elterjedt terminológiára (premissza, válság, támadáspont, átmenet).

A könyv a drámaírással foglalkozik, és példáit is a színház világából hozza (nem csupán a jó, de a hibás darabokat is kielemezve) ám a lefektetett szabályok ugyanígy érvényesek a regények és filmek szerkezetére. Egri Lajos újítása abban rejlik (és ezért válhatott könyve alapművé), hogy az addig uralkodó arisztotelészi drámai vezérelvet (a cselekmény fontosabb, mint a karakter) újra cserélte, melynek alapja a premissza és a karakterek egysége. A cselekmény szerinte a karakterek közötti ellentétekből fakad, és akkor lesz teljes, ha követi az írásmű premisszáját (korábban írói ígéretként is emlegettük).

A könyv elsőként tehát a premissza fogalmát határozza meg, és példákat hoz arra is, mi történik, ha ez a premissza nem világos, vagy ha egyszerre több premisszát próbál az író teljesíteni. A következő részben kerül sorra a karakter, mint az írásmű velejét adó elem. Számomra a könyvnek ez a része tűnt a legjobban kidolgozottnak és legvilágosabbnak: a karakter szerkezetének, környezethez és más karakterekhez fűződő viszonyának és fejlődésének boncolgatásán túl egyértelmű definíciókat és magyarázatokat hozott (és felismertem az alapelveket, amelyeket Orson Scott Card kibővítve tárgyalt a Characters and Viewpoint című munkájában). A következő rész a konfliktusokkal foglalkozik: először a cselekvés eredetét kutatja, majd példákat hoz az alapvető négy konfliktustípusra (statikus, ugráló, erősödő, sejtető), és felrajzolja a válság, tetőpont és megoldás ívét (crisis, climax, resolution). Az utolsó rész már a korábban lefektetett alapelvekből fakadó részkérdésekkel foglalkozik: a párbeszéddel, a szereplők megjelenésével és eltűnésével, az expozícióval és a melodrámával (valamint a zsenialitással és azzal, hogy miért aratnak rossz művek is sikert).

A könyv sajtóttájékoztatóján a meghívott előadók elsősorban a forgatókönyvírást emelték ki, mint az Egri Lajos munkájából leginkább profitáló művészeti ágat, ami sajnálatos, mert így elsikkadt az üzenet, hogy valamennyi írónak érdemes lenne kezébe vennie, forgatnia – aki maga már tud írni (már ha ez egyáltalán elmondható arcpirulás nélkül), az bólinthat a világosan összefoglalt alapelvekre, amelyeket tudatosan vagy tudat alatt maga is követ; aki pedig még csak csiszolja tehetségét, támpontra lelhet, hogy kijavítsa hibáit.

A könyv a Műegyetemi Kiadó könyvesboltjában vagy honlapján vásárolható meg.

8:15 | írástechnika | író | vélemény | Hanna | |

2007. június 4., hétfő

Vak vezet világtalant

A Magyar Íróakadémia a tavalyi szépírói kurzuson felbuzdulva bestsellerírói kurzust indít. A tíz szombat délelőttöt elfoglaló tanfolyam áráról egyelőre még semmit nem tudni, de gyaníthatóan lesz annyi, mint a tavalyi. Kérdés persze, megéri-e kifizetni ezt a pénzt.

Az előadások témája már önmagában sokat sejtető:

"Személyes írói életutak és tapasztalatok, kulisszatitkok. A szemeszter célja, hogy testközelbe hozza a kortárs irodalom legsikeresebb képviselőit, illetve bepillantást engedjen az írók műhelytitkaiba, élményeibe, tapasztalataiba. A kurzus résztvevői többféle véleményt hallhassanak arról, hogyan írjunk sikerkönyvet? Mi a titkuk a legnagyobb könyvsikereknek? Mitől válhat saját mondanivalónk mindenki számára érdekessé? A magas művészet hogyan válhat közönségsikerré? Igényteremtés vagy az igények kiszolgálása a cél?"

Tíz előadás, tíz teljesen különböző írói (és nem csak írói) pálya, tényleges tematika nélkül. Mesterkurzus vagy anekdotadélelőttök várhatóak?

Meggyőződésem, hogy bestsellert írni nem lehet úgy, hogy az ember eldönti: márpedig most bestsellert ír. Illetve eldöntheti; ez esetben az írással egy időben már elkezdheti törni a fejét a marketingfogásokon, amelyek művét - annak minőségétől majdhogynem függetlenül - eladják.

Félreértés ne essék: lehet írni jó könyvet, és lehet írni eladható könyvet. Bestsellert szánt szándékkal írni - nem lehet. (Megcsinálni igen, de annak nem sok köze van egy írói mesterkurzushoz - attól félek azonban, még csak épkézláb marketingelőadások sem várhatóak, ahhoz ugyanis szükséges lenne annak beismerése, hogy a marketing mennyire jelentős szerepet játszott a bestselleríróvá válásban.)

Kérdés, mennyire van értelme annak, hogy tíz író elmondja, neki hogyan sikerült. Vonatkoztatható-e a példájuk arra a kezdő (vagy haladó) íróra, aki beül a kurzusra? Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán ez a tíz író tudja-e pontosan, ő miért lett bestselleríró, és ha tudja: be fogja ezt vallani őszintén?

És Isten bocsássa meg, de a mesterkurzus célkitűzését olvasva feltámadt bennem a szkepticizmus (meg némi bosszúság, amiért hülyének néznek):

"A bestseller író képzés célja, hogy mintákat mutasson: hogyan tegyünk szert közönségsikerre, miközben a mennyiség nem a minőség rovására megy, és a bestseller nem válik a kommersz szinonimájává."

Kérem! Ezt fogja bizonyítani egy olyan író, aki évente tizenkét regényt ír, és publikusan bevallja, hogy nem olvassa megírás után vissza őket...? Meg egy olyan, aki mindig ugyanazt a történetet írja meg? Meg aki csak saját magát találja elég érdekes témának?

Az oktatók névsora elég vegyes: médiaszemélyiségek, saját korábbi sikereiket ismétlő ponyvaklasszikusok és megélhetési zarándokok mesélik el, hogyan váltak íróként (el)ismertté. A történeteik alighanem érdekesek lesznek, színes személyiségekről van ugyanis szó - de a jó írás titka valószínűleg nem tanulható meg anekdotahallgatás útján. Aki komolyan azt hiszi, hogy a kurzus lehallgatása után bármivel is közelebb kerül a bestselleríróvá váláshoz (leszámítva a kapcsolatépítést), az irigylésre méltóan naiv. A gyakorlást ugyanis semmi nem pótolja.

Nem kizárt, hogy nagyon tanulságos lesz a mesterkurzus. Sőt. Csak nem feltétlen úgy, ahogy azt a kurzus díját befizetők gondolták volna.

13:46 | író | vélemény | kisördög | Editor Diaboli | |

2007. május 30., szerda

Literátor Műhely 2007.

Nem teljesen értem a Hungarocon szervezőit. Köztudott, hogy erősen megcsappant az egész rendezvény látogatottsága, főleg a távolság miatt: a sci-fi rajongók még Budapestről se nagyon mozdulnak ki néhány kiadó "házi" találkozójára és az előadásokra. A képzőművészeti és a Preyer novellapályázat mellett újabban képregénykiállítással próbálják feldobni a "műsort", és a Literátor Műhelyt is meghirdetik (ami korábban "Íróiskola" néven futott). Bódi Ildikó a Solarianak adott interjújában azt mondta: "A <Literátor Műhely> fejlődik."

