Irodalmi boncasztal

2009. július 6., hétfő

Kritikai irányzatok

Gyorstalpaló a kritikai irányzatokról és némi magyarázat arra, miért mennek ölre a kritikusok és olvasók egy-egy könyv kritikája alatt.

A formalista kritika az irodalmat olyan autonóm emberi tudásformának tekinti,eszerint egy vers vagy novella nem elsősorban társadalmi, történelmi vagy életrajzi dokumentum, hanem olyan irodalmi mű, amelyet csak saját belső irodalmi jellemzői függvényében lehet megérteni, vagyis a szövegben található elemek segítségével. Legfontosabb eszközük az ún. close reading (szoros olvasás).

Az életrajzi kritika középpontjában az a felismerés áll, hogy az irodalmat valós személyek írják, és az író életének megértése segíthet az olvasóknak jobban megérteni műveit. Az író életének ismeretében elemzi az írásokat, ennek veszélye az, hogy az író nem tiszta formában szövi bele munkáiba az életében tapasztaltakat, hanem átírja azokat a nagyobb irodalmi hatás érdekében.

A történelmi kriticizmus a társadalmi, kulturális és szellemi kontextus segítségével próbálja analizálni az irodalmi műve. Ezek a kritikusok kevésbé törődnek foglalkoznak a mai kor embereire gyakorolt hatással, inkább azt kutatják, hogy az eredeti olvasóközönségre milyen hatással lehetett a mű.

A pszichológiai kritikában három megközelítés uralkodik: az első a művészet kreatív folyamatait vizsgálja. A második egy bizonyos író pszichológiai tanulmányát állítja össze. A harmadik a fikcionális karakterek pszichológiai elemezése.

A mitológiai kritika interdiszciplináris megközelítés, amely azt tanulmányozza, hogy az egyéniképzelet miként használja a szimbólumokat és helyzeteket, akár tudatosan, akár tudat alatt. A koncepció az archetípus lét, amely olyan szituáció, helyzet vagy kép, amely mély, univerzális reakciót vált ki. Az archetipikus szimbólumok azonosításával ezek a kritikusok az egyes szövegeket irodalmi művek tágabb halmazához kapcsolják.

A szociológiai kritika az irodalmat a kulturális, gazdasági és politikai kontextusban vizsgálja, és elemzi a kulturális, gazdasági és politikai értékeket, amelyeket a mű képvisel. Ennek válfaja volt a marxista kritika, amely elsősorban a művészet gazdasági és politikai elemeire összpontosított.

A gender kritika azt vizsgálja, hogy a szexuális identitás hogyan befolyásolja az irodalmi művek alkotását és fogadtatását.

Az olvasói válasz (reader-response) alapú kritika megkísérli leírni, mi megy végbe az olvasó fejében, miközben egyadott szöveget olvas. Kritikusai abban hisznek, hogy egy szöveg sem létezik az olvasói értelmezéstől függetlenül.

A dekonstruktivista kritika elveti azt a hagyományos alapvetést, miszerint a nyelv a valóságot képezi le, következésképpen az irodalmi műveknek sincsen egy meghatározott jelentése. A dekonstruktivisták a "mit mond a mű" kérdésénél fontosabbnak tartják a "hogyan mondja" kérdését.

7:00 | kritika | Hanna | |

2009. május 26., kedd

Az elbeszélés alapelvei

Bill Johnson szerint, amikor egy történetről beszélünk, gyakran a cselekmény és a karakterek felől közelítjük meg. Míg ezek valóban a leginkább szembeötlő alkotóelemei, a jó történet alapjait sem szabad szem elől téveszteni – ezek nélkül az elbeszélés szétesik.

Az alapelvek a következők:

1. Az emberek igénylik a történeteket.

A történet egy olyan világ, ahol minden karakternek, cselekvésnek és történetelemnek szerepe van – emiatt gyökeresen eltér az élettől, ahol a tényeknek és történéseknek nem mindig van látható értelme vagy megoldása. Mivel a való élet kiszámíthatatlan és szeszélyes, a legtöbb embernek szüksége van arra, hogy értelemmel ruházza fel az életet, és ezt a célt szolgálja az elbeszélés. Olyan útra viszi az olvasókat, amely életszerű szituációkra kínál megoldást és lezárást.

2. A történetek kielégítik az emberek vágyát a megoldás és beteljesülés iránt.

A történetek eleget tesznek annak az emberi szükségletnek, hogy az élet értelemmel rendelkezzen. Minden történet, legyen egyszerű vagy bonyolult, ebből a szükségletből táplálkozó téma körül forog. Megtapasztalhatjuk a különböző érzelmeket, fölfedezhetjük a világot, még ha az képzeletbeli is.

3. Olyan premissza felállítása, ami meghatározza a történet témáját, haladási irányát és beteljesülését.

4. A jól megírt történet tartja magát a céljához.

A történet világában minden elemnek összhangban kell lennie a premisszával. Ezeket az elemeket a mesélő rendezi el, hogy egy bizonyos fajta beteljesülést valósíthasson meg az olvasók körében. Ha a történet haladási iránya bizonytalan, még akkor is, ha ez a túlságos életszerűségből is adódik (vagyis az események nem vezetnek sehová és ötletszerűek), az olvasók elvesztik érdeklődésüket.