Pedig tavaly csupán 4-en jelentkeztek, és Bódi Ildikó is sajnálatosnak tartja, hogy a kezdő írókat nem érdekli az írás szakmai része, és nem kíváncsiak Vásárhelyi Lajos szigorú kritikáira. Ezért idén csak akkor lesz műhely, ha legalább 6-an jelentkeznek, és most már fizetni is kell érte (!), 3200 Ft-ot (aki Avana-tag, annak "csak" 2500-at) - két napos, meglehetősen kétes tréningért.

"Mivel az írói tevékenység egyéni, magányos munka, fontosnak tartjuk (...), hogy az alkotók meghallgathassák társaik véleményét írásaikról, (...) az alkotó érezze a felelősséget, hogy műve hatással van más emberekre, felhívjuk a figyelmet a <tudománytalanság> veszélyeire. A kritika elviselése, annak megfelelő kezelése, egyes elemeinek elfogadása is elengedhetetlenül szükséges, ha valaki novellákat, regényeket ír. Mindezekre jó edzést kínál..."

...több amatőr írói kör, melyek ugyan az interneten szerveződnek, de egyrészt ingyenesek, másrészt nem csak két naposak.

A tudománytalanságról szólva: már tavaly is igen komikusan hatott a rendezvény napirendi pontjai között az "ufótársaság közgyűlése", de az Avana honlapján olvasható rendezvényelőzetes idén is kínál néhány furcsaságot.

Akinek érdeklődését mégis felkeltette valamely program, és úgy dönt, megéri elmenni, annak kellemes szórakozást kívánunk, és szívesen vesszük az esetleges élménybeszámolókat is!

8:27 | vélemény | EnVoice | |

2007. május 16., szerda

író, vigyázz!

Magyar sajátosság, hogy az emberek bizonytalanok az újdonsággal szemben, és az szintén, hogy eleve negatívan állnak hozzá, leszólják a jó szándékú kezdeményezéseket – mondják sokan.

Az alábbi példa viszont világosan megmutatja, miért érdemes és egészséges odafigyelni. Az itthoninál nagyobb könyvpiacon nem ismeretlen jelenség az olyan álkiadó, ügynök, aki kihasználva a szerzők megjelenés utáni vágyát, látszólag nagyon kedvező feltételekkel ír ki pályázatot. Amit az illető meg is nyer. Csak egy picit kell fizetni. És az író, aki elhiszi a csak haveri alapon működő nagykiadók meséjét, aki minőségtől függetlenül elhajtanak mindenkit, aki nem ismerős, beugrik a különleges lehetőségnek. Nigériai csalás kicsiben.

 

Az átmenet a valódi kiadók és az átverés között persze folyamatos. Vannak, akik például teljesen elfogadhatónak tartják az Új Galaxis módszerét, miszerint a szerző maga is beszáll a megjelenő könyv finanszírozásába, majd a kész könyvből a befektetett összegért cserébe saját példányokat kap. „Anyu, nézd, benne vagyok egy könyvben” – valóban isteni érzés, de aki valamennyire is komolyan gondolja az írást, az nem térhet el attól az alapelvtől, hogy ez bizony munka, amit illik megfizetni. Ingyen adni lehet, de tartsa magát annyira a leendő író, hogy pénzt ne adjon saját megjelenéséért. Ennek ellenére többen vannak, akik váltig állítják: nekik egy ilyen kiadvány volt az első lépés, ez indította el őket a hírnév felé vezető úton. A kiadói szándék tiszta, és még ha nem is ért vele egyet valaki, a feltételek ott vannak feketén-fehéren – ha nem tetszik, nem kell belevágni.

Azután ott vannak a lelkes kiskiadók: általában mindenféle tapasztalat nélkül vetik bele magukat a könyvkiadásba, azzal a szándékkal, hogy ők majd új tehetségek tucatjait találják meg az ezerszer átfésült, ezerszer átválogatott magyar piacon, és alapjaiban reformálják meg a rendszert. Azután egy -két könyv után valahogy nem sokat hallani róluk… És még itt is lehetünk jóindulatúak. Miért ne? Egyszer valakinek véletlenül sikerülhet is.

És azután vannak olyan oldalak, mint a Tollinga.

Egy indexes hozzászólásból (Google cache, 833. hozzászólás) tudtam meg, hogy áprilisban lezárult egy “országos” pályázat – az illető, bizonyos NightAngel, éppen előrendelőket keresett, akik különböző árú emeltdíjas SMS-ekkel dobják meg a kiadót, hogy az “felmérje az igényeket”.

Nightangelről azt érdemes tudni, hogy 15-16 éves, és lelkes író: jelenleg egyszerre nyolc regényén dolgozik.

Hogy a Tollingáról mit kell tudni, arról sokat elárul a jelenleg is látható pályázati kiírás: csekély 1800 forintért bárki indulhat az ezer meg egy kategóriába, és majd a “szakmai zsűri” - a lezárt pályázatoknál sem tudjuk meg, ez kiket takar – dönt: megérett-e a mű a kiadásra.

Hogy mennyire szakmai a szakmai zsűri, azt jól példázza maga Nightangel alkotása (.doc), érdemes beleolvasni.

Hogy mennyire reális a kiadás? Hát, elvileg ott vannak a képek az egyik első könyvről, ahol egyrészt néhol nehéz eldönteni, hogy tényleg könyvről, vagy csak egy félbehajtott, színes nyomtatópapírról van-e szó, másrészt hiába volt vége lassan fél éve az első pályázatnak, az eredmény csak néhány próbanyomat.

Ha ehhez hozzávesszük a szabályzatot (remélem, nem kell kifejtenem, hogy miért), a helyzet még cifrább.

A dolog persze másoknak is feltűnt, de ahogy maga a pályázat híre, úgy a pályázat rosszhíre sem nagyon jut el az érintettekhez.

Gonoszak és rosszindulatúak vagyunk, amiért nem értékelünk egy, a fiatal művészeket felkarolni szándékozó próbálkozást? Hogy nem veszünk komolyan egy díjat?

Meglehet, de egy szkeptikusabb hozzáállás talán elkerülhető lenne, hogy ilyen ragadozók, ilyen lelketlen paraziták élősködjenek tizenhat éves kamaszlányok álmain.

 

Update: még egy link. 

10:45 | link | vélemény | közérdekű | Komavary | |

2006. június 9., péntek

Egyre kevésbé furcsa

Korábban említést tettünk az Eurocon díjkiosztási rendszerének furcsaságairól (hiányosságairól), amelynek kapcsán fény derült arra, hogy az Encouragement díjat mindig az adott ország delegációja szavazza meg az általa jelölt fiatal scifi írónak. A négy fős delegáció esetén vérre menő vitáról és szavazási botrányokról nemigen lehetett beszélni, de legalább kiderült az is, miért épp Szalai-Kocsis kapta meg idén az ominózus díjat.

Minden kiadó gondban van, ha új nevet kell bevezetni a piacra, még akkor is, ha már befutottnak számító sorozatba illeszkedik. Ilyenkor minden lehetséges eszközt érdemes megragadni, hogy a könyvet népszerűsítsék, és egy nemzetközi, szépen felfújt díj jó merketingeszköz lehet. (Mint ahogy az is kétes értékű marketingeszköz, ha a választott írói álnév egy népszerű és már befutott angolszász író nevére hajaz. I. M. Brod és I. M. Banks? Hm.)

A négytagú magyar delegációból ketten a Graal Kiadóhoz tartoztak, kézenfekvő volt tehát, hogy azt a fiatal írót jutalmazzák meg, akinek a könyvét néhány hónappal később ki akarták adni. A díj megszavazása tehát nem más, mint alig burkolt marketingfogás, és egyáltalán nem árulkodik valójában Szalai-Kocsis írói tehetségéről. Ettől még lehet jó író, mint ahogy lehet rossz is.

Bárcsak minden kiadónak jutna saját díj, amit a saját íróinak megszavazhatna!

9:07 | vélemény | Editor Diaboli | |

2006. május 8., hétfő

Diadalmenetben meghalni

A Pécsi Direkt története igazi sikersztori. Matyi Dezső ügyvezető tulajdonos utcai könyvárusítással kezdte, mára a legnagyobb könyvterjesztő hálózat tulajdonosa, és megvette a patinás Európa kiadót és a Norant. Maga az Alexandra is évi 300 címet ad ki, és ezzel nyomasztóan fontos szereplőjévé vált a könyvpiacnak. A valódi aggodalom oka azonban nem ez, hanem ugyanaz a szisztéma, ami a kömyvkiadókat már régóta megbénítja: a könyvterjesztés és könyvkiadás összefonódása.

Igazi sikerkombináció, gondolhatnánk. Ez az, megcsinálta! Maga adja ki és el a könyveket, a többi kiadónak nagyterjesztőként diktálhat (egyre inkább, hiszen hálózata növekedésével más könyvterjesztők nemigen tudják felvenni a versenyt), és a kizárólagos terjesztésre kötött szerződésekkel fricskát mutathat a többi terjesztőnek is.

A könyvkiadásban a legtöbb álmatlan éjszakát a terjesztés okozza. A nagyterjesztők 45-50% árrés mellett veszik át a könyveket bizományba, és a nagyterjesztő a saját bolthálózaton keresztül a kiskereskedelmi árrést is hozzáteheti a nyereségéhez. A kockázat nagy részét azonban már nem ő, hanem a kiadó fogja viselni: a könyvbe beleforgatott pénz a kiadó számára csak akkor térül meg, ha a fogyási adatok alapján megkapja a maga százalékát az eladott példányokból, míg a terjesztő gyakorlatilag csak a platformot biztosítja az árusításhoz, számára a költség a bolthálózat és a raktárak fenntartásában és üzemeltetésében jelentkezik. Ez nem is lenne rendes esetben akkora költség, ami indokolna egy ekkora árrést, ámde kell pénz a terjeszkedéshez is...

Az teljesen bizonyos, hogy Matyi Dezső megcsinálta a szerencséjét, a Pécsi Direkt Kft. valóban óriási forgalmú, meghatározó cég, amelynek kihatása van Magyrországon szinte minden kiadó életére és fennmaradási esélyeire. De valóban kell-e örülni ennek a sikernek?

A legújabb interjút olvasva az ember zsebében kinyílik a bicska. "Nem hiszek a kultúrmisszióban. Szerintem az Írók Boltja felett eljárt az idő" - mondja, és arról beszél, hogy újabb boltot nyit a Károly körút és a Dob utca sarkán. Hogy miből? A Pécsi Direkt a hozzá tartozó kiadókkal együtt 16.5 milliárdos forgalmat bonyolított le, ez rengeteg pénz. Az eladott könyvek haszna azonban nem rögtön kerül lejelentésre, és akár egy-két hónapnyi "görgetett" tartozás is akkora összegre rúghat több száz kiadó és több ezer (tízezer!) könyv esetén, hogy abból nyugodt szívvel lehet tovább terjeszkedni, lassan haladni a kiadók még nagyobb kiszolgáltatottsága felé. Mert kiszolgáltatottak: a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete vicc: könyvkiadók és terjesztők nem férnek meg egy érdekvédelmi szervezetben, mert az érdekeik jelenleg erősen ellentétesek.

Föl lehet tenni a kérdést, ami a kiadók fejében is ott motoszkál: mi történne, ha  az összes kiadó azonnal benyújtaná a számlát a még ki nem fizetett százalékokra? Vajon ki tudnáe- fizetni az Alexandra, vagy a régebbi könyvek kifizetése már a következő könyvek egyelőre még bent álló hasznából történik?

Legalaposabban nem úgy lehet elpusztítani valamit, ha nyíltan szembeszállunk vele és megpróbáljuk a földbe taposni. Az igazán alattomos pusztítás az, amikor a kártevő beépül a rendszerbe, dependenssé teszi, majd bentről buktatja meg. A bukásnak pedig valós veszélyei vannak: a magyar könyvterjesztés és könyvkiadás jelenleg fejnehéz. A Pécsi Direkt egyre gyorsabban rohan előre, hogy orra ne bukjon, és pályája - látszólag - felfelé ível. Terjeszkedése azonban erősen emlékeztet a gradáció jelenségére, azonban itt nem a populáció, hanem a boltok, valamint a függővé tett kiadók száma nő, és külső beavatkozás nélkül a tömeges kipusztulás sincsen már messze.

Természetesen nagyon kényelmes, hogy annyi nagy könyvesbolt van, széles választékkal. Én is szeretek könyvesboltban bóklászni és válogatni a kötetek között. De kérdés, hogy elégséges-e, hogy én, mint vásárló többezer cím között kóvályoghatok? A kényelem és a hozzáférhetőség feledtetheti-e velem, hogy a könyvkiadás lassú fojtogatása lassan finisébe ér?

És persze ott a kérdés: mi történik, ha a rendszer összeomlik?

13:47 | vélemény | Editor Diaboli | |

2006. április 26., szerda

A rajongói írásokról

A Making Light oldalon (lassan szokásommá válik fűt-fát belinkelni, de nincs mit tenni: az oldal egyszerűen üdítően friss és érdekes) a Lori Jareo-ügy kapcsán felmerült, mennyire van létjogosultsága az úgynevezett fan fictionnek, vagyis rajongói írásnak. A fan fiction viszonylag új fiókja az irodalomnak, amelybe minden olyan írás beletartozik, amit az emberek egy regényen, filmen vagy tévéshow-n fellelkesülve írnak, felhasználva az eredeti mű karaktereit vagy cselekményét, új szituációkba helyezve a szereplőket vagy továbbgondolva a történetüket. Egy rajongói írás több film vagy regény figuráit és helyzeteit is felhasználhatja (crossover).

A fan fiction, mint elnevezés viszonylag új keletű, és csak a huszadik században merültek fel vele kapcsolatban olyan jogi problémák, mint amilyenbe Lori Jareo is beleütközött. Teresa Nielsen Haydennek van egy jó meglátása a fan fictionről:

"Tisztán irodalmi szempontból rajongói írás nem létezik. Csak fikció van. A fan fiction jogi kategória, amelyet a védjegyek és szerzői jogok modern rendszere teremtett. Ha ezzel címkézünk fel egy írást, azzal még semmit nem mondtunk el a minőségéről, ötletességéről, vagy az írója szándékáról. [...] A fan fiction azt jelenti, hogy valakinek fontos az, amit írtál."