5. A történet elemei bizonyos sorrendben következnek egymás után.

Az elbeszélő úgy rendezi el a történet elemeit, hogy drámai hatást elérve eljusson a történet beteljesüléséig.

6. Az itt és most érzése növeli a jó történet hatását.

Ha az író a történethez hűen ír, megteremti az itt és most érzését az olvasóban. Az olvasó bevonása nem a részletekben rejlik per se, hanem abban, hogy a történet drámai cselekménye fontossá és érzékletessé teszi ezeket a részleteket. Kell, hogy legyen oka is az olvasó kapcsolódásának.

7. A történet szerkezetének megértése.

A történetelemek meghatározott szerkezetekbe rendezhetőek, így például egy kriminél a történet elején következik be a bűntény, a történet folyamán derül ki, mi a tét, és a végén választ kapunk a „ki a gyilkos” kérdésére. Egy horrortörténetben a karaktereknek cselekedniük kell, különben meghalnak. Romantikus regénynél az olvasó tudja, mi lesz a történet vége, de a szerelem kibontakozása érdekli, a végkifejletig elvezető út.

8. Utánzás.

Jó történeteket véve alapul a tapasztalatlan író is hasznosítani tudja a szerkezetüket uraló alapelveket.

9. A szerző tapasztalatai az életről.

Mivel a szerző maga is megtapasztalta már az alapvető érzelmeket, ezeket a tapasztalásokat eszközként fölhasználhatja.

10. Az elbeszélés mestersége.

Az író szavak segítségével hoz létre képeket. Ehhez bírnia kell a nyelv ismeretével, tudnia kell, hogyan alkalmazzon metaforákat, hogyan alkosson érzékletes leírásokat, erős dialógusokat, mint ahogy egy mesterember is tudja, hogyan használja szerszámait. Az írónak a szavak mesterévé kell válnia.

11. Technikai tudás.

Az írónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie az ábrázolt környezetről. Ha az író kamuzik, és az olvasó rajtakapja, félreteheti a történetet.

12. A vágy, hogy az ember mesélővé váljon.

Az emberek többségükben nem azért lesznek írók, hogy hírnévre, pénzre vagy tekintélyre tegyenek szert, bár van, akinél ez a motiváció, és sikerrel is jár. Sokkal gyakoribb, hogy az emberek azért írnak, mert van mondanivalójuk. Az írók első olvasói ők maguk. A kezdő szerzők hibája, hogy az írás iránti lelkesedésüket összetévesztik az olvasóközönségben szított érzelmek megidézésének képességével.

13. Érteni kell a karakterek szerepét a történetben.

A karakterek látható és konkrét formába öntik a cselekmény mozgását. A mesélőnek azonban el kell különítenie a történet lényegét attól, ami a karakterek számára kockán forog. A gyenge karakterek gyakran nem viszik előre a cselekményt, mozgás nélkül pedig nincs dráma, sem beteljesedés, következésképp olvasóközönség sem.

14. Érteni kell a cselekmény működését, hogyan válik a történet mozgása drámaivá.

A cselekmény célja, hogy a történet drámai mozgását láthatóvá tegye a karakterek gondjainak bevonásával, amelyeket a történet tétjével fűz össze. A karaktereket ráveszi, hogy oldják meg a történet problémáját, miközben cselekmény generálta események akadályozzák cselekvésüket. Ahogy a karakterek egyre nagyobb nehézségekkel szembesülnek, annál nagyobb céltudatossággal formáljáka történet végkifejletét, így halad a történet a beteljesülés felé.

A történet cselekményének leírása nem ugyanaz, mint a történet alapvetésének leírása, de a történet mozgásának megértéséhez meg kell vizsgálnunk, mi mozgatja a történet cselekményét.

15. Meg kell érteni a nézőpont fogalmát.

Az alapkérdés: hogyan teszi drámaibbá és konkrétabbá a történet mozgását egyik nézőpontkarakter a másiknál? Melyik nézőpontkaraktert válasszam? Tegyük fel magunknak a kérdést: ennek a karakternek a használata segíti-e az olvasót abban, hogy magáévá tegye a feszültséget, és a történet végkifejlete erősebb lesz-e? A nézőpontváltások frissebbé tehetik a történetet, de nem szabad elfelejteni, hogy az olvasónak azonosulnia kell a történet mozgásával, és a hirtelen váltások kizökkenthetik. Az a nézőpontkarakter, amelyik nem teszi drámaibbá és erősebbé a történetet, gyenge.

Az írónak tudnia kell, a történet mélyebb szinten miről szól, és hogyan lehet elvinni a végkifejletig úgy, hogy az olvasók számára beteljesülést jelentsen.

7:28 | írástechnika | Editor Diaboli | |

A nagyok is...

Még a nagyokkal is előfordul néha, hogy elutasító levelet kapnak. Az alábbi levél, amelyet Ursula K. Le Guin ügynöke kapott A sötétség balkeze című regényre, talán felvidítja azokat, akik nemrégen kaptak elutasítást:

„Kedves Miss Kidd,

Ursula K. Le Guin rendkívül jól ír, de sajnos a kiemelkedő minőség önmagában nem elég, hogy ajánlatot tegyek a regényre. A könyvet annyira túlbonyolítja az utalások és információ részletessége, a közbeékelt legendák relevanciájuk mellett olyannyira bosszantóak, hogy a történet cselekménye reménytelenül lelassul és a könyv végül olvashatatlanná válik. A történet annyira száraz és levegőtlen, annyira szétesett a ritmusa, hogy mindazt a drámát és izgalmat, ami a regényben benne lehetett volna, teljesen felhígítja a javarészt idegen ballaszt. Mindenesetre köszönöm, hogy ránk gondolt. A sötétség balkeze kéziratát mellékelten visszaküldöm.

Tisztelettel,

a Szerkesztő

1968. június 21.”

6:59 | író | kisördög | Hanna | |

2009. május 21., csütörtök

G. R. R. Martin a horrortörténetekről

"1986-ban a Dark Harvest részére szerkesztettem a Night Visions 3 horror antológiát. A bevezetőben a következőket írtam: <Azok, akik azt állítják, hogy ugyanazon okból ülünk fel a hullámvasútra, mint amiért horrortörténeteket olvasunk, nem értik a lényeget. Onnan a legjobb esetben is csak egyszerű adrenalinfröccsel szállunk ki, márpedig a fantasztikum nem erről szól. Igen, egy igazán rossz horrorsztoritól ugyanúgy hányingert kaphatunk, mint a hullámvasúttól, de a hasonlóság ebben ki is merül. A fantasztikumban valami olyasmit keresünk, amit egy vidámparkban nem kapunk meg.

Egy jó horrortörténet félelmet kelt bennünk. Ébren tart minket éjjel, beférkőzik álmainkba, és új értelmet kap tőle a sötétség. Rémület, rettegés, iszonyodás, hívd ahogy akarod, mind ugyanonnan ered. De kérlek, ne téveszd össze az egyszerű émelygéssel. A nagyszerű történetek, amelyek sokáig megmaradnak bennünk, megváltoztatják az életünket, sosem azokról a dolgokról szólnak, amelyekről íródtak.

A rossz horrorsztorik belebonyolódnak a vámpírok kinyírásának hatféle módozatába, vagy érzékletesen mutatják be, miként ették meg a patkányok Billy nemi szerveit. A jó horrortörténetek ennél többről szólnak. Reményről és kétségbeesésről, szerelemről és engesztelhetetlen gyűlöletről, szenvedélyről és féltékenységről. Barátságról és ifjúságról, szexualitásról és dühről, magányról és elidegenedésről és pszichózisról, bátorságról és gyávaságról, az emberi elméről, a testről és lélekről magáról. A jó horrortörténetek arra késztetnek minket, hogy megnézzük tükörképünket sötét, görbe tükrökben, amelyekben elmosódottan megpillantjuk a minket zavaró dolgokat, azokat, melyeket valójában nem akarunk látni. A horror az emberi lélek sötétjébe hatol, feltárja félelmeinket és a haragot, melyekkel együtt élünk.

Ám ahogy a sötétség értelmezhetetlen fény nélkül, a horror is semmitmondó szépség nélkül. A legjobb horrortörténet elsősorban történet, és csak másodsorban horror, és bár nagyon is ránk ijeszt, ennél többet nyújt számunkra. Van helye bennük a könnyes nevetésnek éppúgy, mint a sikolyoknak, dicsőségnek és gyöngédségnek, vagy a tragédiának. Telve vannak nem csak az egyszerű félelemmel, de az élet végtelen változatosságával, szerelemmel és halállal és születéssel és reménnyel és bujasággal és transzcendentálissal, a tapasztalás és az érzelmek széles skálájával, melyek együtt alkotják az emberi lényt. Szereplőik emberek – emberek, akiket a képzeletünk hoz létre, emberek, akik körülvesznek minket, emberek, akik nem csak azért vannak, hogy erőszakos, tömeges mészárlás tárgyaivá váljanak a negyedik fejezetben. A legjobb horrortörténetek az igazat mondják.> – Húsz éve írtam ezt, de most is kiállok minden szóért."

13:24 | idézet | EnVoice | |

2009. május 10., vasárnap

Hogyan írjunk? Új honlapok

Regényírással, de főleg forgatókönyvírással foglalkozik a Pannonscript. Szerkesztője, Árva Attila egy online sztoriszerkesztő programot is ígér, valamint saját fejlesztésű szoftvert íróknak, költőknek, dalszövegíróknak. Az oldalon jelenleg rövidebb cikkek találhatóak az írásról és a forgatókönyvekről.

A regenyiras.hunstar.hu pdf-ben küldi el a feliratkozóknak leckéit, amelyek Duncan Shelley íróiskolájának anyagára épülnek. (Duncan Shelleyről információk találhatóak itt, a blogjában, illetve a Google-ban a "Duncan Shelley + szcientológia" keresőszavak beütésével.) A feliratkozás ingyenes, a bevezetőt már meg is kapták az érdeklődők. Saját felelősségre.*

*Amennyiben az Irodalmi Boncasztal visszaélésről, toborzásról és más effélékről szerez tudomást, arról hírt fog adni.