Érdemes elolvasni a kommentárokat. Az a jelenség, amelyet mi most fan fictionnek nevezünk, ősidőktől fogva létezett; a mesélők egymás történeteit vették át és alakították át a saját szájuk íze szerint. Az irodalom nem vákuumban létezik, hanem az egyes művek előképekre épülnek, korábbi, nagy hatású műveket ötvöznek össze, hogy újat hozzanak létre.  Senki nem nehezményezné, ha valaki a Don Quijotét értelmezné újra. Shakespeare is egy már létező történetet dolgozott fel újra a Hamletben és a egy másikat a Rómeó és Júliában. A határvonal mesterséges, és bár országonként változó, általában 70 év az eredeti szerző halála után.

S mint azt Teresa is említette, a fan fiction önmagában nem jelent minőséget. Hozott anyagból is lehet "eredetit" és lebilincselőt alkotni - ugyanúgy silány utánérzést is. Ez azonban már egy egészen másfajta különbségtétel.

8:38 | link | vélemény | Editor Diaboli | |

2006. április 20., csütörtök

Furcsaságok az Euroconon

A hétvégén Kijevben megrendezésre került a 34. Eurocon, amelyen az Európai Science Fiction Társaság ismét díjakat osztott ki a magyaroknak. Tavaly a Galaktika
vihette haza a legjobb európai scifi magazinnak járó kitüntetést, amit nyilvánvalóan hosszú (és a feltámadáskor folytatólagosnak feltüntetett) múltja miatt kaphatott meg, a díj átadásakor ugyanis az új magazin még egy éve sem működött. Ha figyelembe vesszük azonban, milyen úttörő munkát végzett Kuczka Péter a magazinnal és a hozzá kapcsolódó Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozattal, a díj kicsit késői, de illő elismerése tevékenységének. Idén a legjobb művésznek járó díjat söpörhette be magyar - Odegnál Róbert valóban méltán kapott elismerést, hisz a képek tanúsága szerint elég sok festő állított ki az Euroconon, és mivel az illusztrációkat nem sújtják nyelvi korlátok, a zsűrinek sem lehetett nehéz dolga (legfeljebb annyiban, hogy a sok tehetséges művész közül hogyan válassza ki azt az egyet).


Ellentmondásos azonban a minden országnak járó Encouragement Award, vagyis Bátorító Díj, amelyet az adott ország egy tehetséges és nagy jövő elé néző scifi írója vehet át. A problémák az Európai Science Fiction Társaság kompetenciáját illetően ennél a pontnál merülnek fel, de erősen kérdéses az is, mi alapján képesek odaítélni valakinek a legjobb írónak járó díjat.

A legjobb európai scifi írónál az is kérdés, hogy miért épp a vendéglátó ország jelöltje, H. L. Oldie kapta meg a díjat. Nem kétséges, hogy valószínűleg termékeny íróról van szó, elvégre publikációs listája hosszú, de jobban megfigyelve a listát kitűnhet, hogy meglehetősen kevés műve került lefordításra (a Galaktika egyébként élen jár ebben, mert a jelenlegi számban megtalálható egy Oldie novella), és ilyenkor felmerül a kérdés (mint ahogy az Encouragement Awardnál is), hogy a zsűri különböző nemzetiségű tagjai, akik nem ismerik a jelölt nyelvét, hogyan képesek megítélni képességeit és tehetségét, nem beszélve arról, hogy milyen elvek alapján mérnek össze több, számukra idegen nyelven publikáló írót? Kinyomtatják a publikációs listát és "kinek hosszabb" versenyt játszanak? Vagy megnézik, kit hány nyelvre fordítottak le? Mennyi fogyott a könyveiből?


Számomra úgy tűnik, az Európai Science Fiction Társaság egyáltalán nem olyan professzionális a díjak kiosztásában, mint lennie kéne és mint lehetne. Ha a művek és írók ismerete nélkül döntenek díjakról, azzal a saját díjaik értékét lövik lábon. Lehet, hogy az, aki megkapja az Encouragement díjat, jó író. Az is lehet, hogy nem. Pusztán a jelölés mit sem számít, amíg statisztikailag nem szignifikáns számú ember jelöli az illetőt (különösen, ha barátról, közeli ismerősről van szó, ahol különösen ügyelni kell a látszatra, még akkor is, ha a jelölt író valóban tehetséges), márpedig a négy jelölő igencsak kevés. Most ne menjünk bele abba, hogy cimborának díjat akasztani mennyire etikus, ebbe mások, máshol alaposan belekötöttek. De tény, hogy amíg az elbírálás rendszere nem javul, addig a díjnak nemzetközisége ellenére sincs komoly értéke.

Mit tehetne az ESFS azért, hogy nagyobb súlya legyen a díjainak? Mondjuk kiköthetné, hogy a jelölt személynek legyen legalább egy európai nyelvű publikációja (ideális esetben angol, német és francia is), pusztán azért, hogy ha életművet nem is láthatnak, legalább betekintést nyerhessenek a jelölt munkásságába. Vagy elég az is, ha a jelölt vagy a jelölője lefordíttatja a művet és azt küldi be referenciaként - a lényeg, hogy ne vakon történjen a szavazás, mert pusztán arcra osztályozni, "XY azt mondja, jó, hiszek neki, bár az ő munkásságát sem olvastam, de legalább az ő arca minden évben feltűnik itt" elven dönteni felelőtlenség.


Kérdés persze, hogy ha a zsűrinek rendelkezésére állt volna az összes jelölt lefordított munkássága vagy annak akár egy töredéke, akkor is ugyanezek az írók kapták volna-e meg a díjat, vagy egészen máshogy alakul az eredmény? Ezt nem tudhatjuk meg, amíg a rendszer nem változik.


Addig is van egy kérdéses súlyú díj, és egy rendezvény, amin legalább a kapcsolatokat építeni lehet. Aztán, hogy ki mire használja fel a kapcsolatait, megint más kérdés.

9:05 | vélemény | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. március 20., hétfő

Új Galaktika – Gondolatok a 192. szám kapcsán

Néhány gondolat az új Galaktikáról az RPG.HU oldalain.

"A koncepció nem elég erős, hogy összefűzze a novellákat és a cikkeket, de talán az is ellene dolgozik, hogy eleve alig találni olyan novellát, ami miatt érdemes megvenni egy Galaktikát. A neves szerzőktől is gyengébb, korai vagy a lehető legrövidebb novellák szerepelnek a magazinban, ami pedig véletlenül hosszabbra nyúlna, azt több számba osztják el (a vezető scifi magazinokban érdekes módon ez nem módszer). Egy novella mindig régi Galaktikákból származik; és lássuk be: kortárs magyar scifi-íróból nincsen annyi és annyira jó, hogy a színvonal lejjebb adása nélkül, a tematika megőrzése mellett szemezgetni lehessen műveikből."

Folytatás itt.