8:16 | link | Hanna | |

2009. március 25., szerda

Könyv dióhéjban

Amennyiben komolyan gondoltad a külföldi megjelenést, íme egy újabb lehetőség, hogy felhívd (angol nyelvű) kéziratodra a figyelmet: a The Knight Agency pályázatot írt ki a legjobb három mondatra, amellyel egy könyv jellemezhető. Legfeljebb 150 szóval, három mondatban összegezd regényed történetét, és küldd el az ügynökségnek. A legjobb huszat az irodalmi ügynökök bekérik és véleményezik – talán még meg is tetszik nekik. A határidő 2009 április 20.

2009. március 11., szerda

Mutasd magad!

Felfedezésre váró író vagy? Netán szerkesztő, irodalmi ügynök? Vagy csak egy lelkes olvasó, aki szeret ingyen (és legálisan) könyveket olvasni a világhálón?

A HarperCollins egyedülálló rendszert dolgozott ki a tömegesen érkező kéziratok problémájára: létrehozta az Authonomy tehetségkutató oldalt. Az Authonomy működése meglehetősen egyszerű: a regisztrált tagok feltölthetik az oldalra a regényüket, amelyet aztán más tagok és arra tévedő olvasók elolvasnak, véleményeznek, értékelnek. Mivel a tagok között több szerkesztő és ügynök is található, ilyenformán publikusan fölkelthető azok érdeklődése is, akiknek amúgy is küldött volna az ember bemutatkozó levelet. A HarperCollins szerkesztői tanácsa minden hónapban megnézi az öt legjobbnak értékelt új regényt és véleményt ír róla – és mivel az oldal célja, hogy új tehetségeket fedezzenek föl, azokat a kéziratokat, amelyek valóban megragadták a figyelmüket és látnak benne lehetőséget, meg is veszik, mintha csak egy ügynökség ajánlotta volna be.

A lehetőség adott. Éljetek vele.

2009. március 2., hétfő

Ide a következőt!

Naponta érkeznek a Boncasztal szerkesztőségébe a felháborodott levelek: hol a következő bejegyzés? Mikor írtok már? Azt ígértétek, rendszeresen frissítetek! Mit tehet ilyenkor az ember?

Mondjuk bevallja, hogy a fentiekből egy szó sem igaz. De mi nem is írunk olyan regényciklusokat, amelyek több köteten át mesélnek el - egyetlen történetet.

Először George R. R. Martin borult ki (de főleg negyvenkilenc perccel később). Igen, az itthon is népszerű sorozat következő kötete, a Dance with Dragon késik. Igen, korábbra és biztosra ígérte. De ha az ember hatvan éves, és be akarja fejezni a történetét, akkor a lehető legrosszabb megoldás az, ha reggeltől estig csak azt csinálja.

A bejegyzésre reagált John Scalzi is, aki egyrészt kifejtette Martin hasonlatait, másrészt így foglalta össze a dolgot: a rajongók választhatnak. A rajongók vagy kapnak egy könyvet, amin ott lesz Martin neve, szinte most azonnal, vagy türelmesek lesznek, és várnak addig, amíg az író be nem fejezi a következő részt úgy, ahogy ő szeretné.

Charles Stross technikai oldalról közelíti meg a kérdést. Saját tapasztalatára építve elmagyarázza, mi a különbség az olyan sorozat között, ahol minden regény egy önálló, lezárt történet (mint a Tarzan regények, vagy Drizzt kalandjai), és egy olyan nagyívú történet között, amely több regényen át szövi a szálakat (Mint Martin Jég és tűz dala, Stross Merchant Princes-e vagy mondjuk a Gyűrűk Ura). A reakciók közül ez az, ami a "száraz, technikai részletekbe" is belemegy, mindenképpen érdekes olvasmány.

Patrick Rothfuss meg jól időzített. A Name of the Wind szerzőjétől a rajongók hasonlót követelnek, mint Martintól: ide a következő részt, lehetőleg máma még!

Rothfuss meg válaszol - képregényben. Érdemes elolvasni, ha egy jót akarunk nevetni.

Legvégül pedig álljon itt Nick Mamatas tanácsa Martinnak:

"Szia George!

Figyelj, egyszerűen csak írjál még egy bejegyzést, amiben elmeséled mindenkinek, hogyan végződik a bazihosszú fantasy-sorozatod.

Erre majd elhallgatnak a türelmetlenkedő rajongók.

Ha nem tudod, mi lesz a vége, találj ki valamit most rögtön.

Remélem, tudtam segíteni:

NM"

(Nekünk meg a tor.com segített, amikor egy bejegyzésbe gyűjtötte a linkeket.)

2009. január 20., kedd

Így ír Wyquin

Ahány ember, annyiféleképp fog bele egy történetbe. Van, aki a karakterekre gyúr, főleg, ha természetes érzékkel, empátiával áldotta meg a sors, mintegy beleéli magát a szereplők jellemébe, helyzetébe, míg mások szigorú logikai utat választanak, és igyekeznek racionális döntéseket hozni az általuk kreált személy puszta érdekeit szem előtt tartva. Van, aki elhanyagolja a karaktereket, és inkább a fordulatos cselekményre, vagy a háttérre, a világra, a hangulatra épít, van, aki a párbeszédeket kedveli a leírásokkal szemben és fordítva. Talán az a legjobb persze, ha a "mindenből egy kicsit" elvet valljuk. Igaz, ez nem egyszerű.

Wyquin indított egy blogot, amelyben - szándékai szerint - összehozza "a hagyományos írást a blogregénnyel, az írást az írás tanításával, az írót az olvasóval. Én vállalom, hogy egy történet megírásának minden részletét, az ötlettől a kész kéziratig megosztom veled, te pedig, ha van kedved, szállj be a játékba!"

Wyquin tervei szerint egy sci-fi történetet szeretne írni a blog olvasóinak aktív közreműködése mellett. Nem egészen bepillantás egy gyakorlott, mindentudó mester műhelyébe, a szerző maga is tanulni, gondolkodni szeretne, eszmecserét folytatni másokkal. Tanulságos lehet bárkinek, aki szeretné tudni, milyen változásokon esik át a szöveg, míg elnyeri végleges formáját, bárkinek, aki szeretné tudni, hogyan ír Wyquin.

A szerző az alapoktól kezdi, sci-fi esetében ugyanis hatványozottan fontos a logikus, jól felépített háttér.

A bejegyzések nyomon követhetők a http://fold2682.rpg4.me/ oldalon.

20:32 | írástechnika | EnVoice | |

2009. január 3., szombat

Scalzi on Writing - Scalzi az írásról

Avagy: You're Not Fooling Anyone When You Take Your Laptop To A Coffee Shop: Scalzi on Writing. (Nem csapsz be senkit, ha lecipeled a laptopodat a kávézóba: Scalzi az írásról - mondd ki egy levegővel!).

Először is: kicsoda Scalzi? John Scalzi főállású író. És regényeket is ír (ez az is még fontos lesz). Alig pár éve robbant be a scifi-köztudatba Old Man's War című Heinlein utánérzésével. A sorozat azóta egy ifjúsági regénnyel tetralógiává bővült (a harmadik rész alig tucatnyi szavazattal maradt le az idei Hugo díjról). Nem sokkal később, az Androidálomban (The Android's Dream) pedig megmutatta, hogy van még humoros scifi Douglas Adams után is.

De az írást nem scifi regényekkel kezdte: több éven át írt ismertetőket, kritikákat évtizedes tapasztalata van online újságíróként - igazi hivatásos.

Ez az, ami könyvét kiemeli a többi írástechnikai tankönyv közül: a karakterábrázolás, cselekménybonyolítás, leírások csínyja-bínja helyett egyetlen dolgot próbál átadni: az egészséges hozzáállást az íráshoz, mint hivatáshoz.

Ó, persze a könyvben találhatunk írói tanácsokat is: ezt össze lehet foglalni a következő pár szóban: tanuld meg a nyelvtan alapjait, és utána írjál, írjál, írjál.

Scalzi még a tintánál is piszkosabb dologgal foglalkozik: például a pénzzel. Miért ne add fel az állásodat az első regényszerződésnél, egyáltalán, miért köss szerződést a regényedre, mit írjál (röviden: mindent, amiért fizetnek és nem ütközik a lelkiismereteddel), hogyan fogadd és mire használd a kritikát, és így tovább. Csupa olyan téma, amiről az Írás Művészetét (így, nagybetűvel) taglaló művek mélyen hallgatnak.

Ám mindez csupán a kötet harmada. Kaphatunk még hasznos tanácsokat arról, hogy mit ne csináljunk íróként (például ne hazudjunk akkor, amikor megkörnyékezünk egy szerkesztőt), illetve külön rész jut a scifivel foglalkozó esszéknek (nem kell megijedni - habár a szerző végzettsége szerint filozófus, a "mi a scifi?" és a "szépirodalom-e a scifi" féle elmélkedéseknek maximum egy-egy gúnyos félmondat jut.

Scalzi tehát olyan valaki, aki tudja, hogy adja el magát - és ez egyben a könyv hátránya is. Ugyanis a kötet a Whateveren publikált, írással foglalkozó esszékből válogat. Ez egyrészt azt jelenti, hogy sikerült ránk sóznia egy olyan, ingyen olvasható szöveget, amiért vagy kemény dollárokat fizettünk, vagy megúsztuk valamivel kevesebbért.

Másrészt viszont az összes esszé önmagában megállja a helyét. Ez blogbejegyzésként előny, kötetben rendezve azonban azt eredményezi, hogy már ötödszörre olvassuk mikor és hogyan döntötte el, hogy író lesz, hogyan váltott egy papírújságból az online médiára, vagy miért lett szabadúszó. Az esszék egy része aktualitását veszti: igen, érdekes, amit Scalzi gondol a celeb-bestsellerekről, de ki a franc az az Amber Frey?