8:31 | kritika | link | vélemény | Editor Diaboli | |

2006. február 22., szerda

Linkajánló

A fantasyhez mindenki ért. Aki nem hiszi, járjon utána itt. A készítők meg is jelölik az oldal céljaként, hogy „minél többen oszthassátok meg saját írásaitokat, verseiteket, képeiteket, amelyek így - reméljük - egy egyre népszerűbb oldalon jelenhetnek majd meg.”

Több mint 300-an regisztráltak is. Ezt tekinthetjük akár szép eredménynek, hiszen ma már számlálatlanul sok „írókör”, „hivatalos hazai fantasy portál” és hasonló van. Persze lehet, hogy csak ugyanaz a 2-3 száz ember jár körbe és körbe…

Ha legalább kitennék az amatőr jelzőt! De a linkelt oldalon nem hogy ezt nem biggyeszti ki, hanem önmagát kulturálisnak definiálva, válogatás nélkül enged teret olvashatatlan verseknek („Egyszerre vagyok /Minden és Semmi /Véges és Végtelen /Jó és Rossz”; „Szeretőm /Szeretőn /Karol át, /Míg a vágy /És az ágy /Vár reánk /Hevesen /Selymesen.”; ebből pedig inkább nem idézek, olvassa mindenki saját felelősségére). Ezek után az embernek elmegy a kedve a hosszabb írások – novellának titulált valamik – elolvasásától. A képek láttán sem sokkal jobb a helyzet, amíg ilyeneket is találunk közte: gyakori Vallejo utánzat, vagy épp a mineknevezzelek stílus…

Ha valaki mégis kritikával élne az ilyen oldalak kapcsán, a művészet szabadságára hivatkozva sznobnak, vagy hozzá nem értőnek titulálják az ellentétes véleményen lévőt. Hiszen milyen szép ez a vers, milyen szép ez a kép!

Nem csoda, ha az irodalmi (és művészeti) oldalak klikkesednek. Vagy csak az igényesebbek próbálják kiszorítani az igénytelent? Ami már annyira, elképesztően szembetűnő, hogy az ember úgy érzi, soronként kap pofont a „mű” elkövetőjétől, vagy már mérgezést kap a sok giccses „fotóátdolgozás” láttán.

Nem marad más, mint amit Kovács Ákos talált mondani egy zenei díjátadón pár évvel ez előtt: „Légy válogatós, kedves közönség!”

15:42 | link | vélemény | kisördög | EnVoice | |

2006. február 17., péntek

Teresa Nielsen Hayden listája a kéziratok elutasításainak okairól

A teljes cikket már emlegettük. Most közreadjuk az elutasítások okait, amely egyben lista arról, mely feltételeknek kell megfelelnie a kéziratodnak,. mielőtt elküldöd egy kiadónak.

"Itt látható egy elnagyolt lista a kéziratok jellegzetességeiről a legnyilvánvalóbb elutasítási indoktól kezdve a legkevésbé egyértelműig:


(Ennél a pontnál a beérkezett kéziratok 60-75%-át sikerült eliminálnod. A maradék olvasási és gondolkodási időt a maradék hányadra fordíthatod.)


(Ezzel kiszórtad a kéziratok 95-99%-át.)


A kezdő írók minduntalan azt kérdezik, hogy mennyi az esélyük arra, hogy a 14-es kategóriában kössenek ki. Ez rossz kérdés. Ha olyan könyvet írtál, ami meglep, szórakoztat és örömöt okoz az olvasóknak, valamint erősen arra ösztönzi őket, hogy helyes sorrendben olvassák el a lapokat, az esélyeid igen jók. Ha nem, az esélyeid rosszak."

8:41 | link | vélemény | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. február 13., hétfő

Szánalmas ételnevek

Akadnak élesszemű cikkírók, akik még az étlapokon, éttermi hirdetéseken is kiszúrják a nyelvi bakikat, jelen esetben főként félrehallásból adódó, idegen szavak magyarításait.

Hogy ez valóban bájos-e, ahogy a cikk bevezetőjében olvassuk? Inkább siralmas.

De emlékszik még valaki az "Álljunk meg egy szóra!" c. műsorra? Alighanem érdemes kicsit figyelmesebben olvasni a táblákat, étlapokat, magunk is találkozhatunk a legújabb nyelvújítók termékeivel...

 

20:58 | link | vélemény | humor | EnVoice | |

2006. február 7., kedd

Írói (?) szeminárium

Ha bárki késztetést érzett tavaly, hogy írói elszántságát bizonyítandó kemény forintokkal is megtámogassa elhivatottságát, megtehette. Duncan Shelley, vagyis Bodor Csaba írói szemináriumot hirdetett, ahova szeretettel várta mindazokat, akik még hisznek abban, hogy két nap alatt meg lehet tanulni írni, de legalábbis jelentősen javítani íráskészségükön.

Az írót egyébiránt a minimalista stílus és a létigék gyakori használata:

"A bár összes tévéje a híradó csatornájára volt állítva. Ez teljesen felesleges volt, mivel minden csatorna közvetítését megszakították az elnök beszéde miatt. Amint elkezdődött a hatórás hírmûsor, a bárban néma csend lett.
Walter, az egyik pultos, aki már tizenhat éve dolgozott a bárban, megesküdött rá, hogy ennyi vendég és ekkora csend még soha nem volt itt."
(Részlet A végső háborúból)

valamint a magát komolynak láttató börleszk jellemzi:

"Kapcsolták a Fehér Házat. Az elnök az Ovális Irodából jelentkezett.
Feltűnt a képernyõn.
- Úristen! - szakadt ki Walterből. A bárban többen is felszisszentek, volt, aki meglepetésében felkiáltott.
Az elnök tolószékben ült, vastag hegek voltak az arcán, be volt kötve az egyik szeme és a feje teteje, az egyik karja gipszben.
- Elõbb Andan, aztán az elnök… Én mondom, itt valami nagyon nem kóser! - jelentette ki Walter. Judy, a mellette álló pincérnõ rápisszegett, hogy legyen csendben, mert az elnököt akarja hallani.
- Hölgyeim és uraim, köszöntöm önöket! - szólalt meg az elnök elkínzott hangon. - Kérem, bocsássanak meg, amiért így kell látniuk. Megsérült a gerincem, és deréktól lefelé megbénultam.
Judy sírni kezdett.
- De higgyék el nekem - folytatta az elnök -, bár mozdulni sem tudok, még sohasem éreztem magam ennyire élõnek, mint most. Be kell avatnom önöket egy nagyon komoly titokba. November 30-án összeült a Nemzetbiztonsági Tanács. Ezen az ülésen létrehoztunk egy titkos bizottságot, amely a létezõ legmagasabb titkosítási besorolást kapta. Ennek a bizottságnak az volt a célja, hogy kiderítse, létezik-e egy láthatatlan világhatalom, egy „legfelsõbb kaszt”, ahogyan azt Julius Andan nevezi a könyvében.
Az elnök rövid hatásszünetet tartott. Megköszörülte a torkát.
- Nem tudom, mit hoz a jövõ, de arra kérem önöket, hogy tartsanak ki, bármi lesz is. Hölgyeim és uraim, barátaim, kérem, hallgassanak végig, mert nagyon fontos témáról kell önöknek beszélnem. A kormány titkos bizottsága arra az egyértelmû megállapításra jutott, hogy a legfelsõbb kaszt… létezik.
A bárban kitört a pánik."