Azt sem érdemes elhallgatni, hogy - nem meglepő módon - a könyv mindvégig az angolszáz (pontosabban az amerikai) piaccal számol, úgyhogy ha nem kezdünk el hirtelen angolul írni, akkor bizony mindent át kell számolni magyar árakra, példányszámokra és honoráriumokra.

Aki rendszeres olvasója a Whatevernek (érdemes), annak sok (vagy akár minden) szöveg ismerős lehet. Aki viszont most ismerkedik Scalzival, az szerezze be egy regényét - vagy ezt a könyvét az írásról.

2008. december 29., hétfő

Szex a fikcióban

Korábban már írtunk a szexjelenetekről, de sosem hátrány ilyen irányú érdeklődésünket (természetesen írásról beszélünk!) minél részletesebben kielégíteni.

Steve Thompson is alaposan körüljárja a témát cikkében:

Először is: nem muszáj szexet alkalmazni az írásban, noha kétségtelenül jobban eladhatóvá teszi a terméket. Az öncélú és funkciótlan szexjelenet azonban egyáltalán nem fogja lenyűgözni az olvasókat – a feladat éppen ezért az, hogy megtaláljuk az írásunkban azt a helyet, ahol a szex szerves része lehet. A téma is jelentősen befolyásolja, van-e szükség szexjelenetre egyáltalán. Ifjúsági könyvbe például nem javasolt nyílt szexjeleneteket beletenni, és fantasy és sci-fi írásokban is csak akkor szerepelnek, ha valamilyen módon előremozdítják a cselekményt. Mindig gondoljuk át, kiknek szánjuk az írást és hogy a célközönség mennyire értékelne egy szexjelenetet.

Fontos észben tartani, hogy a szexjelenetet legtöbbször érzelmi csúcspontként alkalmazzák az írók, ezért ugyanúgy föl kell vezetni őket, mint más csúcspontokat. Sok esetben már a könyv elejétől fogva várja az olvasó a két főszereplő egymásra találását, és ennek tetőzése lehet a szeretkezés. Ugyanígy lényeges, hogy a csábítás illetve a szexet megelőző események sokszor fontosabbak, mint maga az aktus, és nem feltétlenül van szükség arra, hogy naturálisan leírjuk, melyik végtag hova kerül – elég a felvezetés. A legtöbb fikcióban a szexjelenetek csupán az intenzív érzelmek melléktermékei.

További figyelmeztetés Sean Lindsay-től, aki szerint lényegében minden szexjelenet öncélú:

A szexjelenetnek csak akkor van értelme, ha lényeges információkat közöl a karakterről vagy az emberi lélekről. Végtére is minden, amit a szexről tudni akarunk, pár kattintással elérhető az interneten.

Egy szexjelenet akkor öncélú, ha az író azért írja, mert meg akarja írni, nem pedig mert előremozdítja a cselekményt. Ha nem változtat meg semmit és nem tár fel semmit, akkor öncélú. Pont. (Ez egyébként nem csak szexjelenetekre igaz, hanem például az erőszakos jelenetekre is – bizonyára mindenki találkozott már több tíz oldalra rúgó csatával, ahol semmi más nem történt, mint az író leírta, ki hogyan halt meg.)

Öncélú szexjelenetek is szerepelhetnek az írásban, ha nem túl hosszúak vagy olyan jól vannak megírva, hogy az olvasó megbocsátja az írónak őket. A terjedelmük nem lehet nagyobb arányaiban, mint más jeleneteké – ha a nézőpontkarakter általában szűkszavúan írja le az eseményeket, nem válhat terjengőssé a véres vagy erotikus jelenetekben sem. A következetesség megőrzése fontos, az író nem kerülhet előtérbe a karakter rovására.

Az öncélúság elkerüléséhez folyamatosan tegyük fel magunknak a kérdést: mi tartozik a történethez, mire van szükség a szereplők és a világ árnyalásához, fejlesztéséhez, a történet irányításához.

Ha pedig szükséges, nyírd ki a kedvenceidet.

9:59 | írástechnika | Hanna | |

2008. december 12., péntek

Freestyle gyorstalpaló

Mi az a freestyle rap?

Átadom a szót a szakértőnek:

"[A] rap mint műfaj legfontosabb gyökere a battle rap, a freestyle párbaj, amely kultúrantropológiailag a ritualizált rangsorteremtő agresszió művészi megnyilvánulási formája az orális hip-hop szubkultúrán belül."

Oké, de mit érdekli mindez az egyszeri írni tanulót?
A válasz egyszerű: a freestyle rap nem csak rögtönzés; folyamatos, éjjel-nappali szövegben gondolkozást jelent, szókincs-bővítést, nyelvi játékokat és folyamatos számonkérést: a rögtönzött szöveg megengedi a hibát, de azzal, hogy egyenletesen aktívan tartja a szövegteremtő-alközpontot, hordozható írásgyakorlatként fejleszti a technikát.

Nem kell, hogy hivatásunkká váljon, nem kell, hogy szeressük a rapet, de mindenképpen érdemes elolvasni a Rapnyelv Freestyle alapozóját. Innentől Ateesh:

"Néhányan megkerestek, hogy adjak tippeket: hogyan fejlesztheti egy kezdő rapper a freestyle-technikáját, a rímkészségét, a flow-ját.