Érdekes kurzus lehetett. Ha valaki netán jelentkezett volna az olvasóink közül, küldjön már nekünk egy beszámolót. Vajon ő is megtanult így írni? És ez fejlődés volt vagy visszalépés? Valamint - ami nem hagy nyugodni - mi mást próbáltak még tanítani neki az íráson kívül?

11:19 | link | vélemény | kisördög | Editor Diaboli | |

2006. január 26., csütörtök

0:22 | író | vélemény | miért írok? | MarquezUnread | |

2006. január 24., kedd

Ugyanakkor érdemes megfigyelni azt is, hogyan reflektál a howardi figura korának kegyetlen – gazdasági, morális-erkölcsi értékválsággal végletekig terhelt – valóságra és önmaga előképeire!

„Bizony más vadember ez, mint Defoe vagy Voltaire idealizált hősei a tizennyolcadik századból!” – írta róla egyik magyar kritikusa. – „De egy ponton mégis megegyezik azokkal: morálisan felette áll (minden erkölcsiség iránt közömbös rabló és gyilkos létére is) a civilizációnak. „Ez utóbbi ugyanis Howard beállításában nem más, mint gonosz varázslók praktikáiból felépült háló, s csak Conan fantasztikus képességeivel lehet védekezni ártalmaival szemben.” ***

S Uhrman Iván észrevételével egyetértve át is térhetünk második példánkra – amely egy részlet Novalyne Price Ellis One Who Walked Alone**** című memoárjából:

– Bob – szakítottam félbe végül –, sohasem írtál modern időkről? Modern hősökről? Mindig csak barbárokról meg régmúlt időkről?

– Dehogynem – mondta. – Csomó más karakterről is írok. Stephen Costigan, John...

– Miféle problémákkal szembesülnek?

Felkacagott: – Mágiával. Voodooval. Keleti mágiával.

Megborzongtam. – Miért épp ilyen problémákkal? Miért nem csak egy egyszerű, hétköznapi problémával, mint: "Ha megvolt az őszi gyapotszüret, veszek egy autót. Ámde aztán a gyapot fontja csak öt cent. Hogy vegyek így autót?" Tudod, hogy értem, egy olyan problémával, amilyennel 1932-ben szembesül az ember.

– Nem szeretsz a mágiáról olvasni? A voodooról? Miért, te lány, ez egyike az emberiség legősibb problémáinak.

* Robert E. Howard (1906-1936) emlékére.

** REH Clark Ashton Smith-nek, 1935. július 23-án elpostázott leveléből. Idézi Knight, George: Hard-Boiled Heroic Fantasist. In The Dark Barbarian: The Writings of Robert E. Howard, a Critical Anthology. Ed. Don Herron. Wildside Press, 1984. p. 121.

*** Uhrman Iván: Egy üzenet Középföldére

**** Price Ellis, Novalyne: One Who Walked Alone. Robert E. Howard: The Final Years. Donald M. Grant, 1986. p. 65.

...még az is lehet, hogy folytatása következik.

22:39 | író | vélemény | MarquezUnread | |

2006. január 19., csütörtök

A befelé forduló nemzedék

„Mindig van valami furcsán bűvöletes azokban a rossz versekben, amelyet a nagy költők írnak ifjúkorukban. Gyakran mindenki másnál fogékonyabbnak tűnnek koruk modorossága és kliséi iránt, különösen az olyan modorosságok és klisék iránt, amelyeket későbbi műveikben a legerőteljesebben fognak elutasítani. Éppen ezért korai munkásságuk gyakran kiválóan alkalmas arra, hogy fölfedezzük egy adott kor konvencióit, és belülről ismerjük meg problémáit, úgy, ahogy az írók érzékelik ezeket.

Minden nemzedék megírja saját rossz költészetét, ám napjaink fiatal költői olyan bonyolult és körülményes módon rosszak, hogy azt szinte megfogalmazni is nehéz. Szabadabbak és tudatosabbak minden elődjüknél, ám képtelenek fölülemelkedni passzivitásukon, ami pedig éppen ellentéte a szabadságnak és tudatosságnak. Erősen formalizáltak lehetnek, ám a dekórum iránti valódi érzék nélkül; szélsőségesen szabadok, anélkül, hogy éreznék merészségüket, részletekbe menően mesterkéltek a nyelv iránti valódi ízlés nélkül. Legjobb esetben körben forognak, mint egy ketrecben, egyenként leplezve le mítoszaikat, és folytatják az öröklött hibák leltárának gyarapítását. Legrosszabb esetben pózolnak, és az imitációt összekeverik a maszkkal, végeláthatatlanul és érdektelenül beszélnek önmagukról kifinomultan kölcsönzött referenciák segítségével. Mindkét esetben csapdában érzik magukat, azzal a homályos előérzettel, hogy a költészet önmagában véget vethet az elnyomatásnak (oppression), ha valaki újra hozzáférhetne az igazi szavakhoz. Mindeközben a nyelv zuhataga nehezen fedi el az alatta megbúvó steril csöndet."

Paul de Man, A befelé forduló nemzedék (1955)

In de Man, Paul: Olvasás és történelem. Válogatott írások. Fordította Nemes Péter. Osiris Kiadó, 2002. 7-14. ( The Inward Generation. In Critical Writings, 1953-1978 . Minneapolis, 1989, University of Minnesota Press, 12-17.)


küldte: Varga Illés


Egyúttal szeretnénk hírt adni arról, hogy némi szünet után ismét elérhető a Dokk.hu irodalmi kikötője, ahol szakértő esztéták és költők bontják karajra a vállalkozó szelleműek boncasztalra küldött verseit.

(Az idézet és a hír persze egyáltalán nem véletlenül került egymás mellé...)

8:17 | idézet | író | vélemény | költészet | Editor Diaboli | |

2006. január 17., kedd

Néhány szó a szépirodalomról, avagy kis disclaimer

A szépirodalmi művek gyakran bonyolultabbak az átlag lektűrnél, és korántsem a melodrámai cselekményvezetés a jellemző rájuk. A blogban eddig közölt cikkek nagy része lektűrökre feltétlenül, magasirodalmi művekre meg abban az értelemben igaz, hogy ha egy író nincsen tisztában a lehetőségeivel és a próza és az olvasók működésével, nem fog tudni úgy elrugaszkodni a szabályoktól, hogy meg is tartsa a közönségét.

A szépirodalmi művek olvasói toleránsabbak valamivel a csak lektűrt falóknál, bár más kérdésekben magasabbra helyezik a lécet. Többnyire jól viselik a hosszú leírásokat, ahol látszólag semmi nem történik, ha van valami az írásban, ami kárpótolja őket: egy jól megformált karakter, a mondatok szépsége és stílusa vagy valami érdekesség a gondolatokban.

Vannak, akik szeretik a Moby Dickben a cetológiai ismertetőt és a Háború és békét is könnyed esti szórakozásnak tartják. A cselekmény nem olyan létfontosságú a szépirodalomban, mint a lektűrirodalomban. A magasirodalmi művek gyakran valami erős érzelmet/gondolatot vagy kontrasztot helyeznek az írásmű fókuszába, tehát még az is előfordulhat, hogy hagyományos értelemben vett cselekmény nem is létezik.

Ha azonban a történetedben valami más áll a cselekmény helyén, akkor ez fogja elfoglalni a legfontosabb helyet (pl. kollázs, kontraszt), és ennek fogod alárendelni az írástechnikai eszközöket.

Ami írunk, nem szentírás. De úgy gondoljuk, hogy ha egy író nincsen tisztában az írástechnikai alapokkal, akár tanulta, akár ösztönösen alkalmazza ezeket, addig csak nehezen tud az arányok (és az olvasók) megőrzése mellett újítani, eltérni a normától. 

14:20 | vélemény | Editor Diaboli | |

2006. január 15., vasárnap

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 4. rész

Gagyigyár

 

Az előző részben talán kissé elragadtattam magam. De valld be, kedves idetévedt blogolvasó, ugye megfordult a fejedben, ilyet te is tudnál produkálni? Sőt, jobbat! Nagyon úgy tűnik, az autentikus kritika nemcsak az amatőr oldalakról hiányzik, de egyes, a kiadásra dolgozó írói műhelyekből, kiadók, szerkesztők részéről is.

 

Mit értek autentikus kritika alatt? Erős szerkesztést, amely kigyomlálja azokat, akik… mondjuk ki: nem tudnak írni. Akikből, ha művész nem is lesz soha, de még kiváló iparosember sem. Márpedig az igényes, szórakoztató ponyvát iparosok írják, és szükség is van rá, nincs ezzel probléma. Amellett, hogy a művészi ambíciókat dédelgetők más lapra tartoznak, az idézetek írói sem nem művészek, sem nem iparosok. Én inkább a frappánsabb és találóbb gagyigyáros kifejezést használnám.

 

Ha esetleg az idézetek kapcsán valaki azzal vádolna, hogy csak kiragadott szövegrészletek egy hosszabb műből, nos, az súlyos tévedésben van. Ha egy novellában/regényben olyat olvasok, mint a fentiek valamelyike:

1. nem túl valószínű, hogy a szöveg többi része hemingwayi, shakespeari stb. magasságokba szárnyalna,

2. „engem nem kárpótol az, hogy a könyv 2000 mondatából 1980 jó, ha 20 olyan, mint a kritikában idézettek” – írta egy hozzászóló az interneten.

Az illető talán nem is tudja, mekkora igazságot mondott ki. Hogyan is tetszhetne egy novella, aminek az utolsó bekezdéséig élvezem a történetét, az író stílusát, mikor az utolsó 2-3-4-5 sort – bár tudom, mit akar kifejezni (jobb esetben) – agyonvágja egy nem odaillő fogalmazással. Semmi sem változik, ha ez a 2-3-4-5 sor tetszés szerint a novella közepén, elején helyezkedik el. Egy művet egészében kell szemlélni, nem mondhatom rá azt, hogy ez a rész nagyon tetszett, de amaz meg agyonvágta, elrontva az egész műélvezetet. Sajnos azok az írások, melyekből az idézeteket bátorkodtam venni, a fennmaradó oldalakon is ugyanolyan szinten maradnak.

 

Mi lehet a megoldás? Ne olvassunk magyar fantasyt és sci-fit? Ha eddig nem említettem volna, igen, ezek mind magyar szerzők tollából származnak. Ötlettelen, stílustalan, klisés írások, melyek még mindig az ötvenes évek tolkieni elfjeinek és orkjainak bűvkörében élnek, ahogy a SF írók sem szívesen hagyják el a Marsot, vagy a végtelenbe tartó, hibernált-telepeseket szállító űrhajót.

 

Szerencsére azonban nem csak ilyen könyveket találni a könyvesboltok polcain. Ma már egyre szimpatikusabb, ha valaki nem angolszász név mögé bújik, hiszen úgyis tudják, magyar a szerző; akadnak, akik túllépnek az említett, klasszikusnak nem igazán tekinthető „hagyományokon”. Ám az olvasók bizalmát visszaszerezni vajmi kevés az esély. Hosszú időnek kell eltelnie, mire az emberek újra, egyre nagyobb számban mernek magyar szerzőtől fantasy könyvet kezükbe venni. Talán, ha visszaszorul egyszer a nagy tömegben kiadott, olvashatatlan könyvek mennyisége, az internetes publikációra kényszerülő gagyigyárosokkal szemben felértékelődnek a nyomtatott novellák és regények.

 

17:40 | író | vélemény | kisördög | miért írok? | EnVoice | |

Miért írok fantasyt? – avagy az „Ilyet én is tudok!”-elv a gyakorlatban 3. rész

Profik vs. Amatőrök mérkőzés és gála a boncnokon

 

Nem hiszem, hogy írónak kellene lennem ahhoz, hogy eldöntsem, amit olvastam, jó-e, vagy simán szemétre való. Még csak próbálkoznom sem kell, hogy ha jobbat írok, akkor kritizálhatok, vagy még rosszabb: azért írom mindezt, mert valójában mellőzött író vagyok, aki leszólja a többit, mert azok nyomtatásban megjelenhettek, én meg nem, pedig olyat, mint ők, én is tudok. Sőt. Mindez azonban felesleges, hiszen ha egyszerű olvasó vagyok csupán, akinek kicsivel magasabbak az elvárásai, az igényei (lehetőleg ne legyenek nyomdahibák 10db/oldal, felkiáltójelek 300db/oldal stb.) egy nyomtatásban megjelent könyv iránt (szóval legyen már olvasható az a szöveg), úgy gondolom, bátran megmondhatom a véleményét arról, amire pénzt áldoztam. Vagy legalábbis képes voltam szólni F/SF rajongó barátaimnak, ugyan adják már neki kölcsön ezt, vagy azt.

Következzék egy kis Reader’s Digest – avagy idézhető idézetek magyar F/SF módra, alátámasztandó, miről is beszélek. Figyelem, ezek nem az internetről származnak, hanem nyomtatásban, papíron, bekötve, címmel ellátva megjelentek.

 

„Egyféle bizsergés, de nem csupán a gerincén futkosott, mint máskor, ha megkívánt valakit, ha más férfiak a mellét, fenekét markolták; ez az érzet kiterjedt az egész testére, akárha beburkolta volna. Leginkább a pezsgőfürdőre hasonlított, de arra sem igazán.”

 

„Óvatosan, hogy az Ember ne jöjjön rá mesterkedésére, bekapcsolta az enrgrátor erősítőjét, totál kokszra adva blokkolta az Ember kisugárzását.”

 

„A könyv vastag, cirádás fedőlapjai megsárgult oldalakat rejtettek és a vékony, pergamenszerű lapokat régi kötés tartotta egybe. Nyomtatott szövege volt a könyvben, de valahogy furcsán. A sorok nem voltak egyforma hosszúságúak és tömbökbe rendeződtek. Elolvasott párat és észrevette, hogy néhánynak a vége összecseng, de erre nem volt jobb szava.”

 

„…már sokszor gondolt rá, milyen jó lenne itthagyni ezt az egész világot. Nem öngyilkosnak lenni, nem… de ha megjelenne egy UFO, és vele mehetne a Föld követeként másik naprendszerekbe… de szép is volna az! De bármilyen álmodozó volt, ebben nem hitt. Nem hitt az UFO-kban.”