(...)

Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy aki tudja, az csinálja, aki meg nem tudja, az tanítja... :) Én nem vagyok rapper, freestyle-ozni meg különösen nem tudok, de azért tudok tippeket lopni innen-onnan, amelyeket szívesen megosztok mindenkivel, aki meg szeretne próbálkozni ezzel a hihetetlenül szórakoztató, szellemes, kreatív önkifejezési formával."

A folytatást elolvashatjuk a Rapnyelven.

2008. december 8., hétfő

Frissült a tartalomjegyzék

Kedves Olvasók!

Végre sikerült újralinkelni a cikkeket, ezért ismét használható az Irodalmi boncasztal tartalomjegyzéke. Amennyiben maradtak volna törött linkek, kérlek, jelezzétek!

Köszönjük!

11:37 | közérdekű | Editor Diaboli | |

Egri Lajos: A drámaírás művészete

Az Irodalmi boncasztal három éve megígérte, hogy amint hozzájut Egri Lajos valamelyik írástechnikai könyvéhez, azonnal beszámol róla. Hatvan év késéssel végre magyarul is megjelent, ezért szeretnénk minden írással foglalkozó blogolvasónkat arra buzdítani, hogy vegye meg, mert megéri. Hogy miért is?

Annak ellenére, hogy a könyv több mint fél évszázados (a magyar fordítás az 1960-as, szerző által átdolgozott és frissített kiadás alapján készült), a benne foglaltak egy fikarcnyit sem tűnnek avíttnak, túlhaladottnak. Köbli Norbert fordítása hűen visszaadja az eredeti világos és lényegretörő magyarázatokat, és megfelelő szakszavakat talált az azóta már elterjedt terminológiára (premissza, válság, támadáspont, átmenet).

A könyv a drámaírással foglalkozik, és példáit is a színház világából hozza (nem csupán a jó, de a hibás darabokat is kielemezve) ám a lefektetett szabályok ugyanígy érvényesek a regények és filmek szerkezetére. Egri Lajos újítása abban rejlik (és ezért válhatott könyve alapművé), hogy az addig uralkodó arisztotelészi drámai vezérelvet (a cselekmény fontosabb, mint a karakter) újra cserélte, melynek alapja a premissza és a karakterek egysége. A cselekmény szerinte a karakterek közötti ellentétekből fakad, és akkor lesz teljes, ha követi az írásmű premisszáját (korábban írói ígéretként is emlegettük).

A könyv elsőként tehát a premissza fogalmát határozza meg, és példákat hoz arra is, mi történik, ha ez a premissza nem világos, vagy ha egyszerre több premisszát próbál az író teljesíteni. A következő részben kerül sorra a karakter, mint az írásmű velejét adó elem. Számomra a könyvnek ez a része tűnt a legjobban kidolgozottnak és legvilágosabbnak: a karakter szerkezetének, környezethez és más karakterekhez fűződő viszonyának és fejlődésének boncolgatásán túl egyértelmű definíciókat és magyarázatokat hozott (és felismertem az alapelveket, amelyeket Orson Scott Card kibővítve tárgyalt a Characters and Viewpoint című munkájában). A következő rész a konfliktusokkal foglalkozik: először a cselekvés eredetét kutatja, majd példákat hoz az alapvető négy konfliktustípusra (statikus, ugráló, erősödő, sejtető), és felrajzolja a válság, tetőpont és megoldás ívét (crisis, climax, resolution). Az utolsó rész már a korábban lefektetett alapelvekből fakadó részkérdésekkel foglalkozik: a párbeszéddel, a szereplők megjelenésével és eltűnésével, az expozícióval és a melodrámával (valamint a zsenialitással és azzal, hogy miért aratnak rossz művek is sikert).

A könyv sajtóttájékoztatóján a meghívott előadók elsősorban a forgatókönyvírást emelték ki, mint az Egri Lajos munkájából leginkább profitáló művészeti ágat, ami sajnálatos, mert így elsikkadt az üzenet, hogy valamennyi írónak érdemes lenne kezébe vennie, forgatnia – aki maga már tud írni (már ha ez egyáltalán elmondható arcpirulás nélkül), az bólinthat a világosan összefoglalt alapelvekre, amelyeket tudatosan vagy tudat alatt maga is követ; aki pedig még csak csiszolja tehetségét, támpontra lelhet, hogy kijavítsa hibáit.

A könyv a Műegyetemi Kiadó könyvesboltjában vagy honlapján vásárolható meg.

2008. november 29., szombat

A Drámaírás művészete magyarul!

A Filmíráson találtuk a hírt, és onnan származik a lenti idézet is. Érdemes elolvasni az egész bejegyzést.

A könyv kötelező olvasmány írni tanulók számára is. Megvehető a kiadó honlapján vagy könyvesboltjában.

"Amikor Magyarországról Amerikába került Egri Lajos, és rengeteg drámaelméleti egyetemi előadás után 1942-ben kiadta A drámaírás művészete című könyvét (persze angolul), még nem gondolta, hogy műve kitör a színházból, és már a következő évtizedekben elindul két másik irány: a film és a szépirodalom felé.

Pedig így lett. A The Art of Dramatic Writing a hollywoody álomgyár forgatókönyvíróinak Bibliája lett – ami nem is csoda: a regények és filmek történeteit ugyanúgy az emberi karakterek mozgatják, mint Egri elmélete alapján, a színpadi művekét. Nincs olyan B kategóriás hollywoody film, amelynek forgatókönyvírója ne tudná csukott szemmel idézni Egri alapmondatait, a Platóntól elcsent, közérthető, szinte játékos tanító-műelemző párbeszédek nagyobb pillanatait. A magyar kiadás után nem sokkal a könyv ott fog állni mindenki polcán, aki alkotó céllal vesz a kezébe egy történetet."

2008. november 21., péntek

Haldoklik-e a sci-fi?

A New Scientist hat sci-fi írót kérdezett meg különszámában arról, hogy a sci-fi haldoklik-e. A kérdésre Margaret Atwood, Stephen Baxter, Ursula K. le Guin, William Gibson, Kim Stanley Robinson és Nick Sagan válaszoltak.

A science fiction különszám tartalma megtalálható itt.

8:11 | író | Editor Diaboli | |

2008. október 31., péntek

Mi a maguffin?

A maguffin (MacGuffin) elnevezés Alfred Hitchcocktól ered, és olyan írói eszközt jelöl, ami előremozdítja ugyan a cselekményt, ám részletei nem lényegesek, és bár a karakterek fontosnak tartják, az olvasó számára nem feltétlenül az. Szerepe, hogy motivációt szolgáltasson a szereplőknek, akik a történet fókuszában állnak.

Hitchcock így magyarázta meg a maguffin jelentését: „A stúdióban kering egy név, a MacGuffin. Ez az az automatikusan előbukkanó elem, ami bármelyik történetben előfordul. Krimiben szinte mindig a nyaklánc, kémtörténetekben pedig a dokumentumok.”

A maguffin az a tárgy, amely körül a történet forog, de hogy pontosan mi az, nem számít – értéke valójában csak annyi, hogy a szereplőket cselekvésre ösztönzi. Ilyen például a máltai sólyom: egy ékkövekkel borított szobor, de a történet szerkezete szempontjából gyakorlatilag akármi lehetne. Tartalmazhatta volna a náci haditerveket is, vagy akár a bölcsek kövét. Dramaturgiai funkciója kimerül abban, hogy az emberek meg akarják szerezni. (Szerepét tekintve A Gyűrűk Ura Egy Gyűrűje szintén maguffin, mint ahogy az Indiana Jones és a kereszteslovag című film Szent Grálja is.)

Figyeljünk azonban arra, hogy ha a történet pusztán a maguffinról szól, üres marad. Az Akámicsoda Kardját vagy az Izé Koronáját hajkurászó hősök, akiknek kalandjaira az egyetlen magyarázat a maguffin, nem fogják megragadni az olvasót. Karakterekre, mondanivalóra, témára, hangulatra mindig szükség van, hiszen az olvasók az emberekre, jelenetekre és benyomásokra fognak emlékeznek leginkább, nem a cselekmény kanyargóira.

Orson Scott Card írása a maguffinról az alábbi linken olvasható.

Link

17:58 | írástechnika | Editor Diaboli | |

2008. október 30., csütörtök

Két izgalmas cikk

Egyrészt, már olvasható a lenti cikk folytatása. Most megtudhatjuk, mit csináljunk ha készen vagyunk a kézirattal.

Másrészt a filmírás.hu-n egy tanulságos cikk az egyoldalas regényekről és íróikról:

"Unalmas közhely, hogy a legnehezebb dolga az írónak van. Ő az, aki kénytelen szembenézni az üres lappal, neki kell legyűrnie a hírhedt üreslap-fóbiát.

(...)

Velem ilyen sosem történt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én gyerekkorom óta mindig úgy ültem le írni, hogy valami nagy, kitörni vágyó érzés, érzelem munkált bennem. Sosem fordult elő, hogy leültem, és nem jutott eszembe semmi – hiszen akkor le sem ültem volna. Nem, az én bajom más volt: leültem, tele gondolatokkal és lelkesedéssel, megírtam egy oldalt, aztán mind a gondolat, mind a lelkesedés elpárolgott. Az üreslap-fóbiát sosem ismertem, én évekig egyoldalas író voltam."

link

2008. október 28., kedd

Hasznos tanácsok, amiket jobb, ha nem fogadunk meg

Steven Gould hasznos tanácsokkal látja el a kezdő írókat a Tor kiadó oldalain. Vagy mégsem?

2008. október 22., szerda

A MISZJE felhívása

A Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület honlapján felhívást tett közzé honlapján, amelyben arra kéri a magyar írókat, hogy belépésükkel tegyék lehetővé, hogy a szerzők műveik közkönyvtári kölcsönzése után közkönyvtári kölcsönzési jogdíjban részesülhessenek.

A MISZJE céljairól és a szerzők forráslehetőségeiről a linken lehet tájékozódni.

7:50 | közérdekű | Hanna | |