 

„A kiképzőm szerint nagyon jól és vakmerően repültem. Követési gyakorlatban egyszerűen nem lehetett lerázni. Azonban kiváló repülőtudásom esztelen vakmerőséggel párosult. Szerencsére mindig felnéztem a kiképzőmre, ezért amikor tudomásomra hozta, hogy a vakmerőségem hamar a halálomat okozhatja, változtattam a stílusomon.”

 

„Míg én imigyen ügyködtem nyak fölött, ő aktivizálta magát: derék alatt. Mivelhogy én felülre összpontosítottam, alul ő vette át az irányítást: átkulcsolta lábaival combjaimat, s ritmikus mozgással ringva préselt magába, s lökdösött vissza. Átvettem: e mozgást.”

 

„Árnyseregek menetelnek

Dübörgő ég harsogja:

Makacs ember hogyha nevet

Tévedését markolja!”

 

„Holdak tánca, hogyha csatáz

Rőtre rótt penge dalol

Ernyedt lánca gyöngye varázs

Tenger árja felkarol.”

 

 „A légörvény elrántott, ösztönösen próbáltam megkapaszkodni az összeláncolt poggyászkocsik egyikében, de az ujjaim lecsúsztak a fémes felületről. Aztán kirepültem az ablakon a Mars felszínére. Kétségbeesetten próbáltam lélegezni, de nem volt mit! Ereim egymás után pattantak el a nyomáskülönbségtől. Csak másodperceim voltak hátra.”

 

„Ittam. Az ősgermán bajkeverő isten vidáman hahotázott a fülembe, megállás nélkül Asgardról, az istenek otthonáról és a Valhalláról fecsegett. Ittam. Mit tehettem mást… ittam az istenek serét. Körülöttem pedig tombolt a balatoni Ragnarök.”

 

„Senki sem gondolta, hogy a háború ilyen sokáig elhúzódhat. A legtöbben már a békés napokat is elfeledték, néha olybá tűnt, az emberek születésüktől fogva ölik egymást, és addig nem nyugszanak, míg újra el nem tüntetik önmagukat a létezés porondjáról. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! A csótányok, például…”

 

„Már derengett az ég alja, mikor megpillantottam Louisiana templomtornyát. Elfintorodtam. Emberek. Egy Istennek nevezett agyszülemény nevére hivatkozva visznek véghez piszkos cselekedeteket, és Isten árnyékában követnek el különféle bűnöket.”

 

 „Az ember fáradtan törölgette meg a homlokát a rázúduló szóáradat alatt.”

 

„Percekig üvöltött a kíntól, miközben porcikái papírként szakadtak szét a pudvás agyarak alatt. Ömlött, egyre csak ömlött drága, piros vére, és nem tudtam semmit tenni ellene. Meredten néztem végig, s csak akkor bírtam megmozdulni, amikor vége lett a szörnyű tornak.”

 

„…őrületes dühöt érzett, amiért a másik ezt teszi vele, minden bizonnyal jó előre kiszámítva a vadászat minden mozzanatát, de képtelen volt tovább vonni kifelé a kardját.”

 

Kedves cikkolvasó, a fentiek közt akadt egy idézet, amelyik nem jelent meg nyomtatásban, csupán az interneten nézelődők nagy örömére. Vajon ki tudnád-e választani azt az egy gyöngyszemet? (Az írástechnikailag indokolt megfejtéseket e-mailben várom, jutalom egy könyv, mely tartalmazza a fenti idézetek valamelyikét – azt az egyet kivéve természetesen.) Nos, ki a győztes a Profik vs. Amatőrök mérkőzésén? Az az érzésem, a közönséget egy jól irányzott K.O.-val sikerült leteríteniük.

 

17:39 | idézet | vélemény | kisördög | miért írok? | EnVoice | |

Bemutatkozás

Érted van, nem ellened. Utálj, tanulj - rajtad áll.

Tartalomjegyzék

• Az Irodalmi boncasztal tematikus tartalomjegyzéke

Kategóriák

• Bölcsesség
• Grammatika
• Humor
• Idézet
• Írástechnika
• Író
• Kisördög
• Költészet
• Közérdekű
• Kritika
• Link
• Miért írok...?
• Trükktár
• Vélemény

Írástechnika, nyelvtudomány

• MTA Nyelvtudományi Intézet
• Nádasdy Ádám: Modern talking
• Tanácsok SF/F íróknak
• Tanácsok SF/F íróknak 2.
• Nők az írásról
• Írók vallomásai
• Writer's net
• Orson Scott Card írástechnikai cikkei
• Alicia Rasley írástechnikai cikkei
• Writing.org
• Holly Lisle tanácsai
• Cikkek írástechnikáról (Victoria Crayne)
• Korrektorblog
• Right Writing
• Magyar fan fiction oldal

Írói műhelyek

• Cohors Scriptorium
• Delta Műhely
• Első Kötet Műhely
• Fantasya Novellárium
• Fictiongarden
• Hatodik Bugyor
• Karcolat
• Moonshadow
• Napvilág Íróklub
• Scriptorium Harmadik Kör
• Scriptorium Ötödik Kör

Online irodalmi magazinok, kritikák

• Aurin
• Dokk, irodalmi kikötő
• Endless
• Kaláka
• kARTc
• Litera.hu (ajánlott)
• Látó
• Napsziget
• Papirusz
• Internet Writing Journal

Szerkesztés, irodalom, limlom

• The Mumpsimus (ajánlott)
• Making Light
• Elbaltázott szinopszisok
• E-editors

Egyéb

• freeblog.hu
• blogring

Régiek

• 2011. 11. 01.
• 2010. 09. 01.
• 2010. 06. 01.
• 2010. 04. 01.
• 2010. 01. 01.
• 2009. 12. 01.
• 2009. 08. 01.
• 2009. 07. 01.
• 2009. 05. 01.
• 2009. 03. 01.
• 2009. 01. 01.
• 2008. 12. 01.
• 2008. 11. 01.
• 2008. 10. 01.
• 2008. 08. 01.
• 2008. 05. 01.
• 2008. 04. 01.
• 2008. 03. 01.
• 2008. 02. 01.
• 2008. 01. 01.
• 2007. 12. 01.
• 2007. 11. 01.
• 2007. 10. 01.
• 2007. 09. 01.
• 2007. 08. 01.
• 2007. 07. 01.
• 2007. 06. 01.
• 2007. 05. 01.
• 2006. 12. 01.
• 2006. 11. 01.
• 2006. 10. 01.
• 2006. 09. 01.
• 2006. 08. 01.
• 2006. 07. 01.
• 2006. 06. 01.
• 2006. 05. 01.
• 2006. 04. 01.
• 2006. 03. 01.
• 2006. 02. 01.
• 2006. 01. 01.
• 2005. 12. 01.
• 2005. 11. 01.
• 2005. 10. 01.
• 2005. 09. 01.
• 2005. 08. 01.
• Jelen

Levél a
szerkesztőknek

• Editor Diaboli
• Inquam

Cikkírók

• Editor Diaboli
• EnVoice
• Hanna
• Inquam
• MarquezUnread

Egyéb

• RSS feed

Reklám

• 

http://boncnok.freeblog.hu// a freeblog jóvoltából